Figyelem! A rendezvény elmarad!
A tavalyi siker után, idén is megrendezésre kerül a Vadászok- Horgászok nyárvégi nagy találkozója a VADHOFF, augusztus 29-31-én, Hódmezővásárhelyen. Az idei rendezvény a „Vadászat és Ló” jegyében telik, így mindhárom napon a lovas programoké lesz a főszerep.
![]() |
- Időpont: 2014. augusztus 29-31.
- Helyszín: Hódmezővásárhely, 47-es főút, 195. km
A Vadhoff küldetése:
A vidéki élet, a hagyományok, a tradíciók népszerűsítése. A hal és vadételek fogyasztásának emelése és népszerűsítése hazánkban.
A Vadhoff célja:
A Vadhoff – az őszi szarvas – vadászidény megnyitójaként – legfőbb célként tűzte ki, hogy a vadászat – horgászat és fegyvergyártás hazai – és határontúli gyártóinak, forgalmazóinak bemutatkozási lehetőséget adjon! Célja, hogy minden érdeklődő lehetőséget kapjon a megjelenésre és erről a rendezvényről senki ne maradjon le azért, mert a kiállítási árakat nem tudja megfizetni! Olyan környezetben, olyan minimális költséggel vehet ezen részt mindenki, amire eddig csak kevés lehetőségük volt! A Vadhoff szervezői nagyon fontosnak tartják, hogy a kézműves szakmáknak, a kicsi cégeknek, kisboltoknak lehetőséget biztosítsanak, hogy ott tudjanak lenni, meg tudják mutatni a portékájukat! Erdélyből és a Délvidékről is számítanak érdeklődőkre, kiállítókra.
A Vadhoff és a lovak:
Az idei rendezvény a „Vadászat és Ló” jegyében telik, mindhárom napon lovas programoké lesz a főszerep így hosszú évek után újra lesz Hubertus lovaglás Hódmezővásárhelyen. Az alkotók kiállításának témája is ez. Természetesen számos vadász – horgász témával kapcsolatos szakmai előadás színesíti majd a külső és belső helyszíneken zajló eseményt.
A Vadhoff előzetes programja:
A II.VADHOFF – elsősorban hazai és határon túli magyar gyártókat, termelőket, forgalmazókat, alkotókat invitál az említett témakörökben. Bemutatkozási, piacrakerülési lehetőséget kíván biztosítani!
- Kísérő rendezvények, programok
- Bemutatók, vetélkedők, versenyek
- Fejlesztési lehetőségek, pénzügyi tanácsadás
Szakmai konferencia:
- A mezei vadkár,
- A vadban okozott kár és megelőzésének lehetőségei,
- A „Zöldítés”-ben rejlő lehetőségek.
- Párbeszéd lehetőségének biztosítása gazdák és vadászok számára
„Vadászat és a Ló”:
- Kiállítás, vadászalkotók anyagából a Vadászati Kulturális Egyesület közreműködésével, téma: A vadászat és a ló
- Vadász kocsik bemutatása, vadászfogatok felvonulása
- Hubertus lovaglás
- Ifjúsági lovas vetélkedő, verseny
![]() |
„Szarvas idény nyitány”:
- Hubertus mise
A vidéki élet bemutatása:
Tanya suli program bemutatása. A horgásszá, vadásszá válás folyamatának bemutatása illetve annak érzékelhető, de pótolható hiányosságainak bemutatása. A házi- és vadállatok bemutatása, megismerése. Csúzli, pecabot készítése gyerekekkel, a cél, megismertetni a megszerzés örömét.
Gasztronómiai programok:
Elsőrendű törekvés a hal és vad fogyasztásának emelése hazánkban!
- A hal és vad előkészítése, tisztítás, pucolás, nyúzás, kopasztás.
- A hal és a vad útja a fogástól, elejtéstől az asztalig. Beszerzési lehetőségek.
- A hal és vad ételek elkészítése, tippek, ötletek, javaslatok
- Az „Alföld hal és vad ételei” – kóstolással egybekötött sütő-főzőverseny
- Borvadászat pálinka főhajtással!
- A Mintamenza program bemutatása, kapcsolódási lehetőségek a vadászatra jogosultak számára
- Hal- és vad étel óriás bográcsokból
- Fűszerek, medvehagyma, szarvasgomba, gombák, hozzávalók
Árverés:
- vadász, horgász relikviák, horgász, vadász eszközök árverése
![]() |
Bemutatók:
Erdész-vadász, halászképzéssel foglalkozó, közép és felsőfokú Oktatási Intézményeknek biztosított a bemutatkozási lehetőség
- Vadászatra kitenyésztett kutyafajták bemutatása
- Solymász bemutatók
- Trófea bírálat bemutató jelleggel
- Íjász bemutató
- Elöltöltős fegyverek bemutatója
- Preparátor bemutató
- Abnormis nagyvad trófeák bemutatója, kiállítása
- Világjáró Magyar Vadászok trófeáinak bemutatója, élménybeszámolók
- Vadász és dísz fácán, récék kiállítás
- Ragadozó koponyák, róka, aranysakál, borz kiállítása
- Golf, terep kerékpár és motoros bemutatók
- Terepjáró autók, quadok bemutatása, bemutatója
- Korongvadász bemutató
- Vadász, horgász DVD, szakkönyvek, szaklapok bemutatója
- Energiafajták bemutatása
- Vadföld – vetőmag fajta bemutató
- Víznyerő berendezések, kutak, itatók, vad etetők, kerítések
- Vadtakarmányok, tápok, kutya eledelek
- Őshonos magyar halfajták bemutatása
Versenyek, vetélkedők
- Vadetető- és magasles építő verseny az oktatási intézményeknek
- Halpucoló verseny, nemcsak horgászoknak
- Fácán kopasztó verseny, nemcsak vadász feleségeknek
- Táv- és célbadobó verseny
- Horogkötő verseny
- Célbalövő verseny csúzlival
Sztárvendég: Badár Sándor
Fellép: Fourtissimo
A II Vadhoff háziasszonya: Lipp Adrienn
![]() A II. Vadhoff-on bemutatásra kerül a Kunfakó ló fajta
|
A II. Vadhoff kiemelt programajánlója
Augusztus 29. péntek
Hódmezővásárhely – Kiállítási Centrum
- 10:00 – Ünnepélyes megnyitó
- Szakmai konferencia – Vadkárszakértők
- Kutyás, lovas bemutatók
- Séta a “Vadfarmon”
Hódmezővásárhely – Szent István téri templom előtt
- 18:00 – Fourtissimo koncert
- 19:45 – Vadászidény nyitánya – Békés Sándor vadászíró és Baranya Vadászkürt együttes közreműködésével
- 20:00 – Hubertus Mise – Németh László plébános celebrál
Augusztus 30. szombat
Hódmezővásárhely – Kiállítási Centrum
- 9:00 – Hubertus lovaglás, Főzőverseny kezdete
- 12:00 – 13:00 – Badár Sándor műsora
- 13:00 – 14:00 – Talk-Show – Lipp Adrienn hollywoodi meséjéről – Szabó Gabi beszélget a híres lovas vadásznővel
- Kutyás programok, Séta a “Vadfarmon”
Augusztus 31. vasárnap
Hódmezővásárhely – Kiállítási Centrum
- 9:00 -tól – Ifjúsági díjugrató verseny,
- Vadászkutyák bemutatóka, lovas programok
- “Mi lesz veled magyar Fácán? – Spontán találkozó, kiútkereső disputa
- Talk-Show
Elérhetőségek:
A rendezvény szervezői:
- Nagy László – info@vadhof.hu
- Mészáros György – aranytolgybt@invitel.hu
- Sajtóreferens – Szabó Gabi – vadhofpress@gmail.com
- Web: www.vadhof.hu
Megközelíthetőség:
2014.07.23 Szabó Gabi, Vadhoff sajtóreferens
KapcsoLÓdó cikkek: