Végre egy kedvező lehetőség lovas balesetbiztosításra és edzői felelősségbiztosításra!
A biztonság az első. Most egyedülálló lehetőség nyílik kedvező feltételekkel balesetbiztosítás és edzői felelősségbiztosítás megkötésére, amely teljes körű védelmet nyújt mind a lovasok, mind az edzők számára. Legyen szó hobbilovasokról, versenyzőkről vagy lovas szakemberekről, a megfelelő biztosítás nyugalmat adhat a mindennapokban és versenyhelyzetekben egyaránt.
Lovas balesetbiztosítás
Az MLSZSZ egyesülethez leigazolt versenyzők az éves regisztrációs díj befizetésével jogosulttá válnak szabadidős lovas versenyeken indulni. A regisztrációs díj tartalmazza a lovas balesetbiztosítást, mely a befizetés időpontjától következő év március 1.-ig érvényes.
Hobbi lovasoknak, edzőknek és lovasiskoláknak is van lehetősége biztosítást kötni regisztrációt követően. A biztosító kockázatviselése kiterjed a biztosítás hatálya alatt a világon bárhol, bármikor bekövetkező biztosítási eseményekre (bármilyen lóval kapcsolatos baleset esetén), ezért a biztosított (kiskorú esetén a gondviselő) jogosult a biztosító által a szerződésben meghatározott összegre.
Más lovas egyesületek versenyzői is jogosultak a balesetbiztosításra regisztráció és a regisztrációs díj befizetése után. Az MLSZSZ országos és régiós bajnokságain kötelező a balesetbiztosítás, ezért indulási feltétel hogy a lovas rendelkezzen adott évre MLSZSZ regisztrációval és regisztrációs díjfizetéssel.
Aki nem tagja semmilyen lovas egyesületnek szintén jogosult a balesetbiztosításra regisztráció és a regisztrációs díj befizetése után. Számukra van lehetőség belépni az MLSZSZ-be, ahol a regisztrációs díj tartalmazza a lovas balesetbiztosítást.
Lovas szervezetek (tagegyesületeink) számára van lehetőség csoportos regisztrációra és díjrendezésre, ezt pl. lovastáborok, terep, és túralovaglások szervezőinek és résztvevőinek ajánljuk.
Részletek és regisztráció: https://szabadidolovas.hu/dijak-es-biztositas/#balesetbiztositas
Lovas edzői felelősségbiztosítás
A lovas edzői felelősségbiztosítást bárki igényelheti, aki a sporttörvény vagy a lovardatörvény értelmében jogosult oktatási tevékenységre és befizeti a tárgyévi edzői regisztrációs díját a Magyar Lovas-Szabadidősport Szövetség felé. Lovardák/egyesületek saját munkatársaikat is regisztrálhatják és a Magyar Lovassport Szövetség regisztrált edzői is csatlakozhatnak.
Mire jó a lovas edzői felelősségbiztosítás?
- Vitás helyzetekben jogi segítségnyújtásra
- Edzői felelősséggel összefüggő személyi sérüléssel járó felelősségi ügyekben anyagi térítés
- Edzői felelősséggel összefüggő anyagi károk megtérítésére
- Edzői felelősséggel összefüggő esetekben kártérítés megfizetésére
- Célszerű, hogy az edző lovasa rendelkezzen balesetbiztosítással, mert ha a kár nem éri el a minimális önerő mértékét, akkor az fedezi az okozott kárt és a felelősségi körön kívüli balesetekre is fedezetet nyújt (pl. a gyerek bemegy az istállóba, benyúl Bogyó pónihoz, aki megharapja – ez nem edzői felelősség, de lovas baleset)
Miért érdemes ezt a lehetőséget választani?
- Kiemelt fedezetek akár 10 millió Ft káresetenként
- Minimális önrész, 10%, minimum 100.000 Ft
- Rendkívül kedvező ár
- Rugalmas ügyintézés
- Nem szükséges verseny edzőnek lenni a csatlakozáshoz
- Lovasturisztikai vállalkozások is csatlakozhatnak
- Nem szükséges plusz költségért plusz vizsgákat tenni
- Nincs minősítés és megkülönböztetés
Milyen végzettséggel lehet csatlakozni a biztosításhoz?
- Lovas sportoktató
- Lovas sportedző
- Lovas túravezető
- Lovas szakedző
- Lovaskultúra oktató
- Lovastanár és szervező
- Ménesgazda
- Mesterlovász
- Lovasterapeuta
- Állat-asszisztált coach
- Belovagló
Részletek és díjak: https://szabadidolovas.hu/dijak-es-biztositas/#edzoifelelossegbiztositas
2025.02.12.