Európa élvonalában utánpótlás díjugratóink

A díjugratók utánpótlás Európa-bajnokságán Wiener Neustadtban 14 ló-lovas páros képviselte hazánkat. Fiatal díjugratóink egyéniben és csapatban is történelmet írtak.

Az ifjúsági kategória elődöntőjében ifj. Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával a kettéosztott mezőnyben a hatodik helyen zárt. Ebben a vadászugratásban még kiemelkedően teljesített a 15 éves Jármy Vince, aki Prímával az élmezőnyben végzett.

A gyermek kategória elődöntőjében Szuhai Péter Zaferahval második lett majd csapatunk a huszonkét induló válogatottból a tizenharmadik helyen végzett, Tóth Boglárka-Claudius, Erdős Jázmin-Amazon, Szuhai Péter-Zaferah és Horváth Márkó-Rádiháza-Csicsergős összeállításban.

A szombaton délutáni gyermek döntőben Bujtor Roland tanítványa, Horváth Márkó nyolcadmagával az első helyen kvalifikálta magát.

Fiatal lovas csapatunk minden elvárást felülmúlva bejutott a második fordulóba. Ez azt jelenti, hogy a Bagyánszky Gabriella – Cesanne, Vándor Zsófia – Quintus, Mráz Tamás – Basco és Burucs Barna – Sir Winston C párosok a kilencedik helyen kezdték meg a péntek délben kezdődő 150 cm magasságú második fordulót. Ez a csapatteljesítmény azért nagyszerű, mert a fiatal lovas kategóriában magyar válogatott még soha nem került az  Európa-bajnokság második körébe.

Pénteken az ifjúsági csapatversennyel folytatódott a program, huszonegy ország állt starthoz. A 140 cm magasságú, Christian Wiegand által épített pályán ifj. Kövy András szövetségi kapitány csapata az első kör után az ötödik helyen fordult. Az izgalmas versenyben szép és érett lovaglásokat láthattunk a kategóriában nagyon fiatalnak számító magyar válogatottól. Az aranyérmet Németország szerezte meg, Írország és Nagy-Britannia előtt.

Weinhardt Virág Chiclanaval (4-4 ), Lehotai Máté Princcel (12-8), Jármy Vince Prímával (0-8 ), ifj. Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával (0-0), összeállításban 16 hibapontos teljesítménnyel, egy verőhibával lemaradva az éremről az ötödik helyen végzett a magyar csapat. Ez a nagyszerű helyezés a korosztály minden idők legjobb magyar eredménye, amire büszkék lehetünk.

Ifjabb Lázár Zoltán és Lacrima Di Felicita Ebreichsdorfban 2014 novemberében
Fotó: Michael Graf

Ifj. Lázár Zoltán Európa legjobbjai között

A hétvégén az egyéni döntők következtek, ahol a gyermek korosztályban Horváth Márkó Rádiháza- Csicsergőssel hibátlanul várta a döntőt, míg az ifjúságiaknál Pirik Zsolt tanítványa, ifj. Lázár Zoltán Lacrima Di Felicitával a második helyről kezdte meg a kétfordulós finálét.

Az osztrák Franz Madl által épített 130 cm-es pályán Horváth Márkó Rádiháza-Csicsergőssel az első fordulóban kilenc hibaponttal lovagolt, majd a második kanyarban egy nagyszerű hibátlannal zárta a kontinensviadalt. Bujtor Roland 13 éves tanítványa így a 106 fős mezőnyben az előkelő tizenhetedik helyet szerezte meg. A kategória Európa-bajnoka összevetés után az ír Jennifer Kuehnle lett.

A magyar szívek vasárnap délután a helyszínen és a távolból a 17 éves ifj. Lázár Zoltánért és lováért, Lacrima Di Felicitáért dobogtak.

A német Christian Wiegand két nagyon nehéz 140 cm-es pályával várta a döntőbe jutott harminc legjobb ifjúsági lovast. Lázár Zoltán mindkét fordulóban az összetett akadálynál ütött egyet-egyet, ami után 10,69 összhibaponttal végzett. Ez az eredmény a végelszámolásnál ifjúsági válogatottunk és a 12 éves Lacrima Di Felicita számára a fantasztikus hatodik helyezést jelentette az Európa-bajnokságon.

A győzelmet a francia Camille Conde Ferreira 6,94 hibaponttal szerezte meg, tehát egyetlen verőhibán belül volt ifj. Lázár Zoltán az aranyéremtől, eredménye azonban így is kimagasló.

Az ifj. Kövy András szövetségi kapitány által vezetett magyar utánpótlás csapat ezen az Európa-bajnokságon felülmúlta a várakozásokat, hiszen mindhárom kategóriában büszkeséget szereztek a magyar díjugratás számára.

Magyar résztvevők a 2015-ös utánpótlás Európa-bajnokságon

Gyermek kategóriában:

  • Tóth Boglárka – Claudius
  • Erdős Jázmin – Amazon
  • Kovács Georgina – Viador
  • Szuhai Péter – Zaferah
  • Horváth Márkó – Rádiháza-Csicsergős

Ifjúsági kategóriában:

  • Reisz Panna – Captain
  • Weinhardt Virág – Chiclana 10
  • Jármy Vince – Príma
  • Lázár Zoltán – Lacrima Di Felicita
  • Lehotai Máté – Prince

Fiatal lovas kategóriában:

  • Bagyánszky Gabriella – Cesanne
  • Vándor Zsófia – Quintus
  • Mráz Tamás – Basco
  • Burucs Barna – Sir Winston C

Gratulálunk!

2015.08.17. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.06.
Fotók: Canva, Michael Graf

Hozzászólások