A hortobágyi csikósok elfoglalták a Vajdahunyad várát

Hortobágy – vágtázó csikósok, dübörgő ménes, végtelen szabadság. Rendhagyó csikósbemutatóval kezdődött a Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle sajtótájékoztatója a Vajdahunyad várában csütörtökön.

Július 3-5. között a hortobágyi Mátai Ménes területén rendezik meg a 49. Hortobágyi Lovasnapokat, mely második alkalommal egyidejűleg a Nyeregszemlének is helyszíne. Szladek Róbert ménesvezető adott ízelítőt a programokból.

A szervezők igyekeztek a közönség kedvében járni: a kevésbé lovas lelkületűek is megtalálják a számukra érdekes programokat, illetve a lófanatikusok is jól érezhetik majd magukat.

Nem maradhatnak el a Hortobágyi Lovasnapok már alap programjának számító díjugrató, díjlovagló, illetve fogathajtó versenyek, melyek egyidejűleg több helyszínen zajlanak majd: a nagy lovas arénán túllépve idén a fedett lovardában, a díjlovas pályán és még számos kisebb helyszínen izgulhatod végig a megmérettetéseket.

Ha már Hortobágy: a csikósok között természetes, hogy szeretnek versengeni egymással, így Hagyományos Csikósverseny is várja a látogatókat. Szlalom, fektetés, nyúlverés és síkverseny dönti majd el, ki a legrátermettebb csikós a Hortobágyon. A hagyományok szerint, aki utolsó helyen végez, meghívja a többieket egy sörre, így érthető, hogy az indulók minden erejükkel azon lesznek, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból és lovaikból egyaránt.

Természetesen bemutatkozik a Mátai Ménes is: a ménesben tenyésztett nóniusz lovak fogatban vonulnak fel a nézők előtt. A közönség egy 99 éves Landauer hintót is megcsodálhat majd.

Ezen kívül huszártoborzó, lovas kaszkadőr bemutató és solymászbemutató is várja a lovasokat, lókedvelőket és érdeklődőket az arénán kívül.

Persze nincs jó hangulatú rendezvény egy tál jó étel nélkül: a XLIX. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemléa bográcsban a szürkemarha kapja a főszerepet. Az éhes vendégeket a Hortobágyi Csárda sátra várja, ahol a csárda cigányzenekara szolgáltatja a talpalávalót. Senki sem térhet haza jó lelkiismerettel, ha nem kóstolta a Betyár burgert – ami természetesen helyi szürkemarhából készült.

A szervezők garantálják, hogy mindenki talál magának, vagy szeretteinek vásárfiát a kézműves vásárban. A gyerekeket pedig hintalovas parkkal várják a rendezők.

Idén első alkalommal, kísérleti jelleggel rendezik meg a Marhaterelő versenyt a fedett lovardában. A magas pénzdíjazású nemzetközi megmérettetésre olasz, szlovák, német, cseh és osztrák versenyzők is érkeznek. Szintén az idei év újdonsága a bikarodeó.

A rendezvény leglátványosabb pillanatainak ígérkezik, amikor a Nyeregszemlére érkezők és a Hortobágyi Lovasnapok lovasai egyszerre vonulnak majd fel.

Sárosi Eleonóra, a Hortobágyi Nonprofit Kft. turisztikai igazgatója kiemelte, hogy felterjesztették a hortobágyi karikás ostort Hungarikumok közé. Ez az ostor a régi időkben szinte minden pásztornak eszköze volt, és a mai napig megállja helyét. A díszes nyél a pásztor címere is volt egyben, hiszen mindenki azt festette rá, ami számára fontos volt. Nevét a nyelet és a hosszú bőr csapót összekapcsoló réz- vagy vaskarikáról kapta.

 

2015.06.26. Maksa Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.14.
Fotók: Canva

Hozzászólások