Az ördög nem alszik, hát még a hegedűse: bravúros győzelem az Ügetőn

Ördög Hegedűse és hajtója Nagy Ferenc II. egészen az utolsó kanyarig a mezőny végén ügetett, ott azonban elindult és szép befutó után megnyerte a futamot. Nixon Lakatos Csabával és Off Road Varga Sándorral szerezte meg a dobogós helyezéseket.

Ördöngős győzelmet aratott Ördög Hegedűse az Ügyvívő Díjban

Összefoglaló a 2015. július 11-i ügető futamokról

1. futam:

Sziklaszirt és Laluna Comtesse kezdtek hibával, diszkvalifikálták őket. Padova állt élre, mögötte Reine d'Illiat, Maya Goal és Primusz ügettek, majd Nebraska és Raffaella SM következtek. A túlsó oldalon Mountain Bambi kezdte meg a zárkózást, az utolsó kanyarban pedig Lucky Boy indult el. A befutóra Primusz, Reine d'Illiat és Raffaella SM triója szinte fej-fej mellett fordult. Az utolsó 150 méteren Primusz bebiztosította az első helyet, Reine d'Illiat lett a második, Raffaella SM pedig a harmadik. A futam után a negyedikként célba ért Mountain Bambi hajtója (Vezér Emese) óvást emelt a harmadikként célba ért Raffaella SM hajtója (Csató Gyula) ellen a befutóban való szorítás címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.

Befutási sorrend: Primusz (4) – Reine d'Illiat (7) – Raffaella SM (11)
Győztes idő: 18,9

Primusz nem kapott priuszt amiért minden lovat lehagyott a pályán

2. futam:

Baboo Va Bene, Dejavu MS és Rise N Shine kezdtek a legjobban, Sholty Csabi indult gyengén. Dejavu MS az első egyenesben már az élen ügetett és végig vezetve, könnyen nyerte a futamot. Baboo Va Bene megőrizte a második helyet, a harmadik helyért csatázott nagyot Rise N Shine és Perry Joe, akik ebben a sorrendben értek célba.

Befutási sorrend: Dejavu MS (5) – Baboo Va Bene (3) – Rise N Shine (2)
Győztes idő: 18,4

Dejavu MS végig vezetve, magabiztosan ügetett fel a dobogó legfelső fokára

3. futam:

Harmadszorra sikerült az indítás, Ördöglány vett tragikus startot, Pannus-Com pedig galoppozott és kiesett a versenyből. A mezőny Pákó Yankee vezetésével érkezett az első egyenesbe, mögötte Penelope Jet és Onesis Goal ügettek, majd pár hosszal leszakadva Onze De Mayo és Omar Sharif következtek, Ördöglány messze kiszakadva versenyzett a többiektől. Az utolsó kanyarban Penelope Jet felment Pákó Yankee mellé, fej-fejt értek a befutóra. Úgy tűnt, ők csatáznak majd a győzelemért, de nagy finis után Onze De Mayo lett a nyerő, mögötte Penelope Jet, Pákó Yankee, Omar Sharif sorrendben értek célba a lovak.

Befutási sorrend: Onze De Mayo (4) – Penelope Jet (5) – Pákó Yankee (3)
Győztes idő: 23,9

Onze De Mayo robbantott, és meglepetés győzelmet aratott

4. futam: 

Tücsök hibázgatott a start előtt, de versenyre már ügetett. Ronaldo vette a legjobb startot, mellé Száguldj! ment fel. Az első egyenesben Száguldj! átvette a vezetést. Ronaldo mögött Szökevény, Riviéra Dream, Tündér Szépe és Rock and Roll volt a további sorrend. Tücsök zárkózott nagy lendülettel a túlsó oldalon, azonban elugrotta magát és kiesett a versenyből. A befutóban Ronaldo vette át a vezetést, Riviéra Dream támadta. Kettejük között a célfotó döntött Ronaldo javára, Száguldj! lett a harmadik.

Befutási sorrend: Ronaldo (1) – Riviéra Dream (3) – Száguldj! (7)
Győztes idő: 20,2

5. futam:

Lejelentés: Palkó (4). Off Road, Nixon, Overnight, Orinoco és Ördög Hegedűse sorrend alakult ki a start után. Az első egyenesben Overnight felment Off Road mellé, a további sorrendben nem történt változás. Az utolsó 700 méteren indított támadást elsőként Nixon, a hátán pedig Orinoco is elindult. Az utolsó kanyarban Ördög Hegedűse is támadásba lendült és a befutóban ellenállhatatlan volt. Ördög Hegedűse mögött Nixon lett a második, Off Road a harmadik.

Befutási sorrend: Ördög Hegedűse (3) – Nixon (2) – Off Road (6)
Győztes idő: 17,5

6. futam: 

O'Pennina kezdett nagyon gyorsan, mögötte Number One, majd Képzőművész vezetésével érkeztek az üldözők. A túlsó oldalon Olajbáró és Sensation zárkóztak fel, az utolsó kanyarban már az első két helyen ügettek. Olajbáró magabiztosan nyerte a futamot, Sensation lett a második, Montgomery érkezett harmadiknak.

Befutási sorrend: Olajbáró (3) – Sensation (10) – Montgomery (9)
Győztes idő: 17,3

7. futam:

Machetta a start pillanatában hibázott, kiesett a versenyből. Henrik Ibsen A.T. vezetett, mellé Sóhajka ment fel és a mezőny kettesfogatokká rendeződött. Repeta és Timoteo, Serial Killer NP és Sóvirág, Svéd Barát és Renoir Lag, valamint Szilvás és Sebes volt a sorrend. Sóhajkát verseny közben diszkvalifikálták. A befutóban megindult Serial Killer NP és Timoteo. Utóbbi volt az erősebb és megnyerte a futamot, Serial Killer NP mögött Sóvirág lett a harmadik.

Befutási sorrend: Timoteo (3) – Serial Killer NP (6) – Sóvirág (8)
Győztes idő: 17,4

8. futam:

Rózsakert, Imperiál, Kazein és Kiskarcsi volt a start után az élmezőny sorrendje. Jódlis az első egyenesre érve elugrotta magát és kiesett a versenyből, Suttogó kezdte meg a zárkózást és a túlsó oldalon már Rózsakert mellett ügetett. A befutóra Rózsakert vezetésével érkeztek a fogatok, azonban jött rá Kiskarcsi, Imperiál és Pozsony. Kiskarcsi nyerte a futamot, Imperiál ért be másodikként, Rózsakert a harmadik.

Befutási sorrend: Kiskarcsi (6) – Imperiál (2) – Rózsakert (3)
Győztes idő: 18,5

A következő ügető versenynap július 18-án szombaton lesz a Kincsem Parkban:

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 
 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.07.13.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Kincsempark.hu és Major Zsolt

Hozzászólások