Kezdőlap Blog Oldal 608

Fertőző kevésvérűség Romániában

A fertőző kevésvérűségről ismét

Hivatalos álláspontok

A Lovasok.hu észrevételei a fentiekkel kapcsolatban:

A Csíksomlyói Búcsú nem kimondottan lovas rendezvény, így kérdéses, hogy az állategészségügyi szempontokat figyelembe vették-e a szervezők.

A kép illusztráció

Érdekes ellentmondás, hogy az MGSzH mindössze egy, hivatalosan bejelentett EIA esetről tud Romániában, Déva közelében, a Krónika május 6-i cikkében viszont arról számol be, hogy csak Kovászna megyében idén 232 állatnál azonosították a fertőzést. Bár Csíksomlyó Hargita megyében található, mindössze néhány kilométerre fekszik Kovászna megyétől.

De például a DEFRA (1) adatai szerint Románia 2007-ben 795, 2008-ban 128, 2009-ben 135 estet jelentett. Elég valószínűtlen, hogy ez a szám 2010-re egyetlen egy megbetegedésre csökkent volna, az igazság tehát valahol félúton lehet.

Nézzük az Európai Bizottság szakértőjének véleményét az ügyben:

Az Európai Bizottság 2010. május 4-i döntése (2) még nem lépett életbe, tehát továbbra is a 2007/269/EC határozat az irányadó.

Vegyük alapul azt az esetet, hogy a lovak május 15-éig elhagyták az országot lábon és május 24-én hozták haza őket lószállítóval.

Amennyiben május 14-ig megkapták az ország elhagyásához szükséges állategészségügyi bizonyítványt (3) a 90/426/EEC direktívának megfelelően, anélkül juthattak be Romániába, hogy akár az illetékes magyar, akár a román hatóságok hivatalos értesítést kaptak volna a TRACES-ből (4). A bizonyítvány 10 napig érvényes, ezidő alatt a lovak szabadon mozoghatnak az Unió területén. Ugyanakkor számozott dokumentumról lévén szó, elvileg visszakereshetők azok a lovak, melyek ilyen dokumentummal hagyták el az országot.

A május 14-én kibocsátott állategészségügyi bizonyítványok május 23-án érvényüket vesztették. Éppen ezért a lovak csak úgy térhettek volna vissza az országba, hogy a román hatóságok új bizonyítványt állítanak ki, elvégeztetik a lovakon a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztet, valamint a TRACES-ben is adminisztrálják mindezt.

Amennyiben a román hatóságok nem így járnak el, és a lovak mégis visszatérnek Magyarországra, a magyar hatóság feladata, hogy figyelemmel kísérje mozgásukat.

Amennyiben Magyarországon is hasonló mértékben elterjed a betegség, mint Romániában, az Unió a Romániával szemben elfogadott szigorításokat Magyarországra is kiterjeszt(het)i.

A lótartók számára nem javasolható más, mint a légyirtás, a szúnyogok távoltartása, valamint az állatorvosok figyelmének felhívása a tűvel való fertőzés veszélyére.

Az állategészségügyi bizonyítványt kiállító magyar állatorvos felelősségre nem vonható, mivel a dokumentumban a ló utazásának célja nem szerepel, így azt a lótartó nem feltétlenül hozta az állatorvos tudomására

A Lovasok.hu észrevételei a fentiekkel kapcsolatban:

Érdemes megfontolni, milyen következményei lehetnek annak, ha akár csak egy ló is fertőződött romániai útja során. Mert a következmények nem csak az adott lovat és gazdáját, de tágabb környezetüket is érintik.

Amennyiben egy lóban kimutatják a fertőző kevésvérűséget, az illetékes hatósági állatorvos belátása szerinti körzetben zárlatot rendel el. Ez azt jelenti, hogy az adott területről senki nem vihet ki lovat, és senki nem is hozhat be oda lovat. Így tehát ott versenyek és más lovas rendezvények sem tarthatók a zárlat feloldásáig.

Valószínűleg a hazai lótenyésztés hírnevének sem tenne jót, ha összekötnék a fertőző kevésvérűség rémképével. De a lovassport is jelentős bevételektől esne el, hiszen a külföldről érkező lovasok kétszer is meggondolnák, hogy részt merjenek-e venni magyar versenyeken, kockáztatva ezzel lovuk életét.

Ezek persze mind csak feltételezések. De sajnos reális feltételezések. Azt egyelőre természetesen nem tudhatjuk, hogy fertőződött akár csak egy ló is romániai tartózkodása során, de hamarosan itt lenne az ideje, hogy a Csíksomlyói Búcsút megjárt lovasok elvégeztessék a Coggins-tesztet lovainkon. Reméljük, hogy közülük minél többen belátják, hogy felelősséggel tartoznak saját, és a környezetükben élő lovak egészségéért és felveszik a kapcsolatot állatorvosaikkal.

1 – Az angol Mezőgazdasági Minisztérium

2 – Az Európai Bizottság 2010. május 4-i döntése egyértelműen kimondja, hogy lovakat és más lóféléket – pl. szamár, öszvér – Romániából más uniós tagországokba csak abban az esetben lehet szállítani, ha azokat az indulást megelőzően a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló ún. Coggins-teszttel a betegségtől mentesnek nyilvánítják.

3 – Az állategészségügyi bizonyítványt általában a hatósági állatorvos, ritkább esetben a kezelő állatorvos adja ki.

4 – A TRACES (TRAde Control and Expert System, kereskedelmi ellenőrző és szakértői rendszer) egy integrált, webalapú állat-egészségügyi rendszer, melyet az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága működtet, hálózatot tartva fent általa a tagállamok és az EFTA/EGT-országok (Izland, Lichtenstein és Norvégia) valamint néhány, a Bizottsággal különmegállapodást kötött harmadik ország állat-egészségügyi hatóságai és üzleti felhasználói között. A TRACES segítséget nyújt az élőállatok és állati eredetű termékek Közösségen belüli és azon kívülre irányuló kereskedelmének irányításában.

2010. 06 18., Magyar Dorottya


Fertőző kevésvérűség Romániában

Már csak két napunk maradt

Vasárnap, május 23-án ér véget a Csíksomlyói Búcsú, és a magyar lovasok is útnak indulnak hazafelé.

Időközben sikerült megtalálnunk az Európai Bizottság 2010. május 4-én kiadott sajtóközleményét, mely egyértelműen kimondja, hogy lovakat és más lóféléket (pl. szamár, öszvér) Romániából más uniós tagországokba csak abban az esetben lehet szállítani, ha azokat az indulást megelőzően a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló ún. dupla teszttel a betegségtől mentesnek nyilvánítják.

Ennek ellenére nem tudunk arról, hogy történt volna érdemi intézkedés.

Néhány napon belül kiderül tehát, hogy az illetékesek megteszik-e a jelen helyzetben elvárható óvintézkedéseket, vagy pusztán a szerencsére bízzák lovaink életét.

2010.05.19.


Magyarországról senki ne induljon útnak saját lóval – kérik az állatorvosok

A Krónika beszámolója szerint elrendelte a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak kényszervágását a Kovászna megyei állat-egészségügyi igazgatóság. A fertőzött állatokat május végéig kell bejelenteni, ellenkező esetben a gazdát megbírságolják.

Romániában az Országos Állat-egészségügyi Hatóság először 2006-ban rendelte el a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak kényszerlevágását állami kártalanítás mellett.
2006-ban Kovászna megye 12 823 fős lóállományában 360 ló volt fertőzött, 2006–2007-ben 306-ot vágtak le. A néhány tucat életben maradt beteg állat azonban tovább terjesztette a fertőzést. A legújabb felmérés szerint 2010 elején a Háromszéken tartott 12 157 ló közül újabb 232 állatnál azonosították a betegséget.

Az egypatások (ló, szamár, öszvér) fertőző kevésvérűsége fertőző, többnyire idült, vérszegénységgel, gyengeséggel, ödéma képződéssel járó betegség, mely akár már heveny szakaszában az állat elhullásához vezethet.

A betegség a fertőzött vér által terjed, főleg rovarok (legyek, lódarazsak, szúnyogok, kullancsok) terjesztik, megfertőzik az egészséges állományt is. Fertőzés előfordulhat fedeztetés, valamint állatorvosi beavatkozások (pl. tömegoltások) során is, amennyiben nem tartják be a megfelelő higiénés előírásokat. A fertőzött állat élete végéig hordozza a vírust, ezért környezetére állandó veszélyt jelent.

Magyarország a betegségtől 1996 óta hivatalosan mentes, és cél a mentesség fenntartása, ezért a betegség bejelentési kötelezettség alá tartozik. Hazánkban a fertőző kevésvérűséggel fertőzött ló állami kártalanítás mellett kiirtásra kerül.

A földrajzi közelség miatt a lovasok könnyedén behurcolhatják a betegséget Romániából hazánk területére is.
Bár a Magyar Állatorvosi Kamara részéről hivatalos állásfoglalás még nincsen, az állatorvosok egyöntetűen arra kérik a lovasokat, hogy lovaikkal kerüljék el Romániát.

Kérjük, hogy a Csíksomlyói Búcsúba Magyarországról senki ne induljon el saját lóval, hiszen nem csak saját jószágát, de más lovakat is veszélybe sodorhat ezzel.

Amennyiben ugyanis fertőzötten jönnek haza a kivitt lovak, a szúnyoginvázió beköszöntével a fertőzésveszély rendkívüli mértékben megnő, és amennyiben ezek a lovak saját magukon kívül más, nagyértékű lovakat is megfertőznek, sajnos rajtuk kívül azokat is mérlegelés nélkül el kell majd altatni.

Kérjük tehát, hogy mindenki ennek tudatában keljen csak útnak. Bár egyelőre nem történt sem hatósági intézkedés, sem kamarai állásfoglalás, de a már kivitt lovak a mi mentes országunkba remélhetőleg már nem jöhetnek vissza ellenőrzés nélkül.

Magyar Dorottya, Lovasok.hu
2010.05.17.

 

Frissítve: 2024.01.16.
Fotó: Canva

 

Ismét remekeltek a Krisztina Lovasudvar Lovasai

Ismét remekeltek a Krisztina Lovas Udvar lovasai!

Beszámoló a Kisalföld Vágtán elért eredményekről

2010. május 22.-én szombaton és 23.-án vasárnap került megrendezésre Győr-Gyirmóton a Kisalföld Vágta, ahol minket is benevezett Győrújbarát. Először tétováztunk menjünk e, rengeteg verseny és egyéb teendőink miatt, de aztán úgy döntöttünk egy ilyen felkérésnek nem mondhatunk nemet!

A kép illusztráció

Lázasan készültek a lányok, hiszen a szombati napon díjugrató versenyen vettek részt Kisbábolnán, ahol a rutinos versenyzők között, pár hete rajtengedélyezett, és első versenyén résztvevő Csobod Zsófi első lett, a szintén kezdő Juhász Dóra pedig harmadik lett!

Egy ilyen indulás után már csakis jó hétvégénk lehet felkiáltással vasárnap lázas sürgölődést követően felpakoltunk a lovakat és indultunk a Vágtára!

Három számban neveztek minket, a Kisalföld Sólyma kitartásos magasugró versenyben lovasunk Herczig Alexa fölényes győzelmet aratott 170cm-es magassággal és ezzel a cím birtokosa jövő évi hasonló megmérettetésig. Precíz, pontos, szép lovaglással, stabil ülésével, Alexa elvarázsolta a közönséget. Róla tudni kell még, hogy szintén most rajtengedélyezett, és nemrégiben kezdtük el vele az érdemi munkát, ahol hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Kamasz galopp futamon Csobod Zsófi indult Naseeh nevű arab telivér ménünkkel, akivel nem is nagyon tudott gyakorolni, edzeni időhiány miatt, de így is nagyon gyorsak voltak, bátor, temperamentumos és jó taktikát választott Zsófi és jól lovagolta lovát, ezért harmadikként száguldott be a célba! A falu ördöge versenyszámban egy olyan kislányt neveztünk, akit az egész lovarda nagyon szeret, kedves, bátor és talpraesett, állítólag elég rosszcsont, de mivel mi ezt nem tapasztaltuk, nem is hiszünk a szóbeszédnek. Ő Németh Cintia és nagyon nehéz dolga volt, almát kellett szednie, kecskét elkapni és ölben cipelni, valamint egy belga hidegvérű lovak által vontatott szőnyegen állva kellett jó sokáig maradnia, sikerült, és hivatalos, pecsétes papírja van arról, hogy ő a Falu Ördöge! Juhász Dóri most nem versenyzett, hanem egy színvonalasan előadott, zenés kűrt lovagolt a közönségnek, amit nagyon látványosan és profi megoldásokkal adtak elő lovával. Szép, simulékony ülését és művészien ellovagolt programját sokan tátott szájjal nézték.
Mi mint edzőik, örülünk, hogy ilyen nagyszerű tanítványaink vannak, akik sok-sok munkával és kitartással, rengeteg örömet, és közös munkánk visszaigazolását adják nekünk.

Schubkégel Krisztina és Magasházy János

 

Frissítve: 2024.01.25.
Fotó: Canva

Overdose egészséges, de korai még neki a verseny

Overdose egészséges, de korai még neki a verseny

 

Overdose nem indul a pozsonyi versenyen, ami egyben azt is jelenti, hogy idén Ascotban sem áll rajthoz, holott a bukmékereknél a több mint egy éves kihagyás ellenére is harmadik-negyedik esély. Egészséges, sérülés sem hátráltatja, felkészítése töretlenül folytatódik, de kondíciója még nem 100%-os, így a menedzsment úgy döntött, hogy továbbra sem sietteti visszatérését és megadja neki azt a néhány hetet, ami elmaradása ledolgozásához szükséges. A PannoniaOverdose.hu Mikóczy Zoltánnal és Dr. Szmodits Zsolttal beszélgetett.

Nemrég elmondtad, hogy Overdose-t több versenybe is beneveztétek, hiszen a nevezéseket hónapokkal az adott verseny előtt meg kell tenni. Közelednek ezek időpontjai…

Mikóczy Zoltán: A ló mai munkáját látva és értékelve eldőlt, hogy Overdose június 6-án sem Pozsonyban, sem más versenypályán nem indul. Ez természetesen azt is jelenti, hogy idén Ascotban sem állhat rajthoz. Állatorvosi szempontból teljesen egészséges, ám egyértelműen látszik, hogy a kondíciója még nem megfelelő. Minden verseny 40%-a a kondíción, 40%-a a képességen és a szíven, 20%-a pedig a szerencsén múlik, felelőtlenség volna a lovat olyan feladat elé állítani, amit csak a szívével tud megoldani. Mert a szíve az vinné.

Mennyi az elmaradása?

A hiányosság néhány hét alatt behozható. Ez pont akkora különbség, hogy ha most elindítanánk, akkor csak a szívével tudná megoldani a versenyt, mert erőnlétben még nincs ott. Márpedig mindkettőre szükség van.

A pozsonyi versenynek azért lett volna egy különös íze és hangulata, hiszen jómagad felvidéki magyar vagy, Overdose pedig jelenleg Jozef Rosival szlovák tréner irányításával készül.

Kimondottan örültem volna annak a lehetőségnek, hogy újra Pozsonyban fusson a ló, arról nem is beszélve, hogy a magyar rajongóinak sem jelentett volna problémát Pozsonyba eljutni. Overdose jövője azonban mindennél fontosabb, pedig idomárjának is nagy pillanat lett volna a legrangosabb szlovák versenyben vele indulni. Talán a mostani szlovákiai helyzetet figyelembe véve is jótékony hatása lett volna a futásának, de a lónak az a dolga, hogy versenyezzen, és ne politizáljon.

Ascotban a King’s Stands Stakes-ben vagy a Golden Jubilee Stakes-ben indult volna, a bukmékereknél és fogadóirodáknál pedig jelenlegi állapotában is harmadik-negyedik esély.

Nagyon megtisztelő, de ugyanakkor legalább akkora a felelősség is. Ezért abból nem engedhetünk, hogy csakis 100%-os edzettségi- és egészségi állapotban térjen vissza a pályára. Ha erre még várnunk kell, miután türelmesen vártunk már több mint egy évet, akkor ezt a rövid időszakot már ki kell bírnunk.

Overdose egészségi állapotáról, felkészültségéről, és versenyben való indulásának lehetséges időpontjáról Dr. Szmodits Zsoltot kérdeztük.

Dr. Szmodits Zsolt: Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy túl vagyunk azokon a kisebb egészségi problémákon, amik nehezítették Overdose felkészítését. A patkoláskor alkalmazott módszer a jövőben sem változik, ugyanolyan időközönként ugyanolyan módszerrel folytatjuk, mint eddig. Egészségesek a patái, túl vagyunk azon az enyhébb fokú pataproblémán, ami Németországban jelentkezett nála. Töretlenül folytatja a felkészülését.

Ami hétköznapi problémának számít, vagy lehet köze a korábbi súlyos sérüléséhez?

Pataproblémák bármelyik lónál, bármikor jelentkezhetnek. Overdose esetében sajnos a közhangulat már annyira érzékeny, hogy ha az ő nevével kapcsolatban meghallja valaki azt, hogy pata, akkor rögtön komoly problémára asszociál. Az a rendkívül súlyos betegség, ami a patáin lezajlott, mindig is egy érzékeny pont marad, és veszélyforrást jelent a számára, emiatt nagyon nagy figyelemmel és fokozatosan kell a felkészítését végezni.

Mi a véleményed a kondíciójáról?

Az általános egészségi állapota kiváló, semmiféle olyan betegsége nincsen, ami a felkészülésben, a tréningmunkában, a folyamatos edzésben hátráltatná, egészségügyi szempontból minden adott, hogy a versenyzéshez szükséges erőnlétet megszerezze. A jelenlegi kondíciójáról a trénere jogosult véleményt formálni, én ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy van egy olyan fajta tehetsége és akarata, hogy nem csak az aktuális fizikai állapota teszi képessé ilyen óriási teljesítmény leadására. Azonban nem szabad csak erre alapozni, mindenképpen mellé kell tenni a maximális kondíciót is.

Ezt hogyan, mivel méritek?

A trénere „pulzimétert” használ, amivel a ló sebességét, a megtett utat és a munkavégzés során a pulzusszámot lehet rögzíteni. GPS-ként a számítógépre rácsatlakoztatva lerajzolja a teljes megtett utat is, minden pillanatban mutatva a mért értékeket. Ez ma már nem egy ördöngösség, a lósportban is elfogadott, bár nálunk még viszonylag visszafogottan használják. A legfontosabb persze a tapasztalat, amikor a tréner látja, hogy a ló milyen teljesítményt ad le, és hogyan viselkedik, de ezek hasznos plusz információk. Persze nem ezen múlik.

Meg lehet nevezni időpontot a visszatérésére?

Akik körülötte vannak minden nap – a trénere, a lovasa, és a tulajdonosai – szeretnék legjobban, ha minél hamarabb visszatérne a pályára. Tervezni lehet neki versenyeket, sőt, kell is, mert nem lehet néhány nappal egy komoly verseny előtt nevezni a lovat, viszont az, hogy egy adott versenyre felkészíthető-e, a megfelelő munkát el tudja-e végezni, és zavartalan lesz-e a felkészülése, azaz, hogy az adott versenyben el tud-e indulni, az sajnos még a versenyt megelőző rövid időszakban is kérdésessé válhat. Akár a verseny napján a pálya minősége is megakadályozhatja az indulását.
Ilyen hosszú kihagyás után az alapoktól kellett elkezdeni a munkát. Szerintem az a jó stratégia, hogy meg kell próbálni a lovat olyan ütemben dolgoztatni, ahol minimalizálódik a felkészülés során fellépő problémák lehetősége, és amikor a nagyon alapos és óvatos felkészítés során eljut arra a szintre, hogy azt a teljesítményt tudja nyújtani, amit egy verseny megkövetel, akkor az adott időponthoz közel eső tervezett versenyben részt tud venni.

A rajongók már több mint egy éve várnak erre.

Természetes, hogy mindenki szeretné tudni előre, pláne egy külföldi verseny estén, hogy szabaddá tudja tenni magát, és az utazást meg tudja szervezni. Ez teljesen érthető a rajongók részéről, és ugyanígy érthető a tulajdonosok azon ambíciója, hogy a lovuk, aki egészséges, mihamarabb fusson, ám ennél fontosabb, hogy a versenyre a legmegfelelőbb pillanatban kerüljön sor. Nem egy adott versenyre kell őt készíteni, hanem akkor kell versenyben indítani, amikor a felkészülés során eljut a megfelelő szintre.

A menedzsment óvatossága csak a sérülést követő hosszas és nehézkes felépülésnek a következménye, vagy azért bennetek van, hogy Overdose veretlensége is a tét?

Mindkettő benne van. Overdose olyan kimagasló sikert ért el a magyar galoppsportnak, és ugyan sokan túlzónak tartják, de szerintem kijelenthetjük, hogy a világ galoppsportjának is, hogy nem szabad kockáztatni azt, hogy egy még nem megfelelő szintű felkészítést követően, idő előtt induljon versenyben. Ha nem lenne veretlen, akkor nagyon egyszerűen ki lehetne próbálni bármilyen versenyszituációban, mert maximum fut egy rosszat, ami alapján lehet tudni, hol tart, készen van-e a ló. Ha ez megtörténne, akkor abban a pillanatban, hogy a veretlenségét elveszíti, csorbulna az a nimbusz, amit felépített magának. Ezért nagy a felelősség.
Persze a menedzsment nem úgy áll hozzá, hogy „csak meg ne verjék”, de nem szeretnénk olyan szituációnak kitenni, hogy a nem kellő felkészültség miatt – ha a versenyt meg is nyeri, mert a szíve odaviszi – olyan sérülést szenvedjen, ami újabb hosszas betegséget eredményezhet. A mostani tréningmunkái alapján nagyon bizakodóak vagyunk.
Ha nem bírná a munkákat, akkor nem lenne komoly pénzekért külföldi versenyekre sem benevezve.

2010.05.29.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.05.05.
Fotók: Pixabay

I. Abdai Pünkösdi Lovasnap – beszámoló

I. Abdai Pünkösdi Lovasnap – beszámoló, eredmények

A Zsejkepusztai Lovas Egylet beszámolója az Abdai Pünkösdi Gyermek Ügyességi Versenyről.

2010. 5. 24-én reggel 9 órakor vette kezdetét a verseny. Szép napsütötte reggelre ébredtünk. A verseny szervezői mindent elkövettek, hogy minden igényt kielégítő színvonalas versenyfeltételeket biztosítsanak a versenyezni szándékozó gyermekeknek. A versenyen kötelező volt a résztvevőknek a kobak és protektor (gerinc és mellkas védő) használata, valamint mentő is a helyszínen tartózkodott a verseny ideje alatt.

Nyolc órakor érkeztünk meg a verseny helyszínére Tekergővel (sport póni) kanca, és Larinával (kisbéri félvér) kanca, és a Zsejkepusztai Lovas Egyletből öt gyermek indult a versenyen.

Nyolc órakor a lovasok előtt már nyitva volt a pálya. Mindenki bemehetett lóval, hogy megismertesse a lovakat és a gyerekeket a rájuk váró feladatokkal. Kilenc óra előtt kezdődött az edzőknek és a lovasoknak a pálya bemutatása. Nagyon ötletes, és aranyos volt a versenyfeladatok szemléltetése. Kis pónival egy öt éves ifjú lovas, és a nagyapja Dr. Boros István hosszú szár segédlettel mutatta be a pálya vonalvezetését, ezután következett a 6-12 korosztály versenye (Elég rugalmasan kezelték a felső korhatárt.) ahová 38 nevezés érkezett. A pálya jól megépített bója kapu, bója folyosóval, lépés folyosó, kör, zsákutca, szlalom, labirintus, ferdekapu, fésű, és összetett ugrás (három akadályugrás) vagy alternatívaként szlalomból állt. Természetesen kisebb lóval, pónival könnyebb volt teljesíteni ugyanazokat a feladatokat, mint nagy lóval.

Amennyiben évről – évre, megrendezésre kerül a verseny egyre több lesz a résztvevők létszáma így a jövőben szerencsés lenne külön díjazni a póni és nagy ló kategóriát. Az edzőkről közös fotó készült, ami szintén egy szép gesztus volt. A bíró Mischler Miklós külön megköszönte az edzőknek a kemény, kitartó felkészítő munkát.

Az első korcsoportban két kislány indult tőlünk Liszkai Kata és Bánki Boglárka. Kata nagyon jó időt futott Tekergővel, sajnos egy hiba négy hibapont becsúszott, és Bogi is szépen teljesített, neki is egy hibával, 4 hibaponttal sikerült befejezni a versenyt.

Helyezések 6-12 éves korosztály
1. hely: Odnoga Lotti, és lova – Szulti
Megosztva 2. hely: Bodor Fruzsina, és lova – Pityke, és Jakab Soma, és lova – Szulti
3. hely: Boros Zsuzsanna, és lova – Sindy

4. hely: Rigó Gyula, és Szikra
5. hely: Takács Titanilla, és Csodás
6. hely: Jakab Dalma, és Pom-pom

24 gyerek hibapont nélkül lovagolt. A pályát 1, 14 – 4. 39 perc alatt sikerült teljesíteni.

Egy rövid szünet után, folytatódott a verseny. Az idő rosszabbra fordult, de szerencsére a vihar megkegyelmezett és kikerülte Abdát. A második fordulóba 42 nevezés érkezett, és a kicsiknek is lehetőségük volt visszavágni, ők is indulhattak a 12 éves kortól levő korosztályban.

A Zsejkepusztai Lovas Egylet eredményei a versenyen:

Liszkai Kata Tekergővel gyors iramban vette az akadályokat, szép ugrásokat hajtott végre, két hibával, nyolc hibaponttal teljesítette a versenyt.
Cseresnyés Péter  Larinával 12 hibaponttal teljesítette a pályát, dicséretére váljon, hogy becsülettel korrigálta a hibáját, amit a fésű közben ejtett és a végén a bója kerülés és az akadályugrások alternatívája közül a nehezebb összetett ugrásokat választotta, és szépen teljesítette.
Tolnai Virág Larinán lovagolt a fésűnél ő is szépen korrigálta a hibáját, és lendületes akadályugrásokkal fejezte be a pályát, 8 hibaponttal.
Bánki Boglárka nagyon szépen lovagolt, magabiztosan irányította Tekergőt sikerült a hatodik helyet megszereznie.
Schmuk Eszter Larinával szépen teljesítette a feladatokat sajnos az ugrásnál a második rudat a ló, lehúzta a lábával, 8 hibaponttal fejezte be a versenyt.

A Zsejkepusztai Lovas Egylet nagyon büszke ezen a versenyen induló legifjabb lovasára a kilenc éves Bánki Boglárkára, akinek sikerült megszerezni a hatodik helyezést a 12 év felettiek kategóriában. A megnyert mézet jószívűen az edzőjének ajándékozta. Külön köszönet az edzőnek Szőcs Csabának, hogy a gyerekeket felkészítette a versenyre.

Helyezések 12 éves kortól korosztály:
1. hely: Odnoga Lotti, lova – Szulti
2. hely: Erdős Jázmin, lova – Roni
3. hely: Odnoga Lotti, lova – Szikra

4. hely: Jakab Soma, lova – Szulti
5. hely: Jakab Dalma, lova – Pom-Pom
Megosztva 6. hely: Hegyi Panna, lova – Hella, és Bánki Boglárka, lova – Tekergő

14 gyerek hibapont nélkül lovagolt. A pályát 1, 35 – 3, 11 perc alatt sikerült teljesíteni.

A versenyzők csinosan a lovas etikettnek megfelelően voltak felöltözve. A lovak ápoltan szépen felkantározva, felnyergelve vettek részt a versenyen. A gyerekeknél, a verseny teljesítésénél sok múlott a megszerzett tudáson.  A szerencse sem ártott, hiszen nagyon könnyen lehetett hibát véteni.

Gratulálunk Odnoga Lottinak, annak a kislánynak, aki a legjobban szerepelt a versenyen és a háromdobogós serlegéből egy serleget felajánlott a legfiatalabb versenyzőnek. Ezzel a gesztussal példamutató, sportemberi magatartást tanúsított.

A kisgyermekes szurkolóknak légvárat biztosítottak. Sok néző kísérte végig a gyerekek versengését, tapssal biztatták az indulókat, hogy még ügyesebbek, elszántabbak legyenek. Minden starthoz álló gyermeket név szerint szólítva szalaggal jutalmaztak, hogy örök emlék legyen ez a szép és mozgalmas I Abdai Pünkösdi Lovas Nap.

Gratulálunk az összes versenyző gyereknek, hogy jelenlétükkel hozzájárultak ahhoz, hogy izgalmas, és mozgalmas legyen a verseny. Reméljük, hogy sikerül hagyományt teremteni és jövőre is megrendezésre kerül a verseny, mert mindenkinek elnyerte a tetszését az I Abdai Pünkösdi Lovas Nap.

Ezúton szeretnénk megköszönni a verseny szervezőinek dr. Boros Istvánnak, Rigó Gyulának, és családjuknak az aprólékos, profi, mindenre kiterjedő figyelmüket a remek szervezésért. A verseny lebonyolításáért a Jakab családnak, A bírónak  Mischler Miklósnak, akinek verseny közben minden kisgyerekhez volt egy pár kedves biztató mondata.  A mentősöknek, akik jelenlétükkel, biztosították a nyugodt versenyzés lebonyolítását. Számann Tamásnak, aki minden helyezettnek egy üveg mézet ajánlott fel. Tolnai Tibornak (T2-Studió. eu), hogy a Zsejkepusztai Lovas Egylet számára több száz fényképet készített a verseny folyamán. Köszönjük az önkormányzatnak, Szabó Zsolt polgármesternek, szponzoroknak, segítőknek a versenyen induló gyerekek szüleinek a nyugdíjas egyesületnek, továbbá mindenkinek, aki önzetlen munkájával, finom ételekkel, kürtöskaláccsal, üdítőkkel várta a rendezvényre látogatókat, akik mindent megtettek hogy a versenyzők és kísérőik valamint a nézők jól érezzék magukat.

Sipos Viola
Zsejkepusztai Lovas Egylet
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.13.

Nyeregszemle már a Balatonon is

Nyeregszemle már a Balatonon is

30 – 40 ezer látogatót, és összesen 450 – 500 lovat és lovasát várták az idei Zánkai Lovas Napokra június 23. és 26. között. A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban rendezett lovas napokon a Nyeregszemle is bemutatkozott.

A kép illusztráció

Bogó Ágnes, a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum ügyvezetője így nyilatkozott:

“A különböző országokból érkező versenyzők megismerkedhetnek Magyarországgal, pihenhetnek, versenyezhetnek, és mindenekelőtt sok barátot szerezhetnek. A rendezvény szervezésekor olyan komplexitásra törekedtünk, amiben szerepet kap a kultúra, a sport, a versenyzés és a lovas emberek közötti nemzetközi baráti találkozó is. A helyszín – a Balaton közelsége, a páratlan szépségű táj – előnye, hogy nem csak a lovasokat vonzza a program, hanem a látványos elemek idecsalogatják a családokat, nyaralókat: kicsiket és nagyokat egyaránt. A múlt hét végén tartottuk a Gyermek Lovas Napokat Lázár Vilmos szakmai segítségével, ami 4 – 4,5 ezer embert vonzott. A Zánkai Lovas Napokon 30 – 40 ezer látogatóra számítunk. Bízunk benne, hogy sikerül ezzel egy kicsit közelebb hozni az emberekhez, a családokhoz, a gyerekekhez a lovas élet szépségeit, és egyfajta kedvcsinálóként hozzá tudunk járulni ahhoz is, hogy az iskolai sportban és nevelésben is szerepet kapjon a ló.”

A Nyeregszemle szervezőket rengetegen keresték meg, akik készséggel álltak az érdeklődők rendelkezésére információkkal, személyes válaszokkal, és örömmel fogadták a biztató, elismerő szavakat. Sokaknak csengett ismerősként a Nyeregszemle név, mert olvastak már róla valamelyik lovas szaklapban, vagy éppen internetes böngészés közben akadtak a hírére. A legtöbben a programok részletei iránt érdeklődtek, és elégedetten nyugtázták, hogy a sokszínű kínálat – a lovasharci bemutatótól, a lovas istentiszteleten át a kisgyermekek hintalovas kertjéig – minden korosztálynak lehetőséget kínál a kellemes időtöltésre.

 

Frissítve: 2023.12.30.
Fotó: Canva

Hamburgi Ugróderby és Global Champions Tour 2010

Hamburgi Ugróderby és Global Champions Tour 2010
2010.05.13-16

2010. május 13-16. között rendezték meg a 81. Hamburgi Ugró- és Díjlovas Derbyt. A versenyt évről-évre hagyományosan Klein Flottbek-ben a Derby Parkban tartják, ahova a négy nap alatt idén közel 70 000 ember látogatott ki. Az elmúlt évhez hasonlóan a verseny keretei között volt látható a Global Champions Tour németországi állomása.

A kép illusztráció

A kétfordulós 160 centiméterre kiírt versenyszámban négy dupla hibátlan lovaglás született. Az összevetésben Laura Kraut Cedric-kel (Chamberlain x Carolus, USA), Edwina Alexander Cevo Itot du Chateau-val (Le Tot de Semilly x Galoubet A, Ausztrália) és Marco Kutscher Cash-sel (Carthago x Lavall II, Németország) egyet-egyet ütöttek. Így Lauren Hough-nak ”csak” egy nyugodt hibátlant kellett lovagolnia a tizenegy éves Quick Study-val (Quick Star x What a Joy, USA), hogy hazavigye a győztesnek járó 95 000 eurót. Ezzel a Global Champions Tour második fordulóját követően Marcus Ehning, Marco Kutscher és Laura Kraut a pontverseny első három helyezettje.

A 155 centiméterre kiírt ugróderby vonalvezetése minden évben azonos, de az idei évre a rendező abszolút lóbarát akadályokat készített, amelyek 100%-os biztonságot nyújtanak a párosok számára. Az idei mezőnynek azonban nehéznek bizonyult a pálya, mivel az alappályán nem született hibátlan lovaglás. A tavalyi derbygyőztes Thomas Kleis, és az azt megelőző két év győztese Andre Thieme sem tudtak hibátlanul lovagolni. A négy darab négy hibapontos páros került így az összevetésbe. Hergen Forkert-et Condor-ral (Caletto I x Roman, Németország) sajnos ki kellett zárni bukás miatt. Először Heiko Schmidt lovagolt hibátlanul Coverlady nyergében (Convoi x Wellenspiel, Németország), majd Bernardo Alves Quentin-nel (Quidam de Revel x Calypso I, Brazília). Utolsóként a 2008. évi derby második helyezettje, Carsten-Otto Nagel érkezett a pályára Lex Lugarral (Lordanos x Landadel, Németország). A lónak ugyan még nem volt tapasztalata a hamburgi derbyről, de a páros így is közel egy másodpercet rávert honfitársára. A derbygyőztes ezzel 35 000 eurót nyert.

De miért is ilyen nehéz a hamburgi ugróderby?
A pálya hossza 1 230 méter, azaz közel 180 másodperc szükséges a teljesítéséhez. A pályán 17 akadály található, ezek összesen 26 erőkifejtést jelentenek. Az akadályok a következők (német neveik alapján, helyenként lefordítva):

01. Rick – 1,38 m magas meredek.
02. Doppelrick – 1,43/1,45 m magas és 1,70 m széles oxer.
03.

a-d Irische Wälle (ír sáncok) – két sánc, amelyekre fel kell ugrani, majd le. Ilyen akadállyal nem találkoznak év közben máshol a lovak.

04. Wassergraben (vizesárok) – 4 m széles, nehézsége, hogy nincs elugró elem.
05. Palisade (kerítés) – 1,60 m magas.
06. a-c Holsten Wall (fal) – 3 m magas benkre kell felugratni a fokozatosan emelkedő oldalon, fent található egy 1,20 m magas meredek a leugró oldal előtt nem sokkal. Az akadály nehézsége a leugró/lecsúszó oldal, ahol sok ló nem hajlandó megindulni lefelé.
07. Planke (palánk) – 1,60 m magas. A fal után egy vágtaugrással következik, így ez a legnagyobb hibaforrás a derby pályáján.
08. Trakhener Graben (árok) – 1,50 m magas meredek, mögötte kis vizesárokkal. Nehézsége, hogy mögötte van az árok, így a meredeket sokan leütik.
09. Tor (kapu) – 1,60 m magas akadály, amely egy keskeny rács, és a legkisebb érintésre leesik.
10. Birkenoxer (nyírfa-oxer) – 1,42 m magas és 1,90 m széles. Ezzel ez a legszélesebb akadály a pályán.
11. Buschoxer (bokoroxer) – 1,53/1,55 m magas és 1,70 m széles. Az akadály nehézsége a bokor, ami korai elugrásra készteti a lovakat.
12. a-b Eisenbahnschranken (vasúti sorompók) – 1,46 és 1,52 m magasak. Közöttük 7,50 méter a távolság (1 vágtaugrás). Nehézsége, hogy csupán 1-1 sorompóból állnak, nincs alattuk kitöltő elem, így a lovak akár megpróbálhatnak átbújni alattuk.
13. Koppelgatter (rács) – 1,60 m magas rácsos meredek akadály.
14. a-c Pulvermanns Graben (Eduard F. Pulvermann-ról elnevezett árok) – 1,45 és 1,50 m magas meredek akadályok. Közöttük 15 méter távolság a mélyedésben egy 1,70 m széles vizesárokkal. Ennek a beugró eleme a másik fő hibaforrás.
15. Feldsteinmauer (térkő-fal) – 1,60 m magas.
16. a-b Holsteiner Wegesprünge – 1,53 és 1,59 m magas meredek akadályok. Közöttük 13,50 m távolság, ami kis lovaknak bő lehet.
17. Ziegelmauer (téglafal) – 1,60 m magas. Alternatívaként lehet rövidebb vagy hosszabb útvonalon lévő kőfalakból választani.

Bardóczky Veronika
Lovasok.hu
Forrás az akadályokról: forst-hamburg.de

Frissítve: 2023.10.29.
Fotó: Canva

Overdose nyilvános patkolása

Óriási sajtóérdeklődés

A magyar lóversenysportban korábban nem tapasztalt óriási média érdeklődés kíséri Overdose felkészülését az idei szezonra.

Április 3-án pénteken Dunakeszi Alagon a hazai sajtó kitüntetett figyelme kísérte a veretlen csodaló nyilvános patkolását. A hét forgatócsoport (MTV, TV2, RTL Klub, Hír Tv, dokumentumfilmesek stb.) mellett, tucatnyi újságíró és fotós követte a csodálatos Overdose, Mikóczy Zoltán tulajdonos, Ribárszki Sándor idomár és Václav Bergendi patkolókovács minden egyes mozdulatát.


A veretlen négyévest és istállótársait, a szlovákiai magyar szakember patkolja rendszeresen. Václav Bergendi Vágsellyén tanulta ki a szakmát és 1991-óta dolgozik pakolókovácsként. Az elmúlt évek alatt a telivérekre specializálódott és ma már Szlovákia egyik legelismertebb kovácsa. Többek között a Derby nyerő Teddy Ready-t, a hosszú távú klasszist Tempeltanzer-t és a Trial Stakes nyerő Ypsillon King-et.

– Kovács szemmel Overdose is ugyanolyan ló, mint a többi. Persze tudom, hogy komoly felelősség van rajtam, így ha egy kicsit izgulok is, az rögtön elmúlik, amikor a szerszámokat a kezembe veszem. Overdose kicsit hosszúra hagyott patával érkezett meg Angliából, ezen kívül a pataálláson is kellett módosítani. Figyelmes és érzékeny, patkolási szempontból nem egyszerű vele a munka – tudtuk meg a szakembertől.

Overdose legközelebb a verseny hetében mutatja meg magát a médiának, a tervek szerint a záró galoppját is láthatják majd az újságírók, akik egyre otthonosabban mozognak már a lóverseny világban.

Krebs A.
Frissítve: 2023.05.15.
Fotó: Canva

Pozsonyban talán rajthoz állhat Overdose?

 

Pozsonyban talán rajthoz állhat Overdose?

 

Bár még nem tudni, hogy Overdose mikor jelzi minden kétséget kizáróan, hogy készen áll idei első futására, mégis több versenyre is benevezték, hiszen egy kései, úgynevezett utónevezés a több tízszeresébe is kerülhet a normál díjnak.

Overdose két hete tért haza Alagra, azóta újra lett patkolva és folytatódik a versenyre történő felkészítése. Milyen lehetőségekben gondolkodtok?

Mikóczy Zoltán: Hangsúlyozom, hogy ezek alternatívák, hiszen párhuzamosan két síkon kell haladnunk. Az egyik a ló felkészítése, és őt csak akkor indítjuk bármilyen versenyben, ha meg vagyunk arról győződve, hogy 100%-os kondícióban és egészségi állapotban van.
Mivel a versenykiírások tőlünk függetlenül előre meg vannak határozva, ezért ez a másik sík, amiben folyamatosan gondolkodnunk kell. A nevezések időpontjai jócskán megelőzik magukat a versenyeket, és ugyan van lehetőség utónevezésre is, csakhogy ennek összege többszöröse, sok esetben akár több tízszerese a normál nevezésnek. Ezért aztán Overdose-t jelenleg több versenyre is beneveztük.

Mik az alternatívák?

Mikóczy Zoltán: Ezek közül három is június hatodikára esik. Az egyik a hoppegateni 1200 méteres Group III-as Benazet Rennen. Ugyanaznap futják a francia Derbyt Chantilly-ban, és Christophe Soumillonnal egyeztetve beneveztük az egyik betétfutamra, a Group II-es, 1000 méteres Prix du Gros Chene-be.

Úgy gondoljuk, hogy első versenynek egy Group II-es vagy III-as verseny túlságosan erős, így kockázatos volna. Ezért nevezve van a szintén június 6-i, pozsonyi 1200 méteres Földművelésügyi Miniszter Díjára (Cena Ministerstva Podohospodárstva Slovenskej Republiky), ami a Turf Gála egyik futama. Ez már igazán ismerős neki, ezt a versenyt ugyanis 2008-ban, hároméves korában megnyerte.

Ha tehát a felkészültségét úgy ítéljük meg, hogy június 6-án versenyezhet, akkor nagy valószínűséggel a pozsonyi részvétel mellett fogunk dönteni. Egyrészt a közelség végett, másrészt vélhetően az itteni lovak kevésbé erős konkurenciát jelentenének számára, mint a német vagy francia versenyben indulók. Ahogyan már korábban is mondtam, most önbizalom növelő futásra van szüksége.

Nem túl korai még június 6?

Mikóczy Zoltán: Majd meglátjuk, ha igen akkor alternatívaként szóba jöhet június 13-án a Premio Bersaglio, ami egy Listed kategóriájú 1200 méteres verseny Milánóban. A jövő hét előtt azonban még nem is körvonalazódik, hogy melyik kerülhet szóba ezek közül, ha egyáltalán. Ha ugyanis Overdose nem mutat olyan formát, akkor egyikben sem indítjuk. Bár beszélni nem tud, de mindent ő fog megmondani.

Június 19-e is közeledik.

Mikóczy Zoltán: Az ascoti nevezése él, indulása továbbra is szép remény, amire azonban csak abban az esetben kerülhet sor, ha június 6-án Overdose valamely versenyben – legvalószínűbb a pozsonyi Turf Gála – olyan kimagasló formát mutat, ami alapján esélye lehet a jó szereplésre.

Befolyásolta a rendkívüli időjárás és a sok csapadék Overdose alagi felkészítését?

Mikóczy Zoltán: Nem. A körülmények teljes mértékben megfelelnek, semmi sem hátráltatja a munkát, amit jelenleg Jozef Rosival tréner felügyeletével végez. Ribárszki Sándor saját elhatározásából utazott Németországba és vállalt munkát Hoppegartenben. Overdose őt követte, máskülönben nem került volna ő is oda. Ribárszki Sándor szintén a saját elhatározásából tért haza fél év után Magyarországra, jelen pillanatban azonban nem rendelkezik magyar tréning licensszel. A ló felkészítését nem szabad megszakítani, azt folytatni kell, ezért jelenleg a Miko Racing trénere, Jozef Rosival és Budinszky Barbara munkalovas foglalkoznak Overdose-zal. Felajánlottam Ribárszkinak, hogy legyen szaktanácsadó, aki a Miko Racing lovai közül csak Overdose-zal foglalkozik, amolyan személyi edzőként, ám ezt ő nem fogadta el. Így jelenleg kevésbé szoros a kapcsolatunk, mint az elmúlt években.

 

2010.05.25.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.03.21.
Fotók: Canva

Sztárok a Nemzeti Vágtán 2010.

Stohl András és Oszter Alexandra igent mondott Geszti Péternek

A színészek elindulnak a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán

 

Stohl András családja aggódik és drukkol a papának, aki úgy határozott, idén ismét elindul a május 30 és június 1-je között rendezendő Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamán.

Geszti Péter a napokban személyesen kérte föl a színész-műsorvezetőt és Oszter Alexandra színésznőt, hogy induljanak a különleges versenyen. A Nemzeti Vágta kreatív igazgatója a barátságot jelképező, bőséges ételekkel teli komatállal érkezett a két színészhez, akik nem utasították vissza sem a finomságokat, sem pedig a felkérést.

A kép illusztráció

„Beigazolódtak a reményeim, mindketten örömmel fogadták a felkérést. Alexandra már tavaly is indulni akart a versenyen, azóta sokat gyakorolt, hogy helytálljon a férfiak között.
Andriséknál meleg, családi idill fogadott. Egyúttal megismerhettem András kislányát, feleségét és kutyáit. Kicsit úgy éreztem magam, mint a kispapák találkozóján, akik egy közös ügy érdekében találkoznak. Miután átadtam a komatálat, András visszahívott, így együtt lakmároztunk a családdal” – mesélte Geszti sikeres vidéki útjáról hazatérve.Miután Stohl András igent mondott barátja felkérésére, elkezdett gyakorolni a Nemzeti Vágtára.

„Tavaly nagyon jól éreztem magam, miért ne indulnék idén is? – tette föl a kérdést Stohl, majd megjegyezte, reméli, ezúttal is épp bőrrel, baleset nélkül megússza a versenyt, főképp, hogy most már eggyel több lány aggódik a papáért.

Kiderült, a színész nem hajszolja a győzelmet, ugyanakkor leszerepelni sem szeretne.

„Utolsó biztos, nem leszek” – jelentette ki teljes magabiztossággal Stohl, majd megjegyezte, nagyrészt a lovon múlik a verseny kimenetele.
Szerencsére a lovarda nem esik messze a kispapa otthonától. A barátja által működtetett lovas farm éppen a ház szomszédságában található, ahonnan bármikor elhozhatja a lovat, akivel készül a versenyre.

Oszter Alexandra szintén nyeregbe pattant, miután Geszti Péter hivatalosan is felkérte őt a jótékonysági sztárfutamra. A színésznő versenytársához hasonlóan komolyan veszi a felkészülést. Igaz, tavaly nyár óta heti rendszerességgel lovagol, de a közelgő verseny okán ráerősít.

„Tavaly még nem voltam biztos magamban, most viszont már úgy érzem, sokkal felkészültebben tudok majd rajthoz állni.

Igaz, hét évesen ültem először lovon, de csak egy évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni a sporttal. Nem tudom, a fiúk mellett lesz-e esélyem, de igazából az sem zavar, ha nem állhatok a dobogón.

Az a célom, hogy biztonsággal végigfussam a távot, és a lovammal együtt élvezzük a versenyt”- árulta el a színésznő, aki jelenleg a Velo tanyán lakik és Berci nevű lovával nagyon sokat gyakorol.

„Egy rendkívül okos, csinos lovam van, akivel egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Legutóbb elmentünk együtt Gödöllőre, hatvan kilométerrel odébb, hogy egy hagyományőrző ünnepségen részt vegyünk. Szerettem volna Bercit hozzászoktatni a zsivajhoz, hogy a Nemzeti Vágtán ne érje váratlanul a tömeg, a zene és a nyüzsgés. Nagyon jól tűrte. Egyedül a fényképezőgép és a kamera félemlíti meg, azzal még kicsit barátkoznia kell.

Geszti Péter hamarosan újabb sztárokat keres fel, akiket szintén felkér a Nemzeti Vágta jótékonysági sztárfutamra. Kíváncsian várja, hogy tőlük milyen választ kap, s hogy végül kik indulnak 2009 június 1-jén a celebritások egyedülálló versenyén.

További Vágta-Hírek:

 Bácska Vágta

 Riportok a Nemzeti Vágta résztvevőivel

Frissítve: 2024.07.03.
Fotó: Canva

 

Overdose Hoppegartenben fut

Overdose Hoppegartenben fut

 

Overdose menedzsmentje úgy döntött, az immáron ötéves telivér egy 1000 méteres futamban kezdje az idei évet, ezért benevezték egy ilyen távra kiírt, május 9-i hoppegarteni versenyre. Overdose-t a Berlin melletti pályán a menedzsment nagy örömére az a Christophe Soumillon lovagolja, akivel tavaly emlékezetes győzelmet aratott a Kincsem Parkban.

A verseny összdíjazása 8000 euró, ami nem túl magas, viszont a menedzsment szeme előtt most kizárólag az lebegett, hogy Overdose számára előnyös távon, megfelelő talajú, kanyar nélküli pályán kezdhessen, s nem azonnal a legjobbak közé dobva, hiszen már több mint egy éve nem futott.

No meg az is, hogy olyan időpontot találjanak, amikor a kiváló belga zsoké ráér, hiszen szinte minden időpontja foglalt, a hétvégén például Hongkongban lovagolt szép sikerrel.

Így viszont semmi teher se nyomja őket, ha úgy ítélik meg, hogy felkészítése nem éri el addig a kívánt szintet, akár a verseny reggelén is visszavonhatják a nevezését, amit természetesen nélküle is megrendeznek.

Mikóczy Zoltán azt is elmondta, hogy két másik élvonalbeli, magyar tréningben lévő sprinter is indul a versenyen – egyikük Overdose istállótársa –, mert az ő szereplésükön keresztül tudják a legjobban lemérni Overdose jelenlegi formáját. A további ellenfelek csak később válnak ismertté, mert a versenyre a nevezés csupán kedd délben zárul.

 

2010.04.26.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.06.06.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés