Korábbi Gyermek Ügyességi lovas verseny Abdán

Abda, Gyermek Ügyességi lovas verseny

09.18, 10:00 – Beszámoló

2010. szeptember 18-án megrendezésre került a Holt Rábcáért Egyesület szervezésében az abdai gyermekügyességi lovasverseny. Két évvel ezelőtt szervezte meg a Boros család az első versenyt és azóta hagyománnyá vált, hogy évente versenyeket szerveznek a gyermekeknek.

Az időjárás szerencsére kegyes volt. Folyamatosan zajlott a verseny. A pálya nagyon technikás volt, sok akadályelemmel, melyet id. Dr. Boros István tervezett meg. A versenyt folyamatosan hangosításon keresztül közvetítette Mischler Miklós speaker. A versenyen több mint 70 lovas vett részt, 108 rajtot regisztráltunk. A versenyzők két kategóriában (kezdő és haladó) mérhették össze lovas tudásukat. A versenyszámokban külön díjazásra kerültek a 12 év alatti és a 12 év feletti lovasok, illetve a haladó kategóriában a kis- és nagylovakkal teljesített pályát is külön értékelésre került. A versenyzőknek 160 versenyszalag került kiosztásra.

Nem szabad megfeledkeznünk a kupákról sem. Az első hat helyezett kupát kapott majd rengeteg serleg- és különdíjátadás következett. Valóságos nyereményeső volt sokak szerint az abdai verseny.

Köszönet a támogatóknak: Bubó Bt. (id. Dr. Boros István, ifj. Dr. Boros István), Szémann Tamás , Rigóné Németh Tünde, Mischler Miklós, Tropical Édenkert(Magyar Zsolt), Real ABC(Borsodi Péter), Harnyas Pékség, Ferenczi Sütöde, Varga Zoltánnak, az Abdai Lovas Egyesületnek, Sebestyén családnak, Lovas Világ és Lovas Bolt, Jakab Tibor és családjának, az abdai Nyugdíjas Klub résztvevőinek. Emellett köszönet az abdai Önkormányzatnak, hogy igénybe vehettük a pályát. Külön köszönet Farkas Ferenc és családjának, akik többhónapos munkájukkal megszervezték az egész versenyt, és mindenkinek, aki bármivel is széppé tette ezt a napot a gyermekek számára.

Helyezettek:

Kezdő versenyszám 12 év alatt:
1. Erdős Jázmin lova: Roni edző: Pirik Zsolt idő:1:31:31
2. Boros Zsuzsanna lova: Ballada edző: Dr Boros István idő:1:37:06
3. Petz Fanni lova: Picúr edző: Csetneki Enikő idő:1:44:08
4. Hegyi Panna lova: Hella edző: Hegyi Gábor idő:1:52:28
5. Takács Titanilla lova: Manó edző: Pirik Zsolt idő:1:53:38
6. Jakab Dalma lova: Salamon edző: Varga Szilvia idő:1:54:09

Kezdő 12 év felett
1. Farkas Vivien lova: Gidrán Szellő edző: Szalai Fanni idő:1:42:47
2. Rigó Gyula lova: Ralf edző: Pirik Zsolt idő:1:44:72
3. Szabó Tünde lova: Maffia edző: Szalai Ernő idő:1:45:94
4. Smuck Eszter lova:Larina edző: Kovács Nikolett idő:1:46:47
5. Lepsényi Laura lova: Prince edző: Lepsényi József idő:1:58:09
6. Szabó Patrícia lova: Remény edző: Koczmann Gáborné idő:1:59:06

Haladó versenyszám 12 év alatt, kisló:
1. Oláh Dóra, lova:Muki edző:Dr Boros Itván idő:1:41:12
2. Erdős Jázmin lova: Roni edző:Pirik Zsolt idő:1:42:94
3. Hegyi Panna lova:Hella edző:Hegyi Gábor idő:1:57:28
4. Bánki Boglárka lova:Tekergő edző:Szőcs Csaba idő:2:10
5. Petz Fanni lova:Picúr edző:Csetneki Enikő idő:2:10:05
6. Jakab Dalma lova:Pompom edző:Varga Szilvia idő:2:16:02

Haladó versenyszám, 12 év felett, kisló:
Lepsényi Laura lova:Prince edző:Lepséyni József idő:2:12:91 hp:1
2. Tolnai Virág lova:Tekergő edző:Szőcs Csaba idő:1:51:57 hp: 4

Haladó Versenyszám, 12 év alatt, nagyló
1. Boros Zsuzsan lova:na Ballada edző: Dr Boros Istvánán idő:1:46:74
2. Odnoga Lotti lova:Szikra edző: Szalai Fanni idő:1:59:66
3. Mezőfi Regina lova: Fanny edző: Varga Szilvia idő:2:46:79
4. Hegyi Panna lova: Szellő edző: Hegyi Gábor idő:2:47:66
5. Hegyi Lili lova: Szellő edző: Hegyi Gábor idő:3:50:59
6. Odnoga Lotti lova:Dior edző: Szalai Fanni idő:1:57:13 hp:1

Haladó Versenyszám, 12 év felett, nagyló:
1. Smuck Eszter lova: Larina edző: Kovács Nikolett idő:2:04:56
2. Molnár Ramóna lova: Maffia edző: Szalai Ernő idő:2:04:68
3. Mezőfi Bianka lova: Fanny edző: Varga Szilvia idő:2:10:56
4. Szabó Patrícia lova: Remény edző: Koczmann Gáborné idő:2:15:25
5. Horváth Rita lova: Csillag edző: Végh Adrienn idő:2:46:47
6. Domoszlai Izabell lova: Ábránd edző:Végh Adrienn idő:2:56:72

Gratulálunk minden győztes és helyezett lovasnak!


Program:

9 órától nevezés
– Gyermek ügyességi Kezdő
– Gyermek ügyességi Haladó
– Gyermek ügyességi Ugró
Újdonságként: felnőtt amatőr, veterán kategóriák.

Díjazás:
Kategóriánként: 1-6 helyezésig kupa, + résztvevők szalagot kapnak, + különdíjak
Külön díjazás póni és nagy ló kategóriában. KB: 70 db kupa kerül kiosztásra

Nevezési díj: 1500 /Ft/start., Minden nevezéshez ebédjegy jár.

A versenyen kobak viselése kötelező! Protektor (mellkas és gerincvédő) használata ajánlott. A lovas etikettnek megfelelő öltözet és felszerelés szükséges az induláshoz. A verseny ideje alatt mentő jelenléte biztosított.

Szervező: Abdai Lovasok és a Holt Rábcáért Egyesület

Étkezési lehetőség és este élő zenés mulatság.

Információ: 0036 20/53 49 519

Kép: Canva
Frissítve: 2024.03.06.

Hozzászólások