Gyerekzsivaj és lónyerítés Tökön

2015. május 30-án nagy nyüzsgés volt Tökön a Patkó Csárdánál. Schütt József lovardája gyerekzsivajtól volt hangos, mert megrendezésre került az első Töki Gyermeklovasnap. A rendezvény célja a lovak, lovaglás, lovas élet bemutatása és megkedveltetése volt a legkisebbek számára.

13 képünk van az első Töki Gyermeklovasnapról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Természetesen minden korosztály talált kedvére valót a színvonalas lovas műsorban. A bemutatók sorát szívmelengető látvány, a Töki Huszár és Lovas Hagyományőrző Egyesület lovasainak apa-fia felvonulása nyitotta. Öt apa-fiú páros, Pénzes Gábor és Levente, Kovács Imre és Tamás, Besenyő Gábor és Álmos, Timár Tamás és Péter, László Előd és Botond lovagolt egy tiszteletkört, illetve két unokahúgával csatlakozott hozzájuk Koltai Polett, aki szintén a Töki Lovarda tagja.

A Töki Lovarda növendékeinek bemutatójával kezdődött a műsor, aminek nem titkolt szándéka volt, hogy a vendég gyermekek lássák, milyen klassz dolog lovagolni, milyen fiatalon el lehet kezdeni, és rendszeres gyakorlással milyen magas szinten lehet művelni, és még a testi-lelki egészséget is meg lehet vele őrizni. Először Veres Linda futószáras bemutatót tartott, majd ezt követte hat tanítványának karüsszelje.

13 képünk van az első Töki Gyermeklovasnapról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Utánuk Marosvári Edina vezetésével a szintén Tökön működő Rider’s Club lovasai mutattak be egy rövid díjugrató számot, majd Koltai Polett és három kislány fríz méneket lovagolt. A Gyermeklovasnap első blokkjában volt még dámalovas bemutató is, amelyet szintén Koltai Polett vezetett, itt unokahúgával, a kisiskolás Laurával és Tászler Melindával dámanyeregben lovagoltak meseszép kisasszonyokként.

A 9 éves Major Kíra Sarah nevű pónijával bebizonyította, hogy lóra született. Mindhárom jármódban elengedetten lovagolt, megfeledkezve a népes közönségről, mintha csak ló és lovasa lett volna a pályán. Hasonló bensőséges kapcsolatnak lehetett szemtanúja a közönség Hrabovszky-Horváth Sára westernlovas bemutatója során is. Saci és Slide úgy sétáltak fel s alá a pályán, mint két jóbarát, érezve egymás minden rezdülését.

Major Kíra és Sarah bemutatója
13 képünk van az első Töki Gyermeklovasnapról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

Rézműves Ferenc gyönyörű andalúz ménjével hobbilovas létére a Bécsi Spanyol Lovasiskolában is megállta volna a helyét, ahogy a nehéz feladatokat könnyedén bemutatta. A balettelőadást idéző lépés-váltások, redoppok, piaffe-ok és levade-ok bizony ló és lovas számára sem könnyű mozdulatok. Ezen a vonalon maradva a töki hagyományőrzőkhöz tartozó Pénzes Levente mutatott még néhány barokk lovasiskolai elemet eszközökkel, amelyeket édesapja, Pénzes Gábor a földről segített, illetve a közönség számára magyarázott.

A műsor szünetében sem kellett unatkoznia senkinek. Az éhesek falatozhattak az eredeti töki pomposból, vagy a zsámbéki lángosos finom csemegéjéből. Közben a pályán Tászler Melinda szabadidomító számát csodálhatta a közönség. A számos lovas bemutató mellett a gyermekek rajzversenyen is kipróbálhatták magukat, amelyen többek között szép lovas könyveket, újságokat és újság előfizetést is nyerhettek a kis művészek. A rajzverseny zsűrijének elnöke a lovas körökben ismert és méltán tisztelt Tombor Mónika volt, aki Gombóc paci a lovaglásról című könyvének dedikált példányát is átadta az egyik díjazottnak.

13 képünk van az első Töki Gyermeklovasnapról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A szünet után a Töki Lovas Sport Egyesület fogatai a bakon Járfás Fatiméval, Pázmándi Istvánnal, Csatári Csabával és Lovász Józseffel fergeteges fogatparádéval kápráztatták el a gyermekeket, majd a pályán kívül kocsikáztatták is őket. Ezalatt nagyszabású csikós bemutató vette kezdetét, amelyet Sraj Gábor és Végi Gábor, illetve a Koch-ötös hátán a Bölcskéről érkezett Tóth Lajos összehangolt munkája tett különlegessé.

A rendezvény záró akkordjaként a Készenléti Rendőrség Lovas Alosztályának nyolc lovasa, valamint a mogyoródi és töki hagyományőrző huszárok lovasai egybefonódó bemutatót tartottak. Először a lovasrendőrök lovagoltak Cobourg tiszti egyenruhájukban egy látványos karüsszelt, majd a hagyományőrző huszárok tartottak Pénzes Gábor narrációja mellett egy élő történelemórát a korabeli hadviselés bemutatásával. Ennek megkoronázása volt a nap második tiszteletköre, amely során a rendőr és a hagyományőrző huszár lovasok közösen vonultak fel, ezzel lezárva a rendezvényt.

13 képünk van az első Töki Gyermeklovasnapról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez.

A rendezvényről további információk, képek és videók:

2015.06.11. Takács Eszter

Hozzászólások