Overdose szépen javul

Overdose szépen javul

Elhagyhatta bokszát és elkezdhetett sétálni

Overdose állapota várakozáson felül javul, így a három hónapos állást követően elkezdhette a sétákat.
Mikóczy Zoltán szívéről hatalmas kő esett le, miután az orvosi konzílium megállapította, hogy Overdose állapota a várakozáson felül javul, a jövő évi versenyszezonra ismét 100%-os állapotban lehet. Angliába Dr. Szmodits Zsolt állatorvos is elkísérte.

Sokáig úgy tűnt, hogy Overdose-t már augusztus közepén megvizsgálja egy magyar-angol orvosi konzílium, majd ez szeptember közepére csúszott, s végül csak tegnap kerül sor rá…

Azért húzódott mostanáig, mert eddig nem volt szükséges olyan orvosi vizsgálat, ami konzíliumot igényelt volna. Ugyanis teljes nyugalmat kellett a számára biztosítani, egyedül a gondozója töltött vele némi időt, de ő is csak a legszükségesebbet.

Ez azt jelenti, hogy Overdose hónapokig gyakorlatilag egy istállóban állt…

Egészen tegnapig, amikor is a helyi állatorvos a velem utazó Dr. Szmodits Zsolttal közösen megröntgenezte a két első lábát. Kiderült, hogy minden a lehető legjobban halad: azaz a patacsont ferdüléséhez sikerült hozzákorrigálni a pata szerkezetét. Ezt követően új patkókat ragasztottak az első lábaira, és a tegnapi napon, három hónapja először elhagyhatta egy rövid sétára a bokszát.

Mennyire izgultál?

Majdnem, mint egy verseny startjánál. Azért is, hogy a röntgen igazolja a gyógyulást, és azért is, hogy nehogy örömében megugorva kárt tegyen magában.

Doktor úr, orvosi értelemben mi volt a mai vizsgálat tétje?

Overdose hat héttel ezelőtt megfelelő patkót kaphatott a lábára, és megfelelő módon történt a pata szabályozása, így megkezdődhetett az egészséges pata növekedése. Szerencsére a protokollnak megfelelő patkolásra jól reagált.

Ez mennyire törvényszerű?

Egyáltalán nem az! Ez volt a mai vizsgálat igazi tétje. Az ember ugyanis megpróbálja javítani, korrigálni a patacsont helyzetváltozását, de az nem minden esetben sikerül ilyen jól.
Kezelését az elmúlt két hónapban az angliai állatorvossal folyamatosan egyeztettük, és minden ennek megfelelően is történt. Igazából ez inkább pihenő, mint gyógykezelés, a patáját korrigáljuk megfelelő vasalással és szaruszabályozással, és azt várjuk, hogy a növekedése folytán egészséges, jó helyzetű és állapotú patája nőjön újra a lónak.
A tegnapi vizsgálattal bebizonyosodott, jó úton haladunk, nincs megállás! Most már ki lehet mondani, ha nem jön közbe semmi, akkor csak időre van szükség ahhoz, hogy egy új szarutok lenőjön Overdose lábain, és ez esetben maximálisan készen állhat a jövő évi versenyekre történő tavaszi felkészítésre.

Mennyire viselte meg a kondícióját a három hónapos bokszpihenő?

A telivérek izomtömege sorvad, ha nem mozognak. Igazából nem csökken ezek mennyisége, de az izomrostok vastagsága lecsökken, ami komoly kondícióvesztést eredményezhet. A telivér akkor van jó kondiban, ha tréningben áll. Igen kellemes meglepetés volt, hogy Overdose kondíciója több mint kielégítő. Nagyon jól nézett ki, maximálisan meg vagyunk elégedve vele, nem fogyott le, nem zörögnek a csontjai…

Mi a további menetrend?

Egy hétig napi 5-10 percekre elhagyja a bokszát, sétál, majd visszamegy. Természetesen nem nyereg alatt, hanem kézen vezetve. Mivel jókedvű és kicsattan az energiától, eleinte még két ember fogja vezetni, mert vissza kell fogni. Ezután lassan és fokozatosan lehet majd emelni a sétaidejét. Januárig semmi többet nem várunk tőle, minthogy kézen sétáljon. Meg kell várni, amíg teljesen lenő a patája, addig nem szabad elkezdeni semmilyen terhelő munkát, mert akkor kezdhetjük elöről a dolgot.

Mikóczy úr, mik a tervek januártól?

Várunk, amíg a pataszerkezete készen áll a felkészítésre, mert addig türelemmel kell lenni. Overdose jelenlegi állapota egyértelművé teszi, hogy, ha megkapja a szükséges időt, és nem jön közbe semmilyen hátráltató körülmény, akkor jövő tavaszra készen fog állni a versenyekre.
Azért is aggódni kellett, hogy a benne felgyülemlett energiát nehogy olyan virgonckodással adja ki, amivel kitörve vagy megugorva kárt okoz magának. Szinte ugyanolyan az állapota, amilyennek megszoktuk, tele van energiával…

Mikor jöhet haza Alagra?

Adunk neki még egy kis időt, hogy tovább erősödjön a pataszerkezete. A régi sérült rész és az új pata ugyanis kimutathatóan el van válva egymástól, most nem érheti semmilyen komolyabb terhelés. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor talán valamikor novemberben. Ezután következhet egy újabb patkócsere, a télen pedig minden nap séta, séta, séta…

Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.05.12.
Fotó: Canva

 

Hozzászólások