Vörös Zsuzsanna nyeregben érzi magát

Vörös Zsuzsanna nyeregben érzi magát

 

Az öttusa egyik legkritikusabb száma a lovaglás: egy rossz gyakorlat mindent tönkre tehet. A versenyző felkészültsége alapvető a sikerhez, de elengedhetetlen a lovak szeretete is. Még az olyan világklasszis is tudja ezt, mint Athén olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsanna.

– A lovas edzőtáborokban még nekünk, tapasztalt sportolóknak is tudnak újat mutatni. Folyamatosan szükségünk is van a tanulásra, a gyakorlásra – mondta a székesfehérváriak klasszisa, aki a kaposvári összetartáson kezdte el a felkészülést a jövő évi pekingi olimpiára.

A versenyeken húsz percük van az öttusázóknak, hogy megismerjék a lovukat. Ez kevés idő, így rendkívül fontos a felkészülés.
Vörös Zsuzsanna a délelőtti lovardai munka után délutánonként körbejárta az új militarypályát is, most már igazán nyeregben érzi magát.

– Az idén nem volt szerencsém a lovaglással, mégis kedvencem ez a szám. Otthon van kutyám, és lovam is, tudom, az állatok szeretete nélkül mit sem értem volna el. Most kilenc lovat kaptunk a kaposvári Lovas Akadémiától, és szinte mindennap más stílushoz kell alkalmazkodnunk.

 

2007.10.28. Orosz Ferenc
Forrás: Blikk
Frissítve: 2023.04.06.
Fotó: Canva

Hozzászólások