Gyógynövény a fogatlovak sikerének titka

Ifj. Bozsik József fogathajtó versenyző, az egyesfogathajtók szövetségi kapitánya saját lován tapasztalta meg a gyógynövények kedvező hatásait. Bozsik József írása:

“Ez a kategória merőben más, mint a kettes- és négyesfogathajtás, ahol a versenyszámok között lovat lehet cserélni, és a díjhajtó programban nincs vágta jármód. Az egyesfogatoknál egy lónak kell az első napi díjhajtásban a legszebbnek, a második napon a maratonhajtásban a leggyorsabbnak lenni, míg a harmadik nap még mindig fitten hibátlanul teljesíteni az akadályhajtásban.

Ifj. Bozsik József és Káplár

Legeredményesebb fogathajtónk, Bárdos György szerint ez a legnehezebb szakág és nem véletlen, hogy a kettes- és négyesfogatok mezőnyében 40 éve szinte verhetetlenek vagyunk, míg az egyesfogatok esetében soha nem szerepelt magyar hajtó a legjobbak között és csapatban sem nyertünk még érmet.

Lovam a kisbéri félvér Káplár többször szerepelt a magyar válogatottban kettes- és négyesfogatban, ám a szezonnyitó Fábiánsebestyéni verseny volt az első versenye az egyesek között. A 14 éves Káplár nagyon nehezen értette meg, hogy miért is kell vágtázni a díjhajtó négyszögben, ugyanis eddig tíz éven keresztül arra tanítottuk, hogy ez tilos.

A külföldi hajtóknál (díjlovasoknál és ugrólovasoknál is) megszokott és nem titkolt tény, hogy lovaik a versenyek között többet töltenek a lovas klinikákon, mint az edzőpályán. Nem elsősorban sérüléseket kezelnek ekkor, hanem a legmodernebb technikákkal kikísérletezik, hogy milyen különféle gyógymódokat alkalmazzanak a lehető legjobb eredmény elérésének érdekében. Kis hazánk kis lovassportágai itt még nem tartanak, ám üdítő színfoltként fedeztem fel a Fitocavallo termékeit.

Itthon soha nem tapasztalt profizmussal hallgatta és értette meg problémámat Marton Zsófia, mely szerint Káplárnak olyan szerre van szüksége amitől továbbra is nagy teljesítményt várhatunk tőle, ám sokkal kezelhetőbbé válik a ló és nem utolsó sorban doppingmentes a termék. A Nost-D keverékre esett a választás, ami szinte már másnap megérkezett az istállónkba. Lassan fél éve használjuk a gyógynövény összeállítást és ezalatt Káplár toronymagasan megnyerte a szezonnyitó maratonhajtást, majd Ausztriában minősülést szerzett számomra az idei világbajnokságra. Ezeket az eredmények a Nost-D nélkül kétségkívül sokkal nehezebben tudtuk volna elérni, így minden lovas sportolónak tiszta szívvel ajánlom – kivéve persze az ellenfeleimnek.”

Ifj. Bozsik József olyannyira komolyan gondolta ezt, hogy már nem csak a saját lova kap gyógynövényeket az abrakjába, de volt olyan fogathajtó verseny, ahol a Fitocavallo felajánlásaként gyógynövénycsomagokat is kaptak a nyertes hajtók.

2015.05.26. Forrás: fitocavallo.hu
Frissítve: 2023.03.10.

Hozzászólások