Minden idők 2. legjobb magyar eredménye ifj. Szabó Gáboré

Április másodikán történelmi siker született: A FEI Díjugrató Világkupa omahai döntőjében egy Magyarországon tenyésztett és képzett ló, egy Magyarországon felnőtt lovassal a világ legjobbjai közé került. Mindhárom versenynapon nagyszerűen és magabiztosan vette az akadályokat Timpex Bölcsész és ifj. Szabó Gábor, így végül 16 versenyzőt utasítottak maguk mögé.

Harmincnyolcadik alkalommal került sor a díjugrató Világkupa döntőjére, és az idei a tizenegyedik alkalom, hogy az Egyesült Államok rendezte meg a rangos eseményt. A versenyen a világ legjobbjai mérték össze tudásukat.

A versenyre ötven lovas szerzett kvalifikációt, de csak az állatorvosi felvezetés után derült ki pontosan, hogy végül 37 induló küzdhetett a 2017-es VK-győzelemért, köztük a nyíregyházi tenyésztésű Timpex Bölcsész, ifj. Szabó Gáborral.

Csütörtökön alig 7 mp választotta el a Timpex-párost a győztestől

A csütörtöki 160 cm-es vadászugratás szoros versenyt hozott. Két lovas tudott hatvan másodpercen belül célba érni, a leggyorsabb lovaglást McLain Ward mutatta be, a Double H Farm lovával, HH Azurral. Második helyen a svéd Henrik von Eckermann végzett Mary Louval és harmadik lett az elmúlt két év világkupa győztese, a svájci Steve Guerdat ezúttal, Biancával. Nem csalódhatott az a néző, aki megnézte magyar idő szerint hajnali fél 4-kor ifj. Szabó Gábor lovaglását.

A 12 éves Timpex Bölcsész magabiztosan ugrott a Centurylink csarnokban, csak az egyik kettesugrás második vizestálcás eleménél hibázott, ami a négy másodperc hozzáadásával 66,38 másodperces végeredményt jelentett. Az eredménylistán így a nyíregyházi Timpex Ménes lovasa, hét másodperccel maradt le a győztes amerikai, McLain Ward mögött, és a harminchét fős mezőny tizennyolcadik helyével várhatta a pénteki középdöntőt.

“Szenzációsan jól ugrott Bölcsész és ki mondhatom, hogy IGEN IS helyt álltunk a világ elit lovasai között. Nagyon kicsin múlott a hibátlan!  18. helyen végeztünk, ami nagyon jónak számít, mivel számos esélyes világ klasszis lovast is sikerült megelőznünk!  Köszönöm a sok biztatást és szurkolást!  Ígérem mindent megteszünk a továbbiakban is 😉 ” – Ifj. Szabó Gábor

Őrült nehéz pályán, pénteken is bizonyított Gábor és Bölcsész

Teltházas csarnok előtt rendezték pénteken magyar idő szerint, hajnali 2 órától a díjugrató Világkupa 160 cm-es középdöntőjét. A magas ugrásokból és technikás vonalvezetésből álló pályát csak hat lovas tudta hibátlanul teljesíteni. Az elődöntő után, itt is az Egyesült Államok örülhetett, hiszen MacLain Ward magabiztosan lovagolta a hihetetlen formában ugró, HH Azurt és ismét nyerni tudott. Második lett a belga, Gregory Wathelet a nemrég még ukrán csapatban ugró Forlappal. A harmadik és negyedik hely a svájciakhoz került, Romain Duguet és Twentytwo des Biches illetve Martin Fuchs és Clooney örülhetett.

A magyar szívek a tizenhatodikként induló ifj. Szabó Gábornál kezdtek el erősen dobogni. A 26 éves válogatott lovas tisztességesen helyt állt Timpex Bölcsésszel az igen nehéz középdöntőben, három meredek akadálynál vétett verőhibát, amely így a középmezőnyt jelentette számukra.

A Timpex Ménes lovasának teljesítménye azt jelentette, hogy Hugyecz Mariann 2016-os Göteborgi Világkupa döntője után ismét szurkolhattunk magyar lovasnak a díjugratók legnagyobb fedettpályás versenyének végső fináléjában.

“Őrült nehéz pályán, hatalmas ugrásokkal. Úgy érzem tisztességesen helyt álltunk. Sajnos a mai nap lehetett volna egy picivel jobb is. 3 verő hibát vétettünk, de Bölcsész nem vallott szégyent. Döntősek vagyunk! Ez volt a célunk és valóra vált! 2017-ben Világkupa Döntőt lovagolhatok a világ legjobb lovasaival!” – ifj. Szabó Gábor

Vasárnap minden idők 2. legjobb magyar díjugrató eredménye született

A világkupa speciális pontszámítása szerint, szoros volt az állás a kétfordulós döntő előtt, ahol ifj. Szabó Gábor hatodikként startolt.

A magyar idő szerint vasárnap 21:15-kor startoló Világkupa döntő fináléját a FEI Youtube csatornáján lehetett nyomonkövetni. A nyíregyházi Timpex Ménesben tenyésztett Timpex Bölcsész, nagyszerűen és magabiztosan ugrotta a 160 cm-es akadályokat, csak a hármas ugrás B és C eleménél hibázott. Az Omahában teljesített három pálya a magyar lónak és lovasának a végelszámolásban az előkelő 21. helyet jelentette, 37 páros között.

Ez minden idők második legjobb magyar teljesítménye, de Magyarországon tenyésztett és kiképzett ló most először tudta a döntő összes pályáját ilyen nagyszerűen teljesíteni.

“A döntős pályánk 🙂 A világ legjobb lovasai döntőjébe 21. helyen végeztünk!  Hihetetlen élmény, verseny volt. Nagyon boldogok vagyunk. Úgy érzem, ez egy hatalmas eredmény az egész magyar lovassportunk számára.  A legnagyobb öröm a ‘nagy’ lovasok elismerése volt, itt a világ másik végén is. Köszönöm mindenkinek, hogy itt lehettem és szurkoltatok nekem!” – ifj. Szabó Gábor

Gratulálunk!

2017.04.03. Forrás: Dijugratoszakag.hu
Frissítve: 2022.08.16.
Fotók: Canva
Videó: Facebok.com,
Shaina Kennedy

Hozzászólások