Na de ki hajtotta Ben-Hur fogatát?

Augusztusban már a magyar mozikban is látható lesz az új Ben-Hur, a film készítői pedig a napokban egy rövid kis videót adtak ki a legizgalmasabb jelenet, a fogatverseny forgatásáról. 

„Mindenki azt fogja hinni, hogy egy nagy CGI-parádét hoztunk össze, pedig ez távol áll a valóságtól” – hangzik el a videóban, később pedig azt is elmondják a színészek, hogy a pályán tényleg ők vannak a lovak mögött, tényleg ők húzzák a négy száguldó ló gyeplőjét. 

„Itt nincs fék, nincs légzsák” – mondja Timur Bekmambetov, a film rendezője. 

De valóban ilyen biztos és rutinos fogathajtóvá avanzsáltak volna a film sztárjai, hogy egy ténylegesen életveszélyes jelenetben maguk hajtják a száguldó lovakat? 

Nos, a két főszereplő valóban ott állt a fogatokon, de a lovakat valójában világbajnok fogathajtónk, Juhász László és fia irányították, nem is akárhogy. Mint egy korábbi interjúban elmondták, akkor is ők hajtják a fogatokat, amikor nem a dublőrök, hanem a főszereplők vannak a kocsikon:

"Olyan speciális kocsit kell elképzelni, amit mi irányítunk hátulról. A római kocsi után erősített másik kocsin ülünk, mintegy négy méterre. Nem könnyű feladat, hisz alig látunk előre, rádióról irányítanak bennünket is. A filmben viszont úgy látszik, mintha a színészek hajtanák a kocsit.”

Juhász László hajtja Messala lovait, fia, a fogathajtó és kaszkadőr ifj. Juhász László pedig Ben-Hur fogatát irányítja. A magyar hajtók több csikóssal és 42 lóval vettek részt az olaszországi forgatáson. Ben Hur fogatában lipicaiarabspanyol, és andalúz lovak vágtatnak, míg az ellenfél Messala kocsija előtt nóniuszok.

A film egy nappal az amerikai premier előtt, augusztus 18-án kerül a magyar mozikba.

2016.06.16. Forrás: Origo
Kép forrása: HD Wallpapers

Hozzászólások