Többségünk elmerengett már azon a kérdésen, hogy honnan és miként származnak a lovak. Majd meglátva a kemény fedeles szakirodalmat, idejekorán elrettentünk kíváncsiságunk kielégítésének vágyától. Ám most csavarjunk egyet a kérdésen: mi az, ami közös a kutyában, sertésben, kecskében, szarvasmarhában és miben különböznek ők a lovaktól? Az elsőre viccesnek tűnő kérdésre a válasz a génekben rejlik.
A bronzkorra a lovak már elterjedtnek tekinthetők Európában. A jelenlegi legfrissebb kutatások szerint az ember elsőként a kutyát háziasította, őt követte a juh, kecske, szarvasmarha és sertés, végül ötödikként következett a ló. Sajnos a régészeti leletekből nem lehet megmondani, hogy az adott lócsont vadászat eredménye (magyarán, a szelíd lelkűeket se kímélve, zsákmányállatok voltak) vagy már háziasított egyedek maradványai. Egyébként annyiban malaca van a földben kutatóknak, hogy a disznó és a szarvasmarha, valamint ezek ősei közt ez a különbség kideríthető. (Feltéve, hogy a feltárás helyszínét előzetesen nem mosta el egy árvíz, nem tévedt arra egy megvadult traktoros és nem vetettek ki a munkára 25% ÁFA-t.)
Háziállataink leszármazási tábláját egy svédországi egyetemen (Uppsala) kezdték eredményesen boncolgatni. Ezekből a kutatásokból kiderült, hogy az első négy háziasított állatnak (ismétlés az unalom atyja: kutya, juh, kecske, szarvasmarha) tulajdonképpen egyenes leszármazási útja van. Ez azt jelenti, mielőtt bárki szemét dörzsölve és káromkodva kivégezné cikkemet a ‘bezár’ gombocskával, hogy az adott állatokat viszonylag kevés helyen háziasították sikerrel, majd innen terjedtek szét. Mindez komoly munkával, de szépen nyomon követhető génvizsgálatok útján.
Eztán jöttek a lovak a górcső alá vételben. Remek helyzet teremt a kutatók előtt, ugyanis a ló azon kevés állat egyike, akinek ismert a leszármazási vonala, s mai tudásunk szerint nem hiányzik belőle egy láncszem sem (szemben az emberrel, akinek rengeteg fekete lyuk “éktelenkedik” a fejlődési lapján).
Tetemes csontmennyiséget vizsgálat alá vetve a tudósok azt tapasztalták, hogy a már emlegetett leszármazási tábla nem “egyenes”. A génállományukat olyan változatosság (diverzitás) jellemzi, ami azt mutatja, hogy a ló háziasításával több helyen próbálkoztak, ráadásul sikerrel. Vizuálisabb típusúak ezt úgy képzelhetik el, hogy van mondjuk egy találmány, amit kiötölnek Japánban, majd innen terjed el szerteszét a világban. Ez az első négy háziállat (keverve, hogy annyira mégse legyen unalmas: szarvasmarha, kutya, kecske, juh) esete. S természetesen vannak dolgok, amikre az emberiség egymástól függetlenül, több helyen is rájön. Ez a lovak példája.
A kutatás tehát azzal a tanulsággal zárult, hogy a lovak esetében nem lehet egy Ló-Éváról beszélni, netán egynéhány Ló-Éváról, akik ősanyái lettek volna ennek az állatnak (szemben az emberrel, akiről hasonló vizsgálatok azt bizonyították, közös ősre vezethetők vissza a gének útján). Ettől persze nem lesz nagyobb vigyor egy ló pofáján sem, viszont számunkra talán érdekes adalék, hogy jobban megismerhessük azoknak az állatoknak a múltját, akik rendkívül sok “ősanyát” tudhatnak maguk mögött.
Forrás: www.pknranch.hu
Fotók: canva.com
Cikk frissítve: 2022.08.19.
