Pintér Vanda az Országos Military Bajnokság győztese

Pintér Vanda az Országos Military Bajnokság győztese

 

Október első hétvégéjén a kaposvári Pannon Lovasakadémia immár negyedik alkalommal adott otthont a Felnőtt Magyar Bajnokságnak. Sok lovast vonzott a verseny, ahol a 2013. évi Felnőtt Magyar Bajnokság mellett A0, A, B, CNC* egy és CNC**-os versenyszámok kerültek kiírásra.

A csapatbajnokság elmaradt, mivel csak a Magyar Póni Klub Szövetség és Somogy megye tudott volna csapatot kiállítani, de „B” kategóriában meghirdetett csapatverseny sok izgalmat hozott.

A péntek reggeli állatorvosi vizsgán minden CNC** kategóriába nevezett ló megfelelt. A Magyar Bajnoki címért kilenc lovas indult. Előzetesen már biztos volt, hogy nem lesz címvédés, hiszen a tavalyi bajnok, Sárközi Csaba idén nem indult. Így is mindenki szoros versenyt várt, hiszen a mezőnyben ott volt két korábbi Magyar Bajnok is: a 2004-es nyertes Egyed László, aki most a 11 éves sárga mént, Vikinget lovagolta, valamint a 2009-ben győzni tudó Schaller Eszter, aki a szürke telivér Bettle-vel indult. A nevezők között volt még a tavalyi bronzérmes páros, Szabó Orsolya és Zizi St. John’s, és a 2008-as ezüstérmes Pintér Vanda Gidrán Sovánkával. A sárga kancával Kaizinger Balázs 2007-ben Magyar Bajnokságot nyert.

A díjlovaglás Egyed Lászlónak sikerült a legjobban, aki 73,21%-kal vezetett, második helyen Porcsa Lőrinc és Ortrud állt 71,85%-kal, harmadik Szabó Orsolya és Zizi St. John’s lett 70,00%-kal. Az idomító feladat után nem alakult ki jelentős különbség a bajnokságban, hiszen az első nyolc helyezett között csupán 9 hibapont volt, valamint az egész mezőny 65% felett lovagolt.

Szombaton napos időben, jó körülmények között, Jobbik Ákos által épített impozáns pályán került megrendezésre a terepverseny. Legjobban a kategória első indulója, a Lovasakadémia SC lovasa, Szabó Brigitta tudta megközelíteni az alapidőt Oktogonnal, akadályhiba nélkül 11,6 hibapontot érő késéssel zárt. A következő két indulónak, Nagy Zsuzsannának és Pintér Vandának is csak az alapidő kilovaglása okozott problémát, előbbi 17,6, utóbbi 12,4 hibapontot kapott. Negyedikként Szabó Orsolya lova, Zizi St. John’s a pálya elején a 7-es kombinációban egyszer ellenszegült ugyanúgy, mint az utolsóként indult, Kelemen János által lovagolt Ond.

Schaller Eszter, majd az őt követő Egyed László lovaik, Bettle és Viking ellenszegülése után feladták a versenyt. Porcsa Lőrinc és Ortrud, valamint Tuska Péter és Zengő is 40 másodpercet meghaladó késéssel zárták a második napot. Ekkor a versenyt Porcsa Lőrinc vezette Ortruddal, második a négy helyet előrébb lépő Szabó Brigitta, harmadik helyen Lőrinc klubtársa, Pintér Vanda állt. Az első három lovas négy hibaponton, azaz egy verőhibán belül volt, így a díjugratásig nyitott maradt a Magyar Bajnokság.

Vasárnap kora délután került sor a CNC** díjugrató feladatára. Kelemen János 20, Szabó Orsolya 4, Tuska Péter 8, míg Nagy Zsuzsanna 12 hibaponttal teljesítette a pályát. Pintér Vanda hibátlanul lovagolt egészen az utolsó oxerig, amin lova, Gidrán Sovánka hibázott. Ekkor az érem már biztos volt számára, csak a színe volt kérdés. Következett Szabó Brigitta és Oktogon, aki rögtön hibázott az első ugráson, majd a kilencesen is, így 67,56 hibaponttal zárta a bajnokságot.

Utolsóként lovagolt a pályára, a Magyar Póni Klub Szövetség színeiben versenyző Porcsa Lőrinc Ortruddal, a páros a második ugrást és a hármas kombináció utolsó elemét ütötte. Így 2013. évi Felnőtt Magyar Bajnok Pintér Vanda (Magyar Póni Klub Szövetség) lett Gidrán Sovánkát lovagolva, edzője Schaller Gábor. Ezüstérmes Porcsa Lőrinc és Ortrud (MPKSz), bronzérmes Szabó Brigitta és Oktogon (Lovasakadémia SC). A bajnokság negyedik helyezettje Nagy Zsuzsanna és Disco Star, ötödik Tuska Péter és Ben Bendegúz, hatodik Szabó Orsolya és Zizi St. Johns.

Az ünnepélyes díjkiosztón átadásra került a Makkos Vilmos emlékére alapított vándordíj, amelyet minden évben a felnőtt lovastusa magyar bajnok kap meg és őrizheti egy éven át. A vándordíjat Makkos Vilmos születésnapján (október 6-án) Pintér Vanda vehette át, Makkos Vilmos lányától, Némethné Makkos Katalintól.

 

2013.10.10
Forrás: Eventing.hu
Frissítve: 2023.03.08.
Fotók: Canva

Hozzászólások