A legjobb magyar fogathajtók ott lesznek Fábiánsebestyénben

Tíz nemzet hatvan hajtója méri össze tudását a 35. alkalommal megrendezésre kerülő fábiánsebestényi nemzetközi fogathajtó versenyen – az indulók között ott lesz a teljes magyar fogathajtó élmezőny is.

Lázár Zoltán – Fotó: Fogatverseny – Fábiánsebestyén

A nyolcszoros világbajnok Lázár Zoltán a rendezvény sajtótájékoztatóján elmondta: a négyesfogatoknak a göteborgi Európa-, míg a ketteseknek a lipicai világbajnokságra ez lesz az első válogatóverseny. Ő ezúttal csak az elitkategóriában ül bakra, mivel a négycsillagos viadalokon, amilyen a fábiánsebestyéni is, a szabályok szerint csak egyetlen kategóriában lehet indulni.

Lázár Zoltán kiemelte, hogy négyesben indul a holland Bram Chardon, a sportág élő legendájának számító Ysbrand Chardon fia, illetve az idei fedeles világkupadöntőben második svájci Jerome Voutaz.

“Most kezdődik az idény, nagyon jól szolgálja a felkészülést ez a verseny, mindenki lemérheti, hol tart jelenleg” – mondta Lázár Zoltán, aki úgy véli, hogy míg a kettesfogathajtó-világbajnokságon a csapatnak jó esélye van a címvédésre, egyéniben ehhez a sportág sajátosságából fakadóan némi szerencse is kell. A négyes EB-n is jó esélyt lát az éremszerzésre, már csak azért is, mert a jelenlegi legjobb hajtó, az ausztrál Boyd Exell a kontinensviadalon nem szerepelhet.

Lázár azt is elárulta, hogy a négyes vb-n valószínűleg az amúgy díjugratásban versenyző fia lesz az egyik segédhajtója.

Farkas Sándor, a verseny főszervezője elmondta: hat kategóriában tíz nemzet hatvan hajtója áll rajthoz a már hagyományos Lovas Napok keretében sorra kerülő viadalon. Hozzátette, az elmúlt 35 év csúcspontja kétségtelenül a 2015-ben megrendezett kettesfogathajtó-vb volt.

2017.04.25. Forrás: MTI
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.16.

Hozzászólások