Ismét filmet forgattak a Kassai-völgyben. Nem a nagy sikerű Lovasíjász folytatása készül azonban, hanem egy kiállításra szánt kisfilm, amit május elején mutat majd be az alkotó. A lovakat és lovasíjászokat a forgatás során Kassai Lajos irányította.
A Kassai Kánság tagjai
Simone Aaberg Kærn dán művész kisfilmje, melyben egy lovasíjász csapat vágtában támad a kamera felé, a Transfer című kiállítás része lesz, amit a művész az esztergomi Rondella Galériában fog először kiállítani más neves alkotók társaságában, majd világturnéra indul vele.
Az április 23-i forgatásról így ír Iványi Marcell rendező-producer Kassai Lajos Facebook oldalán: „Mindenki teljes erejéből és tudásával dolgozott, kitartóan, egymásra figyelve, egymást segítve – mint egy jól összeszokott stáb.
A lovakat és a lovasíjászokat – a Kassai Kánság tagjait – Kassai Lajos irányította, a kamerák mögött Tóth Zsolt és Kolozsváry Bálint voltak, a technikát Nánási Levente és Várhalmi Károly felügyelték. A Kassai Lovasíjász Iskola tagjai, tanulói végig odaadóan segítették mindenben. Mindenkinek nagy élmény volt.
Azóta elkezdődtek a képi és hangi utómunkák a 4CUT stúdióban, Budapesten, hogy május elejére összeállhasson a film, amely május 6-ától lesz látható a kiállításon.”
A lovakat és a lovasíjászokat Kassai Lajos irányította
Forrás: Kassai Lajos Facebook oldala
Frissítve: 2022.08.04