Nemzeti Vágta 2019 – Idén is Nagy Arnold a leggyorsabb!

Október 19-20. hétvégén került megrendezésre a 12. Nemzeti Vágta a Hősök terén 72 magyarországi és határon túli lovas részvételével.

A Nemzeti Vágta minden évben a magyar történelem egy kiemelkedő huszáralakjának állít emléket, idén a vértanúhalált halt Kazinczy Lajos honvédezredes előtt tisztelget a versenysorozat.

Idén is hatalmas érdeklődés övezte az eseményt: a Nemzeti vágta programjai zsúfolásig telt lelátók előtt kerültek megrendezésre. A Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges versenypályán a szombati ünnepélyes megnyitót követően került sor az elő-és középfutamokra, mindemellett olyan érdekes programok színesítették az idei vágtát mint Kassai Lajos bemutatója, a Győri Ördöglovasok előadása, az Epona Lovasiskola bemutatója, Csikós és puszta ötös bemutató, Történelmi Lovas felvonulás, magasugrató verseny. Az idei Kishuszár Vágta nyerő párosa Csetény képviseletében, Vörös Tamara és Nárcisz lett. A Nemzetközi futamon 12 ország állt rajthoz, a vasárnapi döntőt az Egyesült Királyság lovasa Liana Nicholas nyerte.

A 12. Nemzeti Vágta döntőjére vasárnap este került sor, ahol Nagy Arnold, Temerin lovasa  megismételve tavalyi győzelmét, Fantázia nevű lovával utasította maga mögé Baja, Kaposvár, Kecskemét és Zirc lovasait.

Fogadjátok szeretettel Bacskó Levente képeit a 2019-es Nemzeti Vágtáról:

2019.10.24. Viczli Adrienn, Lovasok.hu szerkesztősége
Forrás: www.vagta.hu
www.alon.hu
Képek: Bacskó Levente

Hozzászólások