Lali Király újra az ügető trónján

Szinte megszokottá vált, hogy az ügető futamokon biztosan célfotó dönti el a helyezéseket, ám ez most szombaton kimaradt. Ennek ellenére számos csatajelenetet láthatott a Kincsem Parkba látogató lelkes ügető rajongók hada. She's Vivienne és Szilvás, valamint Sanger MS és No Limit Angel is nagyot küzdött a dobogó első fokáért. Lali Király azonban magabiztos rajt-cél győzelmet aratott.

Lali Király vette a legjobb startot a Betolakodó Díjban, rögtön az élre állt és végig elöl versenyezve magabiztosan nyerte a futamot. Rocket Boy nagyot alakított a befutóban, de csak a második helyre tudott felügetni, a harmadik díjat pedig Őrangyal szerezte meg.

Összefoglaló a 2015. november 28-i ügető futamokról:

1. Futam – Laura díj:

Az autóstart után Traffipax kezdett a legjobban, de Tiko Time és She's Vivienne szintén jól kezdtek. Az első egyenesben Traffipax és She's Vivienne párosa ügetett a mezőny élén, mögöttük Tiko Time és Renoir Leg, majd Shark WF és Shergar kettősei következtek. A túlsó oldalon She's Vivienne-t megindította hajtója, majd könnyedén elfoglalta az első helyet. Őt Traffipax, majd Shergar követte. A befutóra fordulva Szilvás tűnt fel, és próbálta megszorítani a vezető She's Vivienne-t, de nem sikerült megcsípnie.

Befutási sorrend: She's Vivienne (2) – Szilvás (11) – Renoir Leg (6)
Győztes idő: 20,0

2. Futam – Nyeretlenek versenye I. rész:

Az autóstart után Rivális-A kezdett a legjobban, de Tini-mia és Super Gull is remekül kapták el az indítás pillanatát. Tell Vilma a start után hibázott, majd diszkvalifikálták. Az első egyenesben Rivális-A és Tini-mia párosa vállalta magára a vezető szerepet. Őket Tutanhamon követte, majd Tommy Lee és Super Gull kettőse következett. Trónörökös elgaloppozta esélyeit. A túlsó oldalon Rivális-A megpróbálta lehagyni Tini-mia-t, de Tutanhamon is gyorsított, és próbált felérni a vezető kettős mellé. A kanyarban Tini-mia ereje fogyni látszott, és Rivális-A-nak sikerült élre állnia. A befutó egyenesben Super Gull kiesett a versenyből. Szökevényt megindította hajtója, és Tutanhamon-t is megelőzve sikerült felügetnie a második helyig. A győztes Rivális-A lett.

Befutási sorrend: Rivális-A (3) – Szökevény (9) – Tutanhamon (5)
Győztes idő: 23,7

Rivális-A szuper startja után nyertesként köszönhetett el a többiektől.

3. Futam – Molnár díj:

Az autóstartot Salihamidzic kapta el a legjobban, mögötte a start utáni félegyenesben, sorrendben No Limit Angel, Prudy, Sanger MS, Oldtimer Diamant, majd Nichelino Di Re ügettek. Az első egyenesben Salihamidzic és No Limit Angel ügettek az élen, őket Prudy követte, majd Sanger MS. A túlsó oldalon még mindig Salihamidzic vezetett, de kifáradt, így No Limit Angel élre tudott törni. Sanger MS-t és Oldtimer Diamant-ot is megindította hajtója. A befutóra fordulva Sanger MS tovább folytatta az előzést, és sikerült megelőznie a kifáradó No Limit Angel-t. Prudy gyorsított, megelőzte Salihamidzic-t és felügetett a harmadik helyig. 

Befutási sorrend: Sanger MS (3) – No Limit Angel (4) – Prudy (1)
Győztes idő: 17,9

4. Futam – Nyeretlenek versenye II. rész:

Az autóstart pillanatában Timiko galoppozott, diszkvalifikálták. Rihanna kezdett a legjobban, de Tesco Magic és Tárkány szintén jól kezdtek, közvetlen mögöttük Riviéra Dream ügetett. Az első egyenesben a mezőny kettesoszlopokba rendeződött, az első sorban Rihanna és Tesco Magic, a másodikban Tárkány és Riviéra Dream, mögöttük pedig Szivárvány és Titus Livius ügettek. A kanyarban jó helyzetét próbálta kihasználni Rihanna, Tesco Magic picit elmaradt tőle. A túlsó oldalon Talizmánnak sikerült felügetnie közvetlen mögéjük. A befutóra fordulva az élen egy három lóból álló sor alakult ki, Rihanna, Tesco Magic és Talizmán ügettek egymás után. 150 méterrel a cél előtt Tárkányt megindította hajtója, és az első helyért küzdőket megelőzve megnyerte a versenyt. Második lett a szintén a semmiből előtűnő Rock and Roll, lehagyva Talizmánt.

Befutási sorrend: Tárkány (3) – Rock and Roll (2) – Talizmán (9)
Győztes idő: 28,1

Tárkány az utolsó métereken könnyedén megelőzte az élen haladó lovakat.

5. Futam – Hansa Hendikep:

A fordulóstart elsőre sikeres volt. A start után Suttogó galoppozott, ezért diszkvalifikálták. Kapitány indított a legjobban, de Mariska és Carpe Diem szintén jól kezdtek. Az első egyenesben Kapitány vette magára a vezető ló szerepet, őt Carpe Diem és Mariska követték. A túlsó oldalra érve nem változott a vezető lovak sorrendje, viszont Montgomery és Trappolj! is megkezdték a zárkózást. Trappolj! támadást indított a vezető lovak ellen, de ekkor elugrotta magát. A befutó egyenesben Carpe Diem és Mariska is gyorsítottak, de végül nem sikerült megelőzniük Kapitányt. A negyedik Sensation, az ötödik pedig Napfény lett.

Lejelentették: Patricia (2), Ileda Bi (6)
Befutási sorrend: Kapitány (5) – Carpe Diem (3) – Mariska (4)
Győztes idő: 22,7

6. Futam – Betolakodó Díj:

A repülőstartot legjobban Lali Királynak sikerült elcsípnie, de Rocket Boy is remekül kezdett. Az első egyenesben Lali Király már messze járt, Nyíres és Rocket Boy követte őt. Merengő elugrotta magát, diszkvalifikálták. A túlsó oldalon Lali Király még mindig vezetett, de felügetett mellé Nyíres. A kanyarban Lali Király visszaszerezte vezető pozícióját. A befutóra fordulva Lali Királyt Rocket Boy is megközelítette, de végül nem érte utol.

Lejelentették: Nobody (2)
Befutási sorrend: Lali Király (7) – Rocket Boy (5) – Őrangyal (3)
Győztes idő: 19,6

Lali Király rajt-cél győzelemmel tulajdonította el a főfutam trónját.

7. Futam – Spring Home Hendikep:

A repülőstart után legjobban Kazein és Stone Capes Judy kezdtek. Az első egyenesben Kazein és Stone Capes Judy párosa ügetett az élen, mögöttük Laluna Comtesse következett, majd Passion Grif, aki könnyedén zárkózott fel a kanyar végére a második sorba. A túlsó oldalon nem változott a lovak sorrendje, az első két sorban a két gyors páros ügetett, majd mögöttük Machetta, akit Pinokkió követett. A befutóra érve Passion Grif-et, valamint Machetta-t is megindították hajtóik, előbbi meg is nyerte a versenyt, míg utóbbinak a harmadik hely megszerzéséig volt elég a lendülete.

Befutási sorrend: Passion Grif (8) – Kazein (2) – Machetta (4)
Győztes idő: 19,7
Lejelentették: Kiskarcsi (5)
Hajtóváltozás: Alvena Quickly (1) – Vicen Pál helyett ifj. Döme Imre hajtotta

8. Futam – Amatőrverseny Hendikep:

A repülőstart után Rangos Meteor kezdett a legjobban, de őt hamar lehagyta Pannus-Com. Az első egyenesben Penelope Jet gyorsított, és átvette a vezetést. A túlsó oldalon Penelope Jet vezetett, de megindították Nekifutót, aki felügetett egészen mellé, és megpróbálta megszorongatni. Rangos Meteor is gyorsított, valamint Omar Sharif is behozta lemaradását. A befutóra fordulva Penelope Jet minden támadást visszaverve magabiztosan ügetett az élen. Nekifutó galoppozott, ezzel kiesett a versenyből. A második helyen Rangos Meteor ügetett, majd Rolling Stones és Ronaldo. Ebben a sorrendben értek be a célba, de Rangos Meteort a Versenyintézőség kizárta, mivel nem a megfelelő starthelyről indult. Így a második helyezést Rolling Stones, a harmadikat pedig Ronaldo kapta.

Lejelentették: Louvre (7)
Befutási sorrend: Penelope Jet (11) – Rolling Stones (2) – Ronaldo (9)
Győztes idő: 24,5

Penelope Jet magabiztosan ügetett az élen és így is nyerte meg a futamot.

9. Futam – Fölény Hendikep:

A repülőstartot Lear Király kapta el a legjobban, de elugrott, így Olajfás került az élre. Az első egyenesben Olajfás elment vezetni, őt Nyári Zápor követte, majd Örömtűz. A második egyenesben Onyx M. gyorsított, és felügetett a második helyre Nyári Záport maga mögé utasítva. A harmadik egyenesben még mindig biztosan vezetett Olajfás, de megérkezett a vezető lovak mellé Örömtűz és Sikerdíj is. Sholty Viktor is próbált megindulni, de lendülete nem tartott sokáig, visszaesett a negyedik helyre. A túlsó oldalon Örömtűz próbálta megszorítani a vezető Olajfást, de utóbbi visszaverte a támadást, és lehagyta a mezőnytől. Olajfás magabiztosan nyerte a futamot, mögötte Onyx M. és Sikerdíj lettek a helyezettek.

Lejelentették: Kérkedő (3)
Befutási sorrend: Olajfás (4) – Onyx M. (6) – Sikerdíj (12)
Győztes idő: 22,8

A következő ügető versenynap december 5-én szombaton Baka Hendikep lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. december 5-én szombaton Baka Hendikep, 14:00 órai kezdettel
  • A belépés ingyenes.

Megközelíthetőség:

 

A versenyekről közvetít a 
 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.11.30.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Hozzászólások