Kezdőlap Blog Oldal 207

Mészáros Zoltán újabb kurzusa

A JÓ LÁBVÉG vs. LÓLÁB VÉG Mészáros Zoltán kurzus sorozat első alkalma rendkívüli sikernek örvendhetett május 16.-án Pilisszántón. A rendezvény házigazdája Kormos Ferenc volt, a témakört lovas állatorvosként  pedig Dr. Köböl Boglárka vezette be.

A májusi képzésen Mészáros Zoltán előadását és bemutatóját láthatták az érdeklődők a lábvégek működéséről,a fiziológiás pataszabályzásról, korunk lábproblémáinak elkerüléséről, valamint a patkolatlan, egészséges patákról a sportban is.

A nagy létszámnak és érdeklődésnek köszönhetően egy újabb rendkívüli kurzus várja az érdeklődőket 2021.06.27.-én vasárnap a pilisszántói Tóth – Kormos lovastanyán, ahol Mészáros Zoltán újabb érdekességekkel várja a látogatókat a természetes lókiképzés területén. A rendezvényt házigazdaként Kormos Ferenc vezeti be, aki saját első 100 km-es távlovagló versenyéről fog beszámolni.

A hétvégi kurzus programjai között várható:

  • Délelőtt, az első kurzus ismertetése, rövid áttekintése. A fókuszban a mezítlábas ló patájának karbantarthatósága, valamint gyakorlási lehetőséget  és aktív részvétel minden résztvevőknek.
  • Délután, a ló és lovas párost egyensúlyban összekapcsoló mozgásmechanizmusának elméleti és gyakorlati elemzése, a bánásmód minden szegmensében.

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk június 27.-én is Pilisszántón Trojica u. 2633/2 cím alatt a Tóth – Kormos lovastanyán. Kérjük a kedves érdeklődőket, hogy képzésen való részvételi szándékukat a ferikormi@gmail.com címen, vagy a lenti űrlapon jelezzék!

Tudj meg többet a Z-Clinic szolgáltatásairól: http://kereso.lovasok.hu/lovardak/z-clinic

Z-Clinic filozófiájáról, a mögötte álló személyekről itt olvashatsz többet: http://www.z-clinic.hu/rolunk-2/

 

AK – CCN1* / CCI2*-S/L / CCI3*-S Lovastusa verseny- Kaposvár- 2021.06.04.-06.

A múlt hétvégén 2021.06.04.-06. között került megrendezésre Kaposváron a AK – CCN1* / CCI2*-S/L / CCI3*-S lovastusa verseny. A versenyhétvégén kiváló Magyar győzelmek is születtek! A versenyhétvégén láthatunk Osztrák, Szlovák, Cseh, Olasz, Bulgár, Lengyel és persze Magyar lovasokat is a különböző versenyszámokban. Az első pénteki nap a díjlovas versenyszámoké volt, szombaton a tereppályás kategóriákat láthatták a nézők, míg vasárnap került sor a díjugrató szakágra.
A CCI2*-S versenyszámban kiemelkedő magyar győzelem született, aho a 2020-as év magyar bajnoka (Suttogó Saca lovával) László Gabriella és Szemafor Táncosnő nevű lova végeztek az élen. Gabriella Lova egy 2009-ben született szürke kanca.
 A videón: László Gabriella és Szemafor Táncosnő
Ugyanebben a versenyszámban a második helyen Mattia Luciani végzett Quintess 29 nyergében, harmadik helyezett pedig szintén magyar lovas, Reinspach Kincső, aki Lukács lova nyergében szerezte meg a dobogó harmadik fokát.
További nemzetközi eredmények a versenyhétvégéről:
CCI2*-L:
Első helyezett az osztrák Roland Pulsinger és Colloredo
Második helyen szintén magyar győzelemmel Egyed László és Cenzor Spirit
Harmadik helyen a cseh Eliska Ciarkowska és Klima-H
CCI3*-S:
Első helyezett:  Miroslav Trunda és Manor (Csehország)
Második helyezett: Robert Powlava és Quirino Del Castegno (Monaco)
Harmadik helyezett: Mattia Luiani és Diandro Carrus (Olaszország)
A lovastusa hétvégén az  “A” kategóra kezdő ló, ifjági és nyitott kategórának eredményei az alábbiak:
A videón: A kategória győztesei
Első helyezett: Jakli Norina  és Chicago VS
Második helyezett: Vámosi Lilla és Sleipnir
Harmadik helyezett: Fejes Kata és Bremen Plan Furioso-76 CH
Ifjúsági kategória:
Első helyezett: Kulcsár Petra és Zizi St.John’s
Második helyezett: Grósz Kata és Kantharos BP
Harmadik helyezett: Somlóvári Gergő és Cenzor Sármőr
Nyitott kategória:
Aranyérmes: Máriássy Fruzsina és Gratis
Ezüstérmes: Andrea Novotná és Eso (Csehország)
Bronzérmes: Vachter Fruzsina és Wonder Juke
A nemzetközi lovastusa versenyen A0 kategóriában a következő eredmények születtek:
Amatőr kategória:
Első helyezett: Varga Fruzsina és RAVALLO PÁLMA
Második helyezett: Vincze Cintia és REGE /DEVA GIDRAN I-32/
Harmadik helyezett: Németh Gábor és UTOLSÓ
Ifjúsági kategória:
Első helyezés: Szigeti Liza Kata és SMALL TURBÓ
Második helyezés: Hodics Miklós és STANFORD
Harmadik helyezés: Novák Nátán és ESCUDÓ III
Előkezdő ló kategória:
Aranyérmes: Lassu Frdinánd és DÉMON
Ezüstérmes: Rády Anna és CIN-CIN KISEGÉR
Bronzérmes: Martin Maivald és QAIDSAMBELL POLT (Csehország)
A videón: A nyertesek terep és díjugrató pályája
A lovastusa AK kategória eredményei pedig a következőek:
Amatőr kategória:
Első helyezés: Bacsák Viktória KOBOLD nyergében
Második helyezés: Sipos Adrienn és FERNANDO ZAFÍR
Harmadik helyezés: Katona Franciska Alexa VALENTNA nevű lovával
Pót ló kategória:
Első helyezés: Korsós Boglárka Zita és CHI LO SA FURIOSO
Második helyezés: Egyed László és ALIBI
Harmadik helyezés: László Dávid FICKÓ nyergében
A videón: A nyertesek terep és díjugrató pályája

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, akkor sem kell szomorkodni. A Clipmyhorse.TV-n archív adatbázisában vissza tudjátok nézni! Jó szórakozást!

A videókat köszönjük a ClipMyHorse Magyarországnak!

2021.06.10.

Lovas és lóbarát Turistaház a Bükk egyik legszebb túraútvonalán

A Lovasok.hu csapata a hétvége során felkerekedett, és elindult a messzi vidékre, hogy maga mögött hagyja a főváros minden zaját. A cél nem más, mint a festői Bükk, azon belül Bükkszentkereszt- Fehérkőlápa Turistaház és Étterem, ami egyben a szálláshelyünk, és a hétvége záró napján nem más, mint a Szilvásváradon található Állami Ménesgazdaság.

Miskolcot elhagyva a Bükk csodálatos látványa tárult elénk, megcsapott minket az erdő szele, a friss levegő. Már majdnem delet ütött az óra mikor elértük Bükkszentkeresztet, a hegyi bekötő utat, s végül magát a Fehérkőlápa Turistaházat.

Érkezésünkkor meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyi turista keresi fel ezt a helyet, és fogyasztja el a helyben készült ebédeket. A hely Tulajdonosa, Tóth István készségesen vezetett be minket a fogadóba.

A fogadó hagyományőrző hangulatával ellentétben álló modern szobák kiosztása után nem tétlenkedtünk tovább, elindultunk felfedezni a környéket, hiszen látnivalókból nem szűkölködik. A vendégháztól alig 150m-re található a Szent István forrás. Meglepetésül szolgált, hogy maga a forrás látja el a fogadót is vízzel. A hely tulajdonosa utólag elmondta, hogy a tudatosság jegyében alakítottak ki „szürke vízrendszert”, ami összegyűjti a zuhanyzó-mosdó vizét, és az táplálja toalett tartályát. „Luxus, hogy az értékes tiszta vizet használjuk el erre a célra”, és ezzel a gondolatmenettel, teljes mértékben egyetértünk.

A fogadótól, amely nem mellesleg az O2 sétaút mentén helyezkedik el, viszonylag közel, maximum 1-2 órás járásra található:

  • Boldog asszony kövek,
  • Lilafüredi kalandpark,
  • maga a libegő hegyállomása,
  • Léllek kő forrás,
  • Diósgyőri Vár,
  • Nagy Lajos király emlékmű,
  • Ló fő tisztás,
  • Hajnalka forrás,
  • Gulicska tető-kilátó,
  • Fehér kő kilátó.

Akik a hosszú táv szerelmesei, vagy több napos kikapcsolódást tervzenek, nincs min keseregni, a Macskalyuk 8,2km, a Latorvár 15,7km, Vízfő 16,7km távolságra található.

Mi a Fehérkő kilátó felé vettük az irányt, mivel borúra állt az idő, rövidebb távval kezdtünk. A séta felénél eleredt az eső, ám szerencsénkre nem áztunk el, hiszen az erdő magas koronája védelmet nyújtott. A kilátás páratlan, ahogy maga a környezet is. A helyszín tökéletes feltételeket állít a lovasok számára. Széles, közepesen puha talaj, hosszú-hosszú szakaszokon, melyeknek mintegy központjában ott áll a Turistaház.

Órákig tudtuk volna csendben élvezni az elénk táruló völgyeket, a magas dombokat, az eső halk kopogását, az erdő lágy neszét, viszont éhségünk távozásra buzdított.

A fogadóban helyet foglaltunk egy kézzel készült, festett míves asztalnál.  István meglátva bennünket jelezte, hogy ha gondoljuk, fogyasszunk el vele egy szarvas gulyást. Erre nem tudtunk nemet mondani. Nem tartom magam egy nagy ínyencnek, de ilyen finomat rég ettem, és nagyon sok étterem megirigyelhetné azt a házi kenyeret, amit helyben sütnek, és melegen szolgálnak fel.

Ahogy elfogyasztottuk ételünket, a nap ismét felszálló ágba állt, így nem tétováztunk tovább, ismét felkerekedtünk, hogy a Gulicska tető segítségével meglessük a magas Tátrát. Útközben feltöltöttük ivóvíz készletünket a Hajnalka forrásnál, és 20 perc erdei túra után elértük a séta végét, ahol ismét egy gyönyörű látkép tárult elénk. Sajnos az eső utáni felszálló pára miatt a látótávolság nem volt elegendő a Tátrához, de csalódásra nem volt okunk. Itt elidőztünk úgy egy órát, és bepótoltuk azt, amit a Fehérkő kilátónál elmulasztottunk, távolba merengtünk és gyönyörködtünk.

Késő délután visszaindultunk a Fehérkőlápa Turistaházba, ahol a csend vette át az uralmat. Tisztálkodás után, jól eső fáradtság érzettel kiültünk a kerthelyiségbe, ahol részben átbeszéltük a nap történéseit, eseményeit illetve készítettünk a helyről pár fotót. A szálláshely emeletén található rengeteg könyv szemezgetésére, vagy a polc alján található tárasjátékokra nem maradt már energiánk.

Este, a vacsora során István csatlakozott a köreinkbe, ahol jó hangulatú, végtelenül barátságos, családias beszélgetésben találtuk magunkat. Elmesélte a hely történetét, maga az épület kialakítását, hogy mindez, miképp jött létre. Szóba került a rugalmas nyitvatartás, a csapatépítő események, a tömeges pihenési lehetőség egy nagyobb csapattal.

Elmondta, hogy építés alatt áll a lovas istálló, illetve egy külön lovas szállás azon négylábú szerelmeseknek, akik megpihennének az átutazásuk során, vagy csak szeretnének az Alföld szépségétől elrugaszkodni, és lóháton bejárni a Bükköt. Azért tervez külön panziót, mert szeretné elkerülni, az allergiás látogatók rossz érzetét. Mivel e tervhez a környék olyan útvonalakkal illetve adottságokkal rendelkezik, amihez minden adva van, örömmel fogadtuk, hogy egy ilyen barátságos, hangulatos, és nem utolsó sorban tiszta levegőjű környezetben szeretne hozzájárulni a ló és lovasa pihenésének. Szeretne olyan túraútvonalakat létrehozni, ahol emberrel nem találkozik a lovas, vagy csak nagyon csekély rá az esély, hiszen a környék minden zugát részletesen ismeri. Mivel későre járt az idő, illedelmesen elköszöntünk, és nyugovóra tértünk, a szobáinkban.

Reggel rántottával, házi kenyérrel, fonott kaláccsal, illetve házi lekvárral vártak minket. Ismételten meg kell jegyezzem, fenomenális az étel. Nem hittem, hogy egy egyszerű rántotta ilyen is lehet. A kávé elfogyasztása után bepakoltunk a kocsiba. Illedelmesen elköszöntünk, és útnak eredtünk. Visszanéztem még a vendégházra és kicsit úgy éreztem, egy darab most itt marad belőlem.

Összefoglalva, aki szeretné a környéket felfedezni, és tényleg el akar szakadni a rohanó világ zajától egy kis időre, keresse fel bátran a helyet. Az itt tartózkodásunk alatt egyszersem néztem rá a telefonomra, a második túra előtt a szobámban is hagytam, nem foglalkoztam semmi mással, csak a hely hangulatával, a réteken található növények sokaságával, az erdő ölelésével, annak minden zajával. Elhatároztuk, hogy ide még visszajövünk ősszel a levelek hullásakor, illetve télen, egy havasabb napon.

2021.06.09. Lovasok.hu
Frissítve: 2022.09.22.

Pat Parelli 7 játék – Első játék: Barátkozás

Ha becenévvel kellene illetnem ezt a játékot, akkor a „legelhanyagoltabb játék”-nak nevezném el. Pedig nem véletlenül kezdjük az egész kiképzést, foglalkozásokat ezzel. Kívülről úgy tűnik, hogy csak simogatjuk a lovat, ennél viszont sokkal többről van szó.

Ebben a játékban az érintésnek és a répabot használtnak adjuk a fő szerepet. Egy oldalról a lovat hozzászoktatjuk az emberi- és a répabot érintéséhez, másik oldalról mi tanuljuk meg ügyesen forgatni a kezünkben a botot, hogy később se magunkat se a lovunkat ne hozzuk kellemetlen helyzetbe.

A ló minden egyes porcikájára, minden lehetséges szögből és oldalról kiterjedő érintések/simogatások mindennapi tevékenységeinkre fognak kiterjednek. Ezek az érintések puszta kézzel, répabot nyelével, répabot csapójával később pedig akár pl.: zacskóval, csörgő-zörgő tárgyakkal, műanyagpalackkal és hasonló ijesztő dolgokkal történnek. Számomra kiemelten fontos, hogy a lovaimat bárhol bármikor nyugodt szívvel megtudjam tapogatni. Például egy állatorvosi vizsgálat során sok kellemetlenséget és időt meglehet vele spórolni, ha lovunk végig türelmes megáll. Vagy ha esetleg kint terepen beleakad a farkába egy ág, esetleg bele lép egy kőbe és sántít, nyugodt szívvel tudunk leszállni és segítséget nyújtani patásunknak. De ez csak két példa a rengeteg közül.

A játék során a ló és mi is ismerkedünk ezzel az ormótlannak tűnő répabottal. Ló szemszögéből nézve megtanulja, hogy a bot nem azért van nálunk, hogy őt bántsuk vele, hanem azért, hogy a pontosabb jelzéseket tudjunk vele adni neki, messzebbre is elérjen a kezünk. Emberi szemszögből pedig maga a bot mérete miatt meg kell tanulni azt megfelelően alkalmazni, hogy ne adjunk a lónak furcsa, érthetetlen jelzéseket vagy véletlen feleslegesen megcsapjuk őt vele. Szóval mindenki barátkozik az egyik legfontosabb eszközzel, az emberi kéz meghosszabbításával.

Továbbá ebben a játékban alakul ki a türelem és a komfortzóna is (szintén lóra és lovasra is vonatkozik). Ilyenkor ugyanis egy helyben állunk és megtanuljuk szeretni, élvezni egymás társaságát. A lóval való foglalkozás nem csak a folytonos cselekvésben, feladatok adásában merül ki, igenis meg kell tanulni értékelni és szeretni a csendet. Ez a csend, a nyugalom, a komfortzóna a ló számára többet jelent, mint 1kg répa és ezt rendkívül fontos az eszünkbe vésni! A ló ott szeret lenni, ahol biztonságban érzi magát, hiszen menekülő állatról van szó. Ha képesek vagyunk megmutatni neki, hogy velünk biztonságban, nyugalomban lehet, élvezni fogja a velünk töltött időt. Ezt a biztonságot és komfortot fogja keresni mellettünk, ha ezt nem adjuk meg neki (stresszesebb ló esetében tanítandó), akkor sosem tudunk teljes bizalommal létezni egymás mellett.

Összefoglalva tehát, az első játék, az az a barátkozós játék, az eszközhasználat és az egymás társaságának élvezésének gyakorlata. Ha tartós és valódi kapcsolatot szeretnénk kialakítani a lovunkkal, ezt a lépést semmiképpen nem szabad kihagyni vagy félvállról venni! A bizalom kölcsönös ezt ne feledjük!

2021.06.09.
Dávid Dalma
Frissítve: 2022.08.16.
Fotó: Canva

CDI3*-W Šamorín-i nemzetközi díjlovas versenyen- 2021.06.04- 06.06

A múlt hétvégén 2021.06.04-2021.06.06. között a szlovákiai Šamorín-ban került megrendezésre a CDI3*-W nemzetközi díjlovas verseny, melyen a Magyar lovasok igen kiemelkedő teljesítményeket értek el. A verseny remek hangulatban és izgalmakkal telve várta az érdeklődőket.

Az első versenynapon pénteken (06.04) az FEI Young Horses 6yo Preliminary Test versenyszámban második helyezett lett Técsy- Papp Gabriella és BARROSA NOIR nevű lova, valamint negyedik helyezett lett Kafka Zsófia és ENIGMA.

Ugyanezen a napon az FEI Children Preliminary B kategóriában a harmadik helyen végzett kiemelkedő teljesítéssel Czérna Borbála Panna FELIX nyergében.

Szintén pénteken az FEI Grand Prix 16-25 versenyszámban éppen lecsúszva a dobogóról a negyedik helyen Zengo Réka RIBERY nevű lova végeztek.
Végül a nap utolsó versenyszámában a CDI-W FEI Grand Prix-ben Losonczy Anikó és DIOR S elsöprő győzelmet arattak.
Videón: Losonczy Anikó és DIOR S
A versenyhétvége szombati napján is kitettek magukért a Magyar lovasok!
Különösen Czérna Borbála Panna remekelt FELIX nyergében, mivel a páros megnyerte a FEI Children Team versenyszámot, kimagasló 76.975% – al!
A videón: Czérna Borbála Panna és FELIX
További Magyar helyezések a szombati napról:
FEI Young Horses 6yo Final Test versenyszám
Második helyés: Técsy-Papp Gabriella és BARROSA NOIR
Negyedik helyezett: Kafka Zsófia és ENIGMA
FEI Grand Prix Freestyle (CDIU25) versenyszám
Harmadik helyezés: Zengo Réka RIBERY nyergében
FEI Young Riders Freestyle
Negyedik helyezett: Farkas Boglárka és CHICAGO
FEI Juniors Individual
A legjobb magyar eredmény Dicső Mirát és FOXTROT nevű lovát illeti, akik az ötödik helyen végeztek!
A samorini versenyhétvége záró versenynapján vasárnap a FEI Ponies Freestyle versenyszámban Major Kíra Málna és DAVIDA nevű lova az ötödik helyen zártak.
Valamint szombati remek teljesítménye után Czérna Borbála Panna Felix nevű lovával vasárnap is remekül teljesített. A vasárnapi FEI Children Individual versenyszámban remek teljesítménnyel az első helyen végeztek.
További magyar eredmények a vasárnapi versenynapról:
FEI Juniors Freestyle versenyszámban Balázs Ramóna  és Florenco A.S a tizenegyedik helyen végeztek.
A videón: Major Kíra Málna és DAVIDA

Minden résztvevő lovasnak gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, akkor sem kell szomorkodni. A Clipmyhorse.TV-n archív adatbázisában vissza tudjátok nézni! Jó szórakozást!

A videókat köszönjük a ClipMyHorse Magyarországnak!

2021.06.08.
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.09.

Felk. + ORSZ. verseny Balatonvilágos 06. 04-06.

Az elmúlt hétvégén több helyen is rangos lovasverseny került megrendezésre, többek között a Felkészítő és Országos díjugrató Verseny Balatonvilágoson, mely 2021.06.04 és 2021.06.06. között zajlott. Három napon át tartó versenysorozaton 38 versenyszámban több mint 200 lovas mérettethette meg magát! A verseny kiemelkedő izgalmakkal, remek hangulatban és persze fantasztikus eredményekkel telien telt el. A hétvégén közel 1000 startot láthattak a kedves érdeklődők.

Fénykép: Kovacs Petronella Photography

A versenyhétvége első napján pénteken (06.04.)  12 versenyszámban láthattunk indulókat, melyek remek eredménnyel zárultak. A nap legmagasabb versenyszáma a 130cm kiírt nyitott versenyszám volt, ahol 2 hibátlan lovaglást láthattunk, melyek közül Papp Péter G.ZAIL nyergében (a Völgység Lovas Egyesület versenyzőiként) volt a gyorsabb, így ők vihették haza az aranyérmet. Második helyezett Kovács Roland és ASTRAL-C nevű lova lettt, míg a bronzérmet Lukács Zsófia és NABAB GIRL párosának sikerült megszereznie két hibaponttal.

A videón Papp Péter és G.ZAIL

Szintén a pénteki versenynapon a 110 cm nyitott versenyszámban 53 indulóból 20 hibátlan lovaglást láthattunk, ami igen kiemelkedő teljesítmény. Csengery Dóra ANGELINA DE CIRCEE nyergében (Antal Tanya LSC) volt a leggyorsabb 57,94 másodperccel, így ők nyerték meg a versenyszámot. A dobogó második fokára Varga Réka Hanna és ILCO lova állhatott, míg a harmadik helyezett 61,10 másodperces pályateljesítéssel Janik Valéria és COSTA RICA lova lettek.

A videón: Csengery Dóra és ANGELINA DE CIRCEE

A szombati napon a nyitott kategóriás 125cm-re kiírt versenyszámban újabb kiemelkedő eredmények születtek. Az Antal Tanya LSC versenyzője Ifj. Antal Péter és Choral Symphony teljesítette a leggyorsabb hibátlanul a pályát.   Szintéln hibátlan teljesítéssel 36,78 másodperces idő teljesítéssel Zajzon András és BOGNÁR JENTORINO-DIARA lova lettek a második helyezettek. A harmadik helyen ugyanebben a versenyszámban Varga Réka Hanna ILCO nyergében végzett.

A videón: Ifj. Antal Péter és Choral Symphony

A szombati nap legmagasabb versenyszáma a nyitott 135cm volt, melyen Mráz Tamás volt a leggyorsabb ÓZON nevű lovával. A kilenc indulóból hatan is hibátlant mentek, de Tamás és Ózon nevű lova teljesítette leggyorsabban a pályát (Badacsonyi Lovas Sport Club) Második helyezett azonban Buza Patrik Zoltán és JANIETA VDL végeztek szintén remek 31,23 másodpereces idő teljesítéssel, míg a harmadik helyre Kovács Roland és AVANTGARDE-C állhatott, akik a Castilia Kft. versenyzői voltak.

A videó: Mráz Tamás és Ózon

A vasárnapi 140cm volt a legmagasabb versenyszám a Felkészítő és Országos versenyhétvégén Balatonvilágoson a Pulai Lovasparkban. A nyitott versenyszámot egyedüli hibátlanként Gráf Edina Nikoletta és Qui De Ganad teljesítette (Agro Graf Kft.) , így ők érdemelték ki az arany érmet.  Ugyanebben a versenyszámban második helyezett Kovács Roland és AVANTGARDE-C nevű lova lett négy hibaponttal, míg a harmadik helyezést Hollé Sára vihette haza CLINTUS nyergében, szintén négy hibaponttal és 84,48 másodperces teljesítéssel.

A videón: Gráf Edina Nikoletta és Qui De Ganad

Minden résztvevő lovasnak gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Részletes eredmények: www.dijugratas.hu

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, akkor sem kell szomorkodni. A Clipmyhorse.TV-n archív adatbázisában vissza tudjátok nézni! Jó szórakozást!

A videókat köszönjük a ClipMyHorse Magyarországnak!

2021.06.08.
Fotó: Kovács Petronella, Canva
Frissítve: 2022.08.18.

2021.05.28-30. Országos Minősítő és felkészítő díjugrató verseny- Kecskemét

2021.05.28 és 30-a között zajlott az Országos Minősítő és Felkészítő díjugrató verseny a kecskeméti Airvent Lovas Club-ban, ahol 164 lovas és 235 ló mérhette össze tudását, mintegy 39 versenyszámban 3 nap alatt.

A verseny első izgalmakkal teli napján pénteken, kiemelkedő eredményt ért el Popka Vanda RÁDIHÁZA-ELŐTÁNCOS nyergében, akivel a 110cm-es nyitott versenyszámban első helyezést ért el. A Kentaur Lovas Egylet párosa hibátlanul, 25,63 idővel teljesítette a pályát.  Ugyanebben a versenyszámban második helyezett lett Nagy Attila és BALOU CHIN CHIN K nevű lova, valamint harmadik helyezett lett Hrabovszky-Stégner Alexandra, ALL-IN nyergében.

A videón Popka Vanda és Rádiháza- Előtáncos

A pénteki napon kiemelkedően teljesített még Braunitzer Enikő és PM BANDERAS nevű lova, akik hazai pályán az Airvent Lovas Club indulójaként vettek részt a 130cm-es nyitott versenyszámban és hibátlan pályateljesítéssel büszkén állhattak a dobogó legtetejére. Ugyanebben a versenyszámban Potocska Attila és LORD CARTHAGO végeztek a második helyen a Mezőhegyesi Ménes KH SE  versenyzőiként.

A verseny második napján szombaton a 120cm-es nyitott versenyszámban Jakab-Tóth Kornélia és TABU DE GANAD nevű lova vihették haza az aranyérmet, hibátlan teljesítéssel és 25,59 idővel. Ugyanebben a versenyszámban ezüst érmet szerzett Farkas Nóra és EMESE, valamint bronzérmes lett Zajzon András BOGNÁR JENTORINO-DIARA nyergében.

A videón Jakab-Tóth Kornélia és Tabu de Ganda

A szombati nap másik kiemelkedő versenyszáma a 135cm-es, egyszeri összevetésű versenyszám, mely a szombati nap záró versenyszáma volt és összesen 7 db nevezés érkezett rá. Potocska Attila Lord Carthago lovával hibátlan alappályát követően az összevetésben sem tudott hibázni és sikeresen szerezte meg a páros az aranyérmet, akárcsak Vecsei Lili és PM Fortuna, akik a fiatal lovas kategóriában lettek első helyezettek.

A versenyhétvége zárónapján vasárnap a 110cm-es ifjúsági versenyszámban Hóman Gréta és KERÍTŐ nevű lova szerezték meg az első helyezést. A páros a Sion Security Kft. versenyzőjeként, hibátlan teljesítéssel végzett. Ezüst érmet szerzett Csengery Dóra és CONDOR G 2, valamint bronzérmes lett Jandó Balázs és ICATO, akik egy hibaponttal teljesítették a pályát.

A videón Hóman Gréta és Kerítő

A zárónap legmagasabb versenyszámaként 135 cm nyitott pályán Braunitzer Enikő PM BANDERAS nyergében szerezte meg az aranyérmet az Airvent Lovas Club versenyzőjeként, valamint második helyezett lett ugyanebben a versenyszámban Juhász Gábor és LAGRETTA HB nevű lova 4 hibaponttal.

Minden résztvevő lovasnak gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, akkor sem kell szomorkodni. A Clipmyhorse.TV-n archív adatbázisában vissza tudjátok nézni! Jó szórakozást!

A videókat köszönjük a ClipMyHorse Magyarországnak!

2021.05.31.
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

2021.05.22-24.- Kiskunhalas- Pünkösdi Országos minősítő és felkészítő verseny

2021.05.22-24 között kitűnő hangulatban került megrendezésre a Pünkösdi Országos minősítő és felkészítő verseny a kiskunhalasi Hirling József Lovasparkban. A versenyen 87 lovas és 122 ló vett részt, 35 versenyszámban.

A Pünkösdi hétvége első napján Fazekas Istvántól láthattunk remek teljesítményeket, mivel 3 versenyszámban is sikerült aranyérmet szereznie. A 110cm 5 éves lovak versenyében MAXIMUS nyergében, 120cm nyitott versenyszámban JENNIFER nyergében szerezte meg az aranyérmet, majd a nap legmagasabb 130cm-re kiírt nyitott versenyszámában SPIRIT nevű lovával, egyedüli hibátlan lovaglással sikerült megnyernie az első helyezést.

A videón Fazekas István és Spirit 130 cm-en

A többi versenyszámban is kiváló eredmények születtek!

A 70-75cm felkészítő nyitott versenyszámban első helyezett lett Kovácsné Vetró Adrienn és LIKE THE SEA nevű lova, ugyanebben a versenyszámban Lénárt Tamara ANNA BELLA nyergében szerezte meg a második helyezést 75,32 idő teljesítéssel a Champions Team LKE egyesület versenyzőjeként, valamint harmadik helyre Mezei Lívia és MATHIAS REX lova alhattak a Határőr Dózsa SE indulójaként.

A 70-75cm REV felkészítő versenyszámban Vigh Larissza és CALASINA vihették haza az aranyérmet az ASTRID Lovas SE indulójaként, ugyanebben a versenyszámban a második helyezett Sasi Glória lett CAYENNE nyergében, harmadik helyezett pedig Haska Luca és AURORA lova a Equest-Sport LC versenyzőiként.

80-85cm felkészítő nyitott versenyszámban első helyezett Lénárt Tamara és ANNA BELLA lova lett hibátlan teljesítéssel, második helyezett Tuska Péter, RÁDIHÁZA NINA RICCI nyergében a Határőr Dózsa SE lovasaként, valamint ugyanebben a versenyszámban bronzérmes Bozár Ferenc és QUINTERO párosa lettek szintén a Határőr Dózsa SE indulójaként.

A 80-85cm REV felkészítő versenyszámban Sasi Glória és CAYENNE lova szerezték meg az aranyérmet 72,62 idő teljesítéssel, míg Fercsák Flóra Cecília vihette haza az ezüst érmet SALDO ARCHER nyergében a Révész Farm Lovas SE indulóiként, harmadik bronzérmesként pedig Pigay Rebeka és CARRACHO 2. mehettek haza.

A szombati 90cm felkészítő nyitott versenyszámban Papp Viktória és KIRÁLYLÁNY vihették haza az aranyérmet, míg Bozár Ferenc és QUINTERO az ezüstöt és Czékus Zorka és COFFEE a bronzt. A 90 cm REV felkészítő versenyszámában pedig Kapás Réka és CICERO végeztek az első helyen, míg másodikon Reisz Rita és GODZILLA-G.

További eredmények a versenyhétvége első napjáról:
100cm kezdő lovas vrsz – 1. Czékus Zorka és COFFEE, 2.Bárdos Emma és BH CARRADOS
100cm nyitott vrsz – 1. Sebők János és PENELOPÉ J., 2. Papp Viktória és KIRÁLYLÁNY
110cm ifjúsági vrsz -1. Krammer Zita és BOBÓ, 2.Frányó Csenge és WHISKEY DEL TIGL
110cm nyitott vrsz – 1. Molnár Dezső és PM IVORILLA, 2.Vili Anna Magdolna és BIA

Fénykép: Gudmon Kata Design

A verseny hétvége második napján a 110 cm nyitott versenyszám nyertese Krammer Zita és BOBÓ párosa a Sugo-Horse Park LE indulóiként , hibátlan pálya teljesítéssel. Ugyanebben a versenyszámban második helyezett Kiss Maja DZSANGO nyergében a Mórahalmi LSE lovasaként 80,00 idő teljesítéssel, míg a harmadik bronzérmes helyezést Füzér Gábor és CASSANDRA-E lova szerezték meg a Kiskunhalasi LTSE indulóiként.

A videón Krammer Zita és Bobó

A versenyhétvége utolsó napján hétfőn a 100cm nyitott versenyszámban első helyezett lett Pintér Zsófi Csenge és TOB-KER CALOUNA hibátlan teljesítéssel, második lett Nagy József és FOR FARAD a Riverside LSE lovasaként, valamint harmadik helyezett Baladin Lola MÁLYVA VIRÁG nyergében 79,80 idő teljesítéssel.

Ugyanezen a napon a 130cm nyitott  versenyszámban Fazekas István és JENNIFER vihették haza az aranyérmet, míg Lakner András és QUALITY RAGNAR az ezüstöt.

Minden résztvevő lovasnak gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, akkor sem kell szomorkodni. A Clipmyhorse.TV-n archív adatbázisában vissza tudjátok nézni! Jó szórakozást!

 

2021.05.26.

A szöveget köszönjük a ClipMyHorse Magyarországnak
Fotó: Gudmon Kata Design, Canva
Frissítve: 2022.08.18.

2021.05.21-23.- Szilvásvárad MASTERS – CDI3* International Dressage Competition

2021.05.21-23- ai hétvégén Szilvásváradon megrendezésre került a nagy MASTERS- CDI3 International díjlovagló versenysorozat, melyen 4 nemzet lovasai 23 versenyszámban mérhették össze tudásukat. A hétvége igen jó hangulatban telt a festői környezetű 3 napos versenyen a világszínvonalú Lipicai Lovasközpont arénájában.

A 2021-ben megálmodott Szilvásvárad Masters versenysorozat három lovassport szakágat foglal magába, a fogathajtás és a díjugratás mellett nagy hangsúlyt fektetve a díjlovaglásra is. A sorozat célja, hogy Szilvásváradot ismét bekapcsolja a világ lovassport vérkeringésébe a Közép-európai lovassport zászlóvivőjeként, különösen e bizonytalanságokkal teli időszakban, ezzel is elősegítve a lovaságazat stabilitását. A versenysorozaton rengeteg remek hazai eredmény született, melyekre igen büszkék lehetünk!

A Szilvásvárad Master első napján 9 versenyszámban mérethették meg magukat a sportolók. 4 nemzet képviseltette magát, Lengyelország, Ukrajna, Szlovákia és Magyarország, mely utóbbi igen kiemelkedő eredményeket ért el. A pénteki versenynapon (05.21) nagydíjban Schmidt Anita LIMITLESS nyergében végzett az élen,68.00%-os eredménnyel. Második helyen Szokola Csaba és ENYING  lova végeztek, míg a harmadik helyezett Losonczy Anikó DIOR S párosa lettek.  A nagy nap díjátadó ünnepségen közreműködött a honvéd huszár díszalegység két lovasa, az állami ménesgazdaság Szilvásvárad által tenyésztett lipicai méneken.

A videón Schmidt Anita és Limitless

A második versenynapon a nemzetközi versenyszámokban 36 lovas állt rajthoz Szilvásváradon, ahol az Állami Ménesgazdaság lovasai újabb remek eredményeket értek el. Mikó Tamás MAESTOSO XXXIII-31 nevű lovával az Intermediate versenyszámban harmadik helyezést ért el, míg CDN versenyben FEI 4 Éves Fiatal Díjló kategóriában CONVERSANO XXVIII-37 lovával szintén a harmadik helyen végzett. Medve Daniella a negyedik helyen végzett NEAPOLITANO XXVII-30 nyergében, míg Géczi Hanna az ötödik helyet szerezte meg INCITATO XVIII-3 lovával. Ugyanezen a napon Marschall István CONVERSANO XXVIII-2 nyergében 67,94%-kal második helyen végzett a FEI Fiatal Lovasok kategóriájában. Valamint Barvicz Klaudia a CDN versenyben 5 Éves Fiatal Díjló kategóriában (A3 feladat) PLUTO XXXIV-7, Pompával 63,4%-kal a hatodik helyen végzett.

Azonban kiemelendő, hogy a helyi lovasok jó szereplése mellett, Kis Rebeka a 6 éves lovak fináléjában SIR SINCERE lovával 82.800%-os teljesítéssel megnyerte a versenyszámot. Ugyanebben a versenyszámban Szokola Csaba a második helyezést ért el FIRST LOOK lovával 81.200%-al, illetve a harmadik helyezést is ő szerezte meg PARKERTECH GARDENART nyergében 80.600%-os teljesítéssel.

A videón Kis Rebeka és Sir Sincere

A versenysorozat harmadik napján a PONY RIDERS Freestyle Test versenyszámban, Major Kíra Málna, DAVIDA nevű pónijával 71.500 %- kal első helyen végeztek! Ugyanebben a versenyszámban Gyimóthy Emma Kata HIETVELD’S JASPER nyergében a dobogó második helyezését érték el.

A videón Major Kíra Málna és Davida

Ambach Fanni ismét elsöprő sikert aratott a szilvásvárdai Masters Nemzetközi Díjlovagló  versenysorozat keretein belül is. Fiatal lovas kategóriában, mindhárom nap 70% fölötti eredménnyel szerezte meg az első helyet SCHUFRO ARMANI nyergében. A rendkívüli teljesítményű páros a vasárnapi zenés kűrben 74.125 %- al szerezte meg az első helyezést. Marschall István és CONVERSANO XXVIII-2 lova 69.417 %- al a második helyen végeztek, míg Farkas Boglárka CHICAGO lovával 68.958 %-al a harmadik helyezést szerezték meg.

A videón Ambach Fanni és Schufro Armani

A vasárnapi vagyis az utolsó versenynapon a zenés kűröké volt a főszerep: póni, junior, fiatal lovas, intermediate I és nagydíj kategóriákban versenyeztek a lovasok.

Az Intermediate I zenés kűr versenyszámban Paraskevi Spisakova Szlovák versenyző G Star nevű lovával 68.117 %- os teljesítménnyel végeztek az első helyen, míg az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lovasa Mikó Tamás Maestoso XXXIII-31 nevű lovával 66.450%-al a második helyezést szerezték meg, a versenyszám harmadik helyezete Vanco Peter Szlovák versenyző és CONVERSANO XIII-47 lova lett 65.492%-os pálya teljesítéssel.  

GRAND PRIX zenés kűr versenyszámban újabb magyar sikereknek örvendhetünk, mivel Szokola Csaba ENYING lovával párban 72.600 %-al állhattak a dobogó tetejére. A második helyezést Losonczy Anikó DIOR S nyergében 72.525 %-al szerezte meg, míg a harmadik helyezett Schmidt Anita  és LIMITLESS párosa lett 72.000 % -os pálya teljesítéssel.

A videón Szokola Csaba és Enying

Az utolsó két versenyszám a JUNIORS Freestyle és a CHILDREN Individual Competition volt. A gyerek versenyszámban az arany (74.921 %) és az ezüstérmet (73.662 % ) is az Ukrán Oleksandra Shlykova – nak sikerült megszereznie OSTIN és PATRIOT lovaival. Ám épp hogy lecsúszva a második helyről harmadikként Magyar versenyzőnek gratulálhatunk, Czérna Borbála Panna FELIX nevű lovával 73.611 %-os pályát teljesített.

A Junior zenés kűrben is csodás eredmények születtek. Felvinczi Lilla és BONJOUR MAJLUND nevű lova,74.025% – al elvihették a nekik járó aranyérmet, valamint Hoffer Hanna és SUNNY GIRL (48 73.933 %) szerezték meg a második helyezést és Nagy Laura Rita vihette haza a bronzérmet JILLZELLA nyergében (71.517 %).

A videón Felvinczi Lilla és Bonjour Majlund

Külön köszönet illeti az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradnak és remek csapatának hogy lehetővé tették a versenyhétvége megvalósulását!

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, akkor sem kell szomorkodni. A Clipmyhorse.TV-n archív adatbázisában vissza tudjátok nézni! Jó szórakozást!

2021.05.26.
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.09.

 

Fazekas napok a halasi pünkösdi lovasversenyen

Harmincnégy versenyszámot, kettőszáznegyvenhét startot láthatott a közönség a pünkösdi hétvégén, Kiskunhalason a Hirling József Lovasparkban, ahol háromnapos országos minősítő és felkészítő versenyt rendeztek. Az idén először látogathatták nézők a sporteseményt és sokan éltek a lehetőséggel, még ha bizonyos járványügyi korlátozó szabályozások alá is esett a belépés. Jellemzősen helyi sikerek születtek a díjugrató eseményen. A hazai lovas Fazekas István hat győzelmet ért el.

Fazekas István és Maximus

Ezúttal szombaton kezdődtek a versenyszámok a négyévszakos filces pályán, Kiskunhalason. A megmérettetés résztvevői körét a helyi és környéki lovasok dominanciája jellemezte, mivel az ünnepi hosszú hétvégét kihasználva, országosan több helyszínen is versenyt szerveztek. Az időjárás a vasárnap délutánt kivéve kedvezett az eseménynek és egy sportszerű nyugodt légkörű díjugrató hétvégét láthatott a közönség.

A legtöbb sikert, a hazai pályán, a lovasparkban felkészülő Fazekas István érte el különböző lovaival. A Határőr Dózse SE válogatott, felnőtt magyar bajnok lovasa hat első helyezést ért el, úgy beosztva, hogy minden napra jusson, amelyek mellé több érmes helyezés is bejött. Maximus nevű lovával mindennap megnyerte az 5 évesek versenyét. A befejező napon, hétfőn nyilatkozó Fazekas István örömének adott hangot. „Természetesen jó érzés ennyi győzelmet, jó helyezést elérni, de hozzá kell tennem, hogy az ország több versenyhelyszínére oszlott el a magyar élmezőny az ünnepi hétvégén. Az sokkal inkább örömmel tölt el, hogy jó pályákat mentek a fiatal lovaim, amely biztató jövőképet körvonalaz. Dolgozni kell tovább és bízom benne jó évnek nézünk elébe!”

Szintén a helyi sikereket gyarapította két győzelmével és más érmes helyezéseivel Karádi Ármin (Határőr Dózsa SE), aki a két elsőségét Cundy Crush nevű, 2015-ös születésű, szürke heréltjével érte el a 6 éves lovaknál. Karádi Ármin a közönség jelenlétének lehetőségét kiemelte. „Azért egészen más az atmoszférája a lovasparknak, ha nem csak a lovasok, szakmabeliek, hanem az érdeklődő közönség is jelen van. Nekik jó szórakozást nyújtunk és viszonzásul tapsot, biztató szavakat kapunk, ami személy szerint engem motivál.”

Egy másik közeli lovas klub sportolója, Kis Lizanna is eredményesen szerepelt két elsőségével, aki a vasárnapi 125 cm-es és a 135 cm-es számokban Aranykapu Calamari nyergében hozta a győzelmeket a Mórahalmi LSE-nek. A pünkösdhétfői nagydíjnak beillő 140 cm-es, nyitott számot Markó Sándor Enjoy nevű lovával nyerte meg. A Riverside LSE sportolója a legkevesebb hibával fejezte be a
versenyszámot.

A helyi sikereket erősítették egy-egy győzelmükkel Mezei Lívia (ifjúsági 110 cm, Bognár Rokkaforgató, Határőr Dózsa SE), Dr. Tuska Péter (amatőr 110 cm, Rádiháza Junior, Határőr Dózsa SE) és Füzér Gábor (nyitott 120 cm, Chacco, Kiskunhalasi LTSE).

 

A Kiskunhalasi Pünkösdi Országos Minősítő és Felkészítő Díjugrató verseny teljes eredménylistája a www.dijugratas.hu oldalon olvasható!

Rózsahegyi Róbert, a Hilring József Lovaspark telepvezetője elégedetten összegzett és a következő hónapokra előretekintve nyilatkozott. „Nagyon örültünk a szabadságnak, ami a közönség bejövetelének lehetőségét illeti. Vasárnap szép számmal érkeztek, amit sajnos a hirtelen jött zivatar megzavart, de jó volt megtapasztalni az érdekélődést. Egy nyugodt, balesetmentes, szellős szünetekkel történt sportrendezvényen vagyunk túl. Most néhány hét versenyszünet következik a lovasparkban. Június 5-én egy családi nappal kedveskedünk a nagyközönségnek, aztán június 18-án átadjuk a Kincsem Ház beruházásunkat, amitől nagyon sokat várunk a jövőben. Stílszerűen az új szabadidős és kulturális létesítmény átadása után, 19 óra 30 perckor az aréna zöld gyepén a Nemzeti Lovas Színház, ’Kincsem, a legyőzhetetlen csoda kanca’ epikus előadása lesz” – zárta nyilatkozatát Rózsahegyi Róbert.

2021.05.26.
Szerző: Kovács Iván
Fotó: Kovács Iván, Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hiba bejelentés