Hamarabb, mint gondolnánk?

Hamarabb, mint gondolnánk?

“Elképzelhető, hogy korábban, mint gondolnánk…” hangzott Mikóczy Zoltán válasza arra a kérdésére, hogy mikor láthatjuk versenyben futni Dózit. Persze addig még hátra van az a patkolás, amikor egy nagyon hosszú, türelmes böjt végén, ismét teljesen egészséges patákra kerülhetnek a patkók, és Overdose újra vágtázhat.

A kezdeti száron sétáltatást követően, december elején Overdose már megtehetett pár lépést ügetve. Németországból pedig nyereg alatt poroszkált. Hol tart most a munkában?

Március 19-én kerül sor a következő patkolására. Addig maximum könnyű kentermunkáig, azaz könnyű vágtáig megyünk el. Nem azért, mert Overdose nem bírna többet, hiszen egyre jobban viseli a napról-napra fokozódó terhelést, jó a kedve is, de meg kell várnunk, hogy már csak a megújult pataszerkezettel rendelkezzen, azaz a régi teljesen lenőjön. Ugyanis a következő patkolás során már az új, teljesen egészséges patára fogják rögzíteni a patkót. Ettől a ponttól válik teljes mértékben terhelhetővé.

Ragasztott, vagy szögelt patkót kap?

Maradunk a jól bevált ragasztásos módszernél.

A felépülési folyamat több mint fél évig tartott. Ez alatt végig látni lehetett hogy Dózit szétveti az erő, sokkal többet szeretett volna mozogni és futni, mint amennyit a patái állapota lehetővé tett. Most, hogy már könnyű vágtát is végezhet, lehet látni változást a viselkedésében?

Ugye tavaly augusztustól állatorvosi szempontból már egészséges volt, csak a patái kímélése miatt nem adtunk neki munkát. A szervezete viszont kívánta, és most be is igazolódik, hogy ahogy fokozatosan nő a terhelése, úgy egyre jobban érzi magát a bőrében, és egyre nagyobb kedve van. Sokkal jobb kedélyű, amióta komolyabb munkát végezhet. Tudja magáról, hogy versenyló.

Legutóbb havas képeket láttunk Hoppegartenből, persze azóta ott is jobbra fordult az idő… Befolyásolta az időjárás a felkészítését?

Amikor havas volt, a pálya talaját naponta kétszer is tömörítették, hogy alkalmasabb legyen a munkára, bár akkor Overdose még nem végzett könnyű vágtákat sem. Az olvadást követően, – és azóta is folyamatosan – olyan jól van karbantartva a homokpálya talaja, hogy az Overdose felkészítésére az érzékeny paták miatt jobban megfelel, mint az itthoni körülmények.

Már korábban szóba került, hogy a fő cél a júniusi ascoti meeting. Mégis, Overdose rajongói tavaszi vagy nyári szezonkezdésre készüljenek?

Nem szeretnék jósolni, ezt majd a ló „mondja meg” saját maga. Elképzelhető, hogy korábban, mint gondolnánk…

Ez sokat sejtető válasz, hiszen tavaszi versenyeket is említettünk a kérdésben…

Azért fogalmaztam így, mert előbb-utóbb Overdose elérkezik a felkészítésében egy olyan stádiumba, hogy ő saját maga igényli, kívánja a versenyt. Akkor pedig versenyt kell futni.

 

 

2010.03.09.
Forrás: PannoniaOverdose
Frissítve: 2023.03.23.
Fotók: Pixabay

Hozzászólások