MOB-sportigazgató: egy álom megvalósulása lenne a magyarországi olimpia

Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új sportigazgatója azt mondta: minden sportszerető ember számára egy álom megvalósulása lenne egy magyarországi olimpia, de ahhoz nagyon komoly társadalmi összefogás és politikai szándék kell.

A szakember erről az M4 Sportnak adott interjújában beszélt arra reagálva, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) alelnöke a múlt héten úgy vélte: Magyarországnak meg kellene céloznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését.

“Természetesen nagyon nagy dolog lenne, ha a Magyar Olimpiai Bizottság a magyar kormányzattal és az egész magyar sporttársadalommal valamikor olimpiát tudna rendezni. Azt gondolom, hogy az a fajta fejlesztés, ami az elmúlt időszakban történt, gondolok itt elsősorban az infrastruktúra-fejlesztésre, nagyon nagy reménnyel kecsegtet azzal kapcsolatban, hogy Magyarország egyszer olimpiát rendezzen. De ehhez nyilván nagyon komoly társadalmi összefogás és politikai szándék kell. Én bizakodó vagyok, ez egy álom megvalósulása lenne minden sportszerető ember számára” – mondta Bartha Csaba.

Juan Antonio Samaranch az öttusa világkupaversenyre, illetve a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának ülésére érkezett Budapestre. A UIPM a verseny után bejelentette, hogy a lovaglás helyett akadályverseny vagy akadályfutás beépítését tervezi, és megkezdődik ennek tesztelési szakasza.

Ezzel kapcsolatban a MOB sportigazgatója emlékeztetett, hogy a magyar szövetség a kezdetektől kiállt a lovaglás mellett.

“Nem akarom bírálni a nemzetközi szövetség döntését, de nekem borzasztóan furcsa lesz, ha ezt a sportágat lovaglás nélkül fogják megrendezni. Ez az öttusa leglátványosabb száma, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy az akadályfutást hova illesztik majd be. Keveset tudunk még erről, de én féltem az öttusát” – fogalmazott Bartha Csaba, aki április elseje óta tölti be a sportigazgatói posztot.

Mint mondta, gyorsan kellett döntenie, hogy elvállalja-e a feladatot, de nem sokat gondolkodott, hiszen szerinte a MOB-ban dolgozni felemelő érzés. Az elmúlt egy hónapban sokat tájékozódott, olvasott, áttekintette a szakmai anyagokat, sok sportági szövetséget meglátogatott és több versenyen – így az úszó ob-n, az öttusa vk-n, a vívó Magyar Kupán és a birkózó magyar bajnokságon – részt vett.

Bartha Csaba 2012-től sportigazgató-helyettes, 2016 őszétől 2017 májusáig pedig főtitkár volt a MOB-ban, a magyar küldöttséggel részt vett három olimpián, egy Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, két ifjúsági olimpián és egy Európa Játékokon.

Ahogy fogalmazott, a mostani szerepvállalása más, mint a korábbi, ezúttal csak a sportszakmai területre koncentrálódik a munkája. A MOB legnagyobb feladatának az ötkarikás ciklus 11 nagy eseményének – olimpiák, ifjúsági olimpia, Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválok (EYOF), World Beach Games, Európa Játékok – megszervezését nevezte, szerinte a MOB-nak szolgáltatást kell nyújtania a sportági szakszövetségnek, a cél, hogy zökkenőmentes legyen a sportolók felkészülése és az állami forrásokat a lehető leghatékonyabban költse el az adott szövetség.

Az új vezetés első versenye a nyári besztercebányai EYOF lesz, erre kilenc sportágban 98 magyar utazik. Bartha Csaba szerint nincs konkrét elvárás a küldöttséggel szemben, a legfontosabb, hogy a korosztály a pandémia után újra tud versenyezni.

A 2024-es párizsi olimpiával kapcsolatban a sportigazgató úgy fogalmazott: nagyon örülne, ha összejönne a korábban célként kitűzött 200-as kvótaszám, de ehhez sok minden kell, főleg a csapatsportágak kvalifikációja.

2022. 05. 04.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Hozzászólások