Nyereg és kantár nélkül az akadály felett

Alycia Burton meglátja azt, amit más nem. Különleges empátiás képességével számos, rehabilitációt igénylő, rossz körülmények közül érkező lónak segített már a gyógyulás útjára lépni.

A hírnév Alycia számára teljesen váratlanul érkezett, az egyik Facebookon közzétett fotója kapott szárnyra az interneten, melyen szabad ugrást hajt végre lovával. Csodálói kissé hitetlenkedtek, hogy amit Alycia csinál, az valóban kivitelezhető-e, így készített egy rövid videót is az ugrásról, hogy eloszlassa a kételyeket. A videó, mely azóta bejárta a világhálót, több milliós nézettségnek örvend.

Alycia lószeretete végigkísérte eddigi életét. Már tíz éves korától, ha csak tehette, minden idejét lovakkal töltötte. Mivel az anyagi háttere nem tette lehetővé hogy profi versenylovakat vásárolhasson, így azok a lovak kerültek hozzá, amelyekre máshol már nem volt szükség. Ezek a lovak legtöbbször annyira le voltak amortizálódva, mind lelkileg, mind fizikailag, hogy korábbi tulajdonosaik vágóhídra küldték volna őket.

A velük töltött idő során Alycia hamar rájött, hogy ez az, amire igazán vágyott: segíteni ezeken a fantasztikus állatokon, felfedezve azon értékeiket, melyeket mások talán észre sem vettek. Mára saját vállalkozásában rehabilitál, illetve edz lovakat, valamint lovaglást oktat nyereg és kantár nélkül.

Az összes eddigi lova közül Banjo áll a szívéhez legközelebb, aki végig mellette volt a sikerhez vezető úton. Mikor az ember együtt látja őket ugrani, érződik a teljes harmónia, hogy ismerik egymás legapróbb rezdüléseit is. Ez a végtelen bizalom tükröződik a videón, valamint képeiken is, melyeket megtekinthetsz galériánkban.

2013.11.04. Balogh Bori, Lovasok.hu
Forrás: freeridingnz.com
Frissítve: 2014.12.23.

Hozzászólások