Dallos Gyula újra versenyre készül

Dallos Gyula újra versenyre készül

A díjlovaglás élő legendája példát mutat a fiataloknak. Minden idők legeredményesebb magyar díjlovas, Dallos Gyula hatvan évesen sem ül a babérjain, fiatalokat tanít az idomítás művészetére, s fiatal lovakat képez ki a Dunakeszin lévő Xenophon Lovas Klubjában.

A huszonötszörös magyar bajnokot, Európa-bajnoki bronzérmes élő legendát az idén ismét láthatjuk a versenyeken is.

„Visszatérésről szó sincs – mondja határozottan Dallos Gyula – , mert én soha nem vonultam vissza. Csupán nem volt olyan lovam, amellyel az én szintemen lovagolhattam volna. Most viszont kiképeztem két fiatal, hét éves andalúz lovat, amelyekkel a középosztályban fogok versenyezni. Cantor és Comiko nagyon tehetségesek, bízom abban, hogy bemutatkozásuk eredményes lesz. Bevallom, hiányzott már a verseny, az ezzel járó feszültség, majd sikeres program utáni öröm. Példát is szeretnék mutatni a fiataloknak arra, hogyan lehet könnyedén, de eredményesen lovagolni.”

Dallos Gyula így ismét együtt versenyezhet majd lányával. Zsófiával, aki Faraday nevű lovával megcélozza a bajnoki dobogót, amelynek második fokáról a felsőre szeretne feljutni.

Salánki Miklós

Hozzászólások