keresés a lovardák között


Fabricy Kovács Mihály 
az amerikai könnyűlovasság alapító apja

Készítette: Nagy Tibor

<< Vissza a Lovas Történelmi Emlékeink oldalára

Bár erre a címre többen is joggal igényt tartanak, mégis jogosan sorolhatjuk közéjük az alább bemutatandó egykori hazánk fiát. Ő volt az első magyar, akit névszerint ismerünk azok közül, akik az Amerikai Egyesült Államok szabadságáért áldozták életüket. Személye az amerikai magyarság nemzeti identitástudatának fontos része lett. Jelmondata, amely latinul így hangzik: Fidelissimus ad Mortem, angolul Faithful unto Death azaz Hűséggel Mindhalálig, az amerikai magyarság jelmondata lett.

Fabricy Kovács Mihály

Születésének csak a helye biztos, pontos dátuma viszont nem ismert. Különböző, egymásnak ellentmondó levéltári adatok alapján mégis, az látszik a legvalószínűbbnek, hogy 1724 augusztusában, Karcagon, vagy ahogy akkor nevezték – Karczag Új Szálláson született. Családjáról, gyermekkoráról szinte semmit sem tudunk. Karcag község református anyakönyvét csak 1730-tól vezették. Ezen időpont előtti események, csak később keletkezett különböző iratokból, jegyzőkönyvekből következtethetők vissza. Tanulmányait vélhetőleg, a karcagi református gimnáziumban végezte. Iskolai tanulmányait 1739-ben fejezte be, és szinte azonnal felcsapott huszárnak. 1740. január 20-án a Pest vármegyei Gyömrőn beállt közhuszárnak a Hávor-huszárezredbe.

(Megjegyzés: a 18. században az uralkodók még csak viszonylag kis létszámú reguláris (hivatásos) katonaságot tartottak fenn, és ha a háborús helyzet úgy hozta, esetileg felállított katonai egységekkel egészítették ki azokat. A gyakorlatban ez úgy működött, hogy az uralkodó pátenst, azaz megbízást vagy felhatalmazást adott egy-egy tehetősebb személynek meghatározott katonai alakulat megszervezésére. Mai szóhasználattal ezek a megbízottak katonai vállalkozók voltak, akik uralkodói felhatalmazással – kvázi állami megbízással arra vállalkoztak, hogy meghatározott katonai hadműveletek lebonyolításához férfiakat toboroznak, azokat katonailag kiképzik, és a csatákban irányítsák azokat. A nemzetközi politikai és katonai viszonyok függvényében aztán a későbbiekben ezeket az alakulatokat vagy megtartották, vagy feloszlatták. Az ily módon megszervezett ezredeket a létrehozó vállalkozóról nevezték el. Egyben ő volt az alakulat tulajdonosa is. A korai időkben ez nagyon komoly hatalmat jelentett. A 19. szászad második felére viszont egyre inkább protokolláris címmé változott és sokszor szövetséges külföldi uralkodóknak adományozták. A 18. században azonban még ténylegesen élet és halál ura volt az általa felállított alakulatnál. Ilyen hadivállalkozó volt Hávor Miklós ezredes is.)

1740 végén tört ki a Habsburg örökösödési háború. Ennek oka az volt, hogy VI. Károly Német-római császár, aki egyben III. Károly néven magyar király is volt, fiú örökös nélkül hunyt el. Hiába próbálta még életében különböző nemzetközi szerződésekkel biztosítani lánya, Mária Terézia számára a trónt, halála után a szomszédos nagyhatalmak fegyveresen próbáltak maguknak minél nagyobb szeletet kihasítani az örökségből.
A meginduló háborúskodásban a Hávor-huszárokat előbb Sziléziában a poroszok, majd Cseh-ország területén a francia zászló alatt harcoló Bercsényi-huszárok ellen vetették be. Itt szembesült hősünk először azzal, hogy mindkét oldalon magyar katonák ölik egymást idegen hatalmak érdekeiért. 1742-ben az ezredét Itáliába vezényelték, ahol már strázsamesterként (őrmester) szolgált. Ezt követően nehezen követhető életútja. 1745-ben Passauban letartóztatják és Budára küldik. Ekkor a jegyzőkönyvek szerint azt állította, hogy a franciáknál szolgált, mint kornétás (zászlóhordozó, azaz zászlós) és a meghirdetett amnesztia hatására tárt vissza. Csakhogy az amnesztia részletező előírásait nem teljesítette, ezért vizsgálati fogságba vetették. Valószínű tehát, hogy Itáliában dezertált, és csatlakozott a francia ezredekhez. Ekkorra azonban a francia huszárság fejlesztése már lezárult és a Habsburgoktól átálló huszárokat gyalogosoknak igyekeztek felvenni. Gyalogossá minősíteni egy huszárt, a huszárság történetében végig a legnagyobb megalázásnak számított. Vélhetőleg ezért próbált meg élni az amnesztia lehetőségével. Sikerül tisztáznia magát, és1745-ben, az akkor felállított jász-kun (Haller) huszárezredhez vezényelték, mint kornétást. Ebben a minőségében harcolta végig a poroszokkal kiújult háborút a Csehországi hadszíntéren. A sorozatos katonai vereségek hatására Mária Terézia békét kötött a kor legnagyobb katonai stratégájával, II. Frigyes porosz uralkodóval. A békekötés után, a jász-kun huszárokat is hazarendelték, és 1746-ban feloszlatták. Kováts Mihály kornétás szolgálaton kívülivé vált. Mondjuk ki: munkanélküli lett.
Életének következő hat éve megint csak nehezen követhető. A legvalószínűbb az, hogy ismételten a franciáknál szolgált. A porosz uralkodó a Habsburgokkal kötött béke után, nagyobb erőket tudott bevetni a franciák ellen, ezért ott újból megnőtt a kereslet a magyar katona iránt. Ha nem is egyértelműek, de ennek vannak írásos nyomai is a fennmaradt francia katonai iratokban. Ezek szerint 1746-ban közhuszárként lépett be a Bercsényi-huszárezredbe és 1752-ben hadnagyként távozott onnan. Közben részt vett azokban az ütközetekben, amelyet a franciák a poroszokkal vívtak. (Érdekességként említem meg, hogy Bercsényi László - Bercsényi Miklós volt kuruc generális fia, aki később Franciaország marsallja lett - nem fogadta el a szökött katonáktól a korábbi tiszti rangra való hivatkozást, hanem mindenkit egy évi közhuszári szolgálattal tett próbára. Az egy év elteltével aztán felterjesztette hadnagyi kinevezésre.) Hősünk, 1752-ben létszámcsökkentés miatt vált meg a Bercsényi-huszároktól.

Mária Terézia

II. Nagy Frigyes

Bercsényi László

A kiváló nyilvántartást vezető porosz hadsereg iratai szerint, Kováts Mihály 1752. szeptember 23-án lépett be strázsamesterként (őrmester) a porosz 1. huszárezredbe, ahol hat hét után, kornétássá léptették elő. Az ezred parancsnoka Székely Mihály erdélyi származású ezredes volt, aki szívén viselte a kor háborúiban ide-oda sodródó magyar tisztek és közkatonák sorsát. Megkönnyítette dolgát, hogy a poroszok is szívesen alkalmazták a kiválóan képzett, vakmerő magyar huszárokat. Az 1. huszárezred tisztikara, szinte kivétel nélkül magyarokból állt. Sokszor, a jobb megbecsülés és katonai előmenetel miatt, a magyarok is szívesen vállaltak porosz szolgálatot. A poroszoknál az előléptetés csak és kizárólag a harctéren szerzett érdemek alapján történt, míg az osztrákoknál sokszor megesett, hogy 17 – 20 éves cseh vagy osztrák származású vagyonos ifjakat neveztek ki parancsnoknak, több évtizede szolgáló harcedzett magyar tisztek felé.

1753-tól 1756-ig az alsó-sziléziai Hernstadt-ban teljesített szolgálatot. Innen csupán gyakorlatozás céljából vonult el rövidebb időszakokra.

1757-re a feltörekvő Poroszország ellen egy európai nagykoalíció ált össze. Ennek tagjai Ausztria, Oroszország, Franciaország és a porosz ellenes német fejedelemségek voltak. A szövetségesek összehangolt hadműveletekre készültek. A poroszok haderejüket három részre osztották. A Székely-huszárezred, és vele együtt Kováts Mihály is abba a csoportosításba került, amelynek feladata Csehországon keresztül Ausztria megtámadása volt. A rövid, hadjáratban, amely egyébként porosz szempontból nem nevezhető sikeresnek, a Székely-huszázered derekasan helytállt. Saját elmondása szerint, Kováts Mihály különböző előőrsi, terep-felderítési, útvonal biztosítási és utánpótlás biztosítási feladatokat látott el. Ezek tipikusan huszár feladatok voltak. Előjárói meg lehettek elégedve vele, mert 1757. február 6-án hadnaggyá léptették elő. Jól jellemzi Nagy Frigyes katonai adminisztrációjának hatékonyságát, hogy Székely Mihály előléptetési javaslata 1557. február 3-án kelt és február 6-án kézbesítették a kinevezést.

Ennek a hadjáratnak volt része egyébként a kolini csata, amely fényes osztrák győzelemmel zárult, és amelynek következtében II. Frigyesnek vissza kellett vonulni Poroszországba. Ezt az ütközetet tekintik a Habsburg birodalom születésnapjának. Ennek emlékére alapította Mária Terézia azt az önmagáról elnevezett érdemrendet, amelynek elnyerése aztán egészen az első világháború végéig minden katonatiszt álma lett.

Az 1757-es év német területeken több szerencsét hozott a poroszoknak. Igaz, kisebb kisiklások voltak. Hadik András ebben az évben sarcolta meg Berlint. Október 17-én a Székely-huszárezred Gothánál rajtaütött a jelentős túlerőben lévő franciákon és fényes győzelmet arattak. Itt, Kováts hadnagy a bal karján súlyosan megsebesült. Ezredét azonban nem hagyta el. A november elején és decemberben lezajlott ütközetekben már ismételten részt vett.
1758-ban előbb a porosz trónörökös személyét biztosító csapatok elővédjének parancsnoka volt, majd különböző német városokban hadisarc-behajtási, rekvirálási feladatokat hajtott végre. Később az oroszok ellen vezényelték. Hasonló feladatokkal telt a következő év is. Ebben az évben a Székely –huszárezred parancsnokságát Kleist ezredes vette át. (Székely Mihályt tábornokká léptették elő.)

Kleist, Július 15-én levélben tudatta II. Frigyessel, hogy osztrák oldalról csoportosan szöknek át hozzá magyar huszárok teljes felszereléssel, fegyverrel. Mivel nem akarta bekeverni őket a saját huszárjai közé, ezért Kováts hadnagy parancsnoksága alatt önálló, létszám feletti, „önkéntes” alakulatot szervezett belőlük. Egyben dicséri is őket, mert ahogy fogalmazott: igen jól tartják magukat és kemény próbáról is tanúságot tettek. Kleist ezredes ezt az alakulatot előretolt felderítő, portyázó feladatokra alkalmazta. A királyhoz intézett levelében írta: „Ilyen portyázásokra a magyar nemzetnek vele született képessége van”. Az év hátralévő részében, és a következő évben is hasonló feladatokat láttak el. Közben a Kováts Mihály vezette csapat létszáma több százra emelkedett. Noha hivatalosan csak 1760. április 1-vel léptették elő kapitánnyá (százados), a hivatalos jelentésekben már ezt megelőzően is így említik. Egyik parancsában maga II. Frigyes is kapitánynak címezte.

Még ugyanebben az évben, - Frigyes határozott utasítására - Kleist ezredes különböző, Frigyessel ellenséges német fejedelemségekben óriási összegű hadisarc behajtásával bízta meg a szabadcsapatot. Ez nagy diplomáciai érzéket kívánt meg a behajtó csapat parancsnokától. Nem az volt ugyanis a feladat, hogy fossza ki és pusztítsa el az adott várost, hanem katonai erődemonstrációval megfélemlítse és tárgyalóasztalnál, szinte üzleti tárgyalásként a kivetett hadisarc „önkéntes” vállalására kényszerítse az adott város vezetését. A sarc összegét persze nem magától találta ki. Azt parancsba kapta. Ezek az összegek sokszor irreálisan nagyok voltak. Megesett, hogy nem tudtak fizetni, ekkor viszont túszokat szedtek a városi előjárók közül. Az átvett összegről pontos elismervényt állítottak ki, és azzal - poroszos alapossággal - pontosan el is számoltak a kincstárnak. A rendszer úgy volt kitalálva, hogy a beszedett összeg meghatározott hányada a sarc behajtóját illette. A behajtón múlott tehát, hogy mennyire volt kíméletlen az adott várossal. Kováts Mihály igyekezett eleget tenni a megbízásnak, azonban sokszor látta, hogy teljesíthetetlenek a porosz követelések. Gyakran, csak a töredékét tudta behajtani a követelésnek. Parancsnoka és maga az uralkodó is ezért egyre türelmetlenebb lett vele szemben. Valószínűleg Kovátsnak sem tetszett igazán a megbízatás, és kihasználva, hogy előző években szerzett sebesülései sem múltak el nyomtalanul, többször kérte parancsnokaitól, hogy gyógykezelés céljából szabadságra mehessen. Ezt rendre elutasították. Végül, amikor az egyik városban betegen feküdt, megvádolták sikkasztással is. Az elrendelt vizsgálat viszont megállapította, hogy nem követett el hibát, sőt, sok esetben a behajtott pénzből, még a saját részét sem vette ki, hanem azt is befizette a kincstárnak. A megsarcolt városok vezetői maguk tanúskodtak Kováts Mihály mellet, miszerint mindenütt úriember módjára viselkedett, és fegyelmezte csapatát. Igyekezett mindég emberséges magatartást tanúsítani. A katonái által elkövetett kihágásokat pedig megtorolta.
Végül 1760 decemberében engedélyezték néki a szabadságot, és ekkor Lauchstädtba gyógyfürdő-kúrára ment. Itt az orvosi fakultás orvosával kiállíttatott egy igazolást, hogy további hadiszolgálatra alkalmatlan. Ezzel Lipcsébe ment a királyhoz, hogy elbocsátását kérje és elbúcsúzzon. Itt azonban a következő szövegű durva választ kapta: „csak kedve nincs, hogy tovább szolgáljon, ahogyan arról Kleist ezredes már beszámolt, menjen vissza a hadsereghez.”. Igaz, a végén hozzátette: „Őrnagy lesz.”. Ekkor azonban már elhatározta, hogy megválik a hadseregtől, és szászországi ismerősei segítségével Lengyelországba szökött. 1761. június 28-i hatállyal törölték a porosz hadseregből, mint dezertőrt.

Lengyelországi tartózkodása tisztázatlan. Feltételezések szerint ekkor került kapcsolatba az akkortájt alakuló lengyel hazafias mozgalommal. Valószínű, hogy ők segítették. Jó okunk van feltételezni, hogy az ő segítségükkel akart Poroszország kikerülésével Franciaországba eljutni. Néhány hónap ott tartózkodás után, Mária Terézia amnesztia rendeletét kihasználva hazatért Magyarországra, és Késmárkra ment, hogy az ottani hatóságoknál jelentkezzen. Ott azonban letartóztatták, és Bécsbe szállították kihallgatásra. (Késmárk, Szlováki északkeleti részén, a Szepességben található. Szlovákul: Keľmarok. Ejtsd:Kezsmarok)

Kováts Mihály és szabadcsapatának tevékenységére már jóval korábban felfigyeltek az osztrák hatóságok. Tevékenységük az 1760-61-es kémjelentésekben többször szerepelt. Tudtak arról is, hogy dezertált a poroszoktól, de nem hitték el. Úgy gondolták, hogy ez csak színjáték és valami titkos feladattal érkezett Magyarországra. Addigi életének sok mozzanatát az akkor készült kihallgatási jegyzőkönyvekből ismerjük. A porosz hadseregbeli szerepéről készségesen beszámolt, azonban az azt megelőző életéről jókorákat füllentett. Úgy tűnik, mintha a francia hadseregbeli kapcsolatait igyekezett volna elhallgatni. Valószínűleg Franciaországnak a Rákóczi szabadságharcban betöltött szerepe, és a kuruc emigrációval fenntartott kapcsolata miatt, ezt Bécsben sokkal szigorúbban bírálták el, mint a poroszországi szerepvállalást.
Érdekes, hogy egész vizsgálati fogsága alatt jól bántak vele, és maga az uralkodó, Mária Terézia is jóindulattal viseltetett iránta. Személyes utasítása volt, hogy jól bánjanak vele a vizsgálati fogsága alatt. Ennek ellenére a vizsgálatot lefojtató bizottság 1762 februárjában azt javasolta, hogy mint hazaárulót és felségsértőt vagyonelkobzásra és halálra kell ítélni, amit az ítélet nyilvánosságra hozatala után a császárnő kegyelemből életfogytiglani szigorított várfogságra változtatna.
Mária Terézia azonban nem fogadta el az Udvari Haditanács javaslatát, és megfontolásra az Államtanács elé utalta az ügyet. Megjegyzem, hogy a vizsgálatot lefolytatók és az ítéletre javaslatot tevők között sem a Haditanácsban, sem az Államtanácsban egyetlen magyar sem volt.
Kováts Mihály ügyének az volt a különlegessége, hogy az ítélet felette precedens értékű lett volna. Kováts Mihály ugyanis olyan időpontban lépett egy később ellenséggé váló ország – jelen esetben Poroszország – szolgálatába, amikor azzal nem álltak háborúban. Igaz, később, amikor háborúba keveredtek vele, akkor is tovább szolgált, és így saját hazája és uralkodója ellen harcolt. A baj csak az volt, hogy Kováts Mihály esete nem volt egyedi. Ráadásul éppen a Habsburg hadseregben is nagy számmal szolgáltak ilyen porosz származású katonatisztek. A háború alatt, pedig nem követett el olyan erőszakos cselekedeteket, amit az akkori hadijog tiltott volna. Noha ezzel is megvádolták, ez alól a vádpont alól a vizsgálat egyértelműen tisztázta. Hosszas vita és más igazságügyi szervek véleményének kikérése után, végül 1762 junius10-én született meg a legfelsőbb döntés, amely minden vádpont alól felmentette és elrendelte a szabadlábra helyezését, valamint az őrizetbe vételekor lefoglalt vagyonának visszaadását. A bizalmatlanság azonban nem szűnt meg vele szemben, és elrendelték a folyamatos megfigyelését.

Hősünk nem sokkal később uralkodói kihallgatást kért és kérvényt nyújtott be, amelyben kérte, hogy ismerjék el a porosz hadseregben elért őrnyi rangját és részesítsék évi kegydíjban, azaz nyugdíjban, vagy alkalmazzák valamelyik hadi iskolában, mint kiképzőt. Az udvari Haditanács természetesen hallani se akart egyik kérésről sem, de mivel ismerték az uralkodónő Kováts iránti szimpátiáját, óvatosan fogalmaztak, és előre tudomásul vették az uralkodói döntést. Mária Terézia megítélte a szolgálaton kívüli huszárőrnagyi rangot és az évi kegydíjat. Ennek ellenére a hatóságok minden lépését és levelezését is figyelték.

Itt szeretném felhívni a figyelmet egy érdekességre. A vizsgálati fogsága alatt, Kovátsot végig úgy kezelték, mint aki nemesi származású, noha ennek nem maradt fenn semmilyen írásos vagy egyéb bizonyítéka. Először a porosz katonai szolgálata alatt jelenik meg a neve mellett a nemességre utaló „von” szócska. A latin nyelvű levelezésekben pedig Michael Kovats de Fabriczy-nek címezi magát. A „de Fabriczy” vagy más helyütt „Fabrici” szintén a nemesi státuszra utaló formula. Ezt soha, sehol, egyetlen hatóság sem vonta kétségbe. Ez azért érdekes, mert a korabeli Európában, de a Magyar Királyságban különösen, a nemesi cím társadalmi kiváltságokkal és előjogokkal járt, - leginkább adómentességgel. Éppen ezért, ennek a jogtalan használatára érzékenyen figyeltek.

1763 május 29-én feleségül vette a nálánál 19 évvel fiatalabb Szinyei Merse Franciskát. Házasságukból egy kisfiú született, aki azonban ismeretlen betegségben háromévesen elhunyt.
Eperjesen (Szlovákia északkeleti részén található. Szlovákul: Preąov. Ejtsd: Presov) telepedtek le, de csak néhány hónapig éltek együtt. Felesége visszaköltözött a szülői házba. Apósa 1764-ben a kassai katonai parancsnoksághoz tett bejelentésében azt írta, hogy több alkalommal hosszabb időre eltűnt, hazatértekor pedig éjszakákon át irattekercseket zörgetett. Török és román ruhában járkált. Kováts több alkalommal megpróbálta házasságát helyreállítani, azonban feleségének rokonai ezt megakadályozták.

Kováts Mihály életének ezt a szakaszát nem lehet megérteni a korabeli lengyel belpolitikai küzdelmek nélkül.
Az 1700-as évek második felére a lengyel nemességen belül három politikai csoportosulás alakult ki. Az egyik a porosz , a második az orosz orientáció volt, a harmadik pedig önálló nemzeti királyságot akart. Hősünk ezzel a harmadik csoporttal került kapcsolatba. Ez a csoport elsősorban francia és Habsburg segítségben reménykedett. Amikor 1764-ben III. Ágost lengyel király halála után Oroszország nyíltan beavatkozott, az események fegyveres összecsapásba torkollottak. A nemzeti irányzat tagjai közül sokan a Szepességbe menekültek, és ott toboroztak katonákat. A Habsburg udvar tudott erről, és szemet hunyt e felett. Később ezek az események vezettek Lengyelország feldarabolásához Poroszország, az Orosz Birodalom és a Habsburg Birodalom közötti. A Habsburgok által ily módon megszerzett területeket nevezték aztán egészen 1918-ig Galíciának, amelynek első kormányzója éppen a mi Hadik Andrásunk volt. Ezekhez a lengyel-orosz összecsapásokhoz kapcsolódik egyébként a kor egy másik, hasonlóan kalandos életű közismert történelmi személyének – gróf Benyovszky Móricnak a sorsa is, aki szintén részt vett ezekben a harcokban. Ekkor került sebesülten orosz fogságba, és internálták Szibériába.

Visszatérve Kováts Mihályhoz. A lengyel eseményekben való közreműködésért és illegális toborzásért Kassán kényszer lakhelyet jelöltek ki számára. Szokásához híven, hősünket nem zavarta különösebben a döntés, és előbb Kassa három havi elhagyására kért engedélyt, majd miután visszautasították, engedély nélkül távozott. Nem sokkal később Budán bukkant fel, és egy katonaorvosi igazolásra hivatkozva budai gőzfürdő kúrát vett, majd pozsonyi és bécsi utazást eszközölt ki magának. Végül engedélyezték számára, hogy Budán telepedjen le. Időközben neje tartásdíj miatt perelte, aminek az lett az eredménye, hogy Őrnagyi kegydíjának egyharmadát tartásdíj címén lefoglalták. Az már csak apróság, hogy egyes információk szerint egy eperjesi szolgálólánytól is született egy lánya, akit szintén támogatott.

1767 és 1772 között Kováts ismét eltűnik a forrásokból. Pulaski lengyel gróf visszaemlékezései alapján azonban joggal feltételezhetjük, hogy valamelyik szepességi lengyel kiképzőtáborban készítette fel a lengyel csapatokat. Egyes források szerint, ekkortájt Eperjes és Bártfa térségében 16000 (!) lengyel katonát készítettek fel az oroszok ellen. Valószínű azonban, hogy álnéven tartózkodott a lengyelek között. 1773-ban kérte a hatóságokat, engedélyezzék számára, hogy Lipcsébe utazhasson azért, hogy ott, egy még porosz szolgálata alatt keletkezett hitelkövetelését rendezhesse. 1774-ben tért vissza Pestre. Anyagi helyzete ekkor már megromlott. Hitelezői egyre jobban szorongatták. 1776 októberében újból útra kelt. Útiköltségről nem egészen korrekt módon gondoskodott. Egy plébánostól hitelre 785 forint értékű bort vásárolt, amelyet Pesten kiárult. Ebből vágott neki újból, immár 52 évesen a nagyvilágnak.  Novemberben bukkant fel Genovában. Mire azonban az osztrák hatóságok intézkedtek az elfogatásáról, már tovább utazott Franciaországba. 1776 decemberében már a franciaországi Bordeaux-ban volt.

1777. január 13-i keltezésű az a levél, amelyet Bejamin Franklinhoz az Egyesült Államok Franciaországba küldött követéhez címzett, és amelyben felajánlja szolgálatait az Egyesült Államok Kongresszusának. Az eredetileg latinul íródott levél angol nyelvü átirata így hangzik:

A levél magyar szövege kattintással nagyítható!

"Most Illustrious Sir:

"Golden freedom cannot be purchased with yellow gold."
"I, who have the honor to present this letter to your Excellency, am also following the call of the Fathers of the Land, as the pioneers of freedom always did. I am a free man and a Hungarian. As to my military status I was trained in the Royal Prussian Army and raised from the lowest rank to the dignity of a Captain of the Hussars, not so much by luck and the mercy of chance than by most diligent self discipline and the virtue of my arms. The dangers and the bloodshed of a great many campaigns taught me how to mold a soldier, and, when made, how to arm him and let him defend the dearest of the lands with his best ability under any conditions and developments of the war.

"I now am here of my own free will, having taken all the horrible hardships and bothers of this journey, and l am willing to sacrifice myself wholly and faithfully as it is expected of an honest soldier facing the hazards and great dangers of the war, to the detriment of Joseph and as well for the freedom of your great Congress.


Through the cooperation and loyal assistance of Mr. Faedevill, a merchant of this city and a kind sympathizer of the Colonies and their just cause, I have obtained passage on a ship called "Catharina Froam Darmouth ", whose master is a Captain Whippy. l beg your Excellency, to grant me a passport and a letter of recommendation to the most benevolent Congress. I am expecting companions who have not yet reached here. Your Excellency would be promoting the common cause by giving Mr. Faedevill authorization to expedite their passage to the Colonies once they have arrived here.

"At last, awaiting your gracious answer, I have no wish greater than to leave forthwith, to be where I am needed most, to serve and die in everlasting obedience to Your Excellency and the Congress.
"Most faithful unto death,

Bordeaux, January l3th, 1777. Michael Kovats de Fabricy

P. S: As yet I am unable to write, fluently in French or English and had only the choice of writing either in German or Latin; for this l apologize to your Excellency."

Nyilvánvaló, hogy Kováts Mihály tudott az amerikai angol gyarmatok függetlenségi háborújáról és eleve azzal a szándékkal indult el Magyarországról, hogy ehhez a harchoz csatlakozzon. A korabeli utazási, politikai, és sajtóviszonyokat tekintve, meglepően gyorsan – néhány hét késéssel - terjedtek a hírek Európában is a tengeren túli eseményekről. Igaz, az európai hírforrások elsősorban a londoni és párizsi tudósítók híreit vették át. Magyarországon a pozsonyi Pressburger Zeitung 1776. január 24-én arról írt, hogy az óceánon ír és francia önkéntesek hajóztak át Amerikába, hogy segítsék a felkelőket. Az amerikai függetlenségi háborúban a tényleges fegyveres harcok, az 1776. április 19-én lezajlott lexingtoni összecsapással kezdődtek. Május 15-én kimondták a korábbi 13 angol gyarmat egyesülését Amerikai Egyesült Államok néven, és július 4-én a Függetlenségi Nyilatkozattal az elszakadást Angliától. Ügyük támogatására három megbízottat, köztük Benjamin Franklint küldték Európába. Tőlük elsősorban Franciaország támogatásának elnyerését várták, nem mellesleg önkénteseket toboroztak a harcukhoz.
Magáról a függetlenségi háborúról csak annyit, hogy az angolok jelentős, több tízezres létszámú csapatokat vezényeltek át Amerikába. A harcok meglehetősen váltakozó szerencsével folytak. Több elfogulatlan katonai elemző egyetért abban, hogy a háborút nem annyira az amerikaiak nyerték meg, mint inkább az angolok ügyetlenkedték el. A katonai akciókban jelentős segítséget nyújtottak az Európából érkező önkéntesek és a háborúba sikeresen belerángatott Franciaország. Jól érzékelhető volt viszont, a már Amerikában született telepesek, és az önkéntesek közötti bizalmatlanság.

Hősünk, végül is nem várta meg Franklin válaszát. 1777. február 26-án Bordeaux-ból futott ki az a hajó, amelyik fedélzetén ott volt Fabriczy Kováts Mihály is. Április 30-án már Rhode Islandon tartózkodott. 1777. május 17-én személyesen találkozott George Washingtonnal, akinek bizalmas leveleket is átadott, amelyet az európai megbízottjai küldtek. Tehát azonnal futárszolgálatot teljesített. Őszintén be kell vallanunk, hogy sem akkor, de később sem igazán sikerült elnyernie Washington bizalmát, aki eleinte nem is kívánta alkalmazni.

Ebben az időben jelentős német kolóniák léteztek a gyarmatokon, akik a függetlenségi háború kitörésekor „szabad századokat”, tulajdonképpen önkéntes szabadcsapatokat szerveztek. Kováts Philadelphiában szerzett erről tudomást, és habozás nélkül jelentkezett. Felvették. Amikor ezeket a szabadcsapatokat zászlóaljjá egyesítették, Kováts Mihályt nevezték ki „újoncozó tisztté”, azaz toborzó tisztté.

Kazimierz Pulaski

A Pulaski légió zászlója

Újvilágbeli pályafutásában az hozott jelentős fordulatot, hogy Július végén Bostonba érkezett - a nem sokkal korábban levert lengyel függetlenségi harc legendás tisztje - Kazimerz Pulaski gróf.  Pulsaki európai ajánlólevelei és az a tény, hogy Pulaski, a megérkezésekor, anélkül, hogy bárkinél jelentkezett volna, vagy bárkivel egyeztetett volna, egyenesen a csatatérre ment, ahol is különösen kitüntette magát, arra sarkalta Washingtont, hogy bízhat ebben a vakmerő lengyelben. Washington javaslatára a Kongresszus azonnal brigadérossá nevezett ki.
Nem sokkal később Germantownban találkozott egymással Pulaski és Kováts. Kapcsolatuk meghatározó lett a későbbiekben mindkettőjük számára. Pulaski előtt ismert volt Kováts szerepe a lengyel eseményekben, és pontosan tisztában volt azzal, hogy mit jelentett az, ha valaki a porosz Nagy Frigyes hadseregében őrnagyságig vitte. Pulaski volt az, aki több előterjesztésben elővezette Washingtonnak a könnyűlovasság megszervezésének tervezetét. Éppen ezért, a hivatalos amerikai történetírás Pulaskit tekinti az amerikai könnyűlovasság apjának. Nem kétséges azonban, hogy a tervezetek részletes szakmai kidolgozója Kováts Mihály volt. Pulaski sohasem szolgált hivatásos katonaként a porosz hadseregben, mégis a porosz katonai szabályzatok adoptálására és alkalmazására igyekezett rábírni Washingtont. Ezeket a szabályzattervezeteket csakis Kováts Mihály készíthette. Pulaski minden alkalommal dicsérte, magasztalta Washington előtt Kováts Mihályt, és kérte, hogy nevezze ki ezredessé. Kettejük kapcsolatát egy sport hasonlattal úgy jellemezhetnénk, hogy Pulaski volt a menedzser, és a csapatkapitány, Kovács pedig a vezetőedző és a csapatkapitány helyettese. Nem volt könnyű dolga Pulaskinak sem. Washington, és az angol gyarmati hadseregben tanult kongresszusi tisztek nem értették, nem is tudták elképzelni a lovasság jelentőségét egy reguláris hadsereg ellen vívott háborúban. Ők, csak a bozótharcban, rajtaütésekben, a nyílt összecsapások kerülésében tudtak gondolkozni.

Végül Pulaski lett az önkéntes német légió parancsnoka, Kováts Mihály pedog a vezénylőezredese és egyben kiképző tisztje. S ahogy egy jó menedzserhez illik, Pulaszki kilincselt a pénzért, felszerelésért, engedélyekért, nem mellesleg tartotta a hátát a légió viselt dolgaiért, a legapróbb fegyelmi vétségért is, Kováts pedig végezte a szakmai munkát. Kiképzési-, alaki-, harcászati-, fegyelmi szabályzatokat készített és gyakoroltatott be a légióval. A szabályzatok jóváhagyatását a legfelsőbb katonai vezetéssel viszont Pulaski vállalta. Kitűnő páros volt, annak ellenére, hogy majd egy generáció korkülönbség volt közöttük. Kováts Mihályt a róla szóló amerikai szakcikkek, mint „Drillmaster of Washigton’s cavalry”, azaz Washington lovasságának a kiképzőmestere aposztrofálják.

1778.február 4-én jelentette Pulaski Washingtonnak, hogy a lovasezredek felszerelése és kiképzése befejeződött. Az 1778. március 3-án Hadonfield mellett lezajlott ütközetben debütáltak. Washingtonnak ezt jelentették: ”Van szerencsém jelenteni Excelenciádnak, hogy a dragonyosok csodát műveltek.” Az év második felében, Eastonban az angolok által feltüzelt indiánok ellen vetették be őket. A továbbiakban a légió, a Wilmington, a New York állambeli Fredericksborg, majd a New Jersey állambeli Princetown települések térségében harcolt, a hadihelyzetnek megfelelően.
Október 15-én egy, a légióból az angolokhoz átszökött tiszt segítségével az angolok rajtaütöttek a légión. A támadás a légió gyalogságát érte, és csak a Pulaski és Kováts Mihály által személyesen vezetett lovasság rohama söpörte el az angolokat. Ennek ellenére a légiót érzékeny veszteség érte. Több, a gyalogságot vezénylő főtisztje esett el. Az év végén a légió téli szállásra vonult.  Ebben az időszakban a fő problémát a lovak takarmányellátásának a megszervezése jelentette a légió tisztjei számára.

A következő év márciusában a megváltozott katonai helyzet miatt, a légiót a Dél-Carolinai Charleston városának védelmére vezényelték. 1200 kilométeres menetet kellett végrehajtaniuk. A gyalogság már március 18-án útnak indult, míg a lovasság, a takarmányhiányra hivatkozva, csak 28-án követte őket. Rendkívül nehéz terepviszonyokat kellet leküzdeniük. Váltakozva hegyek, dzsungelek, mocsaras vidékek követték egymást. Ehhez járultak még a toborzás nehézségei is. Az útba eső helyőrségek parancsnokai be is panaszolták őket, hogy a toborzást az „Európában megszokott katonai terrorral” hajtották végre. Május elején érkeztek Dél-Carolinába. Egy útba eső protestáns templom naplója szerint, „rendesen viselkedtek, mindenért készpénzzel fizettek, sőt, elmentek templomba is.” Ugyanakkor a naplóban azt is feljegyezték, hogy a kimerült katonák között himlőjárvány ütötte fel a fejét. Végül a gyalogság ötven napos, a lovasság negyven napos menet után érte el Charlestont. Egy elfogult dél-carolinai szerző így jellemezte a beérkező légiót: „itt van gróf Pulaski tábornok toprongyos csapatával, amelyet csupán udvariasságból hívnak légiónak.”
Charlestont ez a „toprongyos csapat” mentette meg. A légió éppen akkor érkezett meg a városba, amikor, a város vezetése már megegyezett a megadás feltételeiben. Amikor Pulaski tábornok néhány tisztje kíséretében a tanácsterembe lépett, kijelentette, hogy nem ismer el semmiféle kapitulációt, és a várost meg fogja védeni az Egyesült Államok részére. Prevost angol tábornok abban a hitben jelent meg a város előtt 1779. május 11-én, hogy az, az első felszólításra kapitulál. Pulaski látta, hogy a lakosságot fel kell rázni a fásultságából és az éppen megérkező sokszoros túlerőben lévő angolok elé kivonult a légiójával. Ebben az ütközetben kapott halálos lövést Kováts Mihály. Holtan maradt a csatatéren. A visszavonuló légió a holttestét sem tudta kimenteni. Skelly brit brigadéros naplója szerint a „Pulski légió lovassága volt a legjobb lovasság, amivel a lázadók (mármint az amerikaiak)valaha is rendelkeztek.” Kell ennél nagyobb dicséret? A britek maguk temették el Kováts ezredest azon a helyen, ahol lováról lehanyatlott. Ez, a részükről megnyilvánuló tisztelet jele volt.
Végül is Charlestont nem sikerült elfoglalniuk az angoloknak. Pulaski nem sokkal élte túl Kovátsot. Még ugyan ezen év szeptember 15-én, a közeli Savannah város ostromakor ő is elesett. Munkásságuk azonban nem veszett kárba. Ők ketten fektették le az Egyesült Államok lovasságának az alapjait.

Kováts Mihály halálának híre néhány hónappal később jutott el szülőföldjére. 1779. steptember 28-án kelt levélben, a Budai Hadparancsnokság már néhai nemes Kováts Mihály özvegyét említi. Szinyei Merse Franciska meggyászolta idegenben elhunyt férjét. 1780-ban Szinyén kápolnát építtetett férje emlékére. Emlékét haláláig ápolta. Halála után viszont Magyarországon feledésbe merült az emléke. A kortársak halála után Amerikában is halványult az emléke, és elfelejtődött nemzeti hovatartozása.

 A későbbi amerikai hadtörténelmi írások Pulaskyval együtt, lengyelnek tartották. Személyére 1926-ban figyelt fel Póka-Pivnyi Aladár. Ő kezdte el kutatni a Kováts Mihályra vonatkozó forrásokat.  Kutatási eredményeit 1934-ben, egy katonai szaklapban publikálta először.  Ennek a tanulmánynak alapján kezdődött el Amerikában is a kutatás.  Ott, elsősorban, a Washingtonban élő Vasváry Ödön református lelkész kutatásai voltak nagyjelentőségűek. Kapcsolatban álltak egymással és támogatták, segítették egymás kutatómunkáját. A Kováts Mihály személyével kapcsolatos kutatási eredményeket Zachar József foglalta össze és publikálta rendkívül olvasmányos formában 1982-ben, „Az Amerikai Függetlenségi Háború Magyar Hőse” címmel. Közben, Kováts Mihályra felfigyelt az amerikai magyarság is, és személye fontos identitás erősítő tényezővé vált. Kováts Mihály társaságok, barátikörök alakultak. Charlestonban emléktáblát, Washingtonban pedig szobrot emeltek néki. 1955-ben az Egyesült Államok szenátusa május 11-ét Kováts Mihály-emléknappá nyilvánította. 1978-ban, a korona visszaadásakor, a Cyrus Vance amerikai külügyminiszter beszédében név szerint említette, mint aki a magyar népet képviselte a Függetlenségi Háborúban.

A hely, ahol Kováts Mihály elesett, Charlestonban, a mai Hugert Streeten van. Emléktáblája azonban nem itt, hanem Charleston katonai akadémiájának (The Citadel) területén, egy gyakorlótéren. Ezt a gyakorlóteret Michael Kováts Field-nek nevezik.

Lovasszobra a washingtoni magyar
nagykövetség kertjében

A katonai akadémia Charlestonban





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés