Lázár Vilmos a Magyar Lovas Szövetség elnökének javaslatára négy évtized múltán a kontinensviadal újjáéledt. E jeles alkalomból az Európa-bajnokságok történéseire, magyar sikereire Dr. Várady Jenő és e korszak szakértő újságírói: Dávid Sándor, Róth Ferenc, Salánki Miklós Aranyúton című kitűnő könyve alapján emlékezünk. A hitelességet a sorozat lektora e nagy fogatidők tanúja, Salánki Miklós garantálja.

Európa-színvonalú rendezés

Ezen a versenyen a lengyel állam, a Lengyel Lovas Szövetség, a lótenyésztők, a Sporthivatal fogott össze, éreztette gondosságát, törődését és támogatását. Az Eb-rendezés sikere mindenkinek fontos volt – sokat tettek érte. Mindezek eredményeként a szervezés Európa-színvonalú volt. 

Mindehhez nagyban hozzájárult maga a helyszín: a tribünöktől a kilátás – a pályán keresztül –egyenesen a másfél kilométernyire  levő tengerre esett.

Semmi „utóhatása” az előző, windsori Eb-érem nélküli szereplésünknek. A „respekt” változatlanul nagy. Sokan bizakodtak, hogy a magyarokat „el lehet kapni”. Ott volt a csapatban az előző évi világbajnok Fülöp Sándor /Freuenfeld, 1974/. Mindenki minket akart megverni – mint máskor is. Máskor is.

A verseny

Díjhajtás egységes csapatteljesítményt hozott: Fülöp 113, Abonyi 111, Bárdos 109, Muity 108, Papp 103 pontot hajtott. A maratonszakasz ötletesen újszerű volt – szól Várady Jenő szak véleménye. Az „A”, „C”, „E” szakaszok a pálya fő tribünje elől – a városon át – indultak a terepre, majd másik útvonalon ugyancsak a tribün elé érkeztek. 

Frappáns, közönségvonzó elgondolás!  Őszintén mondva nem hittük, hogy mindez technikailag nyomon követhető. Pedig ezt is kulturáltan megoldották. Sötét ruhás, fehér inges rendezőkkel és szuper gépi időméréssel! Példásan fegyelmezett személyzettel. A fogatversenyek bíróinak technikai felszerelése olyan volt a nálunk szokásoshoz képest, mint a félszemű tengeri kalóz szektánsa az óceánjáró radarjához.

Ilyen háttérrel valóban megoldható volt, hogy a pályára özönlő fizető közönség 155 startot és 155 célba érkezést láthasson. Egyidejű és azonnali részeredmény-hirdetés mellett.

Felfelé a lejtőn

Az „A” ügetőszakasz tizenegy kilométere egyenesen húzott be a tengerbe. Minket nem izgatott, mert felkészültünk rá. Szabadidőben irány a tenger! Sokat gyakoroltunk. Kellett is, mert – mint a pályabemutatón kiderült –, közel  1100 métert kellett tengerben hajtani. Előírtam versenyzőinknek, hogy inkább a hullámok által keményre nyalt homokpadon, mint kint a napsütötte mély homokon hajtsanak, mert az teljesen kiveszi a lovak erejét /Várady/.

A változatosság kedvéért a széles famóló három ívének valamelyike alatt is el kellett hajtani. Mi a legmélyebb víz felettit, a legbelsőt választottuk, mert a lovak feje – a mélység miatt – ott fért el a legjobban.

Soha vissza nem térő alkalom volt vízben hajtott magyar fogatokat a kék tengerben látni. Ritmusban mozgó, pergő, eleven lüktető világ, 31 négyesfogat nagy kavalkádja és parádéja ez.

Egész délután folyt a kimondottan nehéz terep értékelése. 1. Abonyi, 2. Muity, 3. Bárdos.. „Mintha toronyba kellett volna felhajtani, olyan volt a legtöbb emelkedő. Csak vágtában lehetett felkapaszkodni rájuk”- értékelt Abonyi.

Fülöp versenye volt a legdrámaibb. A kitűnő Bihar a verseny elején rosszul lett. Végig kétséges volt, hogy célba ér e? Társai segítéségével célba ért. Az akadályhajtásban is nehéz pálya várta a hajtókat, ám meg kell hagyni, az aacheni ugró akadályokhoz hasonlóan díszítve, népi elemekkel ízlésesen csinosítva /gémeskút, karám, virágok, asztalok, padok/.

Az akadálypályán – hatan, Abonyi, Bárdos, az angol Bowman, a német Duen és Freund, a lengyel Czerminski – voltak hibátlanok. Ezzel Bárdos már a második helyre került és Muity is marad harmadik! Tehát már megvolt az 1975. évi négyesfogathajtó Európa-bajnokság arany-, ezüst- és bronzérmeinek gazdája.

Ami a jövőt tekintve legalább ennyire fontos: Muity Ferenc és Bárdos György nagyszerű szereplése táplált nagyon szép reményeket.  Bárdos a tapasztaltabb. Muity „most szagolt először puskaport” ilyen nagy versenyen – s nagyszerűen helytálltak. Abonyi Imre kétszeres egyéni és csapat Európa-bajnoki címmel búcsúzott a kontinens viadaltól. Még nem volt világbajnok – de 1976-ban következett az appeldoorni vb. Egyéni- és csapat-világbajnoki címével ott is csúcsra ért.

Kövekezik: IV. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, 1977. Donaueschingen

Abonyi nélkül:   A „csikócsapat” bravúrja

Fülöp Sanyi:

„Mikor találkoztam először a lóval? Úgy három éves lehettem. Tanyán éltünk. Eltűntem anyám mellől. Az istállóban egy ló mellett üldögélve találtak rám. Talán így kezdődött.”

Az agrármérnök hajtót 1969-ben, Aachenben dobták mélyvízbe. Abonyi Imre éppen munkahelyet változtatott, Kádár László beteg lett – tehát „előkapták.” Innen számítja fogathajtó életének kezdetét.

A díjhajtás nagymestere. Ahhoz a versenyzőgárdához tartozik, amelyik még együtt versenyzett a legnagyobbakkal, Kádárral, Abonyival.

Kedvenc lova talán Magiszter. Nem a világklasszis fogatlovak közül való. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem lovardájában hozta össze jósorsa Vele. Lóegyéniség. Sanyi első díjugrató győzelme és sikerélménye Hozzá fűződik.

Első világbajnokunk /Freuenfeld, 1984/. Háromszoros csapatvilágbajnok /Apeldoorn, 1976; Kecskemét, 1978; Szilvásvárad, 1984/. Négyszeres csapat Európa-bajnok /Budapest, 1971; Sopot, 1975; Donaueschingen, 1977, Haras du Pin 1981/ 

KapcsoLÓdó cikkek:

VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság (6/2. rész) >>>

VIII. Négyesfogathajtó Európa-bajnokság (6/4.rész) >>>