Repülő zsoké – Szerencse vagy tehetség?

Meghökkentő pillanatoknak lehettek szemtanúi az ír Laytownban rendezett galoppverseny nézői. Az egyik versenyló ugyanis igencsak látványos bravúrt hajtott végre lovasával, így biztos, hogy a rendezvényt még sokáig emlegetni fogják a helyiek.

Még 8 képünk van a laytowni galoppversenyről. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Amikor eljött a starthoz állás pillanata, és Johnny King felszállni készült lovára Arbitrageur-re, nem sejtette hogy valóban szállni fog, még mielőtt a kengyelbe tehetné a lábát. A ló ugyanis úgy döntött próbára teszi Kinget, egy ruganyos ágaskodással a levegőbe pattant és szó szerint megreptette a tapasztalt zsokét. 

A zsoké meglepődve, de teljesen higgadtan kezelte a nem mindennapi szituációt. A veszélyes mutatvány ellenére ló és lovasa egyaránt sérülés nélkül ért földet. King szerencsére nem engedte el a szárakat, így még volt lehetősége, hogy menet közben felpattanjon a többi ló után száguldó Arbitrageur-re. A páros végül a hetedik helyen ért célba a brit parton rendezett futamon.

A laytowni az egyetlen óceánparti verseny Európában, mely a hivatalos versenyszabályzat szerint zajlik, látogatók ezreit csalogatva a világ minden tájáról. Az Írország keleti partján fekvő település már 1868 óta minden évben otthont ad a versenynek Többek között zenészek, filmsztárok és a királyi család tagjai is kilátogattak a látványos és izgalmakkal teli eseményre.

Te mit tettél volna a zsoké helyében? Írd meg kommentben!

2014.09.08. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Forrás és fotó: Horsenation.com, Dailymail.co.uk

Hozzászólások