keresés a lovardák között


Suttogó állatorvosok

Avagy hogyan kezelhetők a problémás lovak

Nem minden ló marad türelmes és higgadt, amikor közeledik az állatorvos, egyes négylábúak alaposan megnehezítik az egészségügyi kezelések perceit mind állatorvosaik, mind gondozóik (és nem utolsó sorban saját maguk) számára.

A skóciai Edinburgh-ben nyáron megrendezett Nemzetközi Tudományos Lovas Konferencián egy brit állatorvos előadásában bemutatott egyszerű módszerek segítségével azonban a problémás négylábú betegek kezelése is sikeresebb és biztonságosabb lehet.

Jemma Pearson előadásában arra hívta fel kollégái figyelmét, hogy az állatorvosok, lótulajdonosok és lovak állategészségügyi kezelés során elszenvedett sérülései nagy biztonsággal elkerülhetők néhány, a viselkedéskutatásban és tanuláspszichológiában is ismert egyszerű módszer alkalmazásával.

Munkájuk során mind az állatorvosok, mind pedig asszisztenseik jelentős veszélynek vannak kitéve – hogy mekkora kockázatról is van valójában szó, arról sajnos pontos számok ill. felmérések nem állnak rendelkezésre.

Ez adott okot dr. Jemma Pearsonnak, hogy alaposabban tanulmányozza a témát. Egy éven keresztül végzett megfigyeléseket az Edinburgh-i Állatorvosi Egyetem (Royal School of Veterinary Studies) lóklinikáján és tanulmányozta az ott dolgozó állatorvosok és dolgozók munkáját. 

Ez alatt az idő alatt nyolc dolgozó sérült meg és szorult orvosi ellátásra, ezek közül öt esetben szükséges volt a beteg kórházba szállítása. 

A személyzet sérülései miatt mintegy 20 munkanap veszett kárba. Mint kiderült, az állatorvosok és asszisztenseik naponta találkoznak nehezen kezelhető páciensekkel, akik mindannyiuk számára biztonsági kockázatot jelentenek.

Pearson a két leggyakrabban előforduló problémás viselkedésforma vizsgálatára helyezte a hangsúlyt: a kezelő helyiségtől, illetve az injekcióstűtől való félelemre.  A klinika személyzete szerint mindkét probléma napi szinten felmerül és folyamatos veszélyt jelent számukra.

Ahhoz, hogy rávegyék a lovakat, hogy bemenjenek a kezelő helyiségbe az ún. negatív megerősítés módszerét alkalmazták. A lovakat egy bizonyos nyomásnak tették ki és a megfelelő pozitív viselkedés esetén a lovat azzal jutalmazták, hogy csökkentették vagy egészen megszüntették azt.

Így a ló megtanulta, hogy a nyomás csak abban az esetben szűnik meg, ha közeledik a kezelő helyiség felé, végül pedig bemegy. Rövid időn belül ellenszegülés nélkül be lehetett vezetni  a korábban makacskodó négylábú pácienseket a helyiségbe, ahol bent is tudták tartani őket.

Ezzel az egyszerű módszerrel jelentősen lerövidült az idő, ami alatt a lovat sikerült bevezetni a kezelőbe.

A tűiszony kezelésére Pears egy másik módszert, az ún. overshadowingot választotta. Ebben az esetben nem egy negatív, hanem egy semleges inger éri az állatot, mint pl. a gazdájának enyhe nyomására előre vagy hátrafelé lépkedni, miközben a félelem tárgyát, ez esetben a tűt végig előtte tartják.

Nagyon óvatosan jártak el és az injekciózás folyamatát több kisebb lépésre osztották. Elsőként megbizonyosodtak róla, hogy a ló a semleges ingerre nyugodtan reagál – ez mintegy elvonta az állat figyelmét a tűtől való félelméről. Ezzel a módszerrel már egy alkalom után képesek voltak beadni az injekciót a lónak anélkül, hogy az a legkisebb negatív reakciót is kiváltotta volna az állatból.

Mindkét módszer kulcsa az, hogy biztosították, hogy az állat nyugodt maradjon, ez pedig csökkenti annak a lehetőségét, hogy félelemmel reagál, így a kezelés sokkal hatékonyabbá és stresszmentesebbé válik mind a ló, mind pedig a kezelője számára.

Természetesen a kezeléseknél továbbra is helye van a hagyományos módszereknek a lovak megnyugtatására, mint pl. a bódítás vagy a pipa alkalmazása, véli Pearson – ám azok az állatorvosok, akik a munkájuk során alkalmazzák a fent említett egyszerű módszereket is, csökkenthetik a sérülések kockázatát, gyorsabban és hatékonyabban végezhetik munkájukat és megerősíthetik az ügyfelek bizalmát.

Vitathatatlan tény, hogy a lovak és gazdáik egyaránt profitálnak abból, ha az állatorvos látogatása által kiváltott stressz és félelem a minimumra csökenthető.

2012.09.11. Horosz Enikő, Lovasok.hu
Forrás: Pferdplus.com
Fotók:
SzIE ÁOTK  Nagyállat Klinika





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés