Két favorit küzdött a Hatvani Vágtán

    Harmadik alkalommal rendeztek Nemzeti Vágta előfutamot Hatvanban június 27-én. Az esemény évről-évre újabb programokkal megtűzdelve várja a lovasokat és a lóbarátokat a Népkertbe.

    Még 50 képünk van az elővágtáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez

    Izgalmas versenyt vártak és kaptak a hatvaniak: három favorit indult a harmadik alkalommal megrendezett Hatvani Vágtán június 27-én. Másodjára írták ki a Kishuszár futamot, első alkalommal rendeztek Fogathajtó versenyt. A futamok között kézműves vásár, vattacukor, pónilovaglás és Pajtaszínház kötötte le a legkisebbeket.

    Az első előfutamban Princz Tibor és Dáma (Lőrinci), Sík Bettina Pálma és Szilaj (Jászfényszaru) és az abszolút favorit, Szentes Barbara és Szeder (Hatvan) álltak a rajthoz. Sajnos Jászfényszaru lovasát még a rajt előtt ki kellett zárni: lova olyan ideges volt a felvezetéskor, hogy még a védőkordont is kitörte. Szeder teljes nyugodtsággal vonult fel Szentes Barbarával – amit az előző években Cordobáról nem lehetett elmondani. A futamot leginkább egy laza bemelegítő lovaglásként lehetne jellemezni, melyet Szentes Barbara és Szeder lazán nyertek meg.

    A második előfutamban Fekete Ilona Szemafor Rezgővel (Kisköre), Berczi Sándor Salimmel (Nagytarcsa), és Dóbiás Viktória Dorottya Black Jackkel (Heves) indultak. A hevesi lovast lekörözték, Kisköre a startnál beragadt, ezt a hátrányt végig nem sikerült leküzdenie, így Nagytarcsa jutott tovább a döntőbe.

    Az előfutamok közül a harmadik bizonyult a legizgalmasabbnak, ugyanis két favorit mérkőzött meg: Vaka István és Ciceró Kerekharaszt színeiben, illetve Polyák Nikolett Monacoval Kartal színeiben. Szintén ebben a futamban indult Atkárt képviselve Sebők Alexandra Kitti, Líra nevű lovával.

    A startból Vaka István ugrott el a legjobban, de a három lovas fej-fej mellett haladt. Meglepetés történt, mikor Kitti és Líra – maga mögött hagyva Ciceróékat – Polyák Nikit és Monacot szorongatta. A három lovas együtt készült a futamra, így talán már előre tudták, kinek milyen esélyei lehetnek a vágtán. Végül Polyák Niki és Monaco nyert három hosszal.

    A verseny sajátossága, hogy a favorit lovasainak egyéni aláfestő zenét indít, a dalokat általában akkor hallhatod, mikor az adott lovas elvonul, vagy épp róla van szó:

    Egy év kihagyással újra rendeztek Kishuszár futamot. Más helyeken ezt a számot nehezen tudják indítani, de a hatvani kistérségben sok fiatal érdeklődött a futam iránt, így könnyedén meg tudták szervezni.

    A Kishuszár futam első előfutamán Hrubos Boróka Szepivel lekörözte Petrovics Bencét és Hegedűs Cintiát. A két lovas nem tudott kijönni egymástól, pónijaik ragaszkodtak egymáshoz, hatalmas küzdelem folyt, ki vágtat be a második helyre. A második előfutamból Tóbiás Zsuzsa jutott tovább Archybalddal. A harmadik futam is páros futam volt: Misányi Henrietta Ancival, Vajdási Réka Popeye-jel indult. Baráti futamnak tűnt, amikor az egyik lovas lehagyva a másikat hátrafordult és inkább megvárta őket, hogy együtt fussanak be, de Anci orra előbb érte el a célvonalat.

    Még 50 képünk van az elővágtáról. Kattints a képre a galéria megtekintéséhez

    Az I. Hatvani Fogathajtó verseny első futamát a Pajtaszínház előadása előzte meg. Több órás pihenést követően zajlott le a fogatosok második futama, eredményhirdetésük után pedig következett a Kishuszár döntő.

    Már a rajtnál lehetett izgulni, hogy Szepi vagy Archybald ér-e be elsőnek a célba, Anci több hosszal lemaradva utánuk kényelmesen vágtázgatott a pályán. A Vágta történetében először fordult elő, hogy holtversenyt hirdettek: célfotó alapján is egyszerre ért be Hrubos Boróka és Tóbiás Zsuzsa, így ők ketten biztosan indulnak a Nemzeti Vágtán.

    A Kishuszár díjátadóját követte a Hatvani Vágta döntő futama a két favorittal, Szentes Barbarával és Polyák Nikolettel. Melyikük nyer? Vagy meglepetés ér mindenkit, és Berczi Sándor nyeri meg a döntőt Salimmel?

    A verseny szoros volt. Salim végig lemaradt, az első helyért többnyire Szeder és Monaco harcolt. Szentes Barbara eddig minden Hatvanban megrendezett vágta előfutamon indult, és ezeket meg is nyerte, de a kétszeres bajnokot legyőzte Polyák Nikolett Monacoval.

    A Hatvani Vágta záró programja a Nemzeti Lovassszínház – Mátyás az igazságos című előadása volt. A fellépő 20 ló többsége, illetve a statiszták a Petőfibányai Lóbarát Egyesület és a Hatvani Lovasegyesület lovasai voltak. A darab este fél kilenckor kezdődött, és még két órával később is ott tartotta a nézőket.

    2015.07.01. Maksa Eszter, Lovasok.hu

    Hozzászólások