Kezdőlap Blog Oldal 54

Jókai Mór – A sárga rózsa /részletek/

Jókai Mór – A sárga rózsa /részletek/

Szent Márton legendája

“… – Ugyan, édes körösztapám uram, hogyan van az, hogy a ló egész nap tud enni, még éjszaka is mindig készen van rá? Már énnekem, ha csupa marcafánkkal volna is tele a mező, mégsem lenne kedvem egész nap töltekezni.

Az öreg számadó még egy nyaláb nádat vetett a hamvadó tűzre.

– Hát elmondom, szógám, de ki ne nevessetek érte. Mert ez régi mese. Még abból az időből való, amikor a diákok háromszögletű kalapban jártak. Egy ilyen tintás tenyerűtől hallottam: az ő lelke szenvedjen érte, ha nem igazat mondott…

Hát úgy volt az, hogy volt egyszer egy híres szent, akit Mártonnak híttak, most is megvan még, csak hogy nem jár a Hortobágyra. Hogy magyar szent volt, abból bizonyos, hogy mindig lovon járt… Volt aztán itt a Hortobágyon egy király, akit Mén-Marótnak híttak. Azért volt pedig ez a neve, hogy el tudta csalni Szent Márton alól azt a “mént”, akin az a világon szerteszét járt. Itt tartotta Szent Mártont magánál vendégül, s a lovát bekötötte az akolba. Egyszer aztán Szent Márton odább akart utazni korán reggel, s azt mondta a királynak:

“No már most add ide a lovamat, hadd megyek odább.” – A király azt mondta neki:

“Nem lehet, mert a ló most eszik.” – Szent Márton várt délig, akkor esmég követelte a lovát:

“Most nem mehet,” szólt a király, “mert a ló éppen eszik.” – Szent Márton csak várt alkonyatig, s akkor megint megsürgette a lova miatt a királyt:

“Bizony mondom, nem adhatom, mert a lovad most is eszik!” – Ekkor aztán megharagudott Szent Márton, földhöz csapta a kis könyvét, elkáromította a királyt is meg a lovát is:

“No, hát ragadjon hozzá a nevedhez a mén, hogy soha el ne válhass tőle! Mindig együtt nevezzenek vele: az a ló pedig legyen arra elátkozva, hogy mindig egyék egész naphosszat, és sohase legyen jóllakva.”

Ezóta van az, hogy a ló egész nap legel, mégsem lát soha eleget… Énnekem így mondták, aki nem hiszi, menjen el a “hiszem-piszem”-ormára, ott talál egy vak lovat, attól kérdezze meg: az majd jobban elmondja, mert maga is ott volt.

A bojtárok megköszönték a szép mesét. S aztán ki-ki sietett a maga lovát fölkeresni, s a csendes, csillagos éjszakában elbaktatni a maga méneséhez. …”

 


 

Az Ohati-puszta

“… Az ohati puszta a “cifra ménes” legelője.

A karámtól, a puszta közepéről, egész a kerek égaljáig nem látni mást, mint legelő lovat. Van ott mindenféle színű, amilyent csak a magyar nyelv gazdagsága képes kifejezni: pej, szürke, fekete, hóka, kesely, almás, babos, szeplős, rézderes, vasderes, sárga, fakó, meg fehér is (ami ritkaság fiatal csikóban). Bizonyosan ezért a tarka vegyületért híjják “cifra” ménesnek. A “nemes” ménes megint más! Ott csak egyfajta, egyszínű ló van.

Debrecen városa valamennyi lótartó gazdájának a kancái mind ide vannak kicsapva. Nem is látnak azok istállót télen-nyáron; csak a szaporulatról számol be évenként egyszer a számadó csikós. Itt növekednek fel azok a jó homokjáró lovak, amikért messze földről eljönnek vásárra, mert nem minden ló válik be homokos úton, a hegyi ló kiáll, ha az alföldi utat megkóstolja. Egyes csoportokban szétszórva látni őket a vezérmén körül, szorgalmasan legelészve. A ló mindig eszik. Azt mondják diákos emberek, hogy még Jupiter átkozta meg a lovat, mikor Minerva megteremtette, azzal az átokkal, hogy mindig egyék, soha jól ne lakjék.

Négy-öt csikósbojtár őrzi lóháton az ezernyi szilaj paripát, karikás ostorral térítve meg az elkalandozókat…”

 

Forrás: Jókai Mór – A sárga rózsa
Frissítve: 2023.05.17.
Fotó: Canva

Cape Horse

Cape Horse

 

A fajta eredete és története

Dél-Afrika mára már kihalt fajtája, mely a 17. század folyamán európai betelepülők import lovai és pónijai keresztezéséből alakult ki: Keleti lovak (1652-1778), Telivérek (1782-1860) és Hackney-k (1860-1891).

Ettől a fajtától származik a Boer, Basuto és a Nooitgedacht póni. A Cape horse volt Ausztrália első import lova.

A fajta jellemzői

Bár nagyobb, sokban hasonlít a Basuto lóra. Feje nagy és a nyaka karcsú. Fara izmos, lábai erősek. Gyors és erős ló.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.24.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Manipur

Manipur

 

A fajta eredete és története

Ősi fajta, Indiába a XVIII. században került a tatár betolakodók, megszállók által. Ugyancsak a tatárok vezették be Indiában a lovaspóló játékot, ami Kínából származik. A XIX. sz. közepe táján, az angol gyarmatosítókat lenyűgözték az egymással szembeszálló Manipur pónik és a lovaspóló játék, mely 2000 éves. A Manipur Ázsiában a lovaspóló játék hátaslova. Európában magasabb, gyorsabb, ravaszabb lovakat, a pólópónit használják ebben a sportban. A Manipur harmonikus, szép formája arról árulkodik, hogy a múltban jelentős Arab vérrel javították a fajtát.

A fajta jellemzői

Gyors és kitartó, kezes és energikus. Marmagassága 112-132 cm. Pej, sötétpej, szürke, vörössárga színű lehet.

 

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.05.24.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Cseh melegvérű – Czechoslovakian Warmblood

Cseh melegvérű – Czechoslovakian Warmblood

 

A fajta eredete és története

Azelőtt a Csehszlovák területen számos lófajtát tenyésztettek. Csehországban igen elterjedtek voltak a nehéz súlyú lovak, ugyanakkor Szlovákia a magyar fajták felé orientálódott. Morvaországban kedveltek voltak a könnyű, keleti típusú mének (Shagya, Arab). Nagynéha megkockáztatták a keresztezési kísérleteket könnyebb típusokkal. A 60-as évektől kialakítottak egy sokoldalú, teljesítőképes melegvérűt, amiben német lófajták hatását is megtalálhatjuk, de közrejátszott a létrejöttében a Furioso, Gidrán és a Telivér fajta is.

A fajta jellemzői

158-172 cm marmagasságú. Feje tetszetős, gyakran finoman elarabosított; a nyak megfelelően hosszú, nem mindig ideális formájú; a vállrész, a törzs és a far korrekt, a hát gyakran kevésbé szabályszerű. A pata lapos, gyakran puha. Minden színben megtalálható, kivéve a tarkát. Hátaslóként használják, jó ugróképességű lehet.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.24.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Baluchi

Baluchi

 

A fajta eredete és története

Pakisztáni Köztársaság, emellett Beludzsisztán tartomány, Bahawalpur terület, Dera Ghazikhan, Muzaffargarh és Punjab, Multan az otthona. Úgy gondolják Berber származású. Mára vérük nagyon felhígult, kevés tisztavérű példány van, ami ritkává teszi a fajtát.

A fajta jellemzői

Marmagassága 150 cm. Kitartó, fürge, igénytelen és kemény, biztos léptű, messzire kinyúló vágtája van. Alkalmazható lovaglásra, sporttevékenységre és kocsilónak. Középmagas, robosztus kisló, finom, száraz fej, egyenes profillal és kicsi mozgékony fülekkel, mely hasonló a Kathiawari füléhez. Hosszú, egyenes nyak, a mar kifejezett. “Beesett mellű” törzs, gyakran hibás mélység és bordaíveltség. Izmos far vékony lábszárral, a végtagok erősek és szárazak, a pata szintén kemény, a sörénye szép. Mindenekelőtt pej, sárga és szürke.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.24.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Az Álmodó

Rendezte: John Gatins
2005, am. családi film

Szereplők:

  • Kurt Russell (Ben Crane)
  • Dakota Fanning (Cale Crane)
  • Kris Kristofferson (Pop Crane)
  • Elisabeth Shue (Lily)
  • David Morse (Palmer)

Ben Crane egy tapasztalt lóidomár, karrierje válságba kerül, ezért leszerződik a lótenyésztő Palmerhez. Egyik kedvenc lova, Sonador lábát töri egy fontos lóversenyen.

Bennek nincsen szíve végezni az állattal, különösen mert kislánya, Cale is nagyon ragaszkodik a lóhoz, de nehéz idők várnak rá, amíg sikerül meggyőznie maga körül mindenkit, hogy a sérült lónak igenis van esélye a visszatérésre.

Itt megnézheted a teljes filmet magyarul:

Harald Scheel – Sibylle Jung: Karácsony az állatokkal

Ebben az évben a december sűrű hóeséssel köszöntött az erdőre. Napokon és éjszakákon keresztül esett a hó, tombolt a jeges szélvihar. Ezen az éjszakán különösen vad volt a szél, rázta az ablakokat, s Bálint apó, az öreg erdész, sehogy sem tudott elaludni. Amikor megvirradt, és kinézett az ablakon, nagyon meglepődött.

– Hát bizony ennyi havat gyermekkoromban láttam utoljára! – gondolta. Gyorsan felöltözött, bundát, sálat és bakancsot vett fel, s elindult az istálló felé. A sok hó szinte eltorlaszolta az ajtókat, de Bálint apó megnyugodva hallotta az állatok hangját az istállóban. Mikor benyitott, látta, hogy minden rendben van.

– Jó reggelt, kedveseim! – köszöntötte a kis barátait. Az állatok is örömmel fogadták. Aztán felkapaszkodott a szénapadlásra, és friss, illatos szénát dobott le a kis gidáknak.

– Ez meg a tiétek! – kiáltotta a madárkáknak, és egy marék magot szórt a földre.

– Bálint apó, – szólalt meg most az egyik kisgida – mit gondolsz, az erdőben élő barátaink találnak-e maguknak ennivalót?

– Remélem – válaszolt Bálint apó. Az őzek erős patáikkal a hó alól is előkaparják táplálékukat, és a vaddisznók is túrnak maguknak gumókat, gyökereket, olykor még makkot is találnak.

A havazás azonban napok óta nem akart elállni, és már Bálint apó is egyre jobban aggódott az erdei állatokért. Különösen a fiatal őzek, szarvasok okoztak fejtörést, mert ezek a gyenge, tapasztalatlan kis növendékek nagyon nehezen jutnak ennivalóhoz. Amikor végre megszűnt a havazás, sajnos kemény fagy köszöntött rájuk. Bálint apó magához szólította a hollókat:

– Menjetek, nézzetek körül az erdőben, mit csinálnak a barátaink! – mondta a madaraknak.

A madarak hamarosan visszatértek, és szomorú híreket hoztak.

– Mindent nagy hó borít, az állatok éheznek és fáznak!

– Hogyan segíthetnék rajtuk? – törte a fejét az apó, le-fel járkálva a szobában. Korán beesteledett. Bálint apó lefekvéshez készülődött, amikor kopogtattak ajtaján.

– Ki lehet ilyenkor? – gondolta az öreg, és kinyitotta az ajtót. Micsoda meglepetés! A Télapó állt ott, hóborította piros kucsmában, alaposan átfázva. Bálint apó megörült.

– Gyere be Télapó, melegedj át! – hívta őt a tűzhelyhez.

– Micsoda hideg, milyen kemény tél! Ez még nekem is sok! – panaszkodott Télapó. – Ilyenkor karácsony előtt annyi munkám van, és ez a nagy hó bizony engem is megvisel.

– Nagyon örülök, hogy itt vagy! – mondta neki Bálint apó. – Az erdei állatok nem találnak ennivalót a nagy hóban, és ha nem segítünk rajtuk, éhen halnak! Nem tudnál valamit kitalálni a segítségükre?

Télapó egy kicsit gondolkodott, aztán sok-sok papírt és egy ceruzát kért. Bálint apó csodálkozott a kérésen, de összeszedte az összes papírt, ami a házban volt, és leült a Télapó mellé az asztalhoz. A Télapó kihegyezte a ceruzát és szélsebesen írni kezdett. Egyik lapot a másik után írta tele. Amikor látta, hogy Bálint apó semmit sem ért abból, amit csinál, kezébe nyomott egy teleírt lapot.

– Olvasd csak! – mondta. – Mindjárt mindent megértesz. – Bálint apó a mókussal együtt elkezdte olvasni az írást. A levél – mert a Télapó leveleket írt, – így hangzott:

Kedves Gyerekek!

Ebben az évben én kérek tőletek valamit.
Ahogy látjátok, nagy hó esett ezekben a napokban, és kemény hideg van. Az állatok az erdőben éheznek és fáznak. Ha nem segítünk rajtuk, megfagynak, vagy éhen halnak. Arra kérlek benneteket hát, gyűjtsetek ennivalót, és szüleitek segítségével hozzátok el Bálint apó házához.
Várlak benneteket!

A Télapó                   

A madarak elrepültek, és széthordták a leveleket a gyerekeknek. A gyerekek azonnal munkához láttak. Szénát hoztak az őzeknek, szarvasoknak. Magokat gyűjtöttek a madaraknak, répát, káposztát készítettek a nyuszikáknak. Egy kislány még egy tábla csokoládét is hozott! Amikor minden együtt volt, felöltöztek jó melegen, összegyűltek a falu főterén, és szüleikkel együtt izgatottan készülődtek az erdei kirándulásra, Bálint apó házához. Mindenki megértette, hogy meg kell menteni a szabadban élő állatokat!

A téren várakozva egyszer csak hirtelen vidám száncsengő hangja hallatszott, és a főútra befordult Télapó szánkója. A szán csillogott-villogott, két rénszarvas húzta. A bakon ott ült Télapó, mosolygott és integetett a gyerekeknek. Pillanatok alatt felrakták a sok ennivalót a szánra, s aztán megindultak az erdő felé. A rénszarvasok lépésben haladtak, a gyerekek meg hosszú sorban követték a szánkót, és menet közben szebbnél-szebb karácsonyi dalokat énekeltek.

Az erdőben már nagyon sötét volt, s Télapó nehezen találta meg az ösvényt. Ebben a pillanatban ragyogó csillag tűnt fel az égen, fénye megvilágította az utat.

– Ez talán a betlehemi csillag, mely annak idején a három királyoknak is utat mutatott? – gondolta a Télapó, és egyszerre nagyon jó kedve lett: a gyerekek éneke csillagot varázsolt az égre, s fénye mutatja a helyes utat!

Bálint apó a lámpával már türelmetlenül állt ajtajában. Korábban már hollókkal üzent az állatoknak, hogy jöjjenek a házához, mert nagy meglepetés várja őket. Egyre többen és többen érkeztek, és Bálint apó köré gyűlve várták a meglepetést. Egyszer csak meghallották a száncsengők csilingelését. Az ösvényen feltűnt Télapó bácsi szánkója, mögötte a bundákba, csizmákba öltözött, vidáman éneklő gyerekhad…

Az állatok először megijedtek, de amikor meglátták, hogy gyerekek közelednek, már nem féltek, mert tudták, hogy a gyerekek a barátaik, és nem bántják őket. Ahogy megállt a szánkó, azonnal leszedték az ennivalót és szétosztották az állatok között. Mindenkinek jutott eleség, a legkisebb őzike még a csokoládét is megkóstolta! Nagy lakmározás kezdődött és máris elfeledték az éhezés hosszú, nehéz napjait. Bálint apó arca ragyogott az örömtől. Mosolygott a Télapó is, de legjobban a gyerekek örültek az állatok etetésének. Ezt a napot sokáig nem fogják elfelejteni sem a gyerekek, sem az erdő lakói!

Etetés után Bálint apó a ház előtt tüzet gyújtott, s a tűz körül a gyerekek egymás kezét fogva körbetáncoltak vidám dalokat énekelve.

A Télapó közben óvatosan megrakta a szánkóját az ajándékokkal. Felült a szánkóra és nagyon halkan elindult. Mit gondoltok, hová ment? Gondolom, tudjátok, hogy az ajándékokat sietett széthordani. Az állatoknak pedig már igazi karácsonyuk volt.

 

Frissítve: 2023.05.24.
Fotó: Canva

Cirkuszporondon koponyáink hegye

Cirkuszporondon koponyáink hegye

 

EQUUS Peter Shaffer drámája az egri Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán. Pálfi Zoltán rendezésében mutatta be a társulat Peter Shaffer kultuszművét, az Equust a Gárdonyi Géza Színház stúdiószínpadán.

A szem, a látás és a világtalanság mindig is izgatta az embereket. Írók, képzőművészek műveiben sokszor találkozhatunk e motívummal. Jó példa erre Hieronymus Bosh fantasztikus triptichonja, a Gyönyörök kertje. Sőt, mint azt Baranyai Miklósnak, az áldott emlékű hatvani szemészorvosnak a majd’ két évtizede a Művészet című folyóiratban megjelent tanulmányából tudhatjuk, nem csak az emberek, de a lovak szeme is izgatta Németalföld festőóriását. A hármas oltár középképén egy tó körül lovagló csapat látható. A tó és a körülötte lévő porond, ahol paták dobognak, a szem pupilláját, illetve szivárványhártyáját idézi. A lovasok között-fölött lebeg egy furcsa gömb, melynek mintázata – egy sün hosszú tüskéi – egy ló szemének szemfenéki képét mutatja.

E jelképek most olyan színházi előadásban sűrűsödnek ismét eggyé, mely lovakról, azok megvakíttatásáról, istenként való tiszteletéről éppúgy szól, mint emberi létünk alapvetéseiről. Fekete Györgyi díszlete, ami egy cirkuszi porondra – melyet a nézők és a játszók is körbeülnek – éppen úgy hajaz, mint a szem szivárványhártyájára, telitalálat. A háttérben magasodó három oszlop utal arra a három durván faragott keresztre, melyek Krisztus megfeszíttetése óta a Golgotát, a Koponyák hegyét, mint a szenvedés, a feláldoztatás szimbólumát hordozzák magukban. Pálfi Zoltán rendezőként arra a kérdésre keres választ, hogy ki is az a főszereplők közül, aki igazán keresztre feszül. A fiú, aki éjszakánként az istenként imádott lovakkal él rituális, túlfűtött szexualitástól sem mentes életet, vagy a pszichiáter, aki a fiú sorsán át szembesül saját életének sivárságával? A fiú bigottan hívő anyja, vagy merev, hitetlen apja az áldozat? Vagy a fiú kezében a holdfényben megcsillanó patakéssel egy őrült éjjelen megvakított lovaké az igazi tragédia?

E kérdések és a szereplők, ember és ember, ember és állat között létrejövő kapcsolatok izgatják leginkább a rendezőt. A primer történés inkább csak magyarázatul szolgál ahhoz, hogy a néző rálelhessen a lelkében szunnyadó legfőbb, önmagára ismerő azonosságokra. Ezt a pszichológiai művet színpadra álmodni csak olyan alkotónak szabad, aki képes belemerülni abba a világba, azokba a jellemekbe, amit és akiket Shaffer megrajzolt az Equusban. Csak annak, aki hajlandó szembenézni önmaga és embertársai gyarlóságaival, eltitkolt vagy elrejteni kívánt defektusaival. Csak ez a kegyetlen önvizsgálat lehet az, amely hitelessé tesz egy előadást. Pálfi képes e szembenézésre, s hogy hasonló önvizsgálatra sarkallja alkotótársait is. Tunyogi Péter Martin Dysart, a pszichiáter szerepében vívódó, önmaga valódi problémáival a páciense példáján keresztül szembesülő alakot formál meg. Helyenként fölfedezhető az alakításában némi bizonytalanság. Talán maga sem hiszi el, hogy képes bejárni a látszólag magabiztos és sikeres orvos képétől a kétségek közt vergődő gyarló emberig vivő kegyetlen, kátyúkkal teljes utat, melyre a darab kényszeríti. Bányai Miklósnak (Alan Strang, a lovakat megvakító fiú) Egerben e szerep az első alkalma, hogy megmutathassa, mire képes a színpadon.

Érzékenységével kiválóan oldja meg a hatalmas feladatot. Dimanopulu Afroditét és Várhelyi Dénest, akik a való életben férj és feleség, alig láthattuk egy színpadon. Most Alan Strang szüleiként nézhetjük őket. Mindketten pontosan megfogalmazott, átgondolt jellemeket formálnak meg. Színészi és szereposztási bravúr jelenlétük a darabban. Járó Zsuzsa a bírónő sötét nadrágkosztümjében nem igazán tesz hozzá színt az előadáshoz, s ez nem a ruha hibája. Megoldja bár, hogy untermannja (unterfrauja) legyen a pszichiáternek, de a szerepe ennél lényegesen többről szól. Dér Gabi Jill Masonje sajnos még több kívánnivalót hagy maga után. Fehér István a kétféle lovas alakját korrekten formázza meg, hasonlóan az ápolónőt alakító Tatár Gabihoz. De az Equus-előadások legsarkalatosabb pontja mindig a lovak megjelenítése volt a színpadon. A dilemmát az egri előadás talán a legprofesszionálisabb módon oldja meg.

A rendező Barta Dóra táncművészt, az Egri Fesztivál Balett vezetőjét kérte föl koreográfusnak, aki együtteséből négy táncos lánnyal érzékelteti a lovak alakját. Ennél tökéletesebb, a prózai és a táncszínház egészséges, egymást segítő elegyét ritkán élheti át a színházjáró. A kecses lányok eszköztelenül, fekete trikóban, finom, rezzenésszerű mozdulatokkal mutatják meg mindazt, amitől a lovakat annyira szereti, csodálja, s féli is az ember. A maguk természetességével válnak nemes paripákká vagy akár Alan Strang Equus-istenévé. Ez a beteges képzelet szülte hatalmas istenség estéről estére megjelenik a színház stúdiószínpadán, csodálattal vegyes félelemmel töltve el lelkeinket.

 

2007.05.18. Egres Béla
Forrás: HMH.hu
Frissítve: 2023.08.15.
Fotók: Canva

Mangalarga Marchador

Mangalarga Marchador

 

A fajta eredete és története

A fajta Brazíliából származik. A 19. század közepén alakult ki helyi brazil és Alter fajta keresztezéséből. Nagyon sima és kényelmes lovaglású ló, tenyész szövetsége 1934-ben alakult meg. Két típusa alakult ki, a Marchador vagy Minero (Minas Gerais) és a Paulista (São Paulo). A Paulisto könnyebb, nyurgább és újabb keletkezésű.

A fajta jellemzői

A Mangalarga Marchador élénk és figyelmes. Mozgásában a tiszta hosszú lépés figyelhető meg, egyenes álló fülekkel és határozott nézéssel.

A Mangalarga Marchador kiváló természetű, tanulékony és intelligens, könnyen képezhető. Könnyű ló, de erős és jól izmolt. Az elülső rész könnyed, ékfejjel és “piramis alakú” nyakkal. A test erős, jól ívelt bordákkal. Közepes növésű, marmagassága 1,47-1,57 m között van. Könnyen alkalmazkodik a területhez és a klímához, legyen szó hideg, mérsékelt, vagy trópusiról. Fáradtság nélkül képes hosszú utakat megtenni, nem igényes a táplálékkal szemben sem, istállózásban vagy nyitott területen is elél.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.24.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Ír sportló – Irish Draught Sport Horse

Ír sportló – Irish Draught Sport Horse

 

A fajta eredete és története

Nagyon sokan úgy tartják, hogy a fajta létrejötte mágikus keresztezésből alakult ki.

Franciaország és Flandria lovainak leszármazottja, az Anglo-norman invázió után importálták 1172-ben. Ezután keleti és Andalúz vérrel javították fel. Később telivérrel is keresztezték, ami tüzességet és kitartást kölcsönzött a már eleve szívós fajtának. Az 1847-es ír éhínség alatt a vérvonal súlyosan kimerült, így később a fajta újraélesztéséhez Clydesdale és Shire lovakat is használtak. 1976-ban megalakult az Ír Igás Szövetség és röviddel utána, 1979-ben az Ír Sportló Szövetség is, mely később egy úttörő vezetővé vált a lovas világban.

A fajta jellemzői

Kiegyensúlyozott temperamentumú, tehetséges lófajta a telivér gyorsaságával és atlétikumával ötvözve. Létrehoztak egy tekintélyes keveréket, mely jól teljesít a modern napok versenyein. A világon mindenütt híres az ugró és tereplovaglási képességéről, az Ír igás/Telivér keresztezés nem csak egy felsőbb kaliberű internacionális atléta, de jól tud szolgálni a kezdő lovasok számára is, képes ügyesen felemelni a következő szintre a lovasokat.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.05.24.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés