Kezdőlap Blog Oldal 492

Az eladó lovas hirdetések értelmezése, avagy szakszótár lóvásárláshoz 1.

Ha lóvásárláson töröd a fejed, akkor nem árt, ha értesz a lovas hirdetések valós tartalmához. Összegyűjtöttünk néhányat és egy kosárra valót most meg is osztunk veletek. Komolyan venni csak saját felelősségre ajánlott.

Ügetése térölelő: egy három kilométeres egyenes szakasz sem elég ahhoz, hogy beugorjon vágtába.

Szépen elindított: futószáron megy, de nem kockáztatjuk meg, hogy felüljünk rá.

Díjnyertes ló: második helyezett lett öt évvel ezelőtt egy versenyen, ahol szokatlanul kevés résztvevő volt a katasztrófavédelem rendkívüli időjárás miatt kiadott vörös fokozatú riasztásának köszönhetően.

Saját tenyésztésű: nem ismer semmit, kivéve a hátsókertet, ahol felnőtt.

Erős csontozatú: jó, hogy van sörénye meg farka, különben tehénnek néznéd.

Rossz szokásoktól mentes: különösen, ha rajta van a szájkosár.

Végleges magassága 162 cm felett lesz: jelenleg 142 cm, az anya 144 cm, az apa 155 cm, minden elődje 18 generációra visszamenőleg alacsonyabb, mint 162 cm, de ez a ló dacol majd a genetikával, és megnő.

Megbízható: már egy hete nem lépett rá senkire, nem lökött fel, harapott vagy rúgott meg senkit.

Szakember által betanított: már egy hónapja nem lépett rá senkire, nem lökött fel, harapott vagy rúgott meg senkit. A biztonság kedvéért gyakorold az orvosod számának tárcsázását úgy, hogy nem használhatod a karjaidat, az egyik lábad pedig egy virgonc ló vezetőszárának végén tapos.

Nemrég állatorvosi vizsgálaton esett át: valaki valami nagy gubancot talált ennél a lónál.

Csak jó helyre: nem igazán eladó, kivéve, ha:

  1. a dupláját fizeted annak, mint amennyit ér,

  2. hajlandó vagy aláírni egy tízoldalas jogi dokumentumot, amely lehetővé teszi, hogy a jelenlegi tulajdonos minden este betakargassa és jóéjt puszit adjon neki.

Kiegyensúlyozott természetű: még sosem hagyta el az istállót.

Nyíráshoz, szállításhoz, húzáshoz szokott: mikor megpróbálod nyírni vagy felvezetni a lószállítóra, bármit elhúz, amihez kikötötted, vagy ami az útjában áll a parkolóban.

Időhiány miatt eladó: lovasa nem engedheti meg magának, hogy több időt töltsön kórházban.

Bátor: elrohan.

Jómozgású: elrohan.

Sportos: elrohan.

Haladó lovasoknak: elrohan.

Nyugodt: halott (majdnem).

Tőkeszelíd: halott (majdnem).

Élénk: idegbeteg.

Jó származású: az apja és az anyja testvérek.

Szín: fekete: sötétpej vagy sötét sárga és/vagy koszos.

Állatorvosi ellenőrzés lehetséges: fizess azért, hogy végre megtudjuk, mi a fene baja van.

Alkalmasság: military: nincs fék.

Alkalmasság: díjlovaglás: nincs gázpedál.

 

És most itt az ideje, hogy teszteld frissen megszerzett tudásodat! Tovább az eladó
lovakhoz
>>

2013.01.24.  Kresák Réka, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.03.
Forrás: Thefarrierypractice.com
Fotó: Canva

Tűz a komáromi Lovas Színházban

Tűz a komáromi Lovas Színházban

Péntek reggel fél 8 körül lángra kapott a komáromi Magyar Lovas Színház tetőszerkezete. A tüzet gyorsan eloltották, a 2000 négyzetméteres palatető mintegy egytizede égett le.

Markos Attilát, az épület tulajdonosát fia értesítette péntek reggel fél 8 körül, hogy kigyulladt az egykori lovarda tetőszerkezete. Porral oltóval kezdték meg a lángok visszaszorítását, rövidesen a győri, a tatabányai, a kisbéri és a helyi tűzoltók is megérkeztek. Azért volt szükség ilyen nagy erők bevetésére, mert a Magyar Lovas Színház közvetlen közelében számos lakóépület, illetve gyúlékony anyagokat tároló üzem található.

 
A kép illusztráció

A tüzet rövidesen eloltották, senki nem sérült meg. Általában 15-20 lovat is tartanak az istállóban, de most szerencsére üres volt az épület. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős: Markos Attila szerint többmilliós kárt okozott a tűz.

A mintegy 2000 négyzetméteres tetőszerkezetnek körülbelül az egytizede kapott lángra, egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet. Az előzetes feltételezések szerint valamilyen állat rághatta el a padláson futó vezetékek egyikét, ez okozhatta a tüzet.

2013.11.02. Forrás: kemma.hu
Frissítve: 2023.07.09.
Fotó: Canva


Lóháton aludta ki az alkoholmámort

Lóháton aludta ki az alkoholmámort

 

Egy ló hátát szemelte ki alvóhelynek egy 26 éves férfi Németországban, aki vasárnap éjszaka ittasan indult haza, de a saját ágyáig nem jutott el.

Mivel útközben fázott, betért egy istállóba, és hogy mégse a puszta szalmán hajtsa nyugovóra a fejét, ráfeküdt az egyik ló hátára.

A ló meglepően nyugodtan fogadta a szokatlan szállóvendéget, akit végül annak gazdája ébresztett fel, és küldött haza reggel.

 

2013.10.30. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: merkur-online.de
Frissítve: 2023.03.03.
Fotó: Canva

Vételi ajánlat Katarból

Opium Bullet Párizsi Group II-esben fut

 

Vételi szándéknyilatkozatot tett egy katari társaság Opium Bulletre. Azt kérték, hogy láthassák még idén futni a lovat, de ne kelet-európai pályán, hanem olyan telivérek között, akiknek a teljesítményén keresztül reálisabb képet kaphatnak a képességéről.

Mikóczy Zoltán elmondta, hogy ugyan semmilyen eladási kötelezettsége nincs, de a kérésnek megfelelően benevezte a lovat egy november 5-i, párizsi, Group II-es, 1200 méteres versenybe.

tehetős arabok javarészt Franciaországban és Angliában futtatják lovaikat, milyen lehetőségek közül választhattál?

Mikóczy Zoltán: Mivel közeledünk az őszi szezon végéhez, nagyon nem válogathattam, így jött képbe a Group II-es, 1200 méteres Criterium de Maisons-Laffitte. 190 ezer eurós összdíjával ez a kontinens egyik legnagyobb, csak kétéves lovak számára kiírt versenye – legalábbis rövidtávon. Magasabb pénzdíjú angol Group I-est, vagy francia, de 1600 méteres Group I-est választhattunk volna még. Az döntött, hogy a Maisons-Laffitte-i verseny egyenes pályás.

Mivel Opium Bullet-et egy fantasztikus 400 méteres bemutató-sprintet követően vásároltad meg, logikus, hogy két félköríves verseny után fusson egyenes pályán is. Az ellenfelekről van már információd?

Mikóczy Zoltán: Egyelőre csak annyit tudunk, hogy 15 lovat neveztek.

 

2013.10.24.
Forrás: PannoniaOverdose.hu
Frissítve: 2023.05.30.

Lóvásárlás – Hogyan találd meg az igazit?

Elhatároztad, hogy saját lovat veszel. Most jön azonban a neheze, hiszen azonnal felmerül néhány kérdés: hogyan, honnan és milyet válassz?

Ha nyitott szemmel jársz, bizonyára megtalálod a neked való hátast. Arra azonban jó előre fel kell készülnöd, hogy az álomlovat nem találod meg azonnal. Valószínűleg órákat böngészed majd a hirdetéseket, és hosszú kilométereket töltesz majd autózással, hogy megnézd és kipróbáld a kiszemelt jószágokat.

Persze van rá esély, hogy már az első helyen megtalálod azt a lovat, aki passzol hozzád – de ez nem túl gyakori. Érdemes már csak azért is több lovat megnézned, hogy viszonylag objektíven ítélhesd meg az egyes állatokat. Nézzük, hol lehet és hol érdemes lovat vásárolni:

Tenyésztőnél

Megfelelő kiindulási pont lehet egy jó hírű tenyésztő.tenyésztők elérhetőségeit, valamint a tenyészetekről további információkat a lótenyésztő egyesületeknél kaphatsz.

A tenyésztőnek a jó híre forog kockán, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a legmegfelelőbb lovat válassza ki számodra. Nézz körül nála alaposan. Ellenőrizd a bokszokat és a legelőt, kérdezd meg, hogy hogyan nevelkednek nála a csikók és hogyan eteti az állatokat. Ezek a körülmények mind befolyásolhatják az eladásra szánt ló állapotát. Például a bokszban tartott fiatal lovak nem fejlődnek olyan jól, nem annyira ellenállóak és nem annyira jó a mozgáskoordinációjuk, mint szabadon tartott társaiké.

A tenyésztők általában nyers csikókat árulnak, de gyakran akár kiképzett lóra is szert tehetsz náluk. Ez ideális kombináció, hiszen az ilyen lovak megfelelő körülmények között nőttek fel, nem lettek túl korán belovagolva és jó alapkiképzést kaptak.

Újságokban, valamint az interneten rengeteg lovat kínálnak eladásra apróhirdetéseken keresztül. Ezek szövegezése azonban gyakran semmitmondó, vagy éppen nehezen értelmezhető.

A hirdetésekben hemzsegnek az olyan fogalmak, mint “tőkeszelíd”, “kivételes adottságú ló extra mozgással”, “egyedi megjelenésű”, “díjnyertes”, “gyerekló”, “mén várományos” vagy “prémium tenyészkancának javasolt”. Sok esetben olvashatod például, hogy “kezdők számára nem ajánlott”. Ez vajon azt jelenti, hogy a ló túl magasan képzett egy kezdő számára, vagy azt, hogy olyan nehéz lovaglású, hogy csak tapasztalt lovas bír vele?

Gyakran nem egyértelmű, mit ért a hirdető az alatt, hogy a ló versenytapasztalattal rendelkezik. Azt, hogy a ló versenyen is bizonyította képességeit, vagy csak annyit, hogy szerepelt már néhányszor versenyeken, azonban helyezést nem ért el?

Ha tudni szeretnéd, hogy mi rejlik ezek mögött, akkor azt magadnak kell kiderítened.

A legtöbb hirdetési portálon a hirdetéseket lovas szakmai szemmel nem ellenőrzik, így az is előfordulhat, hogy sovány, jól láthatóan beteg, vagy éppen már egy-két évesen lovas alatt, vagy kocsi elé fogott lovak kerülnek meghirdetésre. Mind a lovak, mind az oldalt látogató jóérzésű lovasok érdekében a Lovasok.hu az ilyen hirdetéseknek nem ad teret.

Miért épp a Lovasok.hu?

  • Nálunk képekkel, videókkal és versenyeredményekkel tarkított minőségi hirdetések közül válogathatsz egy szakmai közegben.
  • Rengeteg kategória és szűrő segít, hogy megtaláld a számodra legmegfelelőbb lovat.
  • A Lovasok.hu-n 2015.05.27. óta nem lehet lóútlevél nélküli lovat meghirdetni. A korábban feladott hirdetéseket fokozatosan vezetjük ki a rendszerből. Ha hirdetéseink között olyan lovat találsz, amiről hirdetője állítja, hogy van lóútlevele, te viszont biztosan tudod, hogy nincs, kérjük kattints a ló hirdetése melletti “Jelentem” gombra és írj egy rövid üzenetet nekünk.

Aukciókon

Bár hazánkban a lóárveréseknek nincs hagyománya, aki magasan képzett lovat keres és viszonylag sok pénzt tud szánni a ló vásárlásra, annak érdemes lehet ellátogatni akár egy-két külföldi aukcióra is. Az ilyen rendezvények fémjelzik az adott egyesületet, ezért ott csak a legkiválóbb lovakat mutatják be, melyeket előzőleg beható állatorvosi vizsgálatnak is alávetnek. A felkínált lovakat a licitálás előtt természetesen ki is lehet próbálni, a ló tenyésztője, illetve a tenyésztő egyesület munkatársai pedig minden kérdésedre szívesen válaszolnak.

Gyakran előfordul, hogy az adott ló iránt érdeklődők magasra tornásszák fel az árat, így végül sokkal drágábban vesszed meg a kiszemelt példányt, mint amennyit eredetileg kiadtál volna érte. De ezeknek a rendezvényeknek – a tenyésztők oldaláról – pont ez a lényege.

Az oktatón keresztül

Ha rendszeresen jársz lovagolni, akkor az oktatódtól is kérhetsz tanácsot a lóvásárláshoz. Ő ugyanis ismeri személyiségedet, a lovaglási stílusodat, és tudja, milyen ló illene hozzád. Emellett bizonyára ismer megbízható tenyésztőket vagy kereskedőket.

Lehet, hogy a közvetítésért jutalékot fog kérni, de érdemes nemcsak a tanácsát kérni, hanem a megkérni arra is, hogy menjen el veled megnézni és kipróbálni a kiszemelt lovat.

Lókereskedőknél, kupeceknél

A “lókereskedő” kifejezésnek lovas körökben gyakran rossz felhangja van. Sok rémhír terjeng olyan kupecekről, akik nyugtatókkal kezelik a lovakat, vagy éppen a megtekintés előtt annyira kifárasztják őket, hogy a kipróbálás során nagyon nyugodtnak tűnnek, az újdonsült gazda pedig csak otthon döbben rá, mit is vett valójában. Ezért indulás előtt mindenképpen érdemes tanulmányoznod Lovas Átverések rovatunkat.

Bizonyára valóban van olyan kereskedő, akit csak a gyors pénzszerzés lehetősége motivál, de szerencsére bőven akad olyan is, akinek tényleg a vásárló elégedettsége fontos. Végtére is az ilyen vevők visszajöhetnek, ha el akarják adni a lovukat, vagy egy másikat is szeretnének vásárolni.

Lóvásáron

Napjainkban letűnőben van a lovak adásvételének ezen módja, már vidéken is csak elvétve bukkanhatsz lóvásárra. Sajnos a legtöbb vásáron szomorú látvány fogad, hiszen általában nem túl jó állapotban levő állatokat kínálnak áron alul, lóútlevél nélkül, vagy akár hamis papírokkal. Persze csábító lehet, hogy egy ilyen lóhoz nagyon olcsón hozzájuthatsz, de gondold csak át: egy rosszul képzett, beteges lóra valószínűleg még többet is fogsz költeni az évek során, mint egy egészséges, jól belovagolt hátasra.

 

2013.10.25. Veszelka Réka, Lovasok.hu
Fotók: Haga Zsuzsanna, Canva
2015.07.24.
Frissítve: 2022.02.01.

DekoráLÓ – lakberendezés lovasoknak

DekoráLÓ – lakberendezés lovasoknak

Úgy tartják, mindenki azzal veszi körül magát, amit szeret. Egyéniséged ott rejtőzik lakásod minden zugában. Bútoraid, dekorációs tárgyaid vagy épp azok hiánya mind-mind rólad mesélnek. Ha eddig még nem tetted, most eljött az ideje, hogy beengedd a “LÓ dolgokat” az otthonodba is!

A kép illusztráció

Sokan csak hétvégente hódolhatnak hobbijuknak, de egy igazi lókedvelőnek ez nem lehet elég. Miért ne örvendeztetnéd meg magad minden nap ezzel az érzéssel?Akár hiszed, akár nem, a berendezések észrevétlenül is nagy hatást gyakorolnak az ember hangulatára. Gondolj csak bele, milyen érzés fog el, mikor meglátsz egy gyönyörű lovat. De ne menjünk ilyen messzire, sok lovasnak már egy kengyel látványától is nagyot dobban a szíve.

Mi most megmutatjuk, hogyan kaphatod meg a napi túléléshez szükséges ló-adagodat anélkül, hogy eltérnél a megszokott rutinodtól.

Természetesen nem arra gondolunk, hogy vedd körbe magad hatalmas lószobrokkal, fesd át a falakat és faragd át az ajtót. Nem szükséges vagyonokat költeni új bútorokra, mindössze arra bíztatunk, hogy dobd fel egy kicsit a régi darabokat.

Egy-egy patás ágytakaró, tányéralátét, párna, vagy akár egy lovas kilincs is csodákra képes. Az egyik legújabb divat a falra ragasztható három rétegű matrica, közismertebb nevén faltetoválás – kitűnő példa arra, hogyan dobhatod fel minimális ráfordítással akár otthonod összes helyiségét.

Galériánkban megtekintheted egy-egy ilyen tetoválás végeredményét, valamint számos egyéb dekorációs ötlettel gazdagodhatsz. Ha pedig úgy döntöttél, a tettek mezejére lépsz, figyelmedbe ajánljuk a Lovas Piactéren található termékeket.

2013.10.14. Balogh Bori, Lovasok.hu

Frissítve: 2024.05.01.
Fotó: Canva

DivatoLÓ

A lovasok – legyenek bár az angol, vagy a western stílus, netán a lósport rabjai – nem csak a lovak körül hordanak előszeretettel minőségi és divatos lovasruházatot, de hétköznapi viseletükbe is előszeretettel visznek be lovas kiegészítőket, motívumokat.

Ma már szerencsére van miből válogatni. 10-15 éve idehaza még korántsem volt ekkora a választék lovasruházatból, a kínálat gyér, olcsó, és nem éppen a legjobb minőségű volt. Ma már csak a Lovas Piactéren 32 lovasbolt kínálatából választhatod ki a Neked leginkább tetsző lovasfelszerelést, vagy a legdivatosabb lovas kiegészítőket utcai ruházatodhoz.

Amikor lovasfelszerelést választasz, a legfontosabb szempont természetesen az, hogy az adott holmi kényelmes legyen. Vannak azonban, akik nem elégszenek meg ennyivel, és lovuk felszerelését is saját ruházatukkal összhangban válogatják össze.

Ami az utcai öltözéket illeti: az örök klasszikus zsoké stílus soha nem megy ki a divatból. Jellegzetes darabjai közt ott van a hosszú szárú, kényelmes csizma, a zsabós ing, a lovagló-, vagy bricsesz stílusú nadrág, a nagy csatos öv, a szövet blézer.

Nézz szét a Piactéren, és találd meg a legdivatosabb darabokat:

Lovaglónadrágok >>

Lovas pólók és pulóverek >>

Ingek, blúzok, zakók >>

Kabátok, dzsekik >>

Western csizmák >>

Cavalliera >>

Lovas ruházat kiegészítők >>

Lovas táskák >>

Lovas ékszerek >>

 

2013.10.11. Botykai Dóra, Magyar Dorottya, Lovasok.hu
2017.02.03.
Frissítve: 2022.01.31.

 

Párizs törölve, Opium Bullet nem fut

Párizs törölve, Opium Bullet nem fut

 

Mikóczy Zoltán arról adott tájékoztatást, hogy a tervekkel ellentétben mégsem utaznak Párizsba, Opium Bullet nem fut a november 5-i, Group II-es Criterium de Maisons-Laffitte-ban.

Amikor versenyt keresett a ló számára, egy 1200 és egy 1600 méteres francia futam közül kellett választania. A helyi körülményeket jól ismerők már akkor felhívták a figyelmét rá, hogy november elején jellemzően mélyebb szokott lenni a pálya talaja, ami a lovaktól nagyobb erőbedobást igényel. A rövidebb távot – amellett, hogy e verseny egyenes pályás – többek között ezért is választotta.

Viszont az időjárás-előrejelzés péntektől folyamatos esőzést jósol Párizsra. Lévén a versenyt nem hétvégén, hanem kedden rendezik, az amúgy is puhább talaj még öt napig ázna. Ez olyan körülményeket eredményezhet, hogy az 1200 méteres verseny lefutása kis túlzással akkora erőbedobást igényelne a lovaktól, mintha 1600 métert futnának egy normál talajú pályán. Opium Bulletet viszont nem ilyen hosszú távra készítették. Mivel a mezőny tele van olyan telivérekkel, akik mérföldes távon is eredményesen szerepeltek, nincs értelme több mint tízezer eurós költséget vállalva kiutaztatni a lovat és csapatát, hogy aztán helyben döntsenek arról, hogy esetleg mégsem fut, vagy ha már ott vannak vele, megfuttassák lényegében esélytelenül.

Emlékezhetünk, hogy Overdose számára a puha pálya volt kedvező, ám egyedül sérült patáinak kímélése okán. Más lovaknál is gyakori, hogy trénerük nem engedi futni őket olyan talajú (túl puha vagy túl kemény) pályán, ami számukra nem ideális. Ilyen utolsó pillanatos lejelentésekre még a legnagyobb pénzdíjú Group-versenyeken is számos példa akad. Persze a többiektől is nagyobb erőbedobást igényel a felázott, puha pálya, ám nem okozna nagy meglepetést, ha a 15 lovas mezőnyből javarészt azok maradnának állva a keddi versenyre, akik korábban mérföldes távon is eredményesen szerepeltek.

További különbség, hogy a mezőny java helyből vagy Németországból – lényegében jelentősebb útiköltség nélkül – érkezik Párizsba. Magyarországról viszont a kétszer 1500 kilométeres távot nem lehet egyhuzamban megtenni, a lovat oda- és visszafelé is istállóban kell altatni, ráadásul már el kellett volna indulni vele, hogy a verseny előtt pihenhessen is. Ennek pedig a csapat kiutaztatásával együtt akkora költsége lenne, amit a ló jóformán csak egy dobogós helyezéssel hozhatna vissza.

2013.10.30.
Forrás: Pannoniaoverdose.hu
Frissítve: 2023.03.08.
Fotók: Canva

Régi-új szemlélet a lovaglásban és lókiképzésben 2.

Gondolatok a Lovaskultúra Oktató Szak évnyitója és klubnapja kapcsán

 

Az elmúlt időszakban két olyan eseményen vettem részt, melyeken manapság ritkán figyelembe vett, nem „divatos”, de számomra felettébb szimpatikus, meggondolásra-követésre méltó szemléletmódnak lehettünk tanúi a lovakkal való közös munka, bánásmód terén.

Mindkét esemény, melyen részt vettem, a hagyományőrző lovaglással, a klasszikus kiképzési elvekkel kapcsolatban képviselte az alapokat. Az egyik a Kajászó-Szentpéterpusztai Lovarda nyílt napja volt. A másik a Semmelweis Egyetem TSK lovaskultúra-oktató szakirányú továbbképzésének szokásos évi tanévnyitó ünnepsége és klubnapja.

Az egyetem programja

Az ünnepség protokolláris része (köszöntő beszédek, diplomaosztó ünnepség) után a másodévfolyam lovas bemutatóját láthattuk, ami régi hagyomány ezen a szakon. A kerettörténet Döbrögi uraság harmadszori megveretése volt a Fazekas Mihálytól jól ismert Lúdas Matyi történetből.

Évek óta az fog meg különösen a mindenkori lovaskultúrások előadásaiban, hogy szellemes, izgalmas történet keretein belül úgy állítják össze bemutatójukat, hogy mindenki megmutathatja azt, amiben ő a lovaglás művészetén belül a legjobb, amihez a leginkább ért. Senkin nem látjuk azt, hogy „ügyetlen”, mert olyan szerepe van, amit jól meg tud oldani.

Színvonalas, jól megrendezett, igényesen lovagolt bemutatót láthattunk. Döbrögi kettes fogaton érkezett, „kocsisa” magas szintű hajtógyakorlatokat mutatott be. Pillanatok alatt kifogta lovait, hogy segédhajtójával rájuk pattanva részt vehessen az ál-Lúdas Matyi üldözésében. A darab végén ugyanilyen gyorsan befogta őket, hogy hazavihesse urát. Az igazi és az ál-Lúdas Matyi páros lovaglást mutatott be, kocsirudat ugratott, gyorsasági versenyt futott Döbrögi hajdúival. A hajdúk karüsszelt lovagoltak. A történetbe bele volt ékelve Pénzes Gábor bemutatója, ő volt az „igazi, jó huszár”, aki jól tud bánni lovával, és aki átadja Lúdas Matyi levelét Döbröginek.

Huszárló képzés

Ezt követte Pénzes Gábor hagyományőrző a huszárló napi munkájáról szóló elméleti és gyakorlati előadása. Mikroporttal a fején lovagolt és magyarázta, mit csinál. Ezek közül én a következőket emelném ki:

  • A huszárló képzésénél az ismert kiképzési skála három fő pont köré csoportosul: elengedettség-egyensúly-összeszedettség. A ló tornáztatásának célja a hosszú izmok (hát, nyak)nyújtása hajlításban, hosszhajlításban végzett munkával.

  • A bemelegítésként (céltalan, hiábavaló) hosszú száron való séta helyett ajánlja lépésben a hajlításban végzett feladatokat, a vállat be, farat be gyakorlatokat, majd eljuthatunk egészen a lépés-(fél)perdülésig, féloldalazásig. Ez nem terheli a lovat, de előkészíti, elősegíti a további munkát., ami egészen rövid, de lendületes ügetésben folytatódik.

  • Az igazi munka vágtában történik. Ezt a mondatot személy szerint azért tartom fontosnak, mert tapasztalatom szerint sok lovardában a vágta „mumusnak” számít, a lovasok félnek tőle, ha nagy nehezen rá is szánják magukat, örülnek, ha egy-másfél „kört” „kibírnak”. Holott a vágta ugyanolyan jármód, mint a többi, ugyanúgy kell lovasnak és lónak dolgozni vágtában is, mint a többi jármódban, bárhol is lovagolunk (futószáron, pályán, terepen). Persze ezt csak akkor tehetjük meg biztonsággal, ha jól képzett, jó fejű, fegyelmezett lovakkal dolgozunk, oktatunk.

  • Ilyen képzettség eléréséhez nem kell különleges tehetségű ló, de mentálisan és fizikálisan egészséges kell, hogy legyen! A képzés során válik majd képessé ezen dolgok elvégzésére. A tanulság: nem lenne szabad egészségi problémákkal küzdő, vagy képzetlen lovakkal oktatni szerintem.

  • A ló képzése okán válik hosszú használati idejű könnyen lovagolható lóvá.

  • A „használati ló”-kifejezés korábban a katonalovakra, huszárlovakra vonatkozott, ma a hobbiló-kifejezésben kellene továbbélnie. Így kellene képezni őket, és akkor hosszú évekig társaink lehetnek.

A klubnap a lóhoz kapcsolódó mesterségek bemutatkozásával folytatódott: nyeregkészítő, csizmakészítő, patkolókovács, lócsontkovács, lábspecialista állatorvos, lófogász doktor, nemezkészítő. Ezt végzett lovaskultúrások előadásai követték, olyan személyeké, akik másik sikeres karrierjüket adták fel lovakkal kapcsolatos hivatásért, melyet szintén eredményesen művelnek.

Magyar lovas értelmiség

A lovaskultúra-oktató szakirányú továbbképzés alapítói filozófiája szerint nem azért jött létre, hogy valamely szakágban kiemelkedő lovasokat képezzen, hanem, hogy „újrateremtse” a magyar lovas értelmiséget. Diplomás lovas emberek tudjanak minél többet a testkultúráról és a lovaglás művészetéről, annak mindenféle szakágairól, magyar lovas hagyományainkról. Ezt akár tovább is tudják adni kezdő lovasoknak, gyerekeknek, különös tekintettel a ló és a sport szeretetére, tiszteletére, a feléjük irányuló alázatra. És mindenekelőtt legyenek azonos elképzeléseik a lovaglás alapelveiről, lovastudásuk egységes alapokon nyugodjon. Mindehhez az ihletet az örkénytábori szellemiség adta, mely a nap zárótémája volt.

Vízler Zsolt dokumentumfilm-sorozatának műhelymunkáiba is beleshettünk, az örkénytábori lovaglótanárokról hallhattunk anekdotákat, igaz történeteket. Ők képviselték a „magyar lovaglóstílust”, az „örkényi stílust”, mely mindegyiküknél ránézésre felismerhető, azonos volt. Közülük, akik kikerültek nyugatra vezették be ott a futószárazást (akár kengyel nélkül), mint módszert, ami ott addig ismeretlen volt. Ők tanították az akkori arisztokrácia tagjait lovagolni. Nemcsak a lovakhoz értettek, magas intelligenciával is rendelkeztek, mély emberek voltak, tisztelték és kollégaként kezelték tanítványaikat. A kezelhetetlennek titulált lovakkal is bírtak, könnyen kezelhetővé képezték őket. Megtanították lovagolni a nyugati világot, kint követőik, csodálóik vannak. Büszkének kellene lennünk rájuk! Mindig szemléltettek, tudásukat be is mutatták, sokszor tanítványaikkal párhuzamosan lovagoltak, akik elleshették tudományukat.

A tudás átadása

Manapság sok helyen probléma, hogy a tanítvány nem is látja lovon a magát oktatónak nevező személyt. Enélkül a példa nélkül nem lehet tanítani. Ha a tanítvány nem boldogul valamivel, az oktatónak meg kell tudnia mutatni a helyes eljárást.

A magyar lovasélet szerintem akkor tudna gyökereitől újjáéledni, ha a fent leírt módon kiképzett lovakon, hasonló tanárok kezei alatt tanulhatnának a lovasok. Ha tudnánk értékelni az igazán jól képzett lovakat, és tanulni tőlük. Ha megbecsülnénk az olyan lovast is, akinek nem fő célja az élsport, „csak” szereti a lovakat, a lovaglást, és fejlődni szeretne benne akár olyan színvonalon, hogy sok élsportoló is megirigyelhetné. Ha elismernénk és támogatnánk az olyan szakembereket, oktatókat, edzőket is, akik nem feltétlenül az élsportolókat kívánják tanítani, hanem az arra igényt tartó lovasembereknek szívből átadni a lovaglás művészetének fortélyait, az ezzel kapcsolatos világnézetet. Ha megismernénk, tisztelnénk, értékelnénk és büszkén követnénk magyar lovas hagyományainkat. Ha felismernénk, hogy, ami sokszor ma messziföldről behozva újdonságnak tűnik, annak nagy részét már eleink is tudták, magas színvonalon művelték és alkalmazták lovas pályafutásuk során. Leszármazottaik, tanítványaik itt élnek közöttünk a mai napig is, csak észre kellene vennünk őket.

 

2013.10.11. Szent-Miklóssy Andrea, lovaskultúra oktató
Benta Lovasiskola
Frissítve: 2023.03.10.
Fotók: Canva

Pintér Vanda az Országos Military Bajnokság győztese

Pintér Vanda az Országos Military Bajnokság győztese

 

Október első hétvégéjén a kaposvári Pannon Lovasakadémia immár negyedik alkalommal adott otthont a Felnőtt Magyar Bajnokságnak. Sok lovast vonzott a verseny, ahol a 2013. évi Felnőtt Magyar Bajnokság mellett A0, A, B, CNC* egy és CNC**-os versenyszámok kerültek kiírásra.

A csapatbajnokság elmaradt, mivel csak a Magyar Póni Klub Szövetség és Somogy megye tudott volna csapatot kiállítani, de „B” kategóriában meghirdetett csapatverseny sok izgalmat hozott.

A péntek reggeli állatorvosi vizsgán minden CNC** kategóriába nevezett ló megfelelt. A Magyar Bajnoki címért kilenc lovas indult. Előzetesen már biztos volt, hogy nem lesz címvédés, hiszen a tavalyi bajnok, Sárközi Csaba idén nem indult. Így is mindenki szoros versenyt várt, hiszen a mezőnyben ott volt két korábbi Magyar Bajnok is: a 2004-es nyertes Egyed László, aki most a 11 éves sárga mént, Vikinget lovagolta, valamint a 2009-ben győzni tudó Schaller Eszter, aki a szürke telivér Bettle-vel indult. A nevezők között volt még a tavalyi bronzérmes páros, Szabó Orsolya és Zizi St. John’s, és a 2008-as ezüstérmes Pintér Vanda Gidrán Sovánkával. A sárga kancával Kaizinger Balázs 2007-ben Magyar Bajnokságot nyert.

A díjlovaglás Egyed Lászlónak sikerült a legjobban, aki 73,21%-kal vezetett, második helyen Porcsa Lőrinc és Ortrud állt 71,85%-kal, harmadik Szabó Orsolya és Zizi St. John’s lett 70,00%-kal. Az idomító feladat után nem alakult ki jelentős különbség a bajnokságban, hiszen az első nyolc helyezett között csupán 9 hibapont volt, valamint az egész mezőny 65% felett lovagolt.

Szombaton napos időben, jó körülmények között, Jobbik Ákos által épített impozáns pályán került megrendezésre a terepverseny. Legjobban a kategória első indulója, a Lovasakadémia SC lovasa, Szabó Brigitta tudta megközelíteni az alapidőt Oktogonnal, akadályhiba nélkül 11,6 hibapontot érő késéssel zárt. A következő két indulónak, Nagy Zsuzsannának és Pintér Vandának is csak az alapidő kilovaglása okozott problémát, előbbi 17,6, utóbbi 12,4 hibapontot kapott. Negyedikként Szabó Orsolya lova, Zizi St. John’s a pálya elején a 7-es kombinációban egyszer ellenszegült ugyanúgy, mint az utolsóként indult, Kelemen János által lovagolt Ond.

Schaller Eszter, majd az őt követő Egyed László lovaik, Bettle és Viking ellenszegülése után feladták a versenyt. Porcsa Lőrinc és Ortrud, valamint Tuska Péter és Zengő is 40 másodpercet meghaladó késéssel zárták a második napot. Ekkor a versenyt Porcsa Lőrinc vezette Ortruddal, második a négy helyet előrébb lépő Szabó Brigitta, harmadik helyen Lőrinc klubtársa, Pintér Vanda állt. Az első három lovas négy hibaponton, azaz egy verőhibán belül volt, így a díjugratásig nyitott maradt a Magyar Bajnokság.

Vasárnap kora délután került sor a CNC** díjugrató feladatára. Kelemen János 20, Szabó Orsolya 4, Tuska Péter 8, míg Nagy Zsuzsanna 12 hibaponttal teljesítette a pályát. Pintér Vanda hibátlanul lovagolt egészen az utolsó oxerig, amin lova, Gidrán Sovánka hibázott. Ekkor az érem már biztos volt számára, csak a színe volt kérdés. Következett Szabó Brigitta és Oktogon, aki rögtön hibázott az első ugráson, majd a kilencesen is, így 67,56 hibaponttal zárta a bajnokságot.

Utolsóként lovagolt a pályára, a Magyar Póni Klub Szövetség színeiben versenyző Porcsa Lőrinc Ortruddal, a páros a második ugrást és a hármas kombináció utolsó elemét ütötte. Így 2013. évi Felnőtt Magyar Bajnok Pintér Vanda (Magyar Póni Klub Szövetség) lett Gidrán Sovánkát lovagolva, edzője Schaller Gábor. Ezüstérmes Porcsa Lőrinc és Ortrud (MPKSz), bronzérmes Szabó Brigitta és Oktogon (Lovasakadémia SC). A bajnokság negyedik helyezettje Nagy Zsuzsanna és Disco Star, ötödik Tuska Péter és Ben Bendegúz, hatodik Szabó Orsolya és Zizi St. Johns.

Az ünnepélyes díjkiosztón átadásra került a Makkos Vilmos emlékére alapított vándordíj, amelyet minden évben a felnőtt lovastusa magyar bajnok kap meg és őrizheti egy éven át. A vándordíjat Makkos Vilmos születésnapján (október 6-án) Pintér Vanda vehette át, Makkos Vilmos lányától, Némethné Makkos Katalintól.

 

2013.10.10
Forrás: Eventing.hu
Frissítve: 2023.03.08.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés