Ezüsttel hajtanak a VB-re a magyar fogathajtók

A bredai világbajnokság előtti utolsó nagy megmérettetésen a második helyet szerezte meg a Dobrovitz József, Móró Lajos, Váczi István összeállítású magyar fogathajtó csapat.

Július utolsó hétvégéjén a cseh Nebanice település nemzetközi fogathajtó versenynek adott otthont, mely a négyesfogatok számára FEI Fedeles Világkupa kvalifikáló verseny volt, és egyúttal a nemzetek csapatai is versenyeztek. A legtöbb fogathajtó számára ez a verseny volt a bredai világbajnokság előtti utolsó nagy erőpróba.

A póni négyesfogatok között ifj. Jámbor Vilmos és Rohr Máté álltak starthoz, nagyló kettesfogattal Farkas László indult.

A négyesfogatok mezőnye volt a legnépesebb, itt kilenc ország több mint harminc versenyzője alkotta a mezőnyt. Hazánkat Dobrovitz József, Juhász Miklós, Móró Lajos és Váczi István képviselte.

A Dobrovitz József, Móró Lajos és Váczi István összeállítású magyar csapat a nemzetek versenyében a második helyen végzett. A hét nemzetet felvonultató mezőnyben a német válogatott győzött, a francia csapat harmadik lett, a nagy esélyes holland együttes pedig a negyedik helyen zárta a versenyt.

Egyéni összetettben a maratont nyerő német Michael Brauchle szerezte meg az aranyérmet, a svájci Jěrome Voutaz pedig az akadályhajtás megnyerésével tudott feljönni összetettben a második helyre. Az egyéni eredményeket tekintve a legeredményesebb magyar hajtó a harmadik helyen végző Dobrovitz József volt, Móró Lajos pedig az előkelő hatodik helyen végzett.

A póni négyesek között ifj. Jámbor Vilmos a második, míg Rohr Máté a harmadik helyet szerezte meg. A kettesfogattal versenyző Farkas László a 21. helyen zárta a megmérettetést.

2016.08.01. Forrás: Fogathajtó Szakág, Fogathirek.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.12.

Hozzászólások