Elemükben voltak a magyar hajtók a maratonon

Dobrovitz Józsefnek és Lázár Zoltánnak is remekül sikerült maratonhajtás Aachenben, a magyar csapat összetettben a második helyen áll a mindent eldöntő akadályhajtás előtt. Az aacheni egyéni összetett versenyt az amerikai Chester Weber nyerte.

Dobrovitz József az ausztrál Boyd Exell és a német Michael Brauchle mögött a harmadik helyen végzett, Lázár Zoltán pedig tőle alig egy ponttal lemaradva negyedikként ért célba. Szombati teljesítményükkel összetettben Dobrovitz József a negyedik, Lázár Zoltán pedig a hetedik helyet szerezte meg a világ legnagyobb nemzetközi négyesfogathajtó versenyén.

Ifj. Dobrovitz József és a svéd Tomas Eriksson az utolsó maraton akadályban sajnos felborultak, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszták a balesetet.

Az aacheni egyéni összetett versenyt az amerikai Chester Weber nyerte, aki a maratonon ugyan csak ötödik lett, de a díjhajtásban és az akadályhajtásban megszerzett előnye elegendő volt a végső győzelemhez. “Nagyszerű és felemelő érzés ilyen csodálatos lovakat hajtani és együtt dolgozni ezzel a fantasztikus csapattal, személyzettel és szponzorral – Köszönöm!” mondta a versenyt követően.

A hatszoros aacheni győztes ausztrál Boyd Exell megnyerte a maratont, de idén összetettben csak a második helyet tudta megszerezni, a dobogó harmadik fokára a holland Koos de Ronde állhatott fel.

Az egyéni eredmények körül kis bizonytalakodást okozott, hogy Boyd Exell a maratonhajtás után fellebbezést nyújtott be, mert nem értett egyet egy, a négyes akadályban neki felrótt verőhibával. Fellebbezését végül vasárnap reggel visszavonta, ezzel véglegesedtek az eredmények.

Vasárnap a már csak csapatverseny akadályhajtás versenyszáma van hátra. A magyar hajtók a maraton után a hollandok mögött a második helyen állnak a csapatversenyben, mögöttük tíz pont különbséggel a német trió áll.

Helyezés Maratonhajtás, egyéni eredmények Eredmény
1. Exell Boyd 91,63
2. Brauchle Michael 92,87
3. Dobrovitz József 96,84
4. Lázár Zoltán 97,53
5. Weber Chester 97,60
Részletes eredménylista letöltése:
Maratonhajtás, egyéni eredmények>>
Helyezés Csapatverseny részeredmények
az akadályhajtás és a maratonhajtás után
Eredmény
1. Hollandia
Chardon Ijsbrand
de Ronde Koos
Timmerman Theo
280,12
2. Magyarország
Dobrovitz József
ifj. Dobrovitz József
Lázár Zoltán
297,73
3. Németország
Harm Mareike
Sandmann Christoph
von Stein Georg
307,24
Részletes eredménylista letöltése:
Csapatverseny állása a maratonhajtás után >>
Helyezés Egyéni összetett verseny, végeredmény Eredmény
1. Weber Chester 134,48
2. Exell Boyd 135,63
3. de Ronde Koos 149,54
4. Dobrovitz József 150,42
7. Lázár Zoltán 155,79
Részletes eredménylista letöltése:
Egyéni összetett verseny, végeredmény>>

2014.07.20. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: CHIO Aachen, Hippoevent, Fogathirek.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.09.20.

Hozzászólások