Kaposvárott vizsgáztak a lovasedzők

A Magyar Lovas Szövetség által rendezett megmérettetésen az ország legjobbjai adhattak számot tudásukról.

Az elmúlt hónapok rangos versenyei után ezúttal a lovasedzők mutathatták be tudásukat egy országos szintvizsga keretében a Pannon Lovasakadémia lovardájában.

– Ez most már több éve tart és szerencsére a Kaposvári Egyetem és a Pannon Lovasakadémia egyik kiemelt helye ennek a szintvizsgának. Ez azért szükséges, hogy a lovasszövetségben regisztrált edzők számot adjanak arról, hogy milyen szinten vannak jelenleg – mondta a Pannon Lovasakadémia főigazgatója, dr. Hafner József.

Az egész napos megmérettetésen egy összetett szintvizsgát kellett teljesíteniük a vizsgázóknak.

– A gyakorlattal kezdünk, van egy ugróvizsga, aztán lesz egy díjlovas vizsga, ahol egy adott programot le kell lovagolni aztán utána az elméleti vizsgák lesznek. A nap végén van egy úgynevezett eredményhirdetés és akkor mindenkinek megmondják, hogy sikeres vizsgát tett, avagy vissza kell jönni és meg kell ismételni – árulta el Nagy Attila.

Idén szeptembertől a Kaposvári Egyetemen is elsajátíthatják az érdeklődők a lovasedzői szakma rejtelmeit. Ráadásul a magas gyakorlati óraszámnak hála, az itt tanulók már úgy hagyhatják el az egyetemet, hogy eleget tesznek a lovasedzői szintvizsgának.

– A nálunk folyó Bsc képzésnek pontosan az a célja, hogy amire elvégzik az egyetemet, illetve ezt az alapszakot a hallgatók, nekik a szintvizsgájuk ilyen szempontból már biztosított legyen, hiszen olyan gyakorlati óraszámban végeznek különböző kategóriákban és szakágakban lovasgyakorlatot, hogy külön majd nem kell szintvizsgázni – tette hozzá a főigazgató.

A Pannon Lovasakadémia évente 3-4 alkalommal ad otthont a Magyar Lovas Szövetség szintvizsgáinak.

2014.11.22.
Forrás: Kapos.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.10.

Hozzászólások