keresés a lovardák között


Kína: 2100 év után új irány a lótenyésztésben

A kínai Shandan lovas farm 2100 év után most először döntött úgy, hogy megváltoztatja lótenyésztési stratégiáját és a hadászatban használt lovak tenyésztése helyett a jövőben a versenylovakra és sportlovakra fognak koncentrálni.
A Gansu és Qinghai tartomány közötti hegyvidéki területen fekvő farm összesen 219.694 hektáron terül el.

A harci lovak tenyésztése ezen a területen egészen a Han dinasztiáig nyúlik vissza (i.e. 202 – i.u. 220). A farm még a Kínai Népköztársaság 1949-es megalapítása után is katonai lovakat tenyésztett, öt évtized alatt több mint 84.000 példányt.
 

2001-ben a kínai állam csökkentette a lovak tenyésztésére szánt összeget, a farmot ekkor a Kínai Állattenyésztési Csoport vette át. A hangsúly pedig átkerült a sport- és versenylovak tenyésztésére.

A hagyományos Shandan ló kimondottan katonai célokra alkalmas, a versenylovakkal, illetve a sportlovakkal szemben támasztott követelményeknek azonban nem felel meg. Ezért a farmra Nagy-Britanniából, Szaúd-Arábiából és Kazahsztánból importáltak tenyészállatokat a Shandan fajtával való keresztezés céljából. Az új állatokkal együtt a farmon jelenleg mintegy 3000 ló él.

A lovaglás és a lovassportok Kínában is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Kínában jelenleg több mint 300 lovas klub működik, és a privát lótulajdonosok száma is folyamatosan nő.

2012.09.20. Kresák Réka
Forrás: http://news.xinhuanet.com

 





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés