Kezdőlap Blog Oldal 483

Lovasok, kutyások, vadászok békében az erdőkben

Lovasok, kutyások, vadászok békében az erdőkben

Mivel időről időre megjelennek a médiában a vadászok által kilőtt kutyákról szóló hírek, gyakran érezhető feszültség a két tábor között, de olykor feléledni látszik a vadászok és a lovasok közti ellentét is. A Lovasok.hu ezért két olyan elismert lovas szakembert szólaltatott meg a témában, akik elkötelezett kutyások és vadászok is: dr. Pallós Andreát és dr. Túri Árpádot. 

A kép illusztráció

Dr. Túri Árpád a Dunaföldvári Állatkórház vezető főorvosa. Az általános állatorvosi diploma mellett kisállat specialista klinikus szakállatorvos, továbbá a lógyógyász specialista klinikus szakállatorvos diplomát is szerzett. Emellett az állatorvos tudományi egyetemi tanulmányaival párhuzamosan a Soproni Egyetem vadgazda szakmérnöki diplomáját is magáénak tudhatja. Így azon kevés szakember közé tartozik, akinek mind a kutyás, mind a lovas és mind a vadgazdasági életre széles rálátása van.

Valahol mindhárom tábort megértem – mondja. De azt el kell fogadni, hogy a kutyának és a macskának nincs helye kint a természetben. A kijáró, és kóbor kutyák és macskák intenzíven és válogatás nélkül vadásznak – mindenre, ami mozog. Nem azért mert éhesek, hanem szórakozásból – hasonlóan, mint az ember. Sokan meglepődnének, ha látnák, hogy a kutyák falkába verődve milyen szervezetten ölnek és akár néhány órán belül is milyen nagy kártételre képesek.

Azt javaslom a gazdiknak, hogy ha a természetben járva mindenképpen szeretnék szabadjára engedni kedvencüket, feltétlenül legyen a kutyán távolról is jól látható nyakörv – például olyan narancssárga fényvisszaverő nyakörv, mint amit a vadászkutyák is viselnek. Hiszen ha a vadász azt látja, hogy a kutya ilyen nyakörvet visel, tudja, hogy a gazdája sem lehet messze. Viszont ha ez a vadász ugyanazt a kutyát rendszeresen egyedül, a gazdi nélkül látja, akkor jogosan feltételezi, hogy kóbor kutyáról van szó.

Érdemes tudni, hogy nem a vadász fegyvere az egyetlen veszélyforrás, ami a vadászterületeken leselkedik a szabadon csatangoló kutyákra, mert az ebek akár a vadőrök és vadászok szakszerűen és legálisan elhelyezett csapdáiba is belefuthatnak. Nem is beszélve a számos illegálisan kihelyezett és szigorúan tiltott, illegális, halált okozó (pl. medve) csapdákról. Az élvefogó csapdák által befogott kutyák gazdáit a vadőrök általában értesítik, ha tudják, ki a gazda, de nem szerencsés, ha erre többször is sor kerül.

Ha a gazda legjobb szándéka ellenére is kijár a kutya – mindannyian ismerünk négylábú Houdiniket –, érdemes megpróbálkozni ivartalanítással véget vetni a kórborlásnak. Már sok állatorvosi rendelőben rendelkezésre áll a modern laparoszkópos ivartalanítás, így ez már nem egy nagy műtét, csupán egy kis szösszenet a kutyusok életében. Végső esetben – ha minden kötél szakad – helyezhetünk koloncot a kutya nyakába. Ez a nyakörvről a kutya lába elé lógó jó 30 cm hosszú fadarab, ami akadályozza, zavarja a kutyát a mozgásban, így ellehetetleníti a vadászatot. Ha ilyen koloncot lát a vadász a kutya nyakában, az is életet menthet.

A kép illusztráció

Bizonyos szempontból érthető a lovasok és a vadászok közti feszültség is, hiszen a vadász úgy gondolhatja, hogy a lovasok elriasztják a vadat, emiatt nem szívesen látják a lovasokat a vadászterületen.

Ennél azonban sokkal fontosabb probléma, hogy egy olyan területen, ahol nagyvadra vadásznak, a lovasok is veszélyben vannak. Nem azért, mert a vadász tévedésből őket lövi majd le – hiszen nem lőhet olyasmire, amiről nem tudja, hogy mi. Sokkal inkább azért, mert egy eltévedt golyó kárt tehet lóban, vagy lovasban. A nagyvadra való vadászat általában éjszaka zajlik, ekkor lovasok már jellemzően nem tartózkodnak az erdőben. Ha valakinek mégis a sötét erdőn keresztül visz az útja, saját és lova érdekében legyen jól látható: érdemes láthatósági mellényt, fényvisszaverő lófelszerelést használni, vagy akár egy kisebb, ledes fényforrást alkalmazni.

Tény, hogy vannak vadászok, akiknek nem való puska a kezébe. Vadásztársaim többsége azonban az állatokat és a természetet szerető és tisztelő, elhivatott szakember – mondta el a Lovasok.hu-nak dr. Túri Árpád.

 

Otthonomat népes kutyasereglettel osztom meg – kezdi a beszélgetést dr. Pallós Andrea. Van köztük erdélyi kopó, rottweiler, beagle, vizsla, mudi, drótszőrű tacskó és norwich terrier is. Norwich terriereket tenyésztek, és a MEOE Erdélyi Kopó Klub elnökségi tisztét is ellátom. Az általános állatorvosi diploma mellett lógyógyász specialista klinikus szakállatorvos diplomát szereztem. Majd mivel mindig is vonzott a természet, de nem akartam „bunkó városi puskás ember” lenni, a Soproni Egyetemen szereztem vadgazda mérnöki diplomát.

Kezdjük talán ott, hogy az éremnek több oldala van, és mindegyik tábor előszeretettel feledkezik meg a többi oldalról. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy állatorvosként, kutya- és lótartóként, valamint vadászként mindegyik oldalra rálátásom van.

Kezdjük talán a legtöbbek által támadott oldallal, a vadászokkal és a vadásztársaságokkal. A vadásztársaságoknak a vadászatból származnak bevételei – részben a trófeás vad kilövési díjából, részben pedig a vadhús értékesítéséből. (Megjegyzem, hogy ez a vadhús kerül az élelmiszerboltok polcaira, valamint a kutyatápokba is.) Kiadásuk viszont van bőven, mert bár a laikus külső szemlélő azt gondolhatja, hogy a vadállatok „csak úgy” vannak, bizony pénzébe kerülnek a vadásztársaságoknak. A vadásztársaságok költsége a vadkár, az etetőhelyek létesítése és karbantartása, a különböző vadfajok téli etetése, a vadföldek vetése, ahol az állatok szabadon legelhetnek. Ha tehát csak a rideg számokat nézzük, már nem mindegy, hogy mitől pusztul el egy vad.

Az, hogy a lovasok, vagy gyalogos túrázók csak ritkán látnak vadon élő állatokat, nem azt jelenti, hogy kevés a vad hazánkban. A tény az, hogy a nagyvad, az őz és főként a vaddisznó állomány túlszaporodott, természetes ellenségeik – például farkasok és medvék – nincsenek. Tény az is, hogy az apróvad száma drasztikusan csökken az utóbbi években, köszönhetően a sokszor nem megfelelő gazdálkodásnak, valamint a szabadon portyázó kutyák és macskák kártételének is.

Szintén keveset tudnak az emberek a vadászokról. A vadász nem egyenlő a puskás emberrel. Kevesen tudják, hogy a vadászat nem a gyilkolásról szól, az csak a legkisebb részlete egy folyamatnak. A vadászat arról szól, hogy kimész a lesre, leülsz és figyelsz, hallgatod a természetet. Ez egy fantasztikus dolog. Nem hazudnak azok a vadászok, akik azt mondják, hogy évek óta nem sütötték el a fegyverüket. De gondoljunk bele abba is, mennyivel szegényebb lenne a világ Fekete István, Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond irodalmi művei, illetőleg Csergezán Pál festőnk alkotásai nélkül? Bizony, vadászok közül kerültek ki a nagy vadászfestők és természetírók.

Gyakran vetik a vadászok szemére, hogy miért nem fogják meg a vadászterületen kószáló kutyát, miért nem fogatják be gyepmesterrel, vagy fényképezik legalább le. A probléma ott kezdődik, hogy a legtöbb kutya nem megy oda egy idegen hívására (gyakran a gazdája hívására sem), ha helyette inkább az erdőben portyázhat, viszont pillanatok alatt eltűnik szem elől. Egy a szürkületben tőled több száz méternyire szaladó kutyáról pedig szinte lehetetlen értékelhető fotót készíteni.

Gyakori érv, hogy a kutya úgysem éri utol a vadat. A kártétel sajnos nem merül ki abban, hogy a kutya a vadat lefojtja. Az állat gyakran pusztán a stressztől is elpusztulhat, de tavasszal gyakori, hogy az állat elvetél, ezzel pedig a következő évi szaporulata kimarad. És itt még nem is ejtettünk szót a mezei nyúl és fácán szaporulatáról. A nyúlfiak vagy a röpképtelen csibék nagyon könnyű prédái a kóborló kutyáknak és macskáknak.

Nem az a jellemző, hogy ha a vadász kutyát lát az erdőben, ki is lövi azt. A vadászok között az elenyésző kisebbség az, aki kilövi a kutyákat. Ha csak az utóbbi időben a médiában megjelent eseteket sorra vesszük, látható, hogy elsősorban közepes- és nagytestű kutyákat lőttek ki. Egyrészt a kistestűekről és a kölyökkutyákról valóban tudható, hogy nem jelentenek olyan nagy veszélyt a vadállományra, másrészt ezeket könnyű befogni, míg a nagyobb ebeket nem – pedig ők valós veszélyt jelentenek a vadra. Ezért utóbbiak könnyebben áldozatul esnek. Szintén rontja a kutya esélyeit, ha a gazdája nem látható a közelben.

Vidéken gyakori, hogy a kutyák kijárnak a természetbe. Az az általános, hogy a vadászok ilyenkor figyelmeztetik a gazdikat, mivel faluhelyen jobban ismerik egymást az emberek.

Kutyatartóként tudom, hogy a kutya valóban jobban kifutja magát, ha szabadon mozoghat. De ha kikerül a gazdi látóköréből, vagy ha a gazdi nem tudja visszahívni, veszélybe kerülhet és veszélyes lehet másokra. Az ideális az lenne, ha lennének megfelelően kijelölt és körbekerített, megfelelően tágas, nagyméretű kutyafuttató helyek, ahol az ebek biztonságosan élvezhetik a természetet. Amíg ilyen helyek nem állnak rendelkezésre, a gazdik felelőssége, ha kutyáik bajba kerülnek, vagy veszélyt jelentenek másokra.

Állatorvosként és lótartóként szólok a kutyásokhoz, amikor azt javaslom, hogy a kutyáikat ne engedjék oda a lovakhoz. A ló menekülő állat, megijedhet, elrohanhat, lovasa leeshet, megsérülhet, ha út van a közelben, akár autó elé is kerülhetnek. Mindez akkor is megtörténhet, ha a kutya nem támadni akart, csak játékosan közeledett, egyszerűen mert ilyen a ló természete.

A kép illusztráció

Ha a kutya esetleg a lóra támad, a lovat megharapja, súlyos sérüléseket is okozhat. Különösen a lovak lába van ilyenkor veszélyben. Nagyon nagy ilyen esetekben a tetanusz fertőzés veszélye, valamint az, hogy a ló inai súlyosan sérülnek. A ló hónapokra használhatatlanná válhat, vagy akár maradandó sérülést is szenvedhet.

Szeretném felhívni azonban a gazdik figyelmét arra is, hogy a lovakkal való találkozás a kutyáikra is veszélyt jelenthet. Minél kisebb egy kutya, annál kisebb az esélye, hogy túléli, ha megrúgja egy ló. Az összes érintett fél érdekét figyelembe véve jobb tehát az ilyen találkozásokat elkerülni.

A Pilisi Parkerdő Zrt., az Országos Magyar Vadászkamara, valamint az állatvédők megkezdték az egyeztetéseket, így hamarosan rendeződhet a helyzet, viszont valószínűleg az összes érintettnek kell majd bizonyos engedményeket tennie – zárta mondandóját dr. Pallós Andrea.

2014.01.18. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2024.09.11.
Fotó: Canva

 

A téli kólikáról

Minden lótulajdonos valószínűleg jól ismeri saját lovával kapcsolatosan a kólika veszélyeit. A hideg időben előforduló kólikának azonban egyéb okai is lehetnek, amire jó, ha minden tulajdonos felkészül.

A téli kólika legfőbb oka a friss víz hiánya. Fontos, hogy a lovak minden nap 10-12 liter friss vizet igyanak, és gyorsan kiszáradhatnak, ha víz nem áll rendelkezésükre. Elegendő folyadékbevitel hiányában megnő az emésztési zavarok és bélelzáródás esélye. A kiszáradás oka sokszor a fagyott víz, de néha lovak maguk úgy döntenek, hogy nem isznak vizet, egyszerűen azért, mert olyan hideg. Fontos, hogy téli hónapokban is folyamatos normál hőmérsékletű, tiszta vízhez jussanak a lovak. Ne feledjék, hogy az elektrolit kiegészítők nem helyettesítik a vizet!

A lovak is megpróbálhatják a havat enni, hogy kompenzálják a folyadék veszteséget, de ez nem biztosítja a számukra szükséges mennyiségű folyadékbevitelt és további veszélyeket is rejt magában.

A kezelés a kiszáradás esetén meglehetősen nyilvánvaló: folyadékpótlás. Az állatorvos valószínűleg  egy orr-nyelőcsőszondán át vizet és paraffinolajat juttat a ló gyomrába.

Abban az esetben, ha már közepes mértékű, vagy súlyos a kiszáradás akkor intravénás folyadékot lehet beadni katéteren keresztül megfelelő istállókörülmények között, vagy ha a szállítás megoldható és a ló számára nem túlzottan megterhelő, akkor a legtöbb állatorvos kontrollált klinikai környezetben folytatja a kezelést. Szájon át vagy injekcióban gyakori a gyulladáscsökkentők alkalmazása is.

Télen a második kólika kockázati tényező az alacsony hőmérséklet. A megfelelő szőrzettel rendelkező ló számára elvileg nincs gond, melegen tudja tartani magát a leghidegebb téli napokban is akár takaró nélkül is, amennyiben száraz marad és menedékhez jut a szél és hófúvás vagy eső elől.

A takaró nagyon hasznos azoknak a lovaknak, amelyek szőre le lett nyírva, mert elvesztették a saját szigetelő rétegüket. A takaró alkalmazása is felelősségteljes feladat, mert a megnedvesedett takarót szárazra kell cserélni, mert ha a nedvesség megfagy, azzal magába zárja a hideget, és a ló értékes testmelege elvész. Ha tehát a lovát télen takarja, mindig legyen tartalékban száraz takarója is.

A megfelelő takarmányozás is segíthet megelőzni az emésztési gondokat és csökkenhet a hypothermia (kihűlés) kockázata.  A lovak több kalóriát igényelnek télen a testhőmérséklet fenntartására, és mivel a szervezetük a széna és szálastakarmányok emésztési folyamatával hőt is termel, ezzel segít fenntartani a testhőmérsékletet. A legjobb kólika megelőzés az, amikor a ló tetszés szerinti mennyiségben hozzáfér szálas takarmányhoz (réti széna), így az emésztési folyamat nem lassul, vagy áll le. További táplálékkiegészítőkkel (pld. melasz) is segíthetünk, de ez sem helyettesíti a folyamatos takarmány ellátást.

Ugyanilyen fontos hogy a lovaknak is legyen menedéke, még azoknak a lovaknak is, amelyek hozzászoktak a ridegtartáshoz, és éjjel-nappal szabadban vannak. A legjobb egy olyan stabil építmény, amely menedéket nyújt az eső elől, ellenáll az erős szélnek és a felhalmozódott hó súlyának is.

Akár ideiglenes építmények, mint a vászon vagy ponyva tetők is megfelelhetnek a célnak, ha a felépítésük kellően biztonságos. Ha azt veszi észre, hogy a lován enyhe hypothermia jelei láthatók (a testhőmérséklet alacsonyabb, mint 37,5°C, levertség jeleit észleli, nem szívesen mozog), vigye biztonságos helyre, ahol fel tud engedni, melegedni. Ha esetleg nincs pajta vagy más száraz hely, akkor, ideiglenes megoldásként akár a garázs is használható. Száraz, meleg takaróval Ön is segíthet, hogy felgyorsítsa a felmelegedés folyamatát.

Semmi sem működik tökéletesen a hidegben, és ez alól a lovak sem kivételek. Hypothermia (kihűlés) vagy kiszáradás okozta kólika esetek gyakran előfordulnak télen a mi mérsékelt övi éghajlatunkon is. Fontos hogy a lótartók ismerjék, milyen ellátási és táplálkozási változtatásokra van esetlegesen szükség a megelőzés és a téli kólika kockázatának csökkentése céljából.

2014.01.14.
Forrás: TheHorse.com
Frissítve: 2022. 02. 02.

Nyertek a magyar lovas akrobaták

Nyertek a magyar lovas akrobaták

Magyar artista csoport lett a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál egyik nyertese.
A fesztivál zsűrije három indulót jutalmazott Arany Pierrot díjjal, köztük a lovas akrobata produkciót bemutató Richter csoportot.

A fesztivál 1996 óta íródó történetében korábban még soha nem volt arra példa, hogy magyar artista vehesse át az Arany Pierrot díjat.

A kép illusztráció

A Richter csoport vezetője ifjabb Richter József, a világ legifjabb cirkuszigazgatója. A produkcióban három férfi és egy hölgy akrobata tradicionális magyar kosztümben és zenére mutatta be a klasszikus magyar hagyományokat.

A másik két győztes a német Casselly család lett lovas és elefántos számával, valamint a kínai Quingdao csoport rúdakrobata produkciójával.

A január 9. és 13. között megrendezésre kerülő nemzetközi fesztiválon csaknem húsz országból, több mint harminc produkció volt látható.

A díjazottak névsorát a versenyprogramokat lezáró fogadás keretében hirdették ki vasárnap este. A gálaműsorral egybekötött díjátadót hétfőn rendezik a programoknak is helyet adó Fővárosi Nagycirkuszban.

2014. január 13. Forrás: MTI, Fotó: Mernyó Ferenc


KapcsoLÓdó cikkek:

Lovak a manézsban >>

Magyar győzelem a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon >>

Frissítve: 2024.09.04.
Fotó: Canva

Így is lehet: tereppálya kézen

Így is lehet: tereppálya kézen

A military az egyik legösszetettebb szakág, hiszen a lovaknak és lovasoknak a díjlovas négyszögben, terepen, majd pedig a díjugrató pályán is bizonyítaniuk kell rátermettségüket. A három versenyszám közül a terepszakasz az, ami a legnagyobb felkészültséget követeli meg lótól és lovastól egyaránt.

Minden ló- lovas párosnak megvannak a maga jól bevált edzésmódszerei, hogy felkészüljenek egy-egy megmérettetésre. Nem túl gyakran hallani azonban olyasmiről, hogy egy militarylovas kézen készítené fel lovát a tereppálya leküzdésére – ezért is igazi különlegesség a lenti videó.

Nos, ha már egy ilyen érdekességre bukkantunk, megkértük dr. Gőblyös Istvánt, a Zabla és Kengyel című blog íróját és dr. Tuska Pál militarylovast, az üllői Nagyállat Klinika állatorvosát, hogy mondják el véleményüket a felvételről.

“A lókiképzés egyik legfontosabb része a ló mozgáskultúrájának fejlesztése, az egyes típusfeladatok megismertetése” mondta a videó kapcsán dr. Gőblyös István.

“A mozgáskultúra fejlesztése hagyományosan kézen, valamint alacsony iramban történik. Ez egyébként a tanítás legegyszerűbb módja. Amikor a feladat lovas nélkül, alacsony iramban már könyedén megy, akkor lehet ugyanazt a feladatot vagy lovassal, vagy magasabb iramban is gyakorolni.

A videó rendkívül érdekes módszert mutat. A military ló kiképzésének nagyon hasonló módszerét láttam Tuska Pál olimpikon lovasunknál, aki bár lovassal, de lépésből tanítja a típusakadályok leküzdését fiatal lovainak. A fenti lókiképzési elvet fogalmazta meg Nuno Oliveira híres mondásával: A lépés a jármódok anyja!

“Úgy sejtem itt egy tudatosan felépített, több hónapon át tartó munka végeredményét látjuk” mondta dr. Tuska Pál. “A lovas szerintem először kisebb ugrásokon megmutatta, megértette a lóval, hogy mit akar, majd aztán tulajdonképpen bármilyen típusú és nagyságú ugrást meg tudott ugrattatni a lóval.

Hasonló módon tanítjuk mi is a fiatal lovainkat lovas alatt. Eleinte a különböző típusú ugrásokból mindig a kicsiken kell megmutatni és megértetni a lóval, hogy mi is a feladat, ha ez sikerült, akkor jöhet a nagyobb leugró és a nagyobb rönk vagy ezek kombinációja. Ha esetleg valamelyik típussal gondja akad a lónak későbbiekben, akkor gyakran szoktunk visszamenni az adott feladatból a könnyebbekre.

Például, ha egy nagyobb leugró nehezére esett a lónak a versenykörülmények között és hibázott, vagy érezhető volt a bizonytalanság a feladat megoldásánál, akkor soha nem azt a módszert választjuk, hogy innentől kizárólag  nagy leugrót ugrik csak minden nap. Hanem inkább visszamegyünk az alapokhoz és megpróbáljuk visszahozni a kedvét és a bizalmát a lónak és ismételten a kisebb leugrókon gyakorolunk, egészen addig míg el nem hiszi, hogy ez neki könnyen megy majd fokozatosan lehet nehezíteni ismételten a feladatot.

A ló futószárazása közben, ha figyeljük a környezetet, akkor az is feltűnik, hogy egy igen profin, tudatosan felépített military edzőpályáról van szó. Látható a vizes kombinációnál, hogy egymás mellett vannak a különböző nagyságú leugrók, melyekre a futószárazó is a fokozatosság elvét betartva vezette rá a lovat. Először a kisebbet, majd az egészen nagyot is gond nélkül megoldotta a ló.”

2014.01.10. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2024.06.28..
Fotó: Canva

Fülelj, ezek a lovarda hangjai!

Fülelj, ezek a lovarda hangjai!

A boldogság illata, mondják sokan az istálló, vagy a lovak jellegzetes, semmivel össze nem téveszthető szagáról. Gondoltad volna, hogy a boldogságnak nem csak illata, de hangja is van? Julien Guntz amatőr videóst annyira elvarázsolta a lovak világa, hogy egy kisfilmet szentelt a lovak és az istálló hangjainak, neszeinek.

A felvétel Franciaországban, egy Strasbourg közelében található lovardában készült. Julien nem rendelkezik lovas múlttal, nem tud lovagolni sem, de a lovak szépsége őt is megbabonázta. A videó azért készült, hogy megmutathassa munkáját, amit számára még ismeretlen témáról, a lovakról forgat.

2014.01.09. Botykai Dóra, Lovasok.hu

Frissítve: 2024.06.28.

Lovak a manézsban

Lovak a manézsban

Két lovas produkció is látható lesz a 10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amelynek két programjában csaknem húsz országból több mint harminc produkció lesz látható január 9. és 13. között a Fővárosi Nagycirkuszban.

A kép illusztráció

A Richter csoport a klasszikus magyar hagyományokat mutatja be. Ifjabb Richter József, a világ legifjabb cirkuszigazgatója és a lovas akrobata csoport vezetője hangsúlyozta: “Egy artistának nagy lehetőség egy ilyen fesztiválon részt venni. A lovas akrobataszám egy tradicionális cirkuszi attrakció, amelyben ha állatok és akrobaták összhangban vannak, világszínvonalú előadást láthat a közönség”.

A fergeteges lovas produkcióban három férfi és egy hölgy akrobata tradicionális magyar kosztümben és zenére mutatja majd be látványos műsorszámát.

A fesztivál másik lovas produkcióját a német Casselly család előadásában láthatják majd a nézők: a lovak és elefántok teljes összhangban dolgozva zenére táncolnak és ugróköteleznek majd.

A budapesti cirkuszfesztivált 1996-ban rendezték meg először, azóta az esemény egyfajta cirkuszünneppé és a világ második legrangosabb ilyen jellegű fesztiváljává nőtte ki magát. Az idei programban fellépnek Kína, Olaszország, Oroszország, Ukrajna és Kuba mellett Spanyolország, Németország, Fehéroroszország, Dánia és Brazília legjobb csoportjai is. A zsűri elnöki tisztét Fredi Knie, a svájci Nemzeti Cirkusz igazgatója tölti be.

2014.01.09. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: MTI, MACIVA

 

Frissítve: 2024.01.31.
Fotó: Canva

Mi hiányzik a nyeregről?

Manapság ismét divatja van a dámanyereg használatának. Annak idején ugyan a nők is lovagoltak férfiüléssel, csak speciális ruházatot viseltek hozzá, azonban látványosabb volt akkor is a dámanyereg, ahol a lovas mindkét lába a bal oldalra esett.

Felülés után csak a jobb oldalon lehet hevedert húzni

 

A dámanyeregben csak a bal láb szármára van kengyel. A bal térd az alsó térdtámasz alatt, a jobb térd a felső térdtámasz fölött helyezkedik el. A jobb comb vízszintesen a nyereg tetejére fekszik, ezért a nyereg jóval hosszabb hátrafelé mint a szokványos nyereg. A nyereg hosszának a lovas combhosszához kell igazodnia.

A nyereg nem szimmetrikus. A bal oldalon a nyereg vasalata a jobb oldalinál jóval hosszabban fut lefelé, ezért a nyeregnek igen pontosan kell igazodnia a ló méretéhez is. A nyeregnek így mind a lovashoz, mind a lóhoz passzolnia kell! Ez nem egyszerű, ezért sokszor előfordul, hogy a lovas a nyergéhez keres lovat, hogy minden passzoljon.

A dámanyeregben csak a bal láb szármára van kengyel

A lovas lábainak elhelyezkedése miatt felülés után csak a jobb oldalon lehet hevedert húzni. Miután ezen az oldalon nincs semmi, ami a nyeregszárnyat tartaná, ezért a nyeregszárnyat a hevederhez rögzítik. Az elfordulást megakadályozandó a nyereg egy úgynevezett egyensúlyi hevederrel egészül ki, ami a hátsó kápa közelében kapcsolódik a nyereghez a jobb oldalon.

Egy rövid angol nyelvű videó a dámalovaglásról, a dámalovaglás történetéről, a dámalovas nyereg kialakulásáról és a hölgyek ruházatáról:

 

Minden furcsasága ellenére a dámanyeregben szinte ugyanúgy kell lovagolni, mint bármely más nyeregben, azzal a különbséggel, hogy a jobb combot, illetve csizmát a jobb kézben tartott pálca helyettesíti.

2014.01.28. Forrás és fotók: Zabla&Kengyel Blog, Canva
Frissítve: 2022.08.04.

Visszavonják a lovardarendeletet

A Nemzetgazdasági Minisztérium lovas szolgáltatásokat szabályozó, 2013. szeptember elsején hatályba lépett rendeletének visszavonását kezdeményezte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az NGM-rendelet visszavonásáról szóló levelet még a múlt év végén elküldte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek.

Emlékeztetett: a szakmai körök véleménye szerint a rendelet várható hatása ellentétes a Nemzeti Lovas Program által megfogalmazottakkal. A program végső célja ugyanis az ágazat önfenntartó képességének kialakítása. A mostani szigorú NGM-es szabályozás pedig ezt a folyamatot nehezítené – tette hozzá.

Utalt arra, hogy Varga Mihálynak írt levelében megemlítette: az elmúlt napokban olyan sajtóhírek láttak napvilágot, amelyek szerint “a kormány vágóhídra küldi azon lovakat, amelyek nem felelnek meg az NGM rendeletében meghatározottaknak, e sajtóhírek teljes mértékben ellentétesek a kormány Nemzeti Lovas Programmal kapcsolatos elkötelezettségével” – tette hozzá.

Ezért január 8-án egyeztetnek az érintettek a hatályos NGM-rendelet visszavonása esetén szükséges rendelkezések kidolgozásáról – mondta Budai Gyula.

A megbeszélésen tárgyalnak még az általános iskolai lovaskultúra-oktatás széles körű bevezetésének lehetőségeiről is. Ez ügyben egy munkacsoport felállítását is tervezik – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az egyeztetésre meghívták a Magyar Lovassport Szövetség képviselőjét, Lezsák Sándort, az Országgyűlés alelnökét, Hoffmann Rózsát, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közoktatásért felelős államtitkárát, valamint Marekné Pintér Arankát, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökét, továbbá Balatoni Monikát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárát és Dallos Gyula mesteredzőt, a magyar lovassport ismert személyiségét.

Szakmai körökben sérelmezik, hogy a lovas szolgáltatóknak legalább öt lovat kell tartaniuk, és ezeknek az állatoknak az NGM rendelete szerint szigorú követelményeknek kell megfelelniük. Például az ismeretlen származású lovakat, amelyek fedeztetési engedély nélküli méntől származnak – a rendelet kizárná a szolgáltatásokból. Ez a szakértők szerint tönkretenné a kis, családi vállalkozásként működő lovardákat, az ismeretlen származású lovak jelentős része pedig akár a vágóhídon is végezhetné. Emiatt a magyar lovas társadalom jelentős része tiltakozik az NGM rendelete ellen.

2014. január 4. Forrás: MTI
Frissítve: 2022.08.04.
Fotó: Canva

Lovasetika a 21. században – a lovas önelemzése

Károlyi Nagy János, a Pannon Egyetem Georgikon Karának ménesgazda szakos végzős hallgatója a Német Lovas Szövetség etikai alapelvei alapján dolgozta ki összeállítását a lovasetikáról, amelyet hiánypótoló célzattal készített el. Úgy érezte ugyanis, hogy Magyarországban jelentős hiányosságok vannak ezen a téren.

Lovak és lovasok között eltöltött évei alatt a lovas világ minden területén érzékelte a rendezetlenséget. Bár az etikát emberi mivoltunk alapjának tartja, lovakkal és lóval foglalkozó emberekkel eddig eltöltött ideje alatt ritkán találkozott követendő példával, aminek legszomorúbb hatásait a lóra nézve nyilvánvalónak tartja.

A lovak a történelemben betöltött fontos szerepét és az irántuk való kötelezettségeinket hangsúlyozva is fontosnak tartja, hogy felelősséggel és tisztelettel bánjunk velük. Úgy gondolja, hogy mai kultúránkban a lovak szerepe nem tisztázott, így a hozzájuk kapcsolódó morális, erkölcsi szabályozás sem kidolgozott. Az ember útját a lóhoz nem segítik olyan etikai alapelvek, melyek minden lóval foglalkozó ember számára egyaránt érvényesek.

Ezt a hiányt szeretné pótolni etikai alapelveivel, melyet minden lovasra és lótartóra, minden versenylovasra és amatőrre érvényesnek tart.

A lovas önismerete

A lovas igyekezzen magának megfogalmazni, hogy miért foglalkozik a lóval, mit vár, mit keres a lóval való kapcsolat útján. A ló nem az önigazolás eszköze, annál inkább az önmegismerésé.

A lovas legyen tisztában saját testi adottságaival, képességeivel. A lovas ne legyen túlsúlyos. A lovat a lovas a természet adta szabad mozgásához igyekszik visszavezetni lovassal a hátán is. Ezt a legkisebb zavarással és befolyásolással igyekszik elérni. Ehhez a lovas súlya is hozzátartozik. A lovas legyen igényes magával szemben is.

A lovas önképzése

A lovas törekedjen a lovaglás tudományának elsajátítására. Folytonosan képezze magát szellemi és fizikai szinten is. Ne követeljen olyan feladatot a lótól, aminek a végrehajtásának feltételeit, törvényszerűségeit nem ismeri, amit nem tud helyesen előkészíteni, támogatni és ellenőrizni.

Hobby lovas nincs. Mindenki, aki lóra ül, felelős lova testi és pszichikai állapotáért. Ez alól nem jelent felmentést, hogy ő csak szórakozásból lovagol. Miféle szórakozás az, miközben saját jó érzetünket, élményeinket más érző lény kárán, fájdalmán, egészségügyi (pszichikai és testi) károsodásának az árán valósítjuk meg? Ez teljességgel embertelen és elutasítandó. Nincs olyan, hogy ez csak kicsit rossz a lónak. Vagy rossz, vagy nem rossz.

A lovaglás felelős tevékenység, testi-lelki-szellemi erőfeszítés nélkül nem végezhető. Nem könnyed szórakozás. Aki ezt nem érti meg, annak a lovaglás nem való. Aki megérti, annak számára feltárul a lovaglás örömének és mással össze nem hasonlítható lelki felemelkedettségnek a kimeríthetetlen világa.

A lovas testtudatossága

A lovas mindig legyen alapos saját testi érzeteinek megfigyelésében. Tudja magát a térben elhelyezni, különböző testrészeinek egymástól független mozgatására képes legyen. Dolgozzon ezen rendszeresen. Egyik legfontosabb céljának a lovon való rugalmas mozgás elsajátítását tűzze ki.

A lovas alázata

A lovas a hibákat mindig magában keresse. Legyen tudatában, hogy a lónak tulajdonított hibák 90%-a belőle ered!

 

2014.01.23. Károlyi Nagy János
Frissítve: 2023.03.29.
Fotók: Canva

Látványos befutók sok nézővel a 2013-as Ügetőszilveszteren

Látványos befutók sok nézővel a 2013-as Ügetőszilveszteren

Kőbán Rita nyert Mariska sulkyjában a Blikk- Zenthe Ferenc Emlékverseny Hendikepben. Szoros célfotóban Barabás Kiss Zoltánnal és Ibi Lobell-lel, akik végül másodikok lettek, harmadik helyre pedig a mezőny végéről érkezett meg Kentucky Girl és Kőmíves Péter.

Balogh Gábor és Jódlis párosa győzött a Nemzeti Sport – Bubik István Emlékverseny Hendikepben. Gyenge kezdés után Carpe Diem jött fel másodiknak Nyilasi Bálinttal, harmadik pedig Burucs Borbála és Lucky Boy kettőse lett.

Látványos finist követően, a célfotó döntött az első hely sorsáról az Amatőrverseny Hendikep – A Horze Lovasáruház Díjáért futamban Knock-down (Kurucz Attila) javára, második lett Milli Nevi (Gyolai Zoltán), harmadik pedig Pán Péter (Leányfalvi Ferenc).

Orifiamma Jet (Váradi Sándor) nyerte a BEFAG – Lovaregyleti Díjat tréningtársa, Poetica Saf (Hajnal Tibor) előtt, harmadik lett Amazing Lobell (Lakatos Árpád).


1. futam:

Ivett vezetett, mögötte Onesis Goal, Medália, Kérkedő és Perfect tartották jól magukat. Az első egyenesben Medália ment élre, a túlsó oldalon viszont hibázott és kiesett a versenyből. A célegyenesre Kérkedő fordult elsőként, ott azonban elindult Perfect, Jópofi és Onesis Goal.

  • Befutási sorrend: Perfect (8) – Jópofi (3) – Onesis Goal (4)
  • Győztes idő: 21,2

2. futam:

P. S. Pista állóstartot vett. Chevallier SR, Passion Grif és Pelikán Elvtárs kezdtek galoppal, diszkvalifikálták őket. Rachel CR, PS I Love You és Filipana Goal hármasa vezettek, a többieknek már nem sok esélyük volt. Az utolsó kanyarban Filipana Goal felment Rachel CR mellé, a célegyenesben pedig el is ment mellette és nyerte a futamot. Harmadik PS I Love You lett.

  • Befutási sorrend: Filipana Goal (4) – Rachel CR (2) – PS I Love You (8)
  • Győztes idő:  22,5

3. futam:

Kandidátus hibázott az első kanyarban, ezzel az ő versenyének vége lett. Ibi Lobell vezetett, mögötte Poltergeist M, Miklós és Mariska tartották jól magukat. A túlsó oldalon Miklós indult el és felment Ibi Lobell mellé. A vezető kettős mögött Poltergeist M, Mariska, James, Joyous Woman és Kentucky Girl volt a sorrend. Ibi Lobell fordult elsőként a célegyenesre, ahol többen is elindultak. Végül célfotó döntött az első hely sorsáról Mariska javára, harmadik a remekül hajrázó Kentucky Girl lett.

  • Befutási sorrend: Mariska (1) – Ibi Lobell (2) – Kentucky Girl (6)
  • Győztes idő: 21,2

4. futam:

Old Shatterhand és Carpe Diem kezdtek gyengén, az élen Ilarita, Lucky Boy, Jewel, Pentatlon és Jódlis ügettek. Carpe Diem az első egyenesben felzárkózott a frontba, a túlsó oldalon pedig elindult Exxon Valdez is. A célegyenesre még Ilarita fordult elsőként, ott azonban jött Lucky Boy, Carpe Diem, Pentatlon és Jódlis, aki mindenkin átszaladva nyerte a futamot Carpe Die és Lucky Boy lettek a helyezettek.

  • Befutási sorrend: Jódlis (7) – Carpe Diem (9) – Lucky Boy (4)
  • Győztes idő: 20,7

5. futam:

7-es NO BI hajtóváltozás történt: Sárosi Judit helyett Kelemen Tamás hajtott. Miki Manó az első kanyarban hibázott és kiesett a versenyből. Királyhágó kezdett vezetni, a nyomában Kaméliás hölggyel, majd Pán Péter következett és nagyon hamar felzárkózott a vezetőkhöz Pókerarc is. Utóbbi és Kaméliás hölgy ügettek az élen, a mezőnyt pedig Knock-down és Milli Nevi zárták. Az utolsó 600 méteren azonban mindketten megindultak Polémiával együtt. A célegyenesre még Kaméliás hölgy fordult elsőként, de őt megelőzte Pán Péter, Pókerarc pedig galoppozott. Nagy lendülettel érkezett viszont Knock-down, Milli Nevi és Polémia hármasa. Célfotó döntött az első hely sorsáról Knock-down javára, második lett Milli Nevi, harmadik pedig Pán Péter.

  • Befutási sorrend: Knock-down (9) – Milli Nevi (11) – Pán Péter (1)
  • Győztes idő: 23,5

6. futam:

A 7-es Magna Charta nem indult. Merengő a start után hibázott, így kiesett a versenyből. Nobody és istállótársa Wale kezdtek vezetni, majd Nyíres, Lucky Luke és Jegyzőnő volt a sorrend. A mezőny libasorban haladt, Jegyzőnő kezdett leszakadni a többiektől. Lucky Luke indított elsőként támadást, felment Wale mögé, majd Nyíres is elindult. A célegyenesre fordulva Lucky Luke is galoppozott, őt is diszkvalifikálták. Nyíres könnyen nyerte a futamot, Wale és a célegyenesben meginduló Jegyzőnő előtt.

  • Befutási sorrend: Nyíres (1) – Wale (5) – Jegyzőnő (2)
  • Győztes idő: 18,7

7. futam:

Professzor, Rush Toxic, Riviéra Dream, Rutkai, Opál Lady és Ronaldo volt az első hat ló sorrendje a start után. Az első egyenesben Rutkai jött fel Professzor mellé, de hibázott, így hátrébb csúszott. Professzor mögött a két istállótárs, Opál Lady és Rush Toxic volt a sorrend. A túlsó oldalon Opál Lady gyorsított és felment Professzor mellé. A célegyenesben Red Bull dobta el magát, Opál Lady vezetett, nagyon jött rá istállótársa Rush Toxic, köztük még a célfotó sem tudott dönteni, így holtverseny lett. Harmadik Riviéra Dream.

  • Befutási sorrend: Opál Lady (3) / Rush Toxic (7) – Riviéra Dream (2)
  • Győztes idő: 25,4

8. futam:

Nem indult a 7-es Off Road. Philadelphia start-cél győzelmet aratott. Végig jól helyezkedett Nemzetesúr, Cartagena, Salto Du Bouffey és egy ideig Oldworld Mast is, ő azonban a túlsó oldalon hibázott és kiesett a versenyből. Elindult Platina Lady és felzárkózott a frontba. Philadelphia hatalmas fölénnyel nyerte a futamot, második lett Platina Lady, harmadik gyengén kezdő Mountain Bambi.

  • Befutási sorrend: Philadelphia (1) – Platina Lady (10) – Mountain Bambi (4)
  • Győztes idő: 17,8

9. futam:

Poetica Saf vezetett kezdetben, mögötte Amazing Lobell, Orifiamma Jet, Kiskarcsi, Jogging és Andorra Gold volt a sorrend a start után. Őrangyal az első egyenesben hibázott, kiesett a versenyből Racerstina pedig felment a vezető Poetica Saf mellé, mögöttük Amazing Lobell és Orifiamma Jet ügettek. A vezető négyes távolodott a többiektől, Racerstina azonban fáradni kezdett és visszacsúszott. Kiskarcsi az utolsó kanyarban hibázott.A célegyenesre Poetica Saf fordult elsőként, felzárkózott azonban tréningtársa, Orifiamma Jet, Amazing Lobell és Jogging is. Célfotót mondtak az első és második helyre.

  • Befutási sorrend: Orifiamma Jet (1) – Poetica Saf (3) – Amazing Lobell (6)
  • Győztes idő: 17,9

10. futam:

A 4-es számú Lear Királynál hajtóváltozás történt: Kolozsi Sándor helyett Bagi Béla hajtott. Násfa a start után galoppozott, kiszállt a versenyből. Egészen a célegyenesig Lucuska vezetett, ott azonban elfáradt. Többen is jöttek, Kisasszony, Kitty Magic, Marót, Kis Herceg és Glitter Star is. A győzelmet Kisasszony szerezte meg, második lett Kitty Magic, harmadik Marót.

  • Befutási sorrend: Kisasszony (2) – Kitty Magic (3) – Marót (7)
  • Győztes idő: 21,7

2014.01.02.
Forrás: Kincsempark.hu 
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.16.

Hiba bejelentés