keresés a lovardák között


A kezdők szerencséje

Két történet egy írországi lovas múzeumból

Kinek mit jelent Írország? Kilkenny, a Tullamore whisky vagy a sztepptáncos Michael Flatley nevére kapják fel a fejüket? A lovassportok szerelmesei biztosan a turf fellegváraként emlegetik, ahol még a legkisebb falu is minimum egy fogadóirodával büszkélkedhet. Egy ír lófarmon előfordul, hogy egy kanca utóbb heréltnek bizonyul, és akad, hogy egy hobbizsoké nyeri a derbit.

Fergie Benson esete Ms. O’Briannel

Fergie Benson esete Ms. O’Briannel

Mr. Benson nyugdíjas napjaira elsajátította a lovaglás fortélyait. Hisz tisztességes ír polgár ő! Baráti körben már-már profiként emlegette magát. Pár pohár sör mellett szívesen mesélgette hétvégi kalandjait, melyekben természetesen egy méter felett ugratott, vadászotokon vett részt, és csakis jó szívének köszönhetően nem ejtett eddig vadat. Ezt a történetet azonban, ebben a formában ő biztosan nem ismeri.

Minden héten felkereste a ballinasloe-i lovasmúzeumot, természetesen a tárlat megtekintéséhez kísérőt is fogadott, Ms. O’Briant kölcsönözte ki hétről hétre. Partnerében megbízott, minden lépését ismerte. Szombaton reggel, tíz óra előtt tíz perccel Mr. Benson frissen vasalt ingben, zakóban, lovaglónadrágban, finom, ropogós bőr csizmában és kobakban, pálcával a kezében jelent meg. Guggoló, nyújtó és helyben kocogó bemelegítés után megpaskolta a korábban felnyergelt Ms. O’Brian nyakát, és dél-íres „húp-up!” felkiáltással lassan nyeregbe pattant.

Az ügyeletes aznap Sabina volt, így a tereplovagláshoz korábban ő vezette fel az egyetlen szürkét a múzeum udvarára. Fergie-t mindenki ismerte és kedvelte, kissé túlzó, de szórakoztató történetei ellenállhatatlanná tették, és megédesítették a ködös, esős napokat. Szokásához híven aznap is először katonai éveiről mesélt, és sajnálkozását fejezte ki, hogy akkor még nem bírt a lovagló tudomány ismereteivel. Sabina rendszerint megnyugtatta: „Soha semmit nem késő elkezdeni, Fergie”. Ilyenkor érték el az ösvényt, ahol ügetésbe váltottak, majd rövid vágta után egy mindig váratlanul felbukkanó negyven centis akadályon ugrattak át. Fergie-t ez mindig meglepte, a lovas osztály dolgozói azonban kedves mosollyal az arcukon soha sem emlékeztették őt, hogy ez már a múltkor is itt volt, sőt mindig itt van. Aznap azonban Fergie nagyon elégedetlen volt, mintha még Ms. O’Brian szürke színe sem volna a régi… Ma valahogy még menni sem akar. Természetesen Írországban mindenről az időjárás tehet.

Az első akadály előtt a lassú poroszkálásból a szürke hirtelen lefékezett, és legelni kezdett, Fergie csakis kiváló lovastudásának köszönhetően maradt a „ló nyakán”. Nyergét és hangját is rendbe hozva megerősítette, hogy ez is az időjárásnak köszönhető.

Kissé öreges és makacs ma Ms. O’Brian viselkedése. „Ha én ezt a kocsmában elmesélem, hogy vágtából megugrott és lefékezett, persze én fennmaradtam” – kezdte a történetet gyakorolni. Sabina biztosította afelől, hogy Ms. O’Briant nem zavarhatja meg a szokásos helyi időjárás, csak a megfelelő helyen és időben kell a szárat odaadni és biztatni. Fergie szabadkozott, ő pontosan mindent úgy csinált, mint máskor, és kérte, hogy Sabina is próbálja meg, mert hátha a patájával van valami baj, és ő nem szeretné erőltetni. Örömmel cserélt lovat, és kis kárörömmel az arcán várta, hogy Sabina Ms. O’Briant átugrassa a negyven centiméteres akadályon. Sabinának elsőre sikerült, de belül nem volt elégedett sem magával, sem a lóval.

Utána Fergie többször próbálkozott, de nem sikerült átvinnie az akadályt. Csalódott volt, ezért kérte, forduljanak vissza, hisz ebben a tempóban biztosan még egy jó fél óra, mire hazaérnek. Tíz perc múlva már otthon is voltak, a szürke hazafelé fordítva sebes vágta után az istálló előtt állt. Fergie arcán a félelem keveredett a büszkeség kifejezésével, most először igyekezett hamar leszállni, egy percig délceg járást magára erőltetve autójához sietett, és mosolygó arccal mindenkinek búcsút intett.

 

 

Sabina is leszállt a pej lóról, és másodikként Ms. O’Briant nyergelte le. A heveder kikapcsolásánál azonban egy váratlan objektumba ütközött: Ms. O’Brian relaxált pénisze zavarta meg a kilátásban. Döbbenten érdeklődött, hogy is történhetett, hisz a telepen egyetlen szürke ló van, a tizenkét éves kanca, Ms. O’Brian. A recepciós felvilágosította, hogy a főnök két napja eladta Ms. O’Briant, és a fiatal szürke herélt tegnap érkezett tizedmagával, az új szállítmánnyal.

Sabina akkor értette meg, hogy valójában ez a ló szinte betöretlen, és külső hasonlósága ellenére ő csakis Mr. O’Brian lehetne. Kavarogtak benne az érzelmek, dühös volt magára, hogy megszokásból végezte munkáját, de ötven ló közül a megfelelőt befogni, és időben felnyergelni nem kis mutatvány. Örült, hogy a jó öreg Fergie ép bőrrel megúszta. Sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Mérges volt a felelőtlen tulajdonosra, aki nem említette a cserét. Nekem már mosolyogva mesélte a történetet, de hozzátette, hogy szégyelli magát, hogy huszonéves gyakorlat után nem is gyanakodott cserére.

 

 

Carol Smith, a hétvégi zsoké

Sabina Carol Smith-ről már derűsebben mesélt.

Carol hetente kétszer levehette egyszerű, szürke hivatali kosztümjét, és helyette felölthette kedvenc viseletét, a kobakot és a testhez simuló lovas öltözetet. Ilyenkor volt igazán elemében, csinosan karcsúnak látta sziluettjét az autó ablakában, ahol öltözetét soha nem felejtette el még utoljára ellenőrizni.

A múzeumban a Hétvégi Zsokénő nevet kapta, mert szombaton és vasárnap begördültek kopottas családi autójukkal, gyermekei kiabálva elhagyták a hátsó ülést, férje pedig komótosan terelgette őket a kávézóba, amely ablakából integethettek lovon távolodó édesanyjuknak.
 
Carol szomorú volt, hogy erős dioptriás szemüvege miatt nem lehetett belőle hivatásos zsoké, holott minden adottsága megvolt hozzá. Szemtengely-ferdülése és távollátása azonban kizáró ok volt, így csak hobbiként űzhette kedvenc sportját. Hétvégén azonban új élet költözött a szürke kis hivatalnoknőbe. Lovaglás előtt komoly dilemmát okozott a kobak megfelelő felhelyezése, hiszen, szemüvegével küzdött, így néha annak eltávolítása mellett döntött.

Ő is Sabina társaságában vághatott neki a terepnek. Miután családjának mosolyogva búcsút intett, és a látóhatáron is eltűnt, pálcájával és sarkával erős vágtára biztatta a lovat. Vakmerő mutatványai még Sabinát is meglepték, imádott ugratni, mindig a magasabb és veszélyesebb akadályokat kereste. Maximálisan átadta magát az élménynek, sikítozott: „Hurrá, gyia, még!”. Utolsó leheletéig hajtotta a lovat, és magát is szinte az őrületbe kergette, Sabináról nem is beszélve.

 

Ha szemüvegét magán hagyta, minden ugrás után viaskodott a visszahelyezésével. Vagy a kobak alól halászta ki, vagy Sabinának kellett a sárból kihorgászni. Ha pedig amellett döntött, hogy leveszi, Sabina koordinálta lépteit. Carol nem érezte a veszélyt, pedig sokszor került szélsőséges helyzetbe. Amikor sebes vágtából a vizes árkot ugrotta át, a talajt elhagyva a lendülettől szemüvege keresztbe állt arcán, és a kobak zsinórjába gabalyodott, így egyensúlyát elveszítve a sárba zuhant. Lelkesedését semmi sem törhette meg, még akkor sem adta fel az akadályok leküzdését, mikor arcát egy bokor teljesen összekaszabolta, hófehér öltözete pedig sáros-barna színűre váltott. Carol családjával együtt sajnos felelősségérzetét is a kávézóban hagyta, csöppségei mit sem sejtettek abból, hogy édesanyjuk az önmagáért és szemüvegéért vívott harcból néhányszor majdnem vesztesen került ki.

Isten áldja Fergie-t, és segítse Carolt, mert Sabina azóta már nem dolgozik a ballinasloe-i lovas múzeumban.

Szerző, fotó: Untrei Gabriella
Frissítve: 2012.03.20
Címkék: Írország, akadály, zsoké, terep, telep

 





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés