Szilágyi Zsolt sikere Angliában

Szilágyi Zsolt sikere Angliában

 

Windsor 2008. május 7-11.

A windsori királyi kastélyparkban hagyományosan megrendezett nemzetközi fogathajtó versenyen az egyes fogatok mezőnyében Szilágyi Zsolt Szikla nevű lovával az előkelő harmadik helyen végzett.

Szilágyi Zsolt mellett még két magyar hajtó utazott ki Angliába: Jámbor Vilmos és Farkas József.
Az első napi díjhajtásban Szilágyi Zsolt (55.68 ponttal) harmadik, Farkas József (63.62 pont) a tizenegyedik, Jámbor Vilmos (65.66 pont) a tizenkettedik helyet szerezte meg.

Maratonon Szilágyi Zsolt ötödikként zárt, így két nap után meg tudta tartani az összetettben a harmadik helyét.

Jámbor Vilmos maratonon a legeredményesebb magyarként negyedikként ért célba. Az utolsó napi versenyszámban, az akadályhajtásban Szilágyi Zsolt hetedik lett, így a három nap után felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A versenyt toronymagasan a francia Anne Violaine Brison nyerte úgy, hogy valamennyi versenyszámban ő bizonyult a legjobbnak.
A második, több mint 20 ponttal lemaradva az angol Ian Bertram lett.

Jámbor Vilmos hetedik, Farkas József pedig tizenharmadikként fejezte be az angliai versenyhétvégét.

 

Tóth István
Frissítve: 2023.03.03.
Fotó: Canva

Hozzászólások