keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lóápolás


Lévay Sámuel, a huszti kovácsmester

Manapság már ritkaságszámba megy, ha a régi mesterségek egy-egy művelőjével találkozhatunk. A huszti Lévay Sámuel kovácsmester 74 évesen még mindig aktívan végzi munkáját. Az idős férfi egy helyi kovácsdinasztia sarja: már apja, nagyapja és dédapja is ezt a mesterséget űzte. Ottjártunkkor az idős mestert műhelyében találtuk, akit életéről, munkájáról kérdeztünk.

- Úgy tudjuk, Samu bácsi régi kovácsdinasztia tagja...

- Igen, de nem vagyunk tősgyökeres husztiak. Az ősi nemesi család Léva városából származik, innen ered a Lévay név. Később az elődeim innen áttelepültek Debrecenbe, majd 1667 körül átköltöztek Husztra és azóta itt élünk. A Debrecenből áttelepülő ősömet járási szolgabíróként helyezték át ide, tehát nem voltunk mindig kovácsok. Erdélyi szálai is vannak a családnak: egyik anyai nagyapám Erdélyből települt át Beregszászba. Apai nagyapám, Lévay Lajos, hírneves kovács volt, az apám, Lévay Károly is kovácsként kereste a kenyerét. Nagydarab, 120 kilós ember volt, csupa izom, semmi pocak, ugyanis a kovácsok egyik sajátossága, hogy a nehéz munka és az igénybevétel miatt az ember leadja a felesleget magáról, megizmosodik. 20 évesen bevonult az osztrák-magyar hadseregbe, ahol megkapta a törzsőrmesteri rangot. Az első világháborút ebben a rangban harcolta végig, majd a háború után visszatért az üllő és a pöröly mellé. Nagyon jól értette a mesterségét. Olyan ütemesen verte az üllőn a pöröllyel a vasat, hogy a fém csengésére táncolni lehetett. Az számított jó kovácsnak, aki ilyen ütemesen tudott dolgozni.

- Milyen hagyományai vannak Huszton a kovácsmesterségnek?

- Lévén, hogy Huszt az öt koronaváros egyike volt, természetes, hogy majd minden mesterség képviseltette itt magát. Volt a városban üveges, asztalos, kalapkészítő, cipész, tímár, szűcs, szabó, kerékgyártó, béltisztító. S természetesen kovács is. Ezek a régi, nagy hagyományokkal rendelkező mesterségek városunkból az idő múlásával szép lassan eltűntek, átalakultak: szinte mindegyik modernizálódott. A kovácsmesterség is háttérbe szorult, egyedül én művelem ma már a városban.

- Milyen volt a régi huszti kovácsok élete?

- Céhekbe tömörültek, ami általában minden itteni mesterségre jellemző volt. Ezeknek a céheknek érdekük volt, hogy a hírnevükön ne essék csorba, ezért amikor tanoncokat, vagyis inasokat vettek fel, nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a fiatalok a kovácsmesterséget tökéletesen elsajátítsák. A fiatalok többsége amúgy sem volt hanyag. Ott voltak mindig a mester mellett és figyelték, hogyan dolgozik, mert tudták, hogy csak úgy lehet belőlük is egy napon mester, ha leteszik a kovácsvizsgát. Az pedig nem volt könnyű, sok mindenen el lehetett bukni. Pl. akkor volt valaki jó patkókészítő, ha a patkó a ló körméhez igazodott. Ha másként volt elkészítve, akkor kisebezte az állat patáját, és az nem tudott dolgozni. Ilyen esetekre sokszor a sebek gyógyítását is oktatták a kovácsoknak, ők voltak az ún. gyógykovácsok. Apám is kitanulta ezt a szakmát Budapesten.

Általában a tanoncok három évig voltak inasok, majd ha sikerült a vizsgájuk, még két évet kellett segédkezniük a mester mellett, aztán önállósulhattak. Minden mesternek külön jelzése volt, amit az általuk kovácsolt termékekre, pl. a patkókra véstek. Nekünk is volt ilyen jelünk: egy bevágás a patkó jobb szárán. Ez sok mindenre alkalmas volt, még a nyomozást is segíthette. A régi időkben sok mindent csak lóval tudtak ellopni, így a helyszínen ilyenkor általában mindig maradt pata- és patkónyom. Ha a nyomban benne volt a jelzés, meg lehetett belőle tudni, melyik kovácsnak a jele, és hozzá fordulva a csendőr ki tudta deríteni, kik patkoltattak nála.

- Mi volt az első munkája?

- Már kisgyermekkoromban bejártam a műhelybe, ahol figyeltem apám munkáját. Később az édesapám külön az én számomra készített egy kisméretű kalapácsot. Ezzel gyakoroltam a kovácsolást, de mivel még kicsi voltam, fel kellett állnom egy ládára, hogy elérjem és ütni tudjam az üllőn a vasat. Tízéves koromban, 1942-ben egyszer az iskolából hazaérkezve egyedül voltam a lakásban, mivel édesapám a városba ment. Egyszer csak beállított hozzánk a város egyik fiákerese, hogy megpatkoltassa a lovát. Én addig még soha nem vertem fel patkót, de gondoltam, most megpróbálom. Meg is patkoltam a lovat. Később hazajött apám, aki megtudva a történteket éktelenül leszidott és megvert, mert azt hitte, esetleg rosszul végeztem el a munkát. Másnap ismét eljött ez a fiákeres, s apám mindjárt a ló patáját kezdte vizsgálni. A fiákeres meg mosolygott, oldalba bökte apámat, s azt mondta csendesen neki: "Csendbe légy, Károly, még jobban felverte a patkót, mint te."

-Hogyan alakult ezt követően az élete?

- 17 évesen elvittek - sok más fiatalhoz hasonlóan - a Donyec-medencébe, Donbászra szenet bányászni. Nem bírtam sokáig az embertelen körülményeket, ezért megszöktem. Hazatérve megházasodtam, és azóta kovácsmesterséggel keresem a kenyeremet. A helyi református gyülekezetben presbiter vagyok már több mint tíz éve.

- Miben változtak a hagyományok, az eszközök?

- Az ipari fejlődéssel együtt természetesen a hagyományok és az eszközök is változtak, beköltözik a kovácsműhelybe is a technika, pl. a villanyhegesztő. A tűz szítására a nagyapám és az apám idejében még a kézifújtatót használták, de én már villanymotort. A régi kovácsszerszámok, mint pl. az üllő, pöröly, lyukasztókalapács, vasvágó, fúró stb. azonban még megvannak és használom is őket. Különösen büszke vagyok a nagyapámtól örökölt kézifúróra.

- Van-e elég munkája?

- Nem panaszkodhatom, van munka bőven. Készítek kaszakarikákat, megjavítom az ekevasakat, de legfőképpen patkókat készítek és patkolok. Szerencsére az utóbbi időben Huszton és a járásban is egyre több ember tart lovat. Az állatokkal egyrészt szántanak, másrészt homokszállításnál alkalmazzák őket. A ló a teherautótól eltérően márciusban is képes lemenni a Tiszára homokért, de minél többet dolgoztatják az állatokat, annál gyakrabban kell őket patkolni. Így aztán ma is szükség van a kovácsra, a patkókra. Legutóbb is több mint száz patkót készítettem, hogy a rendeléseket ki tudjam elégíteni...

Fischer Zsolt

Forrás: Kárpátalja

2007.05.27.





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés