ÖrülHATnak a magyar lovastusázók

Ezúttal is ott voltak lovastusázóink a ravennai nemzetközi military versenyen, ahonnan Szabó Orsolya egy előkelő hatodik helyezéssel térhetett haza.

Szabó Orsolya kiemelkedő eredményt ért el a ravennai verseny CIC3*-os kategóriájában, Zizi St John’s nevű lovát lovagolva hatodik helyen zárt a 19 fős mezőnyben.

Az 54,33%-os díjlovaglás után még csak a 19. helyen állt a páros a CIC3* népes mezőnyében. A terepversenyt akadályhiba nélkül, 41,2 hibapontot érő késéssel teljesítették, ennek köszönhetően feljöttek a 7. helyre. Díjugratásban Zizi St John’s egy akadályt ütött, így 113,7 hibaponttal az előkelő hatodik helyen zárta a versenyt a páros.

CIC1*-on további négy magyar páros állt starthoz. CIC1*-on Győr Gábor (Pápai Lovas Club SE) és Szikrázó Szandi 59,55%-os díjlovaglás után akadályhiba nélkül, 22,8 hibapontos késéssel fejezte be a terepversenyt. Díjugratásban összesen 18 hibapontot gyűjtött a páros, így 101,5 hibaponttal a 31. helyet szerezte meg a 45 fős mezőnyben.

Egyed László és lova a 2013-as Ländliche EB-n

Egyed László és My Win a terepverseny után a 24. helyen állt, de a díjugratás előtt visszaléptek a verseny folytatásától. Fábián Dóra és Csasztuska, valamint Lovas Márk Benjámin és Bóbita a terepen lóról esés miatt kizárásra kerültek.

2015.11.20. Forrás: eventing.hu

Hozzászólások