Új hintót kapott az angol királynő

Az új kormányprogram ismertetéséhez ezúttal új hintót is kapott a brit uralkodó. Az évszázados hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet királynő törvényalkotási programismertető beszédével kezdődött a hivatalos brit parlamenti év.

A 17. századig visszanyúló, fényes pompával zajló ceremónián az uralkodó kivonatosan ismerteti a mindenkori kormány kiemelt jogszabálytervezeteit. A néhány oldalas összefoglalót – mint mindig – ezúttal is kormány állította össze, II. Erzsébet királynő csak felolvasta, miután az igazságügy-miniszter, Chris Grayling térdre ereszkedve átnyújtotta neki.

A korábbi évszázadokban az uralkodó a Temzén, hajóval érkezett a parlament westminsteri palotájához, a 19. század óta azonban a hintó az ilyenkor szokásos közlekedési eszköz. A 88 esztendős királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg – aki a jövő héten ünnepli 93. születésnapját – ezúttal is hintóval, az Udvari Lovas Hadosztály díszes testőri kíséretével hajtatott a Buckingham-palotától mintegy két és fél kilométerre lévő parlamenthez.

A királyi pár által szerdán használt díszes hintót azonban most láthatták először az alattvalók. A Diamond Jubilee State Coach, vagyis a gyémántjubileumi állami hintó egy ausztrál mesterember, Jim Frecklington szakértelmét dicséri. A hintó – amint neve is jelzi – II. Erzsébet hat évtizedes uralkodói jubileumának tiszteletére készült. A hat ló vontatta, nyolcévi munkával elkészült királyi jármű ötvözi a múltat és a jövőt: hat hidraulikus lengéscsillapító biztosítja a sima utazást, az ablakok elektromos motorral mozgathatók, és az uralkodói házaspár kényelméről elektromos fűtőrendszer is gondoskodik.

A háromtonnás, 5,5 méter hosszú kocsi felépítményébe ugyanakkor az angol monarchia elmúlt évszázadainak leghíresebb objektumaiból – például VIII. Henrik egykori zászlóshajójából, a Mary Rose-ból, sőt Newton (állítólagos) almafájából is beépítettek faanyagot.

Több mint száz éve ez az első új hintó, amelyet a brit uralkodó számára készítettek. A királynő és férje által a tavalyi parlamenti megnyitóra használt Irish State Coach 1851-ben készült Dublinban, és először Viktória királynő használta 1852-ben.

2014.06.11. Lovasok.hu
Képek: Facebook.com/TheBritishMonarchy, Telegraph.co.uk
Forrás: MTI
Frissítve: 2022.08.05.

Hozzászólások