Overdose még nem áll rajthoz

Dózi teljesen gyógyult, de még nincs top formában

 

Mikóczy Zoltán mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ugyan nagyon szerették volna, ha Overdose vasárnap, a Magyar Derby egyik betétfutamában a Kincsem Parkban térhetett volna vissza, de a kedd reggeli 900 méteres sprintjét követően lovasa és trénere is úgy ítélték meg, hogy ugyan győzelmi esélyekkel indulhatna, de még nincs top formában. Ezért Mikóczy Zoltán úgy döntött, hogy nem kockáztat, és Overdose a következő két hétben is kizárólag felkészítő munkát végez.

Mikóczy Zoltán: Nagy bejelentést szerettünk volna tenni a mai napon: azt, hogy Overdose a vasárnapi 88. Magyar Derby napján az egyik sprintfutamban, a Flandorffer Tamás Emlékversenyen rajthoz áll. Így a ló visszatérésére Magyarországon és nem külföldön kerülhetett volna sor.

Korábban egy május 9-i hoppegarteni versenyt terveztünk, majd hazajött Alagra, azóta új idomár felügyeli a munkáját, de a június 6-i pozsonyi Turf Gálára sem érte el felkészültsége a kívánt szintet.
Ezután egy június 25-i versenyben gondolkodtunk a Párizs melletti Maisons-Laffitte-ban, de végül ez is korainak bizonyult.
Az elmúlt napokban két verseny került szóba, a július 4.-i budapesti Flandorffer Tamás emlékverseny, és egy szintén 1000 méteres július 18-i nápolyi verseny, a Grand Premio Citta di Napoli. Szerettük volna a budapesti versennyel megköszönni a média és az új tulajdonosi kör kiállását a csapat mellett.

Azért is vártunk ilyen sokáig a bejelentéssel, mert a budapesti futásnak a szándékon kívül volt még egy feltétele: hogyan értékeljük a ma reggeli utolsó felkészítő munkáját. Ezt kivételesen nem az állandó munkalovasával Budinszki Barbarával futotta, hanem azzal a Jaroslav Línekkel, aki a vasárnapi versenyben lovagolta volna.

Hogyhogy nem Soumillon?

Mikóczy Zoltán: Christophe már korábban elkötelezte magát erre a napra egy franciaországi Group I-es versenyre. Mivel a mi vasárnapi futamunk korábban nem volt tervbe véve, így ezt nem lehetett megoldani.

Línek ugye nemcsak a Kincsem Park, hanem egész Közép-Európa egyik legkiválóbb lovasa, ha úgy tetszik sztárzsokéja. Számos nagyverseny mellett két Magyar Derbyt is nyert, 2004-ben King’s Honor, 2006-ban pedig Thunder Groom nyergében. Hogyan nyilatkozott a lóról?

Mikóczy Zoltán: Ma reggel 8 és 9 óra között az alagi homokpályán lefutott Overdose-zal egy 900 méteres távot, ezt követően azt mondta, hogy nagyon jó érzés volt Overdose-on ülni, teljesen egészségesnek érezte a lovat, viszont ő még adna neki egy-két hetet, mert nem érzi top formában.

Ritka önzetlenség, hiszen ki tudja, lesz-e még alkalma versenyt futni vele…

Mikóczy Zoltán: Pláne, hogy ő is pontosan tudta, mennyire szerettünk volna újabb nagy élményt adni a magyar közönségnek. Voltak, akik azt mondták, hogy egy nem 100%-os formában lévő Overdose ezt a versenyt simán le tudja futni és nagy valószínűséggel meg is tudja nyerni. Azonban, ha nincs top formában egy ló, az számtalan veszélyt rejt magában, ezért a trénerrel és Línekkel egyetértésben úgy döntöttem, hogy várjunk.
Inkább megadom neki a még szükséges néhány hetet, hogy ugyanazt az Overdose-t lássuk viszont versenyben, akit korábban is.

Tehát két-három hét?

Mikóczy Zoltán: Ezt nem lehet napokban vagy hetekben mérni, de azért nagyjából ennyinek tűnik. Láthatjuk a futball világbajnokságon is hány, könnyebb vagy komolyabb sérülésből visszatérő sztárjátékosnak akad problémája a formájával. Csakhogy egyrészt őket bármikor le lehet cserélni, amíg egy ló nem kérhet 800 méter után cserét, másrészt ők kötve vannak a világbajnokság időpontjához, amíg mi számos verseny közül választhatunk. Ezért is nevezzük Overdose-t folyamatosan különböző versenyekre, és majd akkor fut, amikor már minden tekintetben 100%-os lesz. Ezt nem szabad siettetni, már a veretlensége okán sem.

Overdose most öt éves, ha az idei csak félszezonra sikerül is, hány jó éve lehet még?

Mikóczy Zoltán: A rövidtávú versenylovak tovább tarthatók formában. Az idei ascoti King’s Stand Stakesben, ami Európa legrangosabb rövidtávú versenye, egy öt, egy hét és egy nyolc éves ló végzett a dobogón. Nem kell tehát sietni, csak meg kell adni neki a szükséges időt.

Sunny Sam révén van már Magyar Derby-győzelmed, de most vasárnap is érdekelt vagy.

Mikóczy Zoltán: Félig az én tulajdonomban van Shamal Sally, akit Zdenko Smida fog lovagolni a Derbyben. Ő egy szürke kanca, és nagy reményekkel indulunk, hiszen a pozsonyi Turf Gálán három hosszal verte azt a Lettyt, aki a Svájci Derbyben második helyezést szerzett. Amúgy ő szintén kanca.
Mivel Shamal Sally másik tulajdonosa szlovák, így ha nyer, a szlovák himnuszt fogják játszani. Overdose-nak már játszották a magyar himnuszt Pozsonyban, most lehet, hogy egy másik lovamnak fogják a szlovákot Budapesten.

A sajtótájékoztatón Dr. Sótonyi Péter professzor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Anatómiai és Szövettani Tanszékének vezetője Overdose egészségi állapotáról nyilatkozott:

Szeretném leszögezni, hogy a ló meggyógyult. A ló teljesen egészséges, a patája tökéletes, és kiváló kondícióban van.
Azzal kapcsolatban, hogy hosszú volt Overdose gyógyulása, el kell mondanom, hogy nagyon-nagyon nehéz egy savós patairha-gyulladásból felépülni, ez a lovaknak csak igen kis százalékánál sikerül.
Ez egy rendkívül veszélyes betegség, hiszen maga a patacsont mozdul meg a szaruban, és így szinte önjáróvá válik a szaru.
Végigkövettem Overdose gyógyulásának egy évét. Kiváló állatorvosának, Dr. Szmodits Zsoltnak is köszönhetően ebből meggyógyították, Overdose felépült, a patái rendben vannak. Ha elindulna a Derby napján, biztos vagyok benne, hogy nyerne. Ám a ló biztonsága a cél, és a jövő a cél. A jövő pedig az, hogy világversenyeken tudjon indulni és nyerni, és ott őrizze meg a veretlenségét.
Azt hiszem, hogy jól döntött Mikóczy úr a trénerrel és a lovassal, hogy az utolsó pillanatban – bármennyire is fájdalmas – mégis lemondta a versenyt.

 

2010.06.29.
Forrás: PannoniaOverdose

 

A sajtótájékoztató második felében a 88. Magyar Derby volt a téma, amiről Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezetője beszélt:

Szerettük volna, ha most Overdose-t a nézőknek újra be tudjuk mutatni versenyben. Bár ez még most nem valósul meg, továbbra is rendelkezésre áll a Kincsem Park, ha hazai közönség előtt szeretnék Overdose-t újra versenybe állítani.

Mit kell tudni a Derby-ről és a magyar lóversenyről?

1780 óta futják a Derby-t, amikor is Angliában Lord Derby és egy másik úriember fogadást kötött, hogy melyikük lova a gyorsabb. A megegyezés szerint a győztes viszi a kitűzött trófeát, viszont a vesztesről nevezik el a minden évben megrendezendő versenyt. Lord Derby lova alulmaradt a megmérettetésben, cserébe viszont gazdája egy világhíressé vált sporteseménynek lett a névadója.

A Derby-ben a több mint kétszáz éves szabályok ma is változatlanok. 2400 méteren futják, amiben kizárólag 3 éves angol telivér mének és kancák futhatnak. Magyarországon először 1827. június 6-án a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István kezdeményezésére rendeztek lóversenyt, ezzel mára 183 éves a magyar lóversenysport.

A lóverseny történetében ki kell emelni Kincsemet, aki 54 versenyben nem talált legyőzőre, Kisbért, aki egyetlen magyar telivérként győzött az Epsom Derby-ben, valamint Imperiált, az 1963-as Magyar Derby győztesét.

Ki kell emelni Aperianov Zakariást, aki Imperiál trénereként tizenöt alkalommal nyert, és Kállai Pált, aki még 73 évesen is indult a Derby-ben. A Magyar Derbyt 1921-ben Alagon futották először. A Derbyhez hozzá tartozik az alkalomhoz illő öltözet és természetesen a fogadás.

A 88. Magyar Derby 2010. július 4-én, vasárnap 14 órától 19 óráig tart. A program 10 galopp futamot tartalmaz, a Derby összdíjazása 10 millió forint, amiért 16 ló versenyez. A favoritok Tutanhamon, Empreror’s Stride, Letty és Shamal Sally. A hétvégére szép idő várható, ezért családi programokkal is várják a látogatókat.

A sajtótájékoztatón megtörtént a startboxok kisorsolása a Derby indulói számára, amiben a megjelent újságírók segédkeztek. A Lovasok.hu Mick Titho számára sorsolta a 15-ös startboxot. Az indulók listája az alábbiakban olvasható:

Ló neve

Lovas neve

Startbox

1. Álmos B. Clös

10

2. Bombajó Bakos G.

11

3. Chimborasso Varga Z.

12

4. Dr Gile E. Dubravka

2

5. Emperor’s Stride J. Havlik

1

6. Hadúr N. Murru

7

7. Mick Titho V. Janácek

15

8. Peer Cooper J.P. Lopez

5

9. Rossano S. Georgiev

8

10. Stewart J. Pavlicek

16

11. Tutanhamon J. Línek

6

12. Unico M. Tellini

13

13. Attestation Simon F.

14

14. Letty Potyók L.

9

15. Shamal Sally Z. Smida

3

16. Tantarella L. Kasal

4

 

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.31.
Fotók: Canva

Hozzászólások