Miért (ne) vegyünk lovat karácsonyra?

Pár nap és beköszönt a karácsony, az év egyik legszebb, legtisztább ünnepe, melynek középpontjában a szeretet és a szeretteinkkel töltött idő áll. Nekünk lovasoknak ez kiegészül az istállóban múlatott idő meghosszabbodásával, kedvenc patásaink ápolásával, gondozásával. Ilyenkor fogalmazódik meg a legtöbb lovas szülőben is, hogy a sok apró mütyür helyett, mi lenne, ha inkább valódi négylábút kapna. Azonban ez nem feltétlenül jó ötlet.

Egy ló, sőt semmilyen állat nem egy ünnepre, hanem egy életre szól. És, mint tudjuk, a lovat nem megvásárolni, hanem eltartani nehéz. Fontos átgondolni, hogy meg tudjuk-e adni neki mindazt, amire szüksége van, tudjuk-e fizetni az állatorvost, körmölőt, edzőt, és egyéb váratlan költségeket.

Szerencsére ma már több más megoldás is létezik a saját ló vásárlása helyett:

  • Lovagló bérletek
  • Lovas élménytúrák
  • Virtuális örökbefogadás
  • Feles tartás

Ezekről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.

Amennyiben mégis a karácsonyi hátas mellett döntünk, mindenképpen győződjünk meg arról, hogy a megajándékozott készen áll-e a saját lóra, van-e elég ideje rá, na meg motivációja? Hiszen a lótartás nem mindig fenékig tejfel…

Tehát, ha ló kerül a fa alá, fontos, hogy a leendő gazdival együtt keressük a tökéletes társat, hiszen csak így látszik majd, mennyire működik a kémia. Nem hozzáértők esetén érdemes bevonni a lovasedzőt, az állatorvost és a körmölőt is a hadműveletbe. És hol érdemes keresgélni?

A Lovasok.hu Eladó lovai között biztosan megtaláljátok az igazit!

 

2021.12.20.
Frissítve: 2022.07.23.
Horváth Lilla, Lovasok.hu szerkesztősége
Képek: pixabay.com, Canva
Frissítve: 2022.08.16.

Hozzászólások