Mások szerint a lovaglás

Ha lovagolsz, vagy épp “csak” lómániás vagy, akkor az bizony jár némi áldozattal. Többek között ez is oka lehet annak, hogy a lovas életet mindenki másképp képzeli el. De vajon mennyire felelnek meg ezek a sztereotípiák a valóságnak?

Sok szülő például végig sem meri nézni gyermeke lovaglóóráját, ebből kifolyólag nem is fog mást látni, csak a sok-sok ablakon kidobott pénzt. Ráadásul joggal féltheti is a porontyot, hiszen mindenhonnan azt hallja, hogy a lovaglás mennyire veszélyes sport.

Ahhoz, hogy rendesen megtanulj lovagolni, viszont nem csak pénzre, lehetőségre, kitartásra, elhivatottságra és lószeretetre van szükséged, hanem valakire, aki segít elsajátítani a helyes technikákat, és azokat az alapvető dolgokat, amelyekre később már a bonyolultabb feladatok is épülnek.

Lovasoktatód, vagy edződ persze a legapróbb hibákat is felnagyítva látja, neki aztán soha nem fogsz tudni megfelelni. De talán ez is a lényeg, hiszen az ember a hibákból tanul, és mindig van min javítani. Akár hiszed, akár nem, még az edződnek is.

A társadalom véleménye – mint minden témában – természetesen megoszlik a lovaglást és lótartást illetően. Sokan vannak például, akiknek a lovaglásról csak és kizárólag a galopp futamok jutnak eszébe, és olyanok is, akik szerint a lovaglás a gazdagok költséges kedvtelése.

Végül, de nem utolsó sorban pedig akadnak, akik a lovaglás szó hallatán egy végtelen mezőn vágtázó meseszép mént képzelnek el, hátán egy boldogan mosolygó, gondtalan lovassal, aki kitárt karral vágtázik a naplementébe. Természetesen elképzelhetetlen, hogy a ló megbotoljon vagy megrémüljön bármitől is.

Azt, hogy mit gondolnak magukról a lovasok és mi is történik valójában, nagyszerűen összefoglalja az alábbi vicces kis videó:

2014.07.31. Frisch Andrea, Szajbert Betti, Lovasok.hu
Forrás: Horsechannel.com
Frissítve: 2022.08.06.
2014.12.23.
Fotó: Canva

Hozzászólások