Mindennek az alapja a megfelelő körmölés

Márciusban az állatorvos és patkolókovács szakma nemzetközileg elismert szaktekintélye, dr. Hans Castelijns látogatott el hazánkba, hogy a lovak sántaságáról, a sántaságvizsgálatról és a terápiás patkolásáról tartson előadást a hazai állatorvosoknak és patkolókovácsoknak.

Mindennek az alapja a megfelelő körmölés – kezdte előadását dr. Castelijns. Ha a körmölés nem jó, akkor a patkolás sem segít. A patkolás, illetve a megfelelő patkó kiválasztása során rendkívül fontos tényezők, hogy a ló milyen talajon milyen jellegű és mekkora intenzitású munkát végez – ezeket soha nem hagyhatja figyelmen kívül a patkolókovács.

Dr. Kis János (Sportlógyógyász Kft.) és Dr. Hans Castelijns

Dr. Castelijns felhívta a figyelmet arra is, hogy nem mindig és nem minden lónak van szüksége patkóra, de legalább ugyanennyire természetes, hogy vannak lovak, akiket patkolni kell. Nincs olyan technika, ami minden ló számára megoldást jelentene – hangsúlyozta. A terápiás patkolást a helyes körmölés, a patkolás, a patkó típusa és felhelyezésének együttese adja. Megmutatta, hogy akár egészen apró változtatásokkal is nagyon nagy eredményeket lehet elérni, de azt is, hogy a ló egészségének fenntartása, illetve sérülések utáni gyógyulása érdekében nem szabad visszariadni a különlegesebb patkók alkalmazásától sem.

Ormándi Zsolt és Kis János barátaimmal évek óta azon fáradozunk, hogy a patkolókovács és állatorvos szakma képviselőit közelebb hozzuk egymáshoz. Ezt a továbbképzést sikerült közösen úgy megterveznünk, hogy mindkét társaságot egy nyelven szólítsuk meg. Állatorvosként nemcsak nagyon tisztelem a patkolókovácsokat, hanem mérhetetlenül fontosnak is tartom a közös munkát. Ha visszatekintek a korábbi évekre, azt látom, hogy mindkét társaság nagy fejlődésen ment keresztül mind szakmailag, mind kollegiális értelemben.

Tanulni sohasem lehet eleget. Én évente mintegy tíz továbbképzésen veszek részt, de mindig van pár, amire még szeretnék eljutni. Ez nemcsak rengeteg időbe kerül, amit a családtól és a praxistól kell elvonni, hanem rengeteg pénzbe is. De egy percet, egy fillért sem sajnálok a képzéseken való részvételért, mert életem egyik mozgatórugója (ahogyan Jánosé és Zsolté is) a minél magasabb szakmai szint elérése. Már 16 éve vagyok állatorvos, mégis szinte naponta tanulok valami újat. Ez egyszerre a szépsége és a nehézsége is a szakmánknak” mondta el a két napos továbbképzés végén Dr. Molnár József lógyógyász specialista.

Nagyon színvonalas két napon vehettünk részt. A meghívott külföldi előadó nagy névnek számít mindkét szakmában. Külön jó volt, hogy állatorvosként a patkolás elméleti hátteréről és gyakorlati kivitelezéséről egy állatorvostól hallgathattam meg igen hasznos előadásokat, és tekinthettem meg bemutatót. Kiemelten fontos számomra, hogy az ilyen képzéseken megszerzett tudást a mindennapi praxis során kamatoztatni tudjam, azaz még jobban segítségére lehessek pácienseimnek, a lovaknak” összegezte a két nap tapasztalatait dr. Ütő Dániel, a Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat munkatársa.

„A Magyar Patkolókovácsok Egyesülete kilencedik éve folytatja a patkolókovácsok folyamatos és naprakész továbbképzését, a lovak jólétéért és közvetetten hozzájárul a lovasok, lótartók, tenyésztők minél sikeresebb munkájához, eredményeihez is.

Ebben az évben elérkeztünk egy nagy mérföldkőhöz. Az elmúlt években már elkezdett munka, melynek elve az, hogy a patkolókovács és az állatorvos közös és együttműködő munkával tud a leghatékonyabban segíteni a lovakon, mostanra beérni látszik. Elsőként sikerült olyan szakmai rendezvényt létrehozni, ahol mindkét szakma képviselői szinte pontosan fele-fele arányban képviseltetették magukat. Ehhez természetesen hozzájárult az előadó személye is, aki szintén patkolókovács és állatorvos is egy személyben.

Dr. Castelijns extenziós készülékét mutatja be használat közben

A tematika összeállításánál nagy hangsúlyt helyeztünk az állatorvosok biomechanikai alapismereteinek felelevenítésére, hogy a későbbiekben erre építve könnyebben elsajátíthassák az ortopéd jellegű patkolások fortélyait. Itt természetesen nem arról van szó, hogy az állatorvosok hozzálátnak a patkoláshoz, szarufaragáshoz. Viszont a közös munka érdekében egy kottából kell játszania a patkolókovácsnak és az állatorvosnak. Így állhat össze a mű, mely a lovakat szolgálja. A péntek esti vacsora után az éjszakába nyúló kötetlen beszélgetésbe torkolló előadás témája is mi más lehetett volna, mint a patkolókovács és állatorvos együttműködése.

És itt be is fejezhetnénk – de nem tesszük, hiszen folytatása következik! Július folyamán egyesületünk meghívására a tengerentúlról hazánkba érkezik Scott Lampert és előadásával betekintést ad a lovak mozgáselemzésének tudományos és modern világába. Reméljük, az állatorvosok részéről az érdeklődés megmarad és folytatódhat ez a közös munka, mely előbbre viszi a két szakma lovakért folytatott munkáját” – mondta a rendezvény kapcsán Ormándi Zsolt, a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének elnöke.

2015.04.09. Forrás: Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
Frissítve: 2022.07.23.

Hozzászólások