keresés a lovardák között


Jos Verbeeck, egy élő legenda Magyarországon

Rutkai József meghívásra egy szuper klasszis hajtót tisztelhettünk február második hétvégéjén a Kincsem Parkban. Ennek a nagyszerű hajtónak négyszer sikerült megnyernie az ügetősök olimpiáját, és ezenkívül kétszer a svéd elitloppot, ami a Prix d’ Amerique után a második legmagasabban díjazott verseny Európában.

A világon az egyik legelismertebb hajtó, egy póni által lett szerelmese a lovaknak. Már ötévesen nyeregbe pattant, de 14 évesen már ügető lovaglásban az egyik legkedveltebb zsoké lett. A Belgiumban napvilágot látó fiatalember nemsokára országa legelismertebb trénere és hajtója lett. De ez még sem volt elég a számára. Fogott egy bőröndöt, és nekiindult Franciaországnak, annak ellenére, hogy tudta nem csak tudását kell majd ott bizonyítani, de a francia sovinizmussal is meg kell majd küzdenie. És sikerült neki, mert 1995, 1996-ban, 1997-ben és 1999-ben francia hajtóchampion lett. És ezt úgy érte el, hogy nem trénerkedett, csak vendéghajtásokat vállalt.

A legelismertebb hajtó faggatva, ő is beismeri, hogy nagyon nehéz az Amerikai Díjon győzni, hiszen egy 18 fős mezőnyben nem könnyű helyt állni, mindenképpen egy bomba formában lévő ló kell hozzá.
Svédországban szeret a legszívesebben hajtani, ott nagyon sportszerűek az emberek, Franciaországban a mamut mezőnyök miatt már nehezebb a dolga, Olaszországban pedig már nagyon oda kell figyelnie, mert ott néha már vérre megy a verseny. Ennek ellenére az olaszok lovait dicsérte a legjobban, szerinte ott található Európa legkiválóbb anyakancái és csikói.

Hajdu Bíborka





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés