XXVIII. Izsáki Sárfehér Napok 2011. szeptember 30. – október 2.

XXVIII. Izsáki Sárfehér Napok – 2011. szeptember 30. – október 1-2.

Szüreti fesztivál, országos fogathajtó bajnokság, Várady Jenő és Nagy István Emlékverseny. Szeptember végén immáron hagyományosan Izsák adott otthont a fogathajtók országos döntőjének.

Az évek során jó néhányszor előfordult, hogy Izsákon az időjárás nem fogadta barátságosan a versenyzőket és a nézőket. Idén viszont, szerencsére ez másképpen történt, hiszen gyönyörű napsütéses időben zajlottak a versenyek.

Izsákon négy kategóriában hirdettek bajnokot vasárnap délután. Négyes, kettes, egyes, és B kategóriás kettes fogathajtásban.

Ennek a hétvégének a legkiemelkedőbb alakja egyértelműen Lázár Zoltán volt, aki fölényesen nyerte meg a négyesfogatok versenyét úgy, hogy mind a három versenyszámban ő bizonyult a legjobbnak. Lázár Zoltán és a második helyezett Kecskeméti László között több mint 28 pont volt a verseny végén a különbség. A harmadik helyen Scheik József végzett fogatával.

A ketteseknél a tavalyi bajnok Lázár Vilmos nem állt starthoz, így a távollétében új bajnokot avattak Izsákon. Ifj. Nagy Tibor megtartotta világbajnoki nagyszerű formáját és megérdemelten nyerte meg a kettesfogatok bajnokságát. Második lett egy szintén fiatal versenyző, Margitai Sándor, a harmadik helyen Farkas László végzett.

Az egyesfogatok között az első helyért nagy küzdelem folyt. Bajáki Ferenc és Nyúl Katalin versengéséből Bajáki Ferenc jött ki győztesen, övé lett a bajnoki cím. Nyúl Katalinnak pedig meg kellet elégednie a második helyezéssel, a harmadik Fábián László lett.

B kategóriában Gubacsi Gergő győzött, Kazári József és Vén János előtt. Az országos döntővel gyakorlatilag befejeződött a 2011-es fogathajtó szabadtéri verseny szezon. Ezután már itthon és külföldön is egyaránt a fedeles versenyek következnek. Külföldön Lázár Zoltánnak szurkolhatunk, hogy minél jobban szerepeljen a világ legjobb hajtóival szemben, Európa legnagyobb arénáiban.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011.10.05.)
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.26.

A fenti beszámoló megjelenését a LovasPláza támogatta.

Hozzászólások