keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas hírek


 Kilencedik szakág lehet a lovasíjászat

2011. január 8-án Kassai Lajos kaposmérői birtokán gyűltek össze a Magyar Lovas Szövetség és a TF  képviselői, ahol bejelentették, hogy mind a Magyar Lovas Szövetségnél, mind a Nemzetközi Lovas Szövetségnél elő fogják terjeszteni, a lovasíjászat hivatalos szakágként való felvételét.

A sokak számára csak Guinness világrekordjairól ismert Kassai Lajos nyolcvanas évek végén kidolgozta a lovasíjászat versenyszabály-rendszerét, és a kilencvenes évek elejétől elkezdte az új sportágat terjeszteni először Magyarországon, majd Európában, sőt Amerikában is. Közben Kaposmérőn létrehozott egy varázslatos kiképzőbázist. A Völgy egy 15 hektáros terület, amely ma a lovasíjászat világközpontja, nemzetközi versenyek és edzőtáborok színhelye. A speciálisan a lovasíjászatra kiképzett 12 ló ősi ridegtartásban szabadon él ezen a területen.

Az év elején a magyar lovas sport vezetése is megismerkedett a Kassai Lovasíjász Iskola módszerével, tárgyi és személyi feltételeivel. Ezt olyan magas színvonalúnak ítélte meg, hogy Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke a következő közgyűlésen javasolni fogja, hogy a lovasíjászatot vegyék fel a sportág hivatalos szakágai közé. Sőt, Lázár előterjeszti a Nemzetközi Lovas Szövetségnek, hogy a lovasíjászatot ismerje el a kilencedik szakágának. Mindezekhez elkészült az edzéselmélet, a verseny-, a vizsga- és az edzőképzés rendszere.

A szakembereket annyira meggyőzte a Kassai-módszer, annyira megfelelőnek tartják a gyakorlati képzés színvonalát, hogy a jövőben az egyetemi lovastanár képzésben a lovasíjászatot is oktatni fogják a Szent István Egyetemen.
Felmerül persze a kérdés, hogy miért kell a lovassport szakágait bővíteni, amikor a hagyományos olimpiai szakágakban nagyon le vagyunk maradva a nemzetközi élmezőnytől?

A lovasíjászat egy olyan hungarikum, amely testi és lelki nevelőerejével példát mutathat a többi szakágnak is, ezért nem gátolhatja, hanem előmozdíthatja a sportág fejlődését.

(Salánki Miklós)





A programon jelen voltak:

Lázár Vilmos  - Magyar Lovas Szövetség elnöke
Dallos Gyula - Magyarország örökös bajnoka, mesteredző
Dallos Bea - díjlovagló szakág, Xenophon Lovasklub vezetője
Prof. Dr. Sótonyi Péter - Magyar Lovas Szövetség alelnöke; állatorvos anatómus, TF tanszékvezető
Dr. Fehér Károly - az Új Nemzeti Lovas Program kommunikációért felelős szakembere
Dr. Faludi Judit - TF Lovaskultúra szakcsoport vezetője
Stróbl Dorottya - Magyar Lovas Szövetség főtitkára
Zupan Péter - TF díjugratás tanára
Lezsák Levente - TF lovaskultúra, lovassport története tanára
Dr. Varga Katalin - TF távlovaglás tanára
Székely Tibor - A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke
Pénzes Gábor - huszár  hagyományőrző
Pécsi István - szakkommentátor, a Nemzeti Lóverseny Kft. marketingigazgatója
Báthory Balázs - az Új Nemzeti Lovas Program stratégiaírója
Dr. Lander Dóra -TF Állatorvosi Karon Sótonyi professzornál Doktori Iskolás hallgatója
Dóka Ágnes - TF Lovaskultúra szak iroda vezetője
Karády Réka - TF Lovastudományi Doktori Iskola első éves hallgatója
Sótonyi Kata - TF Lovastudományi Doktori Iskola első éves hallgatója


Lázár Vilmos , aki régóta nagy csodálója Kassai Lajos munkásságának kijelentette, hogy a következő lovas szövetségi közgyűlésen előterjeszti, hogy a lovasíjászat mint hivatalos szakág jelenjen meg Magyarországon és a Nemzetközi Lovas Szövetségnél is lépéseket fog tenni ez ügyben. Emellett hangoztatta, hogy meg kell célozni, hogy hazánk ismét lovas hatalommá váljon és ezért ő próbál minél többet megtenni. Hozzátette, hogy „Hihetetlen adottságaink és lehetőségeink vannak a lovas sport és a lótenyésztés tekintetében, fantasztikus múltunk, kultúránk van, és adott a nép, amely a magyar génjeiben hordozza a lovak iránti szeretetet”.
Dallos Gyula az Új Nemzeti Lovas Programról azt mondta: hozzájárul Magyarország gazdasági felvirágoztatásához, mert a programmal a lovas nemzet nem kérni akar a magyar államtól, hanem a ló által adni akar.
Dallos Gyula a lovasíjász bemutatóval kapcsolatban elmondta, hogy  Kassai Lajos eddigi életpályája és a most látottak is egyértelműen megfogalmazták benne, hogy az egyetemi programba való integrálásra feltétlenül igent kell mondani, és ennek megvalósítására nagyon rövid időn belül esély van.
A sporthoz értő, az erkölcsi normákat tartó, az életre nevelésben valamilyen célzattal élő embernek nem lehet más a véleménye a látottakról - hangoztatta. Egy nagyon kemény, igen katonás, abszolút rendpárti, fegyelmezett és rendkívül szigorú szabályok között végzett veszélyes sportágat űz az a harminc lovasíjász, akik a bemutatóban részt vettek. Megjegyezte: ezek az emberek biztosan nem fogják az első bankfiókot kirabolni, mert egyúttal tisztességet is tanulnak e sportág keretein belül.

forrás: http://sonline.hu/





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés