Pünkösdi királyt választottak Hókán

Pünkösdi királyt választottak Hókán

Már ötödik alkalommal volt lódobogástól hangos a hétvégén a helyi Hóka Lovasklub által rendezett pünkösdi lovasnapokon.

Az egészen fiataloktól az idősebbekig minden korosztály képviseltette magát a nyeregben a hétvégén ötödik alkalommal megrendezett levéli pünkösdi lovasnapokon. A rendezvényen ezúttal is a legjobban teljesítő lovas nyerte el a pünkösdi király címet.

A mára a régió egyik legnagyobb és legsikeresebb lovasrendezvényévé vált találkozóra mintegy harminc lovas érkezett, köztük az egészen kisgyerekektől az idősebbekig minden korosztály megtalálható volt. A lovasok számos verseny, vetélkedő keretében adhattak tanúbizonyságot tudásukról, hogy végül közülük a legügyesebb elnyerhesse az idei pünkösdi király címet. A szervezők fantáziájának köszönhetően a résztvevőknek nem csupán a lovaglási készségüket kellett bizonyítaniuk, hanem számos egyéb – a lóhoz szinte egyáltalán nem kapcsolódó – feladatot is teljesítettek.

A pünkösdi király címért csak az a lovas indulhatott, aki az összes feladatot teljesítette. Nagy ügyességet követelt például az a gyorsasági verseny, ahol szőrén kellett megülniük lovukat a versenyzőknek. Szintén nagy volt a küzdelem a már hagyománnyá vált lovastriatlonon is, ahol a lovaglás és futás mellett még kerékpárra is fel kellett pattanniuk a címért versengőknek. A westernversenyszámok és a lovas íjászat mellett ezúttal sem maradt el az ének- és a rajzverseny.

Az összesített pontszámok alapján végül a dunaremetei Dicsőfi Pétert koronázták pünkösdi királlyá felröppenő galambok és nótaszó kíséretében. A pünkösdi király koronáját ezúttal Koncz Gábor színművész tette a győztes fejére, aki egyebek mellett részt vett a ló- és lovasszépségverseny zsűrijében is.

Méhes Ákos
Forrás: Kisalföld.hu
2007.05.29.
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.18.

Hozzászólások