Megérkeztek a gyógynövények a Zakuszka-tanya kehes lovai számára. Marton Zsófi lóherbalista kehes lovak számára kikísérletezett keveréke a Dzsar Kft. jóvoltából juthatott el a nyomiméneshez.
A kép illusztráció
A 20 kilogramm kiváló minőségű Fitocavallo gyógynövénykeverék két hónapra lesz elegendő a gyengélkedő négylábúaknak.
Reméljük, hogy a gyógyszerek és a gyógynövények mellett hamarosan az eső is megérkezik Mátracserpusztára, további könnyebbséget hozva a patásoknak.
Köszönjük a segítséget a Dzsar Kft.-nek!
Állatorvosi nap a Zakuszka-tanyán
Részlet Várkonyi Andi blogjából
Ma állatorvosi napot, helyesebben estét tartottunk dr. Lovas Andreával az Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft-től.
A lovaink nincsenek jól. Persze, tudjuk, hogy van pár kehes, Palkó, Riska, Suttyó, Mici köztudomásúlag az, de az, hogy most listát kellett írnom a kezelendő lószágokról, már enyhe túlzás.
A többé-kevésbé fuldoklók listáján szerepelt Neon, Rozi, Palkó, Café, Riska, Suttyó, Zaku, Mici, Trabi, valamint bónusznak a frissen lesántult Ispán, aki alig tudott ráállni a rokkant patájára.
A gyorsabb haladás érdekében különválogattam a vizsgálandó-kezelendő lószágokat, a kehesek közé szándékoztam tenni Ispánt is. Rácsúsztatom a kötőféket a gyönyörű tökfejére, elindulok vele, nézem: nahát, gyakorlatilag nem is sántít, de jó. De melyik kehes szuszog mellettünk, miközben mindet átraktam a másik karámba? Körbenézek, sehol senki, Ispán oldala viszont úgy jár, mint a fújtató. Tegnap még semmi tünetet nem mutatott, most meg tessék… Ha választhatnék, hogy kehesség vagy sántaság, inkább a sántaságot kérném, de nem választhatok, így marad a kehesség. Remek.
A vizsgálatok rendben zajlottak, a gebbencsek mind nagyon jófejek voltak. Egyetlen akciófilmbe illő jelenet volt, mikor is az éppen sorra került Neon a békés álldogálásból hatalmas ugrással meglódult és elsodort mindenkit.
Hozzáteszem, ez nem az ő hibája volt, hanem egy macskáé. Hogy Pala volt vagy Etus, azt nem tudom, csak annyit láttam, hogy a sötétből kunkorogva üdvözlésre meresztett farokkal fürgén előüget az egyik fekete macskánk, elindul felénk, majd – ki tudja milyen megfontolásból – meglódul, és hátulról felugrik Neon farára. Félúton bizonyára nekiállt kapaszkodni is, Neon kapott egy gyors szívrohamot, és hevesen menekülni kezdett a a sötétből orvul lecsapó cseri fekete párduc elől/alól. A párduc szolid nyekkenéssel elhagyta a zsákmányállat ösztövér hátsó fertályát, a zsákmányállat még egy ideig dülledő szemekkel kapkodta a levegőt, mi pedig ismét megállapítottuk, hogy ezhülye. Az, hogy az “ez” éppen Palára vagy Etusra vonatkozik, igazából nem változtat a kijelentés helytállóságán.
A hosszadalmas vizsgálatot hosszadalmas gyógyszerbeadás követte. Talán mondanom sem kell, hogy alapítványi díjszabás ide vagy oda, 10 ló kezelése alaposan megviselte a menhelykasszát, úgyhogy sajnos segítségkérés következik:
Ha valaki anyagi támogatással szeretne hozzájárulni Palkó, Rozi, Neon, Café, Riska, Suttyó, Zaku, Mici, Trabi és Ispán kezeléséhez, a számlaszámunk 11735005-20540371, Zakuszka-tanya Alapítvány A Rászoruló Lovakért (OTP).
Emellett nagy szükségünk lenne Equipulminra, Ventipulminra, ill. kehesség elleni gyógynövényes készítményekre.
A ló és az ember már évezredek óta kötődik egymáshoz. Nincs a Földön még egy olyan élőlény, akinek annyit köszönhet az ember, mint e csodálatos négylábú társának. A lovak és emberek közötti kapcsolat az idők során elválaszthatatlan kötelékké fejlődött. Az ember befolyásolta a ló fejlődését a tenyésztés útján, a ló pedig részese, sokszor meghatározó szereplője lett történelmünknek.
A kép illusztráció
Nézzük hát e több ezer éves kapcsolat legfontosabb állomásait. A kontinensek szétválása után az amerikai kontinensen a lófélék kihaltak, így törzsfejlődésük Eurázsiában folytatódott. A vadászó, gyűjtögető ember először, mint zsákmányt ismerte meg a lovat, mely a jégkorszak zord időjárásával vegyítve majdnem a lófélék kihalását jelentette. Kb. 6000 évvel ezelőtt egy bátor ifjú azonban felült e nemes állat hátára, nem tudván, hogy tettével az egész emberi történelem alakulását meghatározta. Megkezdődött a ló háziasítása, főként Ázsiában, melynek első emlékei az ukrainai Dereivkában kerültek napvilágra.
A ló igazi elterjedését az emberiség legnagyobb találmányának, a keréknek feltalálása tette lehetővé. Megszűnt az ember röghözkötöttsége, a történelem üteme felgyorsult. Négylábú társunk az élet szinte valamennyi részén fontos szerephez jutott, többek között a hadászatban. Gondoljunk csak Xerxes perzsa király baktriai lovasaira, vagy a világhódító Nagy Sándorra és híres lovára Bucefalosra, de említhetném akár a numídiai lovasokat is, akiknek először Hannibál a rómaiak felett aratott győzelmeit, később pedig Carthago a pusztulását köszönhette. A Római Birodalom roppant erejét is egy igazi lovas nép, a Hun törte meg isz. 400-as években, ami 476-ban az Örök Város bukását okozta.
A hadászat mellett a ló az ókori mitológia, majd később szinte valamennyi művészeti ág kedvenc motívuma. A lovak kiképzésének gyökerei szintén az ókorba nyúlnak vissza. Az első írásos emlék Kikkuli perzsa mester agyag táblára írt feljegyzése ie. 1350-ből, melyre támaszkodva ie. 400 körül a klasszikus lovaglás atyja, Xenophon megírja híres művét a „Lovaglás művészetét.” Az e munkákban megfogalmazottak még mai is a lovaglás alapját jelentik. Az ókor híres sportja a kocsiverseny volt, mely az olimpiai játékokon is nagy népszerűségnek örvendett. A fogat négy egymás mellett álló lóból állt (quadriga), akiket a hajtó egy kétkerekű henger alakú kocsiból állva hajtott.
A kép illusztráció
A ló és ember kapcsolatának formálásában számos nép játszott jelentős szerepet. Említést érdemelnek a Kelták, kiknek híresen gyors lovai a galloway-ek később az angoltelivér fajta kialakulásban is jelentős szerepet játszottak. Beszélnünk kell Belső-Ázsia népeiről is, akiknek életében a ló meghatározó szerepet játszott. A hatalmas területek benépesítése, a kontinensnyi birodalmak irányítása, közigazgatása elképzelhetetlen lett volna lovak nélkül. Nem csoda, hogy e népek lótenyésztése, lovas kultúrája egész Eurázsiára komoly hatással volt.
Fő szerep jutott a lónak a népvándorlások idején is. Honfoglaló őseink szerették, tisztelték a lovat, kiváló lovasok voltak. A többi ősi nomád néphez hasonlóan lovaikkal együtt is temetkeztek. Nem véletlen a máig is meglévő és kitűntető „Lovas Nemzet elnevezés. Kalandozásaik során is a sikereiket nagyrészt hű négylábú társaiknak köszönhették. E hadjáratok emlékét máig is őrzi a modenai imádság híres sora: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”. A portyázások az Augsburg melletti és bizánci vereségekkel értek végét, mely egyben a páncélos lovagok harcmodorának széleskörű elterjedését is jelentette. A magyar hadakat legyőző és később a Szent Földért folyó keresztes hadjáratok lovai közel kétszáz kilo terhet cipeltek magukkal tűzön-vízen át. A kor szórakozását a lovagi tornák kemény küzdelmei jelentették.
A történelem egy érdekes fordulata a tatárjárás, amelyben a mongol hadak kalandozó őseinkhez hasonló lovas íjász rajtaütésszerű harcmodorban feldúlták Európát. Sikerükben fontos szerepet játszott a több ezer fős sereg, valamint a kiváló utánpótlás vonal és hírszolgálat.
A XV. század végén a lovak eljutnak az amerikai földrészre is, megszűnik az amerikai népek elszigetelődése, az eurázsiaihoz hasonló történelmi fejlődés indul meg. Az őslakosok először misztikus lényeknek tekintik a lovasokat, hamarosan azonban az elfogott lovak segítségével kiváló lovasokká válnak. Az európai hódítók elkóborolt lovaiból kifejlődik egy új fajta, az amerikai musztáng. A telepesek, farmerek megjelenésével pedig kialakul egy új, az európaitól sok mindenben különböző lovaglási stílus, a western, létrejön a postakocsi szolgálat. Megindul a telepesek harca az őslakósok ellen. Ezeket az időket a vadnyugat legendái őrzik. A ló az állattartók nélkülözhetetlen társává válik és marad a mai napig is.
A kép illusztráció
Ha visszatérünk Európába, a XVI. században a ló egy új szerepkörben jelenik meg. Kifejlődik a klasszikus lovaglás művészete, az európai uralkodóházakban sorra alakulnak a lovasakadémiák. Fontos szerep jut e folyamatban az Osztrák-Magyar Monarchiának is. A bécsi Spanyol Lovasiskola és a piberi ménes a klasszikus lovas művészet és az ezt kiszolgáló tenyésztés fellegvárává válik.
Az 1700-as évek végén Angliában a királyi istálló kancáiból négy keleti mén nemesítő hatásának köszönhetően új fajta születik, az angol telivér, mely a mai napig meghatározó a lótenyésztésben. Kialakul a falkavadászat és a lóversenyzés. A hadászatban e fajta első nagy sikertét a waterlooi csatamezőn aratja és ettől kezdve újra a könnyűlovasságé lesz a fő szerep a kor harcmezőin. Megjelenik a huszárság, mely egészen az első világháborúig meghatározó hadászati jelentőségű.
A XX. század háborúinak új gyilkológépe, a gépfegyver a ló hadi szerepének végét jelenti. A csaták legtöbbször véres mészárlásba torkollnak. A történelmi viharok lecsendesedése után a munkában és a szállításban is nagyrészt a lóerők veszik át a szerepet. Derék négylábú társunk egy merőben új, lényegesen békésebb szerepkörben teljesedik ki. Kialakul a hobbylovaglás, a lovasturizmus, megjelennek a versenysportok. Elgépiesedett világunkban az ember korábbi hű harcostársában a természettel, harmóniával való kapcsolatot véli felfedezni. Ezzel párhuzamosan egyre szélesebb körben jelenik meg a ló tejének és vérének alkalmazása is. Előbbit elsősorban a kozmetikai iparban és anyatejpótlóként, utóbbit a gyógyászatban alkalmazzák.
Egyes országokban, főleg Dél-Amerikában és Ázsiában még ma is úgy ismerik és használják a lovat, mint honfoglaló őseink. Ennek egyik bizonyítéka a híres mongol vallási ünnep, a Naadam. Az ünnepség fénypontját a több mint húsz km-es lovasverseny jelenti, melyben póniaik hátán, 12 évnél fiatalabb gyerekek száguldanak a cél felé.
Ha a lovakra nézünk, vagy gondolunk, sose feledjük Leonardo Da Vinci híres szavait: „Az embert a ló tette naggyá.”
Végezetül néhány magyar érdekesség. Korabeli krónikákból ismert, hogy honfoglaló őseink ”a nyereg alatt puhították a húst”. Ezt a húst azonban valójában nem puhították, hanem a nyereg alatti feltöréseket (túrokat) gyógyították így. Ebből következik egy híres közmondásunk „Közös lónak túros a háta”. Ennek jelentése az, hogy a többek által használt lovak könnyebben sérülnek, feltörnek.
A szekeret ugyan nem a magyarok találták fel, azonban Mátyás király korában a ma Komárom-Esztergom megyében lévő aprócska községben, Kocson, olyan szekeret építettek, mely a kor körülményei között rendkívül kényelmes utazást tett lehetővé. E szerkezet olyannyira népszerű lett, hogy a falucska nevéből képzett „kocsi” szó a világ szinte valamennyi nyelvében megtalálható (Kutsche, coach, kocz…).
Említést érdemel két híres magyar telivér is. Az egyik Kincsem, a csodakanca, aki 54 versenyen indult és nyert, ezzel egyedülálló rekordot állított fel. A másik Kisbér, az egyetlen olyan hazai telivér, aki a világ leghíresebbnek számító versenyén, az epsomi derbyn győzőtt, sőt két hétre rá Párizsban is nyerni tudott.
Kevesen tudják, hogy 1935-1945 között a Budai Várban is működött egy a bécsi Spanyol Lovasiskolához hasonló intézmény.
A hazai lovassport legsikeresebb olimpiai szereplése az 1936-os berlini játékokon volt. Platthy József Sellővel díjugratásban harmadik lett, megszerezve ezzel máig is egyetlen olimpiai érmünket. Lovaspóló csapatunk pedig az előkelő IV. helyet szerezte meg.
Azt már tudjuk, hogy a huszárezred kompániákra tagozódott, melyeknek parancsnoka a százados volt, parancsait egy trombitás közvetítette. Az ezrednél a trombitás feladatát az ezred üstdobosa látta el.
A kép illusztráció
Az üstdob keleti eredetű hangszer: vörösrézből, néha ezüstből készült félgömb, melyet mindig párosan használtak. Az első nyeregkápától jobbra-balra függtek a ló két oldalán, és eltérően voltak hangolva. Az üstdob fémtestét kívül színes és díszes posztó- vagy damaszttakaró fedte, melyet üstdobzászlónak neveztek; ezeket a zászlókat az uralkodó, néha az ezredtulajdonos kezdőbetűje díszítette.
Az üstdobok az ezred féltve őrzött büszkeségei voltak, ugyanolyan tisztelet övezte azokat, mint a zászlót. Elvesztésük nemcsak nagy szégyent hozott a csapatra, hanem azt is jelentette, hogy az ezred üstdob nélkül maradt, mert az ellenség által elragadott hangszert, a zászlóhoz hasonlóan nem volt szabad pótolni, hacsak nem zsákmányoltak helyébe másikat.
Az üstdobos megbecsült őrmester volt, kivételes előjogokkal. Mivel mindkét kezét lefoglalta a dobok verése, lovát a kengyelekhez erősített kantárszárakkal irányította. A trombitásokhoz hasonlóan nem a többi huszár zsinóros ruháját hordta, hanem németes kalapot és kabátot, szablya helyett egyenes pallost. Azért különbözött a többiektől, hogy amikor roham után gyülekezőt vertek, a szétszóródott legénység az ő feltűnő és eltérő alakja köré csoportosulhasson.
Az üstdobokat 1767-ben megszüntették, helyébe minden lovasezred egy törzstrombitást kapott, őrmesteri rendfokozattal.
Forrás: Magyar Huszár
Frissítve: 2023.10.29.
Fotó: Canva
A fegyver őseinknek éppoly fontos és meghatározó eszköze volt és olyannyira hozzájuk tartozott, mint ruházatuk. A honfoglaló magyar férfinak a fegyver munkaeszköze volt. Dzsajháni 920 táján írta, hogy “a magyarok fegyverei ezüstből vannak és arannyal berakottak”, VI. Bölcs León bizánci császár (886-912) Taktikájában így írja le a magyarok fegyvereit: “A magyarok fegyverzete kard, bőrpáncél, íj, kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel; vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják”. A lotharingiai Regino apát Világkrónikájában a magyarokat úgy jellemzi, hogy “a fáradalmakban és a harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen… karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni”. őseink harcosainak eredményessége sok tényező együttes hatására épült: az alkalmas ruházatra, a fáradtság tűrésére, a kitűnő fegyvereikre, kitűnő lovaglókészségükre, igénytelen és kitartó lovaikra, az utánpótlás biztosítására és az átgondolt hadvezetésre. Vitézeink ruházata elenyészett, de fémfegyvereik részben megmaradtak; ezek, a korabeli leírások és az analógiák alapján őseink fegyvereit jól tudjuk rekonstruálni.
A kép illusztráció
Az íj és a nyilak
A puskapor használata előtt a harcászat két távolra ható fegyvertípust ismert: a rugalmas visszacsapódás gyorsaságát felhasználó íjat és a centrifugális erőn alapuló parittyát. A lovas népek az íjat használták. Az íj tulajdonképpen olyan rugó, amely energiát tárol és halmoz fel. Az íjász az íj húrján a megfeszítéskor hosszú idő alatt kifejtett munkájának energiája hirtelen szabadul fel, s a nyilat sokkal távolabbra és gyorsabban repíti, mintha puszta kézzel hajították volna. Úgy is lehet mondani, hogy az íj kétkarú rugó, melyet egy húr segítségével feszítenek meg. A megfeszítés során a külső ívre húzóerő, a belső ívre pedig nyomóerő hat. A felajzás során az íj két szárában energia halmozódik fel, ami a húr elengedésével mozgási energiává alakul és kilövi a nyílvesszőt.
A “hosszú íj” az Óvilágban mintegy 50 ezer évvel ezelőtt jelent meg; íjakat a spanyol sziklafestményeken is láthatunk, de Európa szinte minden országából származnak korai íj-leletek. Ezek a 150-200 cm közötti “hosszú íjak” hosszú időn keresztül szinte semmit sem változtak. Ezt a változatlanságot a szkíták szakították meg a Kr. előtti 600-300 közötti időben, amikor feltalálták a visszacsapó reflexíjat, majd azt Kr.e. 300-200 között tökéletesítették; így alakult ki a hunok és őseink által is használt összetett reflexíj, amely a pusztai népek szinte egyetlen és leghatásosabb fegyvere lett. Ez a fegyver a maga korában a csúcstechnikát jelentette. Az íj lehet egyszerű íj, támasztott- vagy egyszerű reflexíj, réteges íj és kompozit íj vagy összetett reflex-íj. A magyarok íja ez utóbbi csoportba tartozik szinte azonos a szkíta-szarmata, a hun- és az avar íjakkal és távolabbi rokonságban áll a mongol íjakkal; keleti típusú összetett, visszacsapó vagy reflexíjak családjába tartozik. (Az “íj”, a “nyíl” és az “ín” ősi török szavak.)
Az összetett reflex-íj több rétegből áll és felajzatlan állapotban ellentétes irányba görbül. Az íjat használat előtt fel kell ajzani, azaz a nyugalmi (fordított C) formáról C-alakra kell áthajtani úgy, hogy az egyik íjkar végére kötött ideg másik, hurkos végét a túlsó íjkarvég bevágásába kell beakasztani. Ez a művelet nagy ügyességet és erőt kíván meg az íjásztól. Két comb közé szorítva vagy rálépve bal kézzel görbítették vissza az íjat, és jobb kézzel akasztották rá az ideget. A használaton kívüli íjat leeresztették, hogy rugalmasságát idő előtt ne veszítse el. A reflexíjak előnye – mivel a felajzatlan ívkarok visszafelé hajlanak és csak a felajzáskor nyerik el megfelelő formájukat -, hogy jókora energia halmozódik fel bennük. A rövidebb karok jó tulajdonsága, hogy ezeknél az íjaknál nagyobb hatásfokú az energiaátvitel, mivel a húr elengedése után nem csapódnak előre a karok, és nem vész el annyi energia. Az ázsiai összetett íjak hasoldalára általában bivalyszaruból készített szarulemezeket enyveztek, aminek következtében megnőtt az íj szilárdsága. Az íj kifeszítésekor a nyomóerő a szarura nehezedik, amelynek szilárdsága kétszerese a fáénak (négyzetcentiméterenként 13 kg). A szaru használatának másik előnye, hogy nagy a restitúciós együtthatója, azaz jobban visszanyeri az alakját. Az összetett reflexíjak rugalmassága miatt a karokat jobban hátra lehet feszíteni, mint az íj hossza. A rövidebb karok és nagyobb kifeszítési hossz miatt ezek az íjak nagy sebességgel és messzire röpítik a nyílvesszőt. Van még egy előnye az összetett íjaknak a hosszú európai íjakkal szemben, nevezetesen, hogy hosszabb ideig tarthatók felajzott állapotban anélkül, hogy az íj károsodást szenvedne. A hidegtől és nedvességtől féltve az íjat tegezbe csúsztatták, ami az íj leeresztett alakját követően szabott, szőrével kifelé fordítottan varrott többnyire bőrtok volt. A lovasok felszerelésének lényeges tartozéka az íjtartó tok volt, amelybe felajzott állapotban helyezték az íjat. Az így tárolt fegyver 6-8 órán át állhatott károsodás nélkül, majd lecserélték pihentre. Ez a megoldás tette lehetővé az állandó harckészültséget.
A kép illusztráció
A magyar visszacsapó összetett reflexíj 25 kg feszítőerejű fegyver; egy 50 gramm tömegű kovácsoltvas hegyű vesszőt 200-250 méterre repít. A legnagyobb távolságot speciális “távollövő” könnyű és kistollú nyílvesszővel egy janicsár érte el, aki a XVI. században átlőtte a Boszporuszt, ami 800 méternek felel meg. Ezekkel az íjakkal hathatósan 45 fokos szögben kilőtt nyílvesszővel 150-180 méterre tudnak célozva nyilazni. Kassai Lajos 7,2 másodperc alatt ma is három lövést ad le. Vágtában mozgó lóról lőni csak kengyelben állva lehetséges; a pontos lövéshez szükséges, hogy a nyeregből kiemelkedő harcos nekitámaszkodjon valaminek. A magyarok és általában a lovas népek által használt nyereg első kápája magas, rádőlve megvan a szükséges stabilitás. Ez olyan átütőerejű, mely képes bezúzni egy ló koponyacsontját és könnyedén siklik át egy vértezetlen harcoson. A hegy típusától és a becsapódási szögtől függően átüti a bőrpáncélt, a láncpáncélt, még a könnyű vértet is. Ha létfontosságú szervet nem is ért a találat, a harcos könnyen elvérezhet. Ha a vesszőt meredek szögben lőtték ki, a vessző szinte zuhant a célra. Az energiájából csak annyit veszített, amennyi a légellenállásból adódhat. Ez a gyakorlat azt jelentette, hogy a maximális lőtávot elért vessző még könnyűszerrel leterített egy harcost. Ilyen távon nincs lehetőség a pontos célzásra, a nyilakat ezért egyszerűen a tömegbe lőtték. őseinkről feljegyezték, hogy futamodást színleltek, majd üldözőiket a nyeregből hátrafordulva nyilazták le. Ha az üldöző nem használt lőfegyvert, harcosunk méterekre bevárhatta. Ilyen távolságra már könnyűszerrel lehet lőni akár a páncél rései közé is. Egy igazán jó íj elkészítése akár egy évig is eltarthat. Egy szépen díszített, festett, aranyozott íj értéke több szarvasmarha, illetve ló árával volt egyenlő.
Az egykori leírásokból is világos, hogy a magyarok legfontosabb, szinte csatadöntő fegyverének az íjat tekintették. Íjaink hírnevét dicséri a 924. évből Modena városának templomi könyörgéséből ismert ima: “Krisztus hitvallója, Isten szent szolgája, oh Geminianus, imádkozva könyörögj, hogy ezt az ostort, amelyet mi nyomorultak megérdemlünk, az egek királyának kegyelméből elkerüljük… Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” (A sagittis Hungarorum, libera nos Domine). Ezzel fohászkodtak védőszentjükhöz, Szent Geminianushoz. Regino prümi apát 908 táján jegyezte fel a következőket: “A magyarok sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni”.
Cs. Sebestyén Károly régész és néprajzkutató a honfoglaló magyar és avar sírleletek tanulmányozása alapján előbb elméletileg majd a valóságban is rekonstruálta az akkori kor félelmetes fegyverének szerkezetet, alakját és méreteit. A rekonstrukcióval, majd annak gyakorlati alkalmazásával többen (Jakus Kálmán, Fábián Gyula, Grózer Csaba, Hidán Csaba, Hajdú Gábor, Kassai Lajos és mások) foglalkoztak. Egyik rekonstrukciót Fábián Gyula végezte el a Békés-Povádzug-i temető 55-os számú sírjában talált maradványok alapján.
– A nyilak. A nagyhegyű nyilak többsége hadinyílként szolgált, de a nagyvadakra is ezt használták. A nyilak élét általában köszörülték, de volt olyan nyílhegy is, amelyet rozsdásodni hagytak, s így vérmérgezést okoztak vele. Sokféle zengő nyilat is ismertek, amelyek röptében fütyülő, zizegő, zúgó, brummogó hangot kibocsátó nyíl ijedt felugrásra vagy figyelő megtorpanásra késztette a vadat, a nyíl vasa pedig azonnal súlyos vagy éppen halálos sebzést okozott. Hím szarvasokat bőgés idején a nőstény állat hangját utánozva vagy a nőstényt a szopós állat hangját utánozva nyíllal megállásra késztette. Vízen, nád, káka közt rejtőző víziszárnyast a ragadozómadár rikkanását hallató nyíllal felrebbentették.
– A nyílhegyek. A nyílhegyeket nem az íjasmester, hanem a kovácsok készítették és a harcosok fenték ki élesre. Liudprand cremonai érsek írta, hogy a magyarok 898-i észak-itáliai felderítő útjuk után téli szállásaikra tértek vissza és egész télen át fegyvert kovácsoltak és nyilaikat élesítették. Mivel egy nyílvesszőnek könnyűnek és egyenesnek kellett lennie, igen fontos volt anyagának kiválasztása. A nyíl testének általában nádat vagy berkenyét használtak. Honfoglalóink nyílhegyei lapos pengéjűek, rövid vágóélűek, deltoid alakúak, rombusz alakúak, hosszú vágóélű deltoid alakúak, véső alakúak, villásan kétágúak, ívelt élűek, többélű pengéjűek köpüsek és szakállas hegyűek voltak.
– A tegez. A nyíl igen kényes eszköz volt, ezért ötletesen elkészített nyíltegezben tartották. Ennek használati példányai a kunoknál és a székelyeknél sokáig fennmaradtak. Egy-egy díszes tegez méltóságjelvény is volt. A mintegy 70 cm hosszú általában bőrből, néha kéregből vagy vékony fából készített tegezbe a nyílvesszőt oldalt nyíló bőrablakon át csúcsával fölfelé tették be; a száját esetenként ritkábban faragott csontlemezek zárták el. Általában 4-5 nyílat egyszerre húztak ki a tegezből, hogy harc közben gyorsan egymásután lehessen a nyilakat kilőni.
A kép illusztráció
A lándzsa és más fegyverek
– A lándzsa a közelharc félelmetes fegyvere volt. Két méter hosszú fanyelük elporladt, de 20-40 cm hosszú vashegyük honfoglalóink sírjából előkerült. Lándzsáinkról VI. Bölcs León császár is megemlékezik Taktika című művének XVIII/49. részében. őseink lándzsájának két típusa volt: 1. a hajítódárda (pilum); erről Ekkehard emlékezik meg 926-ban írván: “Ekkor a magyarok hajítódárdáikkal és nyilaikkal rontottak be”. 2. A két kézre fogott közelharcban használt súlyos döfőlándzsa (kontarion). Ilyennek ábrázolása fordul elő a koronázó paláston és a nagyszentmiklósi kincslelet 2. számú korsóján. A lándzsát harcosaink sírjába vagy törött nyéllel tették be, vagy a sírhant tetejére sírjelül helyezték el. Az avar harcosok kopjákat használtak, mely tömör hegyű és kiöblösödő köpüvel ellátott fegyver volt.
– Parittya használatáról őseinknél nem tudunk.
– A harcibalta a közelharc egyik eszköze volt. Baltafajták, szekercék és fokosok nem túl gyakoriak Árpád magyarjainak sírjaiban. A lovasok, amikor nem használták a baltát, a nyeregre erősítve hordták magukkal. A szkíták az akinakészt, a magyarok ősei elsősorban a “kétkarú” fokosokat kedvelték, amely mind hasításra, mind zúzásra alkalmas volt. A harcban a harcosok a harcibaltát lemezsisak, gyűrűspáncél, fémpikkelyes páncél, bőrpáncél a bőrpajzs átütésére használták. Harcibalták használatát honfoglalóinknál Hartmann: Szent Wiborada élete, Ekkehard Sankt Gallen-i története, Flodoard és Anonymus is említi.
– őseink fegyverzetéhez hozzásorolhatjuk az ostorbuzogányt, bár a buzogány elsősorban a kunok és a besenyők fegyvere volt.
– Vassisakot, vagy lemezes sodronypáncélt honfoglaló eleink nem viseltek, legfeljebb bőrből vagy nemezből készített mellvértjük, illetve sisakjuk lehetett, bár erre semmiféle adattal nem rendelkezünk.
– A szablya. A történelem folyamán a kard különböző népek harcaiban más és más formát öltött, de lényegileg két főtípusa alakult ki: az egyenes pengéjű, és az ívelt pengéjű. Mindkettőnek számos változata ismert. Az egyenes pengéjű kardok főleg az észak- és nyugat-erópai népekre jellemző; ezek vágásra szolgáló széles egy- vagy kétélű fegyverek. Az ívelt pengékű kard – a szablya – inkább vágásra, mint szúrásra alkalmas fegyver. Eredete Keletre utal; az ívelt pengéjű szúró-és vágófegyverek őshazája Belső-Ázsia és Kína. Európába a szablya az ázsiai lovas népekkel került be¸ ebben oroszlánrésze volt a magyaroknak. Az ívelt pengéjű vágófegyverek előnyeként említik, hogy kisebb erő kifejtésével is mélyebb sebeket ejt, mint az egyenes kard. Az íveltség következtében a penge éle kisebb felületen éri a célt, tehát könnyebben behatol, emellett a penge egyidejű húzása is mélyíti a sebet. A hasító mozdulat erejét a markolat ferde kiképzése is növeli, ha a szablyát a harcos csuklóból mozgatja. Előnye továbbá a kis méretű könnyű szablyának a lóról való alkalmazhatósága. A lovas fegyverét a ló leggyorsabb mozgása közben is képes különböző irányokba forgatni, vágtában suhintásszerűen az ellenfélre sújtani. A többoldalú használhatóságát növeli a penge fokéle. A fokél elsősorban a ló megsebzésére irányuló része a fegyvernek. A szablya egyedüli hátránya, hogy a vaspáncéllal szemben hatástalan. Szablyáink enyhén íves pengéjű egyélű, foka mentén vércsatornával erősített 70-90 cm hosszú megtört markolatú fegyverek voltak, amelyeknél a penge hossza 60-65 cm-nyi volt; tompa fokát a hegyétől visszamért, nagyjából harmadnyi hosszán – néha feljebb – ugyancsak élesre köszörülték; ez a fokél (elman); azaz a penge fokát kikalapálták, visszaköszörülték. A magyar harcos elrobogott ellenfele mellett, s úgy suhintott oda egyélű szablyájával. A markolat anyaga lehetet vas, némely esetben öntött bronz, illetve réz. A fogantyút borító falapokat egy szegeccsel rögzítették a markolatvashoz. Az egész fogantyút bőrrel vonták be, végére pedig fémkupakot erősítettek. A szablyákat gyepvasércből damaszkolták, így 9-9,2-es keménységűek voltak.
A szablyáink használatáról a Walhtarius eposz így emlékezik meg: “pannóniai, azaz magyar módra csak az egyik oldalról ejt sebet”. Plano Carpini 1247-ben a belső-ázsiai szabályát így jellemzi: “a gazdagoknak hegyes végű egyélű, kissé hajlott kardjuk van”.
– Az “Attila-kard”. A sors ajándéka, hogy ránk maradt egy remekmű, aranyborításos szablya, amely soha nem volt a földben. Ma a német-római császárok koronázási kincsei közt található a bécsi Schatzkammerben. Az osztrákok ugyan azt tartják, hogy az aranyveretes szablyát Harun al Rasid ajándékozta Nagy Károlynak, de ez időrendi okoknál fogva sem lehetséges. A valóságban az Árpádok kincstárából I. András király (1046-1060) özvegye, Anasztázia királyné, Salamon király édesanyja “Attila kardjaként” adta ajándékba 1071-ben Nordheimi Ottó bajor hercegnek, aki 1063-ban trónra segítette a kis Salamon királyfit. Mivel az Árpád-család Attila ivadékának tartotta magát, így e kardot is Attila kardjának tartották. A szablya egy IX-X. századi magyar kovács és ötvös remekműve. A megtört markolatú 90,5 cm hosszú, markolatát és tokját leveles indás szalagrendszer ékesíti. A penge vércsatornáját két egymásba kulcsolódó sárkány erősen növényesített alakja díszíti. A kard markolatánál megfigyelhető, hogy a fogantyúrész faborítása jóval túlnyúlik a markolatvason, megnöveli azt, így a markolat viszonylag hosszú. Az Attila-kard a mesés “sárkányölő kardok” sorába tartozik, akárcsak a prágai normann díszítésű Szent István-kard.
A lovasnépek és a közelharc
A világtörténelemben páratlan eset, hogy egy nép – a férfiak és a nők lóháton, az aggok és gyermekek szekéren – messze Ázsia felől Európa felé felkerekedjenek és az itt megtelepedett nemzetek között nemcsak új hazát szerezzenek, hanem azt minden támadással szemben, immár ezeregyszáz esztendőn át meg is tartsák. Ezt tette meg a magyar. A honfoglaló magyarságot az új haza kiválasztásával, megszerzésével és megtartásával járó hatalmas, elsősorban katonai teljesítményre a szomszédainál értékesebb katonai tulajdonságai képesítették. Ezek a katonai tulajdonságok a következők voltak:
1. A magyarok katonasága a lovasságra épült. VI. Bölcs León bizánci császár írta: “A magyarok nem kitartók gyalog megállni helyüket, mint akik gyermekkoruk óta lovagláshoz szoktak”. őseink megtalálták a paripának, mint katonai eszköznek nagy előnyeit; ezzel biztosították a hadviselés fölényét ellenségeikkel szemben. Amíg a germán páncélos lovasságánál a ló elsősorban a védőfegyverzetet szállította, addig a magyar paripa maga volt a támadófegyver. A lovas taktika legfőbb eleme a lóhátról való nyilazás volt.
2. őseink harci ereje katonai erényeiben rejlett. VI. Bölcs León császár írja: “a magyarok nem olyanok, mint a többi népek, melyek egy vereség után le vannak győzve, hanem legfőbb iparkodásuk a vitézkedés… Egy fejedelem alatt élnek, ki kemény fegyelemben tartja őket. E nép, melynek vétkeseit főnökeik kegyetlen és súlyos büntetésekkel lakoltatják, a bajt, a fáradtságot nemesen tűri, a hideget és a meleget kiállja, s a szükségbeli fogyatkozást, mint pusztanép fel sem veszi…Karddal, íjjal és kopjával fegyverkeznek… Nagy szorgalmat fordítanak a lóhátról való nyilazásra… Óvatosak és kitartók”.
3. A harmadik erény a csatában való manőverezés volt. Az ősmagyarok csatarendje több harcvonalra tagozódott, melyekkel a csatában rendkívül ügyesen manővereztek. Az első harcvonal rendszerint csak színlelt támadást hajtott végre, hogy aztán színlelt hátrálással az ellenséget a hátsó harcvonalak átkaroló mozdulataiba csalja. Messze előreküldött kémeiktől, hírszerzőiktől idejében megtudták az ellenség közeledését, s “mint szokásuk volt, hihetetlen gyorsan csatarendbe álltak”. A honfoglaló magyarság csatarendjéről VI. Bölcs León császár megállapítja, hogy “csatarendjükben sűrű, mély csoportokat alakítanak ki… oldalt és hátul külön csoportjaik vannak azok támogatására, kik segélyt igényelnek és az ellenség megkerülésére… van a csatarenden kívül fölösleges erejük, melyet titokban gondtalanul táborozók ellen, vagy harcoló hadosztályok segélyére tartanak fenn… nem csupán egy harcvonalban állnak ki, hanem alakítanak másodikat, sőt néha harmadikat is… Nem mindig harcolnak nyilt erővel, legtöbbször cselben és titkos lesállásban áll játékuk… vezeték lovaikat közel a csatarend háta mögött tartják, a poggyászt pedig 1-2000 lépésre hátul vagy oldalt, elegendő őrizet alatt”.
A fenti jellemzésből ráismerünk arra a harcmodorra, amelyre a világháborús seregek lovasságát 1914 előtt nevelték. A magyar hadrendszer a belső-ázsiai türköktől örökölt hadvezetés egyenes folytatása volt. Kagánjuk, vagyis a szakrálisan tisztelt fejedelmük sohasem haladt a seregek élén, hanem teljes visszavonultságban tartózkodott éppen személyének fontossága miatt. Elöl haladt viszont fia, öccse vagy más családtagja, a trón örököse a hódolt népek vezéreivel. A magyarság hadrendje a tizes számra épült, azaz a katonai egységek tizedekből, századokból és ezredekből álltak. Maga a hadrend egy erős derékhadból, valamint három jobb- és három balszárnyból állt. Ezt a rendszert tőlünk vette át Európa. A kalandozások befejeztével az államalapítás és a feudalizmus kialakulásának időszakában alapvető változáson ment keresztül a magyar fegyverzet és a haditaktika. Egy-két évszázad elteltével a hajdani dícsőséges hadjáratok egyes epizódjai már csak a népmondákban és a krónikásaink elbeszéléseiben éltek tovább.
Még van egy lovas témájú alkotás kedvenc szülővárosomban, amiről mesélnem kell nektek. A most megújult pécsi főtéren, a Széchenyi tér dél-keleti oldalán áll Pátzay Pál Hunyadi Jánost ábrázoló lovas szobra. Naponta látom, és ott voltam az avatásán is, akkor 9 évesen, 1956. augusztus 12-én. A szobrot a nándorfehérvári diadalra és a hős halálának 500. évfordulójára emlékezve 1956-ban avatták fel. Két hónap múlva már orosz tankok társaságában állt a szobor. A forradalom feszült, drámai eseményeihez adott itt a város szívében háttérdíszletet.
A kép illusztráció
A szobrot Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotta, aki 1951-ben 64 benevezett művész közül nyerte el a szobor készítésére kiírt pályázatot. A művet eredetileg Pesten akarták felállítani, de akkoriban minden mögött valami politikai hátteret kerestek, és mindig volt egy „okosabb elvtárs”, aki megideologizált minden döntést. Itt az volt a gond, hogy hátha a szovjet elvtársak úgy gondolhatják, hogy az itt állomásozó orosz katonákat az országot százötven évig megszálló törökökkel azonosítják, és a törökök legyőzésében élen járó Hunyadi János szobra ezt az elnyomás és megszállás elleni hazafias érzelmeinket jeleníti meg. Ezért inkább a csöndes, békés történelmi városban állították föl, amely amúgy is számos emlékét őrzi lépten-nyomon a törökök hosszú itt tartózkodásának.
Hunyadi János 1407 táján született Erdélyben. Bár sokan vitatják, mégsem kétséges, hogy apja Zsigmond magyar király volt. Édesanyja egy szép erdélyi leány, Morzsinai Erzsébet, aki az özvegy király erdélyi tartózkodása alatt lett a király kedvese. Ebből a fellángolásból született Hunyadi János, akit a király ifjúként maga mellé vett és nevelte, taníttatta. Hunyadi János Magyarország kormányzója, a török háborúk kitűnő hadvezére, majd főkapitánya volt. A törököket 1456-ban Nándorfehérvárnál (a mai Belgrád) porig verte, ez volt minden idők legdicsőségesebb győzelme a magyaroknak a törökök ellen. Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet idősebb fia a tragikus sorsú László, akit a hitszegő V. László lefejeztetett. Kisebbik fiúk Mátyás, későbbi királyunk.
A szobrot erre a helyre a művész ajánlotta, mert az akkori városvezetés a tér közepére, a Szentháromság-szobor helyére tervezte állítani. Egy másik csoport a Sétatérre, a Szepessy-szobor helyére gondolta. A mostani helye azért is ideális, mert a térbe torkolló utcák mindegyikéből látható. Igazából a profil, azaz az oldalnézet a szobor fő nézete. A ló toporog, alig halad előre, ezt tükrözi a lábak ügetésszerű mozgása. De inkább helyben ügetés ez, bár a ló egyensúlya ezt nem erősíti meg. A feje balra állított, és a függőleges mögött van. A szár feszes a lovas kezében, látszik, hogy visszatartja.
A krónikák szerint Hunyadi Jánosnak olyan érces, mindenen áthatoló hangja volt, hogy az ütközetek előtt képes volt több száz emberhez szólni, lelkesíteni, és amint leírják, minden harcos úgy érezte, hogy személyesen hozzá szól a beszélő. Valahogy ez a pillanat jut eszembe, valahányszor elmegyek a szobor előtt. Ahogy feláll a kengyelben, kimagaslik, a kinyújtott jobb kezében tartott buzogány megerősíti szavait, ezzel a gesztussal is nyomatékot adva beszédének. Hajadonfőn van, ami megint csak ezt a katonákat lelkesítő, szónokló Hunyadi képet erősíti meg. A tisztelgést, a közös vállalást. Az imádkozást az ütközet előtt. És magyar ember hajadonfőn imádkozik.
Az egyszerűsége a szobornak az igazi erénye. Bár emiatt sokan nem tartják számon a kor szobrászati remekei között. Valóban, a székesfehérvári „10-es huszárok” emlékműve inkább korszerű műalkotása Pátzay mesternek. De a nagy szakmai biztonság, amivel ebben az időben már rendelkezett, így is tükrözi azt az egyszerűségében is „isteni elhivatottsággal” bíró hőst, aki nekünk és az egész keresztény világnak Hunyadi János volt.
Hunyadi János szobra kőtalapzatának egyik oldalán a következő sorok vannak bevésve: “S acélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
S míg nem győz, nincs nyugalma.”
(Czuczor Gergely Hunyadi című balladájából.)
Írta: Balázs József / Bazsi
Pátzay Pál (Kapuvár, 1896. szeptember 17. – Budapest, 1979. szeptember 14.) magyar szobrászművész, éremművész, kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1952), az MTA levelező tagja.
A tavasz egyet jelent a megújulással, ami nem csak a testünkben, de a “ruhatárunkban” is jelentkezik. A napsütéses órák számának növekedésével sokkal többet tudtok a lovaddal terepre menni, szabad ég alatt edzeni, vagy csak a legelőn lebzselni, így szükségetek lesz pár újdonságra erre a szezonra. Frissíts fel magatokat a Palomino Lovasbolt kínálatából.
Szereted feldobni a szettedet valami színes kiegészítővel? Bár a lovad egyik célja, hogy minél több időt töltsön Veled, ő is kedveli az újdonságokat. Ebben az esetben miért ne lephetnéd meg egy színes kötőfékkel?
81 éves korában elhunyt Tóth Béla, akinek olyan különleges jelentőségű lovas alkotásokat köszönhetünk, mint a Kincsem Park Kincsem szobra és Széchenyi István domborműve, a Nemzeti Lovarda Tóth Béla szobra, ami édesapjának állított emléket, vagy a Magyar Lovassport Szövetség Gróf Széchenyi István emlékplakettje és a Magyar Lovassportért emlékérem.
Tóth Béla 1941. január 23-án született. Édesapja a Ludovikán és Örkénytáborban végzett, a magyar öttusa- és lovasválogatott egykori lovasedzője. Édesanyja is kiváló lovas volt.
Ifj. Tóth Béla a lovakkal már gyerekkorában életre szóló barátságot kötött. Gyermekkorától szenvedélyesen rajzolt állatokat, főleg lovakat. Több országos és nemzetközi díjugrató versenyen győzött, illetve állt dobogóra: országos ifjúsági díjugrató bajnokságot kétszer, mén derbyt négyszer, ugróderbit kétszer, ifjúságiként országos felnőtt MEDOSZ-bajnokságot két alkalommal nyert. 1957-ben megnyerte az országos ifjúsági díjugrató bajnokságot, amit akkor Csongrádon rendeztek. A lovak közelsége a későbbiekben fontos szerepet kapott művészi fejlődésében.
Tanulmányait Budapesten végezte, szakmai elismerései és jeles munkái 1979-ig oda kötődnek. A Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Szabó Iván szobrászművész tanítványa, később Somogyi József, Pátzay Pál szobrászművészek és Barcsay Jenő anatómiaprofesszor voltak a mesterei.
A 1967-től a Művészeti Alap, a mai Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1969-től a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja. 1976-1982 között a Budapesti Művészeti Szakközépiskola szobrász tanára volt.
A valaha élt magyar szobrászok között is kiemelkedő tehetségű művészként tartották számon, akinek a lovak és az egyetemes magyar állattenyésztés iránti mély elköteleződését művei is bizonyítják. Maradandót alkotott egyebek mellett ló- és lovas szobraival, kisplasztikáival. Éremművészetével, domborműveivel is jeleskedett. Főleg bronzból alkotott, de a kőfaragás sem állt távol tőle. A mezőgazdasághoz, állattenyésztéshez köthető művei közül kiemelkedik Kincsem és Horn Artúr szobra és négy OMÉK-ra (1990, 1996, 2000, 2005) készített éremsorozata, továbbá a Konkoly-Thege Sándor- és a Schandl József-díjak.
1977-ben állította fel első Kincsem-szobrát a budapesti lóversenypályán. A felnyergelt Kincsemet 2016-ban Gödön adták át, elkészítésében társalkotóként fia, Tóth Dávid szobrászművész segédkezett.
Az ő munkája a Magyar Lovassport Szövetség Gróf Széchenyi István emlékplakettje, a legmagasabb szintű magyar lovas kitüntetés, amit a lovastársadalom érdekében hosszú távon kifejtett nemzetközi szintű kimagasló munkásságért ítélnek meg, valamint a és a Magyar Lovassportért emlékérem, ami kimagasló, nemzetközi szintű versenyeredményért, a sportolók felkészítéséért, a lovassport érdekében kifejtett eredményes menedzselési-, szervezési-, támogatási-, oktatási-, nevelési-, tudományos- és médiatevékenységért, a fiatalokat, a diáksportot felkaroló munkásságért adományozható.
Tóth Béla 2003-ban mellszoborral állított emléket az 1991-ben 84 éves korában elhunyt édesapjának a Nemzeti Lovardában. “Az öttusa történetében Magyarországon még nem, de talán a világon sehol sem fordult elő, hogy a sportág egy jeles alakja szobrot kapjon. A mellszobor – amely az edző fiának, ifj. Tóth Bélának az alkotása – ötlete az 1952-es olimpián aranyérmes csapat tagjainak a fejében született meg, majd társadalmi kezdeményezés, közadakozás útján valósult meg” – írta a Pentathlon.hu.
A művész 1980 óta Csongrádon élt feleségével, Takács Erikával. Két lánya és egy fia született, utóbbi szintén szobrász.
Tóth Bélát 2021. március 15. alkalmából a MÁSZ javaslatára az Agrárminiszter Életfa ezüst plakettjével tüntette ki, életművéért pedig Munkácsy-díjat is kapott.
A Magyar Állattenyésztők Lapja 2021. májusi számában közölt interjút a művésszel, ahol a szobrász kedvenc lováról, Luciferről is mesélt:
„A képzőművészeti főiskola elkezdésekor még nem tudtam, mennyi elfoglaltságot jelent ez. Veres Karcsi bácsitól, a bajai méntelep vezetőjétől az általa felajánlott kiváló és már sikeres (185 centimétert ugró) csődör helyett egy fiatal, kezdő, de nagyon strapabíró lovat kértünk apámmal. Így próbáltuk megállapítani, mire jutunk az új helyzetben.
Ő lett Lucifer, egy kis sötétpej nóniusz mén kiváló orlov ügető apától, Gibkijtől. Eleinte kötelességszerűen az akadályok fölső rúdjait leverte. Könnyedén, szinte élvezettel pöckölte le ezeket, mint a ceruzákat. De ugrani tudott, mert az alatta lévő rudakhoz hozzá sem ért, bármilyen magasan is voltak. Hatalmas elrugaszkodó erejével induló lapos ugrás ívét kellett magasabbra igazítanunk. Nehéz évek voltak. Többször ágaskodott, két lábon az istállóig vitt. Ledobni sosem tudott, folyton szabadulni akart tőlem. Az ügetőpálya magas kerítéséhez is hozzádörzsölt. Rajtam röhögött az egész lovarda.
Végül a magyar díjugrató mezőnyben nála jobban forduló és gyorsabban indító lovat nem találtam. Ausztriában a legmagasabb nemzetközi minősítésű versenyen nagydíjat nyertem az előző évek dobogós helyezései után. Az akkori Európa-bajnok Nelson Pessoát is lenyűgözte lovam ugrótudása, amit le is filmezett. A versenyzést akkor hagytam abba, amikor Csongrádra költöztem, kineveztek szobrász tanárnak, mert nem bírtam egyszerre tanítani, szobrászkodni, lovagolni és utazni.”
Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a lovas szolgáltatások szabályozásáért jelenleg felelős Miniszterelnöki Kabinetirodánál kezdeményezte 2021.április 6-án a hatályos szabályozás lovas szolgáltatók számára kedvező módosítását úgy, hogy a szolgáltatásokba jelenleg bevont lovakkal életük végéig lehessen ilyen szolgáltatást végezni.
A lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet 1. Mellékletben a lovak felhasználás szerinti alkalmassága meghatározásának szempontjaként az A) 1.3. és a B) 1.5. pontokban előírt „Ismert származás” feltétel a javasoltak szerint kiegészítésre került úgy, hogy az „A szolgáltatásban újonnan részt vevő lovak esetében ismert származás” feltétel szerepel. Dallos Gyula miniszteri biztos által javasolt módosítással megvalósult, hogy a szolgáltatásokba jelenleg bevont lovakkal életük végéig lehet ilyen szolgáltatást végezni, az ismert származás csak a szolgáltatásban újonnan részt vevő lovak esetében előírás. A módosítás hatályos 2021. december 1-jétől.
A Díjlovagló Szakbizottság 2022. január 25.-én tartott közgyűlésén kihirdetésre kerültek a tavalyi év “legjei”. Ezek a lovasok nyújtottak 2021-ben kiemelkedő teljesítményt, mellyel a magyar díjlovas sport fejlődését támogatták. Nézzük, kik nyerték el a címeket:
Az év díjlovasai 2021-ben:
Losonczi Anikó, aki a hageni Felnőtt Európabajnokságon Dior S nevű lovával 70% feletti lovaglással döntőbe került. 22 éve nem lovagolt magyar felnőtt lovas a döntőben. Számos nemzetközi sikere mellett a 2021-es Magyar Bajnokság ezüstérmese.
Yom Tov Jazmin, aki a hageni U25 Európabajnokságon Hexagon’s Grandville nevű lovával döntőbe került, ahol 74,88%-kal 9. helyezést szerzett. 2021. év Felnőtt Magyar Bajnoka.
Az év díjlova 2021-ben:
Enying 2021-es évben a legsikeresebb nagydíjas lovunk. A sáripusztai tenyésztésű ló lovasával, Szokola Csabával a Világranglista legjobban rangsorolt párosa.
A 2021-es év kiemelkedő teljesítményei:
Czérna Borbála Panna az oliviai Gyermek Európabajnokságon Felix nevű lovával döntőbe került, ahol a 15. helyen végzett. 2021. évben 8 nemzetközi győzelem gyermek kategóriában. Magyar Bajnok csapatban. A Világranglista 7. helyén rangsorolt lovasunk.
Dicső Mira az oliviai Junior Európabajnokságon Foxtrot nevű lovával döntőbe került és 74,705%-kal 11. helyezést ért el. 2021. év Junior Magyar Bajnokság ezüstérmese. A Világranglista 8. helyén áll. Az évben 3 alkalommal szólt neki a Himnusz nemzetközi versenyen.
Felvinczi Lilla az oliviai Junior Európabajnokságon Bonjour Majlunk nevű lovával döntőbe került, és 73,64%-kal 13. helyezést ért el. A Világranglista 10. helyén áll. Az évben 7 alkalommal szólt neki a Himnusz nemzetközi versenyen.
Az év edzője 2021-ben:
Iryna Lis a felnőt EB csapat lovasainak munkáját évek óta segíti. A 2021.-ben felnőtt EB döntőt lovagló Losonczy Anikó edzője. Iryna maga is éveken át a világ élvonalába tartozó lovas volt, kétszer lovagolt Olimpián.
Az év régiófelelőse 2021-ben:
Rácz Zsófia az Észak-Kelet magyarországi régió felelőse. A 2021-es évben a régióban végzett kiemelkedő munkái mellett a Championátus megszervezését is köszönhetjük neki.
Gratulálunk az összes lovasnak, és további sikereket kívánunk 2022-re!
Tavaly októberben sokakat nagy meglepetésként ért, hogy Charlotte Dujardin, többszörös világ- és olimpiai bajnok lova, Gio eladásra került. Charlotte többek között a 2021-ben megrendezett Tokiói Olimpián és Európabajnokságon is a sárga herélt nyergében indult, a páros pedig jelenleg a FEI díjlovas világranglistáján második a helyet foglalja el. A sokak által Pumpkin néven is ismert ló, karrierjét innentől a 17 éves Annabella Pidgley-vel folytatja.
Annabella korábbi sikerei
A Pidgley család lánya, Annabella korábban már nemzetközi szinten szerepelt Nagy-Britannia színeiben póni- és junior kategóriákban. Apja, a néhai Tony Pidgley a Berkeley Group egyik alapítója, a lovassportot nagyban támogatta, míg anyja, Sarah díjlovas bíróként tevékenykedik. A fiatal lovas 12 éves kora, azaz 2017 óta versenyzik nemzetközi szinten, ahol Farbenfroh nyergében debütált, de eredményesen szerepelt pónijaival, Inével és Cognac IX-cel is.
Póni kategóriában három FEI Európabajnokságon vett részt, mielőtt 2020-ban a világranglista 11. helyén állva befejezte póni-karrierjét.
Ugyan ezen évben hazánkban, Pilisjászfalun is szerepelt, ahol még pónilovasként egyéni kategóriában 29. helyet, csapatban pedig a 43. helyet szerezte meg. Hazai pályán, a Nyári Angol Nemzeti Bajnokságon Medium Silver Champion címet nyert el, következő évben pedig már Medium Gold kategóriában indult, ahol 72.5%-os eredménnyel ezüstérmet szerzett.
A tavalyi évben többször is hatalmas sikereket ért el, hiszen a Wellington CDI junior kategóriájában Sultan Des Paluds nyergében hármas győzelmet aratott, az olivai Junior Európabajnokságon pedig két második, és egy első helyet szerzett egyéni kategóriában.
Gio, az egyik legfiatalabb olimpiai díjló
Az idén 11. életévét töltő Gio, vagy becenevén Pumpkin ez előtt Charlotte Dujardin, Carl Hester és Renai Hart közös tulajdonában állt. Charlotte 2016 során vásárolta meg, a ló karrierjének egyik első nagy sikere pedig a 2019-es angol nemzeti bajnokságon való győzelem. A Tokiói Olimpián bronzérmet nyert, ahol akkor tízévesként az egyik legfiatalabb lónak számított az olimpiai díjlovaglás történetében.
Annabella edzője már több, mint öt éve az olimpikon Catherine Dufour, de együtt dolgozik Charlotte Dujardinnal is. Végső célja pedig – természetesen – az Olimpia.
